A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyalogezred. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyalogezred. Összes bejegyzés megjelenítése

2013/05/21

Vissza a Felvidéken át – a Salgó-napló befejező része

Az Archivnet  legújabb számában megjelent Salgó Andor tartalékos hadnagy visszaemlékezésének újabb fejezete. A sorozat harmadik, befejező részében végetér Salgó Andor  harctéri útja.  

"A kassai bakák rövid ideig a trianoni Magyarország északkeleti csücskében, a Bodrogköz területén harcolnak. Létszámuk egyre csökken, az ellátás is akadozik. Kenézlőnél még visszavetik a román átkelési kísérletet, de nem sokkal később észak felé szorulnak, először az I. bécsi döntéssel visszatért területre, majd tovább nyugat felé. A lecsökkent létszámviszonyt jól mutatja, hogy karácsonykor - a vezethetőség fenntarthatósága érdekében - a hadilétszámú ezredet már egy szűkös zászlóaljba kell összevonni. Ugyanez vonatkozott a hadosztály többi alakulatára. Feltehetően személyi pótlást már csak a feloszlatott alakulatokból kaphattak. Ennek ellenére is tisztességgel állták a sarat, a szovjet csapatokkal megtűzdelt román alakulatokkal szemben még bravúros „huszárcsínyekre" is futotta, mint március közepén az ismeretlen szovjet tábornok megölése.

Ugyanakkor a csapatok harcértékének apadása jól kiolvasható a sorok közül. A személyi utánpótlás hiánya és az anyagi pótlás apadása mellett ehhez nagyban hozzájárulhatott - mint arról Salgó Andor több helyen ír - a „nagy helyzet" kilátástalansága is. Először át kellett élniük, hogy családjukat hagyják hátra, ebben Salgón kívül nyilván sokan voltak érintve, hiszen a 21. gyalogezred katonáinak többsége Abaúj megyei volt. Aztán kiszorultak az ország területéről, fokozatosan ellenségesen viselkedő polgári lakosság között éltek-harcoltak. Végül a postai kapcsolat is megszűnt az egyre fogyatkozó hátországgal, az anyaország területéről gyéren csordogáló hírek pedig sejtették a fronton lévőkkel, hogy az ország és a háború végképp elveszett."


"Éjjel kemény harci zaj. 22-23.30. között aknavető és tüzérségi tűz alatt a Kállay-század. Gazda még a délután folyamán a Tisza-partról személyesen irányítja a tüzérségi tüzet. Egy orosz bunkert kilőnek. Bencze[1] egy zászlóaljnyi menetoszlopot szétlő a túloldalon Tímár és Szabolcs[2] között.
Kállay egész éjjel tűz alatt áll. 12-kor jelenti, hogy a Tiszán a románok tutajokat engednek vízre. A vencsellői [3]híd, ide értve az ártéri hidakat is, sikertelen robbantás után állva maradt, felfogja a vízben úszó fadarabokat, gallyakat, a híd felső oldalán már olyan sok fa torlaszolódott fel, hogy azon az ellenség átvetése könnyen elképzelhető. A torlasz vastagsága 2 méter, szélessége kb. 12 méter. Tüzérséggel szétlőni nemigen lehet.

November 18.
Gazda kimegy a 3. majd a 2. századhoz. Benyomása, hogy az oroszok éjjel leváltották a románokat. A nap aránylag csendesen telik el, hiszen a köd a mi mozgásunkat lehetővé teszi. A túloldalról fújdogáló szélbe az ellenség mozgását és hangoskodását halljuk.

November 19.
Éjjel 2.30-kor a túloldalon erős mozgás. A híd környéke erős aknavető tűz alatt áll. Fél óra szünet. A balszárnyon két raj között 7 ladik igyekszik átkelni. Géppuska, géppisztoly és puskatűzzel, majd kézigránátdobásokkal sikerül visszafordítani őket. A káromkodásról felismeri a románokat. Odaát ütéshangok, orosz és román káromkodások hallhatóak. Fél óra múlva kocsizörgés (az út a Tisza mentén vezet). Felszállítják a csónakokat a kompházig. A sötétben újabb átkelést kísérelnek meg. A 102 magassági pontnál partra szállnak. Megindul a támadás az oldalunkba. A balszárny kénytelen reteszállást foglalni. Varga őrmester[4] egy géppuskás rajjal és egy német könnyűgéppuskás[5] rajjal ellentámadással az ellenséget az erdőbe szorítják. A csónakokkal menekülnek.
8 órakor Kállay hadnagy jelenti, hogy a füzesben maradt oroszok a tisztogatást végző Varga őrmestert és embereit elfogták. Egyes részek harcban állnak. 9-kor már a helyszínre érkezik a tartalék szakasz (a 6. felderítő osztálytól[6]), Bódi százados parancsnoksága alatt. Az ezredtartalék 9.30-kor útba indul. A tüzérségi tűz késik, addig egy lövést sem adtak le. Az ellenség pergőtűz alatt tartja a Kállay-csoportot. 8.30-10.15 Kenézlőt[7] és a 102 környékét. Az összeköttetés 9.30-kor Kállayval megszakad.
10.30-kor Kállay jelenti, hogy bevetett szakaszát négy fő kivételével elfogták. A 6. felderítőket reteszállásba rendelte. A 102 irányából támadó szakasznyi ellenség beássa magát.
11.30-kor az ezredparancsnokság tájékoztat, hogy a balszárnyon Sárkány főhadnagy[8] ellentámadásra indul, s a románok menekülnek előle. Az ellentámadás részleteit megbeszéljük, és Kállay parancsot kap, hogy az erdő, a sín és a Tisza háromszög területére támadjon, az 1. század arcban tűztámogatással, a felderítők a gát mentén előretörnek. 12.30-kor Kállay hadnagy megsebesül, ettől kezdve a század helyzete ismeretlen.
A 24. gyalogezred-közvetlen aknavetők a 102-höz mennek állásba. Gazda a Kenézlő írás „K” betűjénél[9] a szélső házból vezet. Vele az összeköttetésem megvan. A Kállay-csoport a nagy tűz ellenére szépen megy előre. Gazda a 3. századtól egy szakaszt Szabó hadapróddal[10] a veszélyes területre irányít. A távolság miatt 13.30-kor még nincs Rádonyinál. Kállay századát Papp hadnagy[11] veszi át.
Az ezredparancsokság 12 óra körül egy árkász szakaszt és egy utász századot útba indított. A Maár-zászlóalj[12] is útban van felénk gépkocsi szállítással. 14 órakor a zászlóalj harcálláspontját. Aknavetővel válaszolunk. 15 órakor Papp és Szabó beérkeznek a Kállay-századhoz. Az ellenség két gépágyúval és harckocsiágyúval tüzel. 15.30-ra csend van, mindkét oldalon kimerültség, rendezkedés.

November 20.
Éjjel 2.30-kor Rádonyi hadnagy is megsebesül. A századot Király karpaszományos szakaszvezető[13] veszi át. Segélyhely áttelepül Viss-re[14]. 3.10-kor támadási parancs jön. Ha az ellenség nyomása nagy lenne, úgy legfeljebb a Törökér csatornáig lehet visszavonulni, ott védelem. A századokat távbeszélőn eligazítom.
15 órakor átcsoportosítás. Tiszapart-Orosztanya-Viss útvonalon visszavonulunk. Itt védelem. Távbeszélő összeköttetés mindenkivel. Előbb távbeszélőn, majd 23 órakor írásban parancs: reggel 6-kor támadás a Tiszáig. Megcsinálom a vázlatokat.

November 21.
6 óra 50-kor megindul előrenyomulásunk. Első cél a műút. Tüzérségi támogatást a Fenyvesi-üteg (15 cm)[15] adja. 8 órakor az utat még nem érjük el. Helyzetjelentést adunk Bibithy-Horváth alezredes úrnak.[16] 8.30-kor a 2. század eléri a műutat, a szarvastanyai csoport fehér rakétával jelzi, hogy a tanyát kitisztogatta.
8.50-kor a harcálláspontot áthelyezzük Orosztanyára. A támadás lendületesen halad. A balszárny erős ellenállásba ütközik. Két erős ellenséges támpont leküzdése után elsőként ér a gátra, majd a Tiszáig. 11.05-re minden emberünk a Tisza partján ássa be magát. A balszárny biztosítására az alárendelt 24. gyalogezred árkász szakasz, mely a támadás alatt tartalék volt, balra reteszel a vasútvonaltól 1 kilométerre, azzal párhuzamosan a gát és a víz közti részen.
A bal zászlóalj még nehézségekkel küzd. A reteszállásból is támadunk, eredménnyel. A reteszelő szakaszt kivonjuk, Kenézlő délen tartalék. A volt Rádonyi századot, melynek most Király karpaszományos szakaszvezető a parancsnoka, beosztjuk a 24. gyalogezred árkász szakaszhoz, Ferenchalmy főhadnagy[17] parancsnoksága alá.
A legutóbbi három nap komoly feladatok elé állította zászlóaljunkat.
Kenézlő visszafoglalásának érdekessége, hogy néhány katona, akit a lakosság eldugott, sértetlenül visszakerültek.

November 22.
Áthelyezzük harcálláspontunkat Szarvastanyára a kastélyba. Az éjjel csendes volt. Reggel a harcálláspontot harckocsiból lőtték. A törzs, a tartalék és a pihenőre kivont csapat a Szalay-tanyán elszállásol.

November 23.
A nap eseménytelenül telt el. A románok úgy látszik, megelégelték a kenézlői vereséget, és többé nem próbálkoznak. Napi dolgom mellett sok kitüntetési javaslatot kell készítenem.


November 24.
Engedélyt kapok, hogy lóháton Tolcsvára hazamehessek. Ötkor indulunk Elekkel. Nehéz az út, nagy a sár. A zsadányi[18] réven megyünk át. Vadászpuskámat viszem, melyet saját 20-asra cserélek ki. Késő délután érünk vissza, távollétünkben semmi nem történt.

November 25-26.
25-én csend van. 26-án délután parancsot kapunk a Tisza-part elhagyására. Gyorsan intézkedem, mert 17 órakor már gyülekezni kell Kenézlő északkeleten. Két leplező rajt hagyunk vissza, akik csak ellenséges nyomásra jöhetnek utánunk. Viss-t 21 órakor elhagyjuk és hamarosan elérjük az olaszliszkai révet. Itt az átkelésre sokat kell várni. Hosszú, fagyos várakozás után végre zászlóaljunkon a sor. Szerencse, hogy ifjúkoromban erre sokat jártam, ellestem a révész tudományát és sokat tudtam segíteni az átfuvarozásban."


[1] Valószínűleg Bencze Imre tartalékos zászlós (Pozsony, 1918), az 5. gyalogezred III. zászlóaljának aknavető szakasz parancsnoka
[2] Tímár, Szabolcs (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (H)
[3] Vencsellő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (H)
[4] Személyéről további adattal nem rendelkezünk
[5] MG-42 típusú 7,92 mm űrméretű, a magyar terminológiában könnyű géppuskának nevezett sorozatlövő fegyver
[6] Valószínűleg téves adat, inkább a 24. felderítő osztály egy szakaszáról lehet szó, mivel Magyar László huszár zászlós (Alsóbereczki, 1920) a 24. felderítő osztály tisztjeként 1944.11.20-án sebesült meg Kenézlőnél.
[7] Kenézlő, Borsod-Abaúj- Zemplén megye (H)
[8] Valószínűleg Sárkány József főhadnagy (Nyíregyháza, 1914), a 24. gyalogezred 2. századának parancsnoka.
[9] A korabeli szabvány katonai térkép szerinti „Kenézlő” feliratról van szó.
[10] Személyéről további adattal nem rendelkezünk
[11] Személyéről további adattal nem rendelkezünk
[12] A nyíregyházi 12. gyalogezred III. zászlóalja, parancsnoka Maár Gyula őrnagy (Győr, 1905-?)
[13] Személyéről további adattal nem rendelkezünk
[14] Viss, Borsod-Abaúj- Zemplén megye (H)
[15] A 23. tábori tüzérosztály egyik ütege (ütegparancsnok Fenyvesi László tüzér százados)
[16] Bibithy-Horváth Pál alezredes, nemes, legéndi (Cegléd, 1898-?) beosztásáról nem állnak rendelkezésre adatok.
[17] Ferenchalmy Béla főhadnagy (Sopron, 1920) a Ludovika Akadémián 1941.08.20-án avatták hadnaggyá. A 24. gyalogezred árkász szakaszának parancsnokaként 1944.07.20-án vonult el frontszolgálatra. Hősi halált halt 1944.12.14-én Pere község közelében.
[18] ma Sárazsadány Borsod-Abaúj-Zemplén (H)

A sorozat első része itt, a második része itt olvasható. 

2013/03/08

Vissza a Kárpátokon át – A Salgó-napló folytatása

 Az Archivnet online folyóiratban megjelent a tavaly elkezdett Salgó Andor-napló folytatása.

 

1944., Galícia (a kép illusztráció)

 

A második részben követhetjük a kassai 21/I. zászlóalj harcait 1944. júliusától kezdődően, bemutatva az Árpád-vonalon keresztül történt visszavonulást, egészen az észak-magyarországi küzdelmekig. Ízelítőül egy nehéz csatanap történései, amikor a zászlóalj 1944. október 8-án az Asztaghavas birtokba vételére kapott utasítást:


„Még hajnali ködös sötétben indulunk el az 1707 magassági ponttól (Sztich) keletre lévő erdő szegélyéig, mely egyúttal a készenléti helyünk is. Ide 8 órakor érünk. A köd leple alatt észrevétlenül kell a készenléti helyet elfoglalnunk. A támadási parancsot a zászlóaljparancsnok 8 óra30-kor adja ki. Két csoportban, egy lépcsőben támadunk. Bal szárnyon a Bárdos század, jobb szárnyon súllyal Dolák és Rádonyi század. A támadás 8.45-kor indul meg gyönyörű lendülettel. Amikor a tüzérségi össztüzet kellett volna kapnunk, egy lövés sem jött. A tüzérségi felderítő járőr forszírozására a tüzérség néhány becsapódása már a támadás területére esett, de saját csapatokba. Helyesbítése nem sikerült, mert akkor már 1 kilométerre estek a lövések. Közben több aknavető és csinn-bumm lövést kapunk, de szerencsére kevés veszteséget okoz. 14 órakor a 218 vonatkozási pontról egy köd aknavető belövést kapunk, amely a zászlóalj harcállásponttól 100 méterre esik.
A tüzérségi tűz késik. A sebesültek száma nő. Sok a veszteség. A támadás lendülete alábbhagy, majd teljesen megáll, sőt, az egyes részek a nagy géppuska, géppisztoly- és aknavetőtűz miatt a hátrább lévő horhosokba vonulnak vissza. Néhány halott látszik a terepen. A zászlóaljparancsnoksághoz beosztott géppuska erős tűzcsapásokkal fogja le az ellenség fegyvereit, s ennek köszönhető, hogy a lendületesen előrejutott, de a nagy tűzben megakadt támadók - akik a betörés végett az erősen tűzben fekvő területekre törték előre magukat - 400 métert visszavonulhattak.
Keresztes alezredes úr a parancsában tájékoztatott, hogy az 58-as kocka területét a Karsay csoport elérte s birtokában tartja. Ugyanakkor parancsot kaptunk, hogy az 58 kockánál lévő állásokban mindenkörülmények között tartson ki. Ezt a parancsot 9 órakor egy parancsnok + 6 főből álló tiszti járőrrel a parancsnok elindítja. Egy óra múlva tér vissza a járőr. Jelenti, hogy az állásokban oroszok vannak, akik magyar ruhában vették őket tűz alá, és nehéz harcok után tudtak visszatérni. Zászlóaljparancsnok erre a 3. század egy részét, amely még elérhető volt, visszarendeli az oldal biztosítására. Úgyszintén a zászlóaljtörzs embereit és a tartalékszakaszt. Ekkor már hátunkban is feltűnnek az ellenséges csoportok, és meglepő tüzet kapunk.
14.30-kor ködakna becsapódás alapján a reteszállás valamint a zászlóaljparancsnokság 20-25 aknabecsapódást kap, mely pár perc múlva megismétlődik. Közben a 2. század parancsnoka megsebesül, ugyanakkor az erdőből jobbról két orosz páncéltörő ágyú nagy veszteséget okoz.
Zászlóaljparancsnok látva a helyzet reménytelen voltát, elrendeli a fokozatos visszavételt, mert így sem sok a remény a gyűrűből való kitörésre. A századok fokozatosan leereszkednek a készenléti helyig, ahol megkapva a visszavonulás irányát és vonalát, elindulunk. A nagy tűzben egy 500 méteres nyílt terepen kell a zászlóaljnak átmennie, amely már veszteség nélkül sikerül, minthogy az utóvéd szakasz (Salgó hadnagy + 50 fő, egy géppuska és 4 golyószóró) erős tűz alatt tartja az üldöző ellenséget, mely célzott tüzet leadni képtelen. A visszavétel szépen, tervszerűen sikerült. A sebesülteket mind magunkkal hozzuk, kiknek mozgását az utóvéd biztosítja. Az utóvéd utolsó állásait egy uralgó gerincen választja, ahonnan a harcterület belátható. Itt mindaddig kitart, amíg az utolsó saját ember és sebesült át nem jön rajta. Az ellenség abbahagyja az üldözést, csupán 1 kilométerről géppuskából és aknavetőből tüzel, de ez nem okoz veszteséget. Az utóvéd szakasz parancsra 17.30-kor elhagyja állásait és bevonul, illetve az ezredparancsnok parancsára az 1878 magassági ponton védelemre rendezkedik be."

Amikor az Asztaghavast megláttam, parancsnokommal leszögeztük, hogy ezt elfoglalni nem lehet. Hatalmas csúcs, bérc ez. Fa, bozót alig van rajta. A csúcson az orosz körkörös védelemben, bunkerekben. Pár nappal ezelőtt még fehér volt, de az első hó nem tudott megmaradni. Mérlegeltük a támadás lehetőségeit, közte az oldal- és a hátbatámadást is. Az oldaltámadásban maradtunk, s a terv jó volt. Sajnos, a készenléti hely elfoglalása - a köd segítsége dacára - nehezen ment. Nem ismertük a terepet és egy 50-60 fokos oldalon 1 kilométert kellett felmenni. Vastag fű borította, szögetlen csizmám csúszott rajta, de a szöges bakancs is, így a fűbe markolva húztuk fel magunkat 6 óra alatt a tetőre. 5 málhás lovunk rakománnyal visszagurult és elpusztult. Kivétel csak egy volt, amelyik a saját motyómat szállította. Ez is legurult, de szerencsésebben, mint társai.
A támadás általában szép volt, s ha a minket takaró ködöt (felhőt) egy hirtelen szél el nem fújja, és a Karsay csoport nem késik, mi vagyunk az Asztaghavason.
A támadást a törzs géppuskájával támogattam. Az átlövés veszélyes dolog, de mindig szerettem. Most nyílt rá alkalom, és az emberek bíztak a kezemben. Másnap egy elfogott orosz elmondta, hogy a harcban tíz halottat és sok sebesültet vesztettek.
A reménytelen helyzetben én is örültem a visszavételi parancsnak. Egy nagy testű sebesültünk maradt kint, akit megpróbáltam cipelni. Parancsnokom megtiltotta, hogy az életemet tovább kockáztassam, s első esetben nem tudtam valakin segíteni. Nagyon fájt, de sajnos, a háború ilyen. Hiszem, hogy fogságában kap orvosi segítséget.
A visszavonulás nehezen ment. Ilyen nyílt terepen és ilyen nagy tűzben még nem voltunk. És amikor körülnéztünk, láttam, hogy velem együtt mindenki „nyugodtan" megy fel a gerincre, hogy mögötte lerogyhasson és pihenhessen. Az orosz állandóan lőtte az embereinket, nyugodtan tehette, és a visszavonulás alatt egyetlen emberünk sem sebesült meg. Hát ez nem isten ajándéka!? Kétszázan is ottmaradhattunk volna.
Mindenki a gerincre ért. Én kicsit lemaradtam, mert egy sebesült főhadnagy barátomat támogattam. Lekiáltottam még hátrább jövő embereimnek, nyugodtan jöjjenek, mert mindenkit megvárunk. Végül a sebesülteket támogatók érkeznek meg. Segítek a sebesülteket kötözni, könyékig véres vagyok, a hálás, könyörgő ismert baráti szemek erőt adnak és jókedvvel végzem. Egy hálaimát elrebegek Istenhez, hogy ebből a pokolból kivezérelt.


A felső-magyarországi katonák harcairól további részletek az Archivneten

2012/12/17

Galícia, Kárpátok, Csehország – az utolsó felvonás


Az archivnet.hu weboldalon megkezdődött Salgó Andor naplójának közlése (előzetes itt olvasható). A tervek szerint az anyag három részben lát napvilágot a Magyar Országos Levéltár internetes kiadványában.

Kedvcsináló részlet az anyagból:



Galícia, Kárpátok, Csehország – az utolsó felvonás


„Menetcélunkat elérni nem tudjuk, mert találkozunk az oroszokkal. Az előttünk lévő csapatok vannak velük harcban. Iwanowce községben vagyunk. Nagy harci zaj hallatszik, és a távolból látjuk, amint a Stukák gyúrják az oroszokat. Estére a tüzijáték felerősödik. A falu Kolomea felé eső végén egy német-magyar páncélos egység, valamint gyalogság támad. Nagy tüzérségi tűz egész éjjel. Sztálin-gyertyák világítanak, és mindenüvé bombák hullnak. Falunk csupán 3-4 tüzérségi találatot kap.


Ápilis 24-25.
Reggel korán kelek. A tegnapi harc eredményes volt. A gránátok a falut felgyújtották, egész éjjel világított a nagy tűz és az oroszok visszavonultak. Állítólag az oldalunkban lévő erődben még maradtak leszakadt részeik. Fél 8-kor parancsot kapok, hogy egy lovas hírvivővel derítsem fel a hadosztály tüzérparancsnok figyelőhelyét. Géppisztollyal felszerelve szürke lovamon lovászommal nekiindultam a nagy erdőségnek, ahol a telefonvezetékek nyomán haladva a Rubán-on megtaláltam a figyelőt, és átadtam a parancsot. Visszafelé az esti harcterületen jövök, amely már csendes. A lakosság még este elmenekült.
Déltájban tisztigyűlés: a zászlóaljparancsnok tájékoztatja a helyzetről a tisztikart, majd kiadja a támadási parancsot. Este 6 órakor kell elérni a falu - Iwanowce - keleti szegélyét, ahonnan a reggeli órákban nagy lendülettel megindul a támadás. Keresztülhaladunk a harcban álló saját csapatokon, azokat leváltjuk és támadunk tovább.
25-én reggel a terv szerint megindul támadásunk. Bán Dönci századával előreront, de a Bárczy század támadása megakad, amelynek láttára az oroszok ellentámadásba kezdenek. Borzalmas harc minden szakaszon. A halottak és sebesültek száma nagyon nő, a gyerekek azonban keményen küzdve kitartanak állásaikban (Ilyen veszteséget a doni harcokat kivéve nem láttam. A harc dicsőséges volt, de az ára igen nagy.) Délutánra kicsit megcsendesedik a harc.


Április 26.
Reggelig a veszteség kb. 100 fő. Támadásunkat a parancs szerint tovább folytatjuk. Igen erős tüzérségi tűz. A német „Tiger"-ek 2-3 óránként támadnak, de nekünk nem jelentenek nagy segítséget. Egyik rövidesen aknára futott, mire a többi meglépett. A harckocsikban lévő rádió működése elég volt ahhoz, hogy az oroszok odairányítsák aknavető tüzüket, aminek minden esetben sok áldozata volt.
A lőszerpótlás megszervezése az én feladatom. Autó hordja - és szekerek - a szükséges lőszereket, és sokszor én magam is vállra vetett ládával segítek embereimnek. Ilyenkor nagyobb kóstolót kapok a háborúból, hiszen lőszer akkor kell, mikor áll a harc. Vinni pedig kell.
Naponta többször kapunk légitámadást. Ilyenkor a házromok és ereszek alá húzódunk és várjuk a végét. Az est a leglátványosabb és eseménydús. A Sztálingyertyák, állandó bombarobbanások, rakéták, az égő falu, a harci zaj nem a legjobb altatódal. Álmos és fáradt vagyok. 3 napja már nem vetkőztem le, lábamon az elázott csizma.
Az eső megered. Estére lucskos minden, dagasztjuk a sarat. Az árkokban víz van, mindenki vízben fekszik. A lőszerrel bajok vannak. Késve érkezik, állítólag fogytán van.
Estére a hátsó vonatrészeknél vakrémület lett úrrá. Egy átcsoportosítás révén hátravont egység mozgásából arra következtettek, hogy feladtuk állásainkat. Nagy csomagolás indul meg és kénytelen voltam lóháton hátrarohanni, mire lecsillapodtak a kedélyek.


Április 27.
Reggel a lőszerhelyzet pontos megállapítása végett a vonalat végigjárom. Felkeresem a cimborákat. A lőszer elegendő. A fiúk elcsigázottak. A nagy esőzés teljesen eláztatta őket. Ennek ellenére semmi kívánságuk nincs, csak a meleg étel után vágynak. Két napja ugyanis a vonal meleg ételt nem látott, mivel az állandó harc lehetetlenné tette a konyha kijutását. Végre kis harcszünetben kiosztjuk az első gulyást, tele disznóhússal. Utána forró kávé. Nagy szerencsénkre a harcterületté vált falvak állatállománya majdnem teljes egészében szabadon mászkál. Befogásuk néha egészen könnyen, de sokszor azonban nevetségesen sok futkározás árán megy. Persze ilyen kedélyeskedésre csak olyan részeken kerül sor, ahová az oroszok nem látnak be. A baka viszont a hasáért az életét is szívesen kockáztatja. Ennek eredménye azután, hogy csordákban hajtják hátra a teheneket. Gyakran sikerül egy-egy disznót is elkapni, de azt lőni kénytelenek, mert szalad. Lényeg tehát, hogy folyik a beszerzés, jó koszton van a szenvedő harcos baka és így jobban bírja az idegtépő harcot.
Én személyemre nézve hálás lehetek a sorsnak, mert sikerült a vonaltól mintegy 4-500 méterre lévő házba beszállásolni, ahonnan a lőszertiszti teendőket kell ellátnom. Telefont kapok, és a cimborákkal állandó összeköttetésben vagyok. Mint lőszertiszt, rengeteg a dolgom. A zászlóalj és az ezred vonalába is bekapcsolnak és most már kibővülve a feladatom a fel- és lemenő parancsnok továbbítása. Örülök beosztásomnak, mert a fiúk ismernek, és tudják, ha betelefonálnak hozzám, ha más nem, én veszem a kívánt lőszeresládát vállamra, de nem hagyom őket lőszer nélkül. Minthogy azonban a házam tája erős akna és tüzérségi tűz alatt áll, a felhalmozott lőszert kénytelen vagyok földalatti bunkerekben tárolni. Nagy építkezésbe kezdek és estére már minden a föld alatt van, úgy, hogy az akna nem tudja átszakítani a tetőzetét. Ezzel egy nagy gond szakad le vállaimról.


Április 28.
Éjjel már aludtam, de nem sokat. Levetkőzni nem lehet, illetve könnyelműség. A vonal közelsége, a folytonosan beszivárgó bandák gyakran okoznak meglepetést.
Új zászlóalj-parancsnokot kapunk Nagy Aladár őrnagy személyében. Volt parancsnokunk ugyanis még az első napon „légnyomást" kapott, és rájött, hogy hátul sokkal jobb.
Reggel Raab Bélával felkeresem új parancsnokunkat és jelentkezünk, illetve bemutatkozunk. Komoly légitámadást kapunk. Kaduk Pista sebesülésénél jelen vagyok, amikor szerencsétlen gyerek egy fel nem robbant kézigránáttól sok szilánkot kapott. Én támogattam a segélyhelyre, ahol Csáji Berci vette kezelésbe. Utána hamarosan komoly gránáttüzet kapunk, melyet elég kedélyesen futóárokban hasalva élünk át.
Délután egy hosszabb aknazáport kaptunk. Pechemre éppen házam táját vették tűz alá. Hullt minden szét. A fiúk egy része a ház körül tartózkodott, mikor az első akna vagy 50 méterre bevágott. Mindenki ugrott az árokba, mert egy aknát az orosz soha nem lő. A második egészen közénk esett és így történt, hogy az őrnagy úr legénye csúnyán megsebesült. Csizmapucolás közben ő is ugrott a gödörbe és egy nagyobb szilánk olyan szerencsétlenül érte fejét, hogy a bal halántékától a két szemén, orrán át a jobb halántékáig mindent levitt. Én a házba ugrottam be és annak ablakából vettem észre súlyos sebesülését, hozzám mintegy 4-5 méterre. Sűrű aknarobbanások kis szünetében egy sebkötöző csomaggal kiugrottam hozzá. A látvány borzalmas volt. Sok sebesültet láttam, de ez volt a legborzalmasabb. Két vastag párnakötést tettem a szemei helyére, a pólyával körülcsavartam fejét. Közben beszélgettünk. Eszméleténél volt, értelmesen válaszolgatott, de jobb kezében ott szorongatta gazdája fényesítőkeféjét. Mikor a tűznek vége volt, hordágyra tettük és még annyit mondott, adjam át a kefét az őrnagy úrnak. Akkor elvesztette eszméletét. Talán jobb lenne, ha meghalna. Ez lenne neki a jobb.
Ilyen és hasonló események után idegállapotom nem volt a legjobb. A kevés alvás miatt a kimerültség lett úrrá rajtam. Mindenesetre szerencsém volt és folyton erősebb a hitem, hogy az Isten velem van.
Erre gondoltam aznap még akkor is, amikor egy le nem becsülendő esemény főszereplője voltam. Leírásom eredetisége megkívánja, hogy erről kellemetlen témaköre ellenére is megemlékezzem. Kénytelen vagyok közvetlen szavakat használni. WC-re készültem. Eme helyiség a házam mellett táborszerűen foglalt helyet. A papíranyag, ami minden esetben a zsebemben volt, most szobámban pár másodperces keresgélést igényelt. Ennek köszönhetem életemet, ennek a pár másodpercnek, mert amikor az ajtón ki akarok lépni, hatalmas robbanással bevág egy akna egyenesen arra a helyre, ahol normális körülmények között már lettem volna. A ház mozgott velünk, hullt a vakolat. A helyzet komolyodik.
Elhatároztam tehát, hogy bunkert építek, ahol legalább nyugodtan aludhatok.


Április 29-30.
Az éjszaka szokatlanul csendes volt. Folyton esik, sőt, reggelre még a hó is megered. A reggel hűvös. A fiúkat valósággal fel kell ráznom reggeli szendergésükből, hogy a bunker elkészítéshez hozzáfoghassunk. Kirajzolom a nagyságot, megbeszéljük az építkezés műszaki részleteit, hogy a gránátot is bírja. A föld ragad a szerszámokra, de délre, mikor ismét megered az eső, már rakjuk rá a tetőt. Középre két hatalmas rönk kerül, amely 9 méter hosszú. Szélein egy-egy épületgerenda, melyeket hasábfákkal rakunk be lehetőleg légmentesen. A nyílásokat előbb szalmával betömjük, majd utána a száraz falevélréteg következik, és csak erre jön a kiásott agyagos föld. A bunker nem magas, de mélyebbre a talajvíz miatt nem áshattunk. Deszkából padlót is csinálunk.
A legnevetségesebb a sürgős munkálkodás után, amikor egyikünk a másik után jelenti ki, hogy inkább alszik a házban, mint a vizes bunkerban. Persze, amikor kapunk egy nekünk szánt aknasorozatot, akkor sajnálkozunk, hogy miért is nem vagyunk lent.
A németek is kezdenek mozgolódni. Eleinte csak Tigrisekkel harcoltak velünk együtt, de ma már gyalogos csapatok is jönnek előre a vonalba. Nem személyüknek, de modern, príma fegyvereiknek örülünk. Most csak kisebb csoportok jöttek előre szemrevételezni a helyzetet, de a hírek szerint hamarosan bekapcsolódnak a harcokba is.
30-án este az oroszok erősen támadnak. Komoly védővonalunkon azonban nem tudnak áttörni, az orosz veszteség aránylag nagy. Több fogoly akad hurokra, akik közül hármat nekem kell tolmács útján kihallgatnom. Sok érdekes dolgot tudok meg tőlük, különösen az ellenséges tüzérség, harckocsik, aknavetők helyét illetően. Parancsot kapok a tüzérfigyelőink ez irányú tájékoztatására, mely alapján a bemondott pontokra jókora tüzérségi tüzet zúdítunk.”

Folytatás az archivneten