Kitekintés – a "Model 1912" Bianchi olasz hadikerékpár

avagy képes áttekintés az egyik korai hadikerékpárról

"Idegen tájakon" kalandozva jutottam el a Bianchi első világháborús kerékpárjához, a Model 1912-höz. A járművet az internetes források súlya, használhatósága és strapabírása miatt a modern mountain bike-ok őseként jellemzik. A használói az olasz elit fegyvernem, a jellegzetes külsejű bersaglierik voltak, akik a tízes évek elejéig polgári kerékpárokat kaptak, majd 1913-tól az előző évben rendszeresített Bianchi járművekkel vonultak hadba.

Meglepően korszerű megoldások jellemzték, itt például jól látszik a korai teleszkópos első villa:

Itt pedig ábrázolása a korai katalógusban:

A "Model 1912" alkalmas volt géppuska (lásd lent) valamint aknavető szállítására is.

Egy napjainkig túlélő példány:

A Model 1912 egészen 1923-ig hadrendben állt, mikor – az olasz haderő átszervezését követően – a Model 1925 váltotta le a szolgálatban.

bővebb info olaszul beszélőknek

Lédermayer László feljegyzései a Don-kanyarból

Lédermayer László Vácon született 1916. szeptember 20-án. Kötelező katonai szolgálatát a magyar királyi 15. honvéd gyalogezredben teljesített szülővárosában. 1942. nyarán a 2. hadsereg 1. tábori páncélos hadosztályának kötelékében küzdő 2. gépkocsizó lövészzászlóalj géppuskás századával frontszolgálatra vonult el.

A Donnál vívott hídfőcsaták közben szerzett benyomásait papírra vetette:

Oroszország, 1942. augusztus 7.

A hosszú vándorlás, és céltalan pihenők úgy látszik véget értek. Hetedikén reggel menetkészültség s rövidesen a főhadnagy úr közölte velünk, hogy ma harcba vetnek minket is. Páncélos hadtesthez vagyunk beosztva. A század három szakasza előrement a puskás századokkal, mi az első szakasz, mint tartalék egy kis erdőbe álltunk be. Innen láttuk az első légi csatát. Egy gép lelövését és zuhanását tisztán láttuk. Délután jött a parancs, hogy előre kell mennünk. Rövid ideig gépkocsin, majd gyalog folytattuk az utat a falu felé.

Harckocsijaink baloldalt állnak, s lövik a már sokfelé égő, füstölő falut. Az első házaknál gyülekezünk, ezek még javában égő romok. Itt találtuk az első orosz halottat, majd később magyar fiút is temettek el. A ruszki raták többször támadják a harckocsikat. Pokoli elhárítás fogadja őket valahányszor. Egész este van már, mikor parancsot kapunk, hogy menjünk a falu túlsó oldalára az ott lévő sajátjaink támogatására. Égő házsorok között nyomulunk előre. Hullák, füst, pusztulás mindenfelé. Jó darab út után egy kúthoz érünk.

Sajátjainkkal nem sikerül az összeköttetés. A szakasz megáll, majd a főhadnagy úr, én, Kittel és Csinszki elmentünk oldalt megkeresni sajátjainkat. Minden ház égett erre, kísérteties fényt nyújtva hosszú sorban. Filmen látni néha hasonló pusztulást. Már az utolsó házakat is elhagytuk, mikor velünk szembe jöttek magyar honvédek. Ezek is saját csapatukat keresték. Velük együtt mentünk vissza a kúthoz, a szakaszhoz. Az itt maradó szakasz megtudta, hogy egyenesen előre kell menni. Még jó negyedórai út a rom- és tűzhalmazon át, míg végre elértük célunkat. A helység szélén voltunk. Mindjárt tüzelőállásba mentünk. Ástunk, s virrasztottunk reggelig. Hajnalban láttuk a helyzetet. Velünk szemben a vasúttöltés mindkét oldalán erdő. Lövészeink már indulnak is támadásba. Tüzelünk az erdőre, s a töltésre, miközben mi is kaptuk az aknákat, meg más hasonló áldást. A raták végigszórták a vidéket, s mi ilyenkor a gödrökben dekkoltunk. Délután mi is átmentünk a töltéshez, de vissza kellett jönni. Háromszor hullámzott a vonal, míg végre estefelé megjött a váltás. Mi visszajöttünk a falu elejére, de a főhadnagy úr visszarendelt a lőszerünkért, ami a tüzelőállás közelében volt felhalmozva. Visszamentünk a tűzbe vont falunk keresztül, közben a páncélosok közénk vertek többször. Izzadva értünk ki a lőszerrel, amit gépkocsira raktunk és gyalogmenetben, holt fáradtan mentünk vissza a kiindulási helyünkre, az erdőbe. Este 11 után ittunk feketét és aludni tértünk. Korotojov nehéz nap véget ért.

Másnap, 9-én vasárnap reggel visszaindultunk. Sikerült jól megmosakodni, tisztálkodni. Egyébként már a főhadnagy úr a századparancsnok. Földesi szakaszparancsnok. Én szakaszparancsnok-helyettes és rajparancsnok lettem. Délután már ismét parancsot kaptunk a menetre. Urivinál áttörtek az oroszok. Döcögtünk, álltunk egész éjjel. Virradatra együtt álltunk a páncélos erőkkel. Hatalmas erő gyűlt össze: gyalogság, harckocsi vagy 120, német motorizált tüzérség, fogatott tüzérség, stb. Megindultunk, s ment is minden egy darabig szépen.

Dél tájban megtorpantunk. Előre-hátra hullámzik a front. Rengeteg sebesült, vissza kellett vonulni. Gyalogságunk gyengének mutatkozik. Igaz az ellenség veszélyes, állítólag magyar ruhában közöttünk is sétálnak, s pánikot csinálnak. Estefelé visszagyülekezünk, s rendezik az egységeket. Sokan hiányoznak közülünk. Amint így rendszerezünk, az oroszok elkezdenek bombázni. Fut, ki merre lát. Golyószórót találok, felkapom, s egy rakasszal együtt egy szakadékba futok. Később a harc színterén át visszafutok, s egy induló fogatott lövegen visszajutok a faluba. Itt sok bolyongás után megtalálom a gépkocsijainkat. Nemsokára idejön a zászlóalj többi része is. Visszaindulunk, de a repülők folyton meg-megállítanak minket. Világító rakéták mellett bombáznak, géppuskáznak. Éjfél felé egy napraforgótáblában megállunk. A kocsik alatt alszunk, de korán reggel már légvédelmi őrségbe megyünk. Itt sem sokáig húzzuk. Gépkocsira szállunk, s megyünk egy újabb faluba. Itt töltünk majdnem két napot, Újra bevetnek bennünket. Az élhez vagyunk beosztva. Előremegyünk, s estére egy faluba ismét találkozunk páncélos alakulatokkal. Itt éjjelezünk. Másnap még vagy öt kilométert megyünk gépkocsikon, majd a mezőn gyalog indulunk előre. A Pankotai hadnagy úr szakaszához vagyunk beosztva. Vele együtt egy magassági pont körül beássuk magunkat. De nem sokáig.

Az első zászlóalj vonul vissza körülöttünk, de olyan fejetlenül, hogy egy aknavető tűz borzalmas pusztítást csinál közöttük! Sebesültek jajkiáltása tölti be a teret. végre egy hullám mögött megakad a nép. Minket visszarendelnek, előbbi helyünktől balra húzunk vonalat. Beássuk magunkat és kuksolunk egész éjjel. Sokszor kapunk zuhanyt repesz és ólom alakjában. Másnap estefelé a hadnagy úr visszahoz bennünket, kúszva jövünk hátra, s a horhosban pihenő részekhez kerültünk. Nem sokáig tétlenkedünk. Beosztanak a Király főhadnagy úrhoz. Máris indulunk. Állandó akna és ágyútűzben vergődünk előre, míg egy erdős, szakadékos völgybe nem jutunk. Romantikus hely. A völgy termékeny, kis házak húzódnak meg benne. Átmenve a völgyön, a Potudán partján találjuk magunkat, kis dombon gazos területen ássuk be magunkat. Árkász fiúk biztosítanak minket, éjjel figyelve virrasztunk. Csak másnap estefelé fedezett fel egy orosz aknavető; kellett is pucolni rögtön. Vissza egy erdővel borított perem mögé. Innen látjuk, hogy futnak át az oroszok a folyón. Mi tüzelő állást foglalva verjük őket, mindenfelé szólnak a gépek. Csak a teljes sötétség vet véget mindennek. Felváltva alszunk. Reggel megindultunk a Don felé nyíló horhosok között. A domb pereme szélén nyomultunk előre, dél felé erős tüzet kaptunk. A rajom egy hátrébb lévő szakadékban húzódott meg. A főhadnagy úr hátraküldött értük. Egy kis tisztáson kellett visszamenni értük. Nyugodtan mentem vissza. Mikor az egész raj utánam indult, megtörtént a szerencsétlenség: egy akna telibe talált. Én elestem, nem lett semmi bajom, de embereim közül három súlyosan, kettő könnyebben megsebesült. Bekötöztük őket. Skrivanek, Bognár és Karamity elég súlyos sebeket kaptak, a Géber menni tud, Szíjártó is tűrhető. Nekem előre kell mennem, majd a főhadnagy úrékkal leszállunk.

Árkász fiúk behozzák a sebesülteket is és hátraviszik a gépkocsikig. Estélig egy almakertben húzódunk meg. Itt mondják, hogy sebesültszállító kocsink aknára futott. Szegény fiúk. 16-án vasárnap este felhúzódunk egy partra, s itt tüzelőállásba rendezkedünk be. Reggel az árkászok leszállnak, csak mi négyen maradunk a dombon. Egész nap meghúzódunk a dekkunkban. Mozogni nem lehet, mert mindjárt jön az akna. Este egy árkász jön fel, s hozza a vacsorát és a hírt, hogy Csányi főhadnagy úr is megsebesült, hátra vitték. Éjjel felváltva virrasztunk, s másnap is mozdulatlanul heverünk. sok becsapódás körülöttünk. Igen nagy légi tevékenység is volt. Várjuk az estét, de még jobban a váltást.

18. kedd, 13 óra. Délután záporozik körülöttünk a gránát. Szüntelen szórat, keres bennünket. Este feljött a Zöld hadnagy úr, a legényével vacsorát, élelmet, cukrot, cigarettát hoztak. Éjjel a ruszki repülők folyton bombáznak rakéta mellett. A hadnagy úrék fent maradtak, az aknavetőt akarják megfigyelni. Egész nap húzódunk, s lessük a repülő támadásokat. A német gépek szörnyen megbombáznak egy közeli falut. Egész nap támadják. Igaz, az oroszok sem tétlenek. 11-es csoportok jönnek, s hozzák a pusztítást. Előttünk állandóan szól a csetepaté. Hol erősebb, hol gyengébb a zaj. 21-én este egy gyalogos zászlóalj jött megnézni a tüzelőállást. Éjjel megjött a váltás. 22-én reggel elértük a kocsijainkat, s ezeken jöttünk az első faluba. Ide még hallani az ágyúk, s a gépfegyverek hangját, de máskülönben csend van. Jól aludtunk. Másnap, 23-án vasárnap délelőtt szép légi csata szemtanúi voltunk. Magyar Héják lőttek le orosz gépeket. Szenzációs volt, hogy zuhantak le égve a ruszki varrógépek. A Cinege kocsijára mentem, itt leszek rajparancsnok. Hétfő csendesen telt el. Délután voltam Polotován, a főhadnagy úr sírjánál. Meghalt a sebesülésébe (megjegyzés: Csányi András főhadnagy 1942.08.20-án halt hősi halált Plotaván). Sírkövet állítottunk neki. Itt találtam egy váci fiú, Szabó Károly szakaszvezető sírját  (megjegyzés: Szabó Károly szakaszvezető 1942.08.16-án halt hősi halált Korotojakon) . Halála előtti napon együtt voltunk támadásban.

Visszafelé borjú is volt a kocsin. Este megjöttek a gyalogságtól idehelyezett emberek is. Kedden beosztják őket. Estefelé menetkészültséget rendelnek el. 6 óra után elindulunk hátrafelé. Mintegy 35 km után egy faluban beállunk. Úgy látszik itt pihenünk meg. Délelőtt bemutatkozott új századparancsnokunk, Csibi főhadnagy úr, volt 15-ös tiszt. Sátrakat verünk, és takarítunk, megkezdődött a szállásőrség. Gyakorlat, puskavizsga, stb. folyik a pihenőnapok alatt. Téli szállásról mesélnek újabban. Ásunk is a falu végén, s esszük a zöldalmát kenyérrel. Lapot vasárnap kaptam, s igen jól esik az új ismeretség. Válaszolok is rá szívesen.

Szeptember 2-a. Éjjelenként elég hideg van. Lukovó Hesnovje elég forgalmas hely. Egyre mennek az oszlopok. Egyébként szegény, piszkos falu. Így húzzuk az időt szeptember 6-ig. Vasárnap reggel elindultunk a 3. századhoz, velük lett volna gyakorlatunk. Itt kaptuk a parancsot. Menetkészültség. Délután 1 órakor indulunk észak felé, elhagyjuk Korotojak, Platova, s azt hiszem Urivil helységeket is. Útközben német ütegekkel és páncélosokkal találkozunk. Úgy látszik áttörésre készülünk. Egy erdőben éjszakázunk. Itt még csend van. Lapokat írunk. Vihar előtti csend.

Szeptember 7-e. Esős, borús, ködös nap. Este már menetkészek vagyunk, mikor kapjuk a parancsot. 24 óra halasztás. A hírnek mindenki örül. Lefekszünk, s nyugodtan átalusszuk az éjszakát. Másnap estefelé menetkészültség. Gépkocsin megyünk előre, homokos az út, el is akadunk, nagy nehezen kecmergünk el vagy 20 km-t. Üres faluban szállunk meg. 9-én reggel 4-kor már megyünk előre gyalog. Egy kis patakmederben húzódunk meg egész nap.

Sűrű repülőtámadások közt telik az idő. Este átcsoportosítanak. Megyünk befelé, s a sötétség leple alatt egy téli állásba kerülünk. Jól kiépített vonal. 10-én innen lessük a helyzet újabb fordulatait. Harckocsik tömege vonul fel előttünk. Hátunk mögött Hitler-fuvola szól borzasztó üvöltéssel. A ruszki gépek egymást váltják a mieinkkel. A tüzérség egész nap lő. A perem füst és lángtenger. Végig dekkolunk az árokban. Estefelé ritka látványban van részünk. A lenyugodni készülő napból egy rész hiányzik. Napfogyatkozás. Szép tünemény.

Lédermayer László hősi halált halt fejlövés következtében 1942. szeptember 12-én Sztorzsevoje térségében.

Ipolyság visszatért – a magyar sajtó beszámolója 1938-ból

  Ipolyság visszatért – 1938. október 11. a magyar sajtóban

Húsz év után bekövetkezett a történelmi pillanat, amely visszahozta hozzánk Hont vármegye székhelyét, a színmagyar lakosságú Ipolyságot.

A cseh határhoz közel fekvő Nagyoroszi, Drégelypalánk, Ipolyhont községek lakossága már a kora reggeli órákban megindult Ipolyság felé, hogy együtt örüljön a város lakosságával felszabadulása ünnepén.

Délelőtt 11 órakor érkezett meg a magyar sajtó társasgépkocsija a határra. A határnál a váci kerékpároszászlóalj várakozott deli 12 óráig, a formai átadás pillanatáig. Az egybegyűlt határszéli magyarok mámoros lelkesedéssel ünnepelték a magyar katonákat és elkeseredésük, húszéves sanyargattatásuk fájdalma a cseh cimert viselő határsorompó felé fordult. A határsorompó pillanatok alatt kizuhant beton-ágyából és az útszéli árokba fordult, a rajta levő cseh állami cimer pozdorjává zúzódott.

Lassan elérkezett déli 12 óra. Vitéz Szombathy Pál alezredes, a váci "Damjanich János" 1. honvéd kerékpáros zászlóalj parancsnoka, segédtisztje, Bitay István százados kíséretében odalépett a cseh részen szolgalatot teljesítő századoshoz, aki ekkor átadta a határvonalat, majd gépkocsiba ülve elrobogott. A kerékpáros-zászlóalj nyomban megindult az Ipolyság felé vezető országúton, ahol végeláthatatlan tömegekben éljenzett, lelkesedett a környékbeli falvak és Ipolyság felszabadított népe.Az újságírók gépkocsijáról a nemzetszínű kokárdák ezreit szórtak a lelkesedés örömében síró férfiak és nők közé, akik boldogan tűzték ki a kokárdákat. Szüntelen éljenzés, "Vissza, vissza, mindent vissza! Pozsonyt vissza, Kassát vissza" kiáltások és szakadatlan ünneplés között érkezett a kerékpáros-zászlóalj Ipolyság főterére, amelyet a cseh uralom alatt Masaryk-térnek hívtak. Itt tolongott, éljenzett, lelkesedett az egész város lakossága. Minden házon magyar zászló lengett, magyar színek voltak az ablakokon és virág mindenfelé. A város bejáratánál hatalmas diadalkapu fogadta a bevonuló csapatokat, amelyeket az ipolysági nők zöld fenyőgallyakkal borítottak, piros és fehér élő virágokkal halmoztak el. A kerékpáros zászlóalj kemény magyar katonái és kerékpárjai alig látszottak a sok virágcsokortól s az utat is virágszőnyeg borította.

Idézet a Budapesti Hírlapból

Ipolyság főtere felejthetetlen színes képet nyújtott .Magyar ruhás asszonyok, leányok, a tanulóifjúság határtalan lelkesedése és örömujjongása egyre fokozódott, amint a csapatok egymásután megérkezve kemény,dübörgő lépésekkel elhelyezkedtek a város főterén.A lelkesedés és ünneplés az extázisig fokozódott akkor,amikor fél 2-kor megérkezett vitéz Paduschitzky Alfréd ezredes, a budapesti "Mária Terézia" 1. honvéd gyalogezred parancsnoka, hogy átvegye a várost .Néhány perc múlva vitéz nagybaconi Nagy Vilmos altábornagy, a budapesti vegyesdandár parancsnoka érkezett meg. A bevonuló gyalogezred csapatai élén a budapesti honvédzenekar haladt Figedy Sándor karnagy vezetésével, s az egyik tüzes katonanóta a másikat követte.Amikor a csapatok elhelyezkedtek, a zenekarban felhangzott a magyar Hiszekegy, majd utána a Himnusz, amelyet a több, mint 15.000 főnyi tömeg sírva, zokogva énekelte, elfeledve húsz esztendő minden keserűséget.Amikor a Himnusz utolsó akkordjai elhangzottak,újból leírhatatlan lelkes tombolásban tört ki az ujjongó tömeg. Éljen a hadsereg! Éljen Horthy Miklós! Éljen Kánya Kálmán! Duce, Duce, Duce! Éljen Hitler! Majd. ütemesen: vissza,vissza,mindent vissza, Pozsonyt vissza, Kassát vissza kiáltotta a tömeg. Padusitzky ezredes lováról szállva, tisztjei kíséretében felment a városháza zászlódíszben álló erkélyére és fogadta vitéz Szombathy alezredes jelentését.

Ezután dr .Salkovszky Jenő volt cseh tartománygyűlési képviselő mondott beszédet és az ezredes felé fordulva a következőket mondotta:  – Vitéz ezredes úr! Dicső magyar katonák! Szeretett magyar testvéreim!  Örömtől kicsorduló szívvel, meleg szeretettel köszöntöm a felsőmagyarországi Magyar Nemzeti Tanács és a felsőmagyarországi magyar pártok nevében a  közénk bevonuló dicső magyar katonaságot. A mi városunknak jutott az a szerencse, hogy első azok között, ameIy felszabadult az idegen járom alól. Túlárad a szivünk az örömtől, mert beteljesedve látjuk húszesztendős vágyunkat és reménységünket.

Húsz esztendővel ezelőtt a csehek átvették a Kollonich-jelszót és azt az elvet vallották, hogy a magyar nemzetet először szegénnyé, azután csehszlovákká kell tenni. Megindult az elnemzetietlenítő munka, megindult az adóprés, vagyondézsma. Minden jogot az idegenek kaptak. Elszegényedett a magyar iparos, kihullott a szerszám a magyar munkás kezéből .Megindult a lélekvásárlás és megindult igéretekkel és fenyegetésekkel áz elnemzetlenitő munka. Meghamisították a történelmet a magyar iskolákban és olyan nemzedéket akartak nevelni, amely nyelvében még magyar, de érzésében csehszlovák. És mi, az árva magyar nép, álltuk a rohamot, dacos elszántsággal, szívós akarattal ős kitartással. A magyarságnak mindig szenvedés volt a sorsa. Annyi emlékünk van a magyarság vérzivataros századaiból. És ha összejöttünk egymással, jól esett hallani egymás szájából a biztatást,hogyha kibírtuk a török és kibírtuk a tatár megszállást, a cseh megszállást is kibírjuk .A bizalom és a remény mindig élt a szívünkben. Bíztunk a magyarok Istenében. Bíztunk a magyar nép igazságában és feltámadásában. Ebben az ünnepélyes órában elfogódottá válunk, hatalmába kerít az elérzékenyedés, olyanok vagyunk, mint a gyermek, aki hosszú távollét után haza tér. Szeretnénk magunkhoz ölelni minden magyart.

Ez a húsz esztendő azonban legyen tanulság mindnyájunknak. A széthúzás, osztálygőg és a félrevetett munkásság között  az osztályharc tette tönkre a régi Nagymagyarországot. Ennek meg kell szűnnie.Nem ismerek különbséget magyar és magyar között, csak abban a vonatkozásban, hogy ki dolgozik többet a hazának és hazáért. Ki kell építeni az osztályok feletti társadalmat,mert csak ez ad igazi jogot és kenyeret.

 Ezredes ur! Dicső honvédsereg! A 48-as honvédek, Bem apó és a vörös-sapkások utódai szeretett el köszöntöm az ipolyságiak nevében.  Isten hozott mindnyájatokat. Isten éltesse a szép Nagymagyarországot!

Ezután Zanoletti József, a város bírája beszélt. Nehezen jön ajkamra a szó - mondotta - a húsz év utáni viszontlátás öröme összeszorítja a torkomat. Hányszor álltunk a kétségbeesés szélén, hány álmatlan éjszakán gondoltunk arra,hogy hol fogunk megpihenni, hol fogunk meghalni, idegenben-e,vagy pedig magyar földön? Nagy hitünk nem volt hiábavaló. Az Isten visszavezetett oda ahonnan húsz esztendővel ezelőtt durva kézzel letéptek bennünket: áldott magyar hazánk meleg, puha kebelére. Az első felszabadított magyar város nevében igaz szívvel köszöntöm a magyar királyi honvédséget és oltalmába ajánlom ezt a várost. Az Isten éltessen valamennyiteket!

Borovens István a felvidéki magyar munkáspárt nevében üdvözölte a honvédséget .Megígérte, hogy a nemzeti érzésű munkásság mindig azért fog dolgozni,hogy nagyobb és boldogabb legyen Magyarország! A marxista propaganda - mondotta többek között - húsz esztendeig nem tudta kiirtani belolünk.hogy magyarok legyünk. Kérjük a honvédséget és mindenkit.aki a csonka hazából jött át, hogy fogadják szeretettel az itt élő nemzeti érzésű magyar munkásságot. 

Hornyai: Ágnes a magyar ifjúság nevében beszélt. Hálásak vagyunk szüleinknek - mondotta - hogy a húsz évi elnyomatás alatt csak magyaroknak neveltek, utána Okolicsányi Annával együtt szép virágcsokrot nyújtott át az ezredesnek.

Ezután Salkovszky Jenő a következőket mondotta: - Ebben az ünnepélyes pillanatban első gondolatunk Magyarország kormányzója, /Hosszantartó lelkes éljenzés/, nagybányai vitéz Horthy Miklós úr felé száll, aki atyai gondviseléssel, bölcs előrelátásával és dicső katonai tehetséggel megszerezte nekünk ezt a földet. Indítványozom, hogy az alábbi táviratokat küldjük el:

Főméltóságú vitéz nagybányai Horthy Miklós úrnak. Budapest.

Ebben a magasztos pillanatban,amelyet igazán csak mi, két hosszú évtized elnyomottai tudunk átérezni, boldogságtól mámoros lélekkel üdvözöljük Magyarország kormányzóját és Isten áldását kérjük országépitő munkájához.

Vitéz Imrédy Béla m. kir. miniszterelnök úrnak, Budapest.

Ipolyság város lakossága határtalan lelkesedéssel élvezi azt a történelmi pillanatot.amikor húsz esztendős szenvedés után visszakerült az anyaállamhoz, amelytől a kegyetlen trianoni békeparancs két évtizeddel ezelőtt elszakította. Ebből az alkalomból az ipolysági Magyar Nemzeti Tanács boldog örömmel üdvözli miniszterelnök urat.

Kánya Kálmán m.kir .külügyminiszter úrnak, Komárom,

Ipolyság város lakossága a két évtizedes szörnyű nyomás alól felszabadult .Hálatelt szívvel üdvözöljük a külügyminiszter urat, hogy fáradhatatlan tevékenysége révén éppen városunk került abba a szerencsés helyzetbe, hogy a komáromi tárgyalások első eredményeként Szent István koronájának védőszárnyai alá visszakerült.

Jaross Andor nemzetgyűlési képviselő úrnak, Komárom.

Ipolyság város Magyar Nemzeti Tanácsa ezekben a történelmi órákban, amikor "Az igazság győz" elve legalább is varosunkra vonatkoztatva/ érvényesült, hálás szívvel köszönti a felvidéki magyarság fáradhatatlan vezérét azért a nemzetmentő munkájáért,amelyet hosszú éveken át értünk is kifejtett.

Ezután vitéz nagybaconi Nagy Vilmos altábornagy, a budapesti vegyesdandár parancsnoka válaszolt az üdvözlésekre.

- Szeretettel üdvözlöm ebben a városban élő magyar testvéremet - mondotta.- Kérem,  fogadják ezeket a magyar harcosokat azzal a szeretettel, amilyen lelkesedéssel vonultak be ide erre a földre, amely ezer év óta mindig: a miénk volt. Azzal a fogadalommal és azzal a bizalommal folytatjuk itt a munkát, hogy nemsokára elérkezik az a pillanat, amikor ott állunk azon a földön is, amely ezer év óta minket megillet és miénk volt .

Az altábornagy ezután arra kért mindenkit, hogy a közigazgatás folyamatának megindulásáig a legnagyobb szeretettel és bizalommal forduljanak panaszaikkal és bajaikkal a katonai hatósághoz.

Az altábornagy beszéde után újra felhangzott a Himnusz és az óriási tömeg sírva énekelte el a magyar nemzeti imádságot.

 

A képek forrása 

Első napi postabélyegző

Egészségügyi szolgálat a kerékpárosoknál – frissítve

 

 Egy lényeges probléma megoldási kísérletei – egészségügyi szolgálat a kerékpárosoknál

Az 1921. évi Kerékpáros Gyakorlati Szabályzat szerint a sebesültekről minimális gondoskodás történt csupán. Menetképes sebesülteket sebesültvivőhöz csatlakozva a legközelebbi segélyhelyre küldték, súlyos sebesülteket „lehetőleg orvos által bekötöztetni”. Ha a körülmények engedték, akkor a sebesültvivők kerékpáron a legközelebbi segélyhelyre vitték, ha nem tették lehetővé, akkor járóképes sebesültek útján a legközelebbi egészségügyi személyzettel ellátott csapatot értesítették a sebesültek hollétéről. A sebesültek ellátása terén az egyik legfontosabb probléma az volt, hogy a járóképtelen sebesült katona miképpen jut el az arcvonalból a segélyhelyre. Erre a problémára keresett megoldást Kemechey Jenő főhadnagy, mikor – dán mintára – két kerékpár között rögzített hordágyat konstruált. Az elkészült – ismeretlen mennyiségű – mintadarabot kipróbálásra átadták a csapatoknak, de valószínűleg nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, mivel sorozatgyártásra és rendszeresítésre nem kerültek.

A szövetséges ellenőrzés megszűnésével a haderőfejlesztés a harmincas évek közepén fokozatosan felgyorsult, végül 1938-ban a Darányi-féle úgynevezett „győri programban” érte el csúcspontját. Ennek eredményeképpen a kerékpáros zászlóaljak járműállománya is gyarapodott, korszerűsödött, az egészségügyi szolgálat egy részét is gépesítették. A sebesültszállításra rendszerint zászlóaljanként egy Fiat Spa típusú járművet rendszeresítettek. Ez szükségmegoldásnak bizonyult, hiszen nem volt terepjáró, így az alegységek követésére nem volt alkalmas. Ennek ellenére az esetek többségében csupán behívott polgári járműveket állítottak be. Az egészségügyi részleg járműveinek elégtelen terepjáró képessége a csapatnem fennállása alatt mindvégig komoly probléma volt.

Fiat Spa Dovunque tehergépkocsi, amelynek egy változata volt a harmincas évek mentőgépkocsija a kerékpáros zászlóaljaknál (a pontosításért köszönet Varga Imre úrnak)

A békeszervezet szerinti egészségügyi személyzet és felszerelés részint kevés, részint rosszul szervezett volt. A gyakorlatokon rendszerint azt az eljárást követték, hogy a segélyhely a zászlóaljtörzset, esetleg valamelyik alosztályt követte, annak közelében települt, szerencsés esetben több útvonalon is megközelíthető volt. A kerékpárosok sajátosságaiból, illetve feladataiból adódóan – gyors helyváltoztatás több útvonalon, nagy menetteljesítmény, kiterjedt alkalmazási terület – következett, hogy a rendszeresített létszám harcszerű működés esetén nem lesz elegendő. Az egészségügyi szolgálat kielégítő működésére számos elgondolás született, valamennyi a mozgékonyság fokozását szorgalmazta. A rendszeresített létszámot ehhez mérten tervezték bővíteni alosztályonként egy orvosra, a szükséges egészségügyi segédszemélyzettel. A szervezési problémákat a vázolt létszámok esetén a zászlóalj-segélyhely részlegekre bontásával lehetett volna megoldani, párhuzamosan a harctéri sebesülések ellátáshoz szükséges anyag mennyiségének növelésével. Ez a tervezet végül nem valósult meg, a csapatok még 1941. végén is a rendszeresített segélyhelyek elégtelen mennyiségére panaszkodtak. Az orvoslétszám bővítését sikerült elérni, az általános gyakorlat az volt, hogy a zászlóalj vezető orvosa hivatásos állományú volt, míg mellette egy tartalékos orvos teljesített szolgálatot, segédorvosként.

A kerékpáros zászlóaljak egészségügyi felszerelése:

Harcos állományúaknál két sebesültkötöző csomag+egy gázcsomag

Nem harcos állományúaknál egy sebesültkötöző csomag+egy gázcsomag

Orvos két sebesültkötöző csomag+egy gázcsomag+ egy honvéd orvosi táska

Egészségügyi anyagkezelő tisztes egy sebesültkötöző csomag+egy gázcsomag+ egy egészségügyi kulacs

Kötszervivők (3 ember): 6 sebesültkötöző csomag+3 gázcsomag+ 3 egészségügyi kulacs, + egy-egy orvosi szerelékbőrönd gyógyszertáskával, kötszerbőrönd gyógyszertáskával, gázorvosi táska (mindezek menet alatt a segélyhelykocsira málházva)

Egészségügyi tisztes egy sebesültkötöző csomag+egy gázcsomag+ egy kir. altiszti táska+ egy egészségügyi kulacs

Sebesültvivő (2 főre számítva) 4 sebesültkötöző csomag+2 gázcsomag+ 2 egészségügyi kulacs+ 2 sebesültvivő kötszertáska+ egy tábori hordágy felszerelve

Hordágy málházása a kerékpárra (sebesültvivő 1-es és 3-as

Hordágy málházása a kerékpárra (sebesültvivő 2-es és 4-es)

Rendszeresített létszámok: a zászlóaljtörzsnél egy segélyhelyegység, 2 orvos, 1 egészségügyi anyagkezelő tisztes (egyben egészségügyi részleg pk), 3 kötszervivő, 2 sebesültszállító gépkocsi

A századoknál: egy egészségügyi tisztes, 4 sebesültvivő.


Ha többet szeretnél tudni a korabeli egészségügyi felszerelésekről, kattints ide

Frissítés:

Egy segítőkész tagtárs jóvoltából láthatunk képeket az első világháború előtti megoldásról. Köszönet érte

Frissítés 2