Vissza a Felvidéken át – a Salgó-napló befejező része

Az Archivnet  legújabb számában megjelent Salgó Andor tartalékos hadnagy visszaemlékezésének újabb fejezete. A sorozat harmadik, befejező részében végetér Salgó Andor  harctéri útja.  

"A kassai bakák rövid ideig a trianoni Magyarország északkeleti csücskében, a Bodrogköz területén harcolnak. Létszámuk egyre csökken, az ellátás is akadozik. Kenézlőnél még visszavetik a román átkelési kísérletet, de nem sokkal később észak felé szorulnak, először az I. bécsi döntéssel visszatért területre, majd tovább nyugat felé. A lecsökkent létszámviszonyt jól mutatja, hogy karácsonykor - a vezethetőség fenntarthatósága érdekében - a hadilétszámú ezredet már egy szűkös zászlóaljba kell összevonni. Ugyanez vonatkozott a hadosztály többi alakulatára. Feltehetően személyi pótlást már csak a feloszlatott alakulatokból kaphattak. Ennek ellenére is tisztességgel állták a sarat, a szovjet csapatokkal megtűzdelt román alakulatokkal szemben még bravúros „huszárcsínyekre" is futotta, mint március közepén az ismeretlen szovjet tábornok megölése.

Ugyanakkor a csapatok harcértékének apadása jól kiolvasható a sorok közül. A személyi utánpótlás hiánya és az anyagi pótlás apadása mellett ehhez nagyban hozzájárulhatott - mint arról Salgó Andor több helyen ír - a „nagy helyzet" kilátástalansága is. Először át kellett élniük, hogy családjukat hagyják hátra, ebben Salgón kívül nyilván sokan voltak érintve, hiszen a 21. gyalogezred katonáinak többsége Abaúj megyei volt. Aztán kiszorultak az ország területéről, fokozatosan ellenségesen viselkedő polgári lakosság között éltek-harcoltak. Végül a postai kapcsolat is megszűnt az egyre fogyatkozó hátországgal, az anyaország területéről gyéren csordogáló hírek pedig sejtették a fronton lévőkkel, hogy az ország és a háború végképp elveszett."

"Éjjel kemény harci zaj. 22-23.30. között aknavető és tüzérségi tűz alatt a Kállay-század. Gazda még a délután folyamán a Tisza-partról személyesen irányítja a tüzérségi tüzet. Egy orosz bunkert kilőnek. Bencze[1] egy zászlóaljnyi menetoszlopot szétlő a túloldalon Tímár és Szabolcs[2] között.

Kállay egész éjjel tűz alatt áll. 12-kor jelenti, hogy a Tiszán a románok tutajokat engednek vízre. A vencsellői [3]híd, ide értve az ártéri hidakat is, sikertelen robbantás után állva maradt, felfogja a vízben úszó fadarabokat, gallyakat, a híd felső oldalán már olyan sok fa torlaszolódott fel, hogy azon az ellenség átvetése könnyen elképzelhető. A torlasz vastagsága 2 méter, szélessége kb. 12 méter. Tüzérséggel szétlőni nemigen lehet.

November 18.

Gazda kimegy a 3. majd a 2. századhoz. Benyomása, hogy az oroszok éjjel leváltották a románokat. A nap aránylag csendesen telik el, hiszen a köd a mi mozgásunkat lehetővé teszi. A túloldalról fújdogáló szélbe az ellenség mozgását és hangoskodását halljuk.

November 19.

Éjjel 2.30-kor a túloldalon erős mozgás. A híd környéke erős aknavető tűz alatt áll. Fél óra szünet. A balszárnyon két raj között 7 ladik igyekszik átkelni. Géppuska, géppisztoly és puskatűzzel, majd kézigránátdobásokkal sikerül visszafordítani őket. A káromkodásról felismeri a románokat. Odaát ütéshangok, orosz és román káromkodások hallhatóak. Fél óra múlva kocsizörgés (az út a Tisza mentén vezet). Felszállítják a csónakokat a kompházig. A sötétben újabb átkelést kísérelnek meg. A 102 magassági pontnál partra szállnak. Megindul a támadás az oldalunkba. A balszárny kénytelen reteszállást foglalni. Varga őrmester[4] egy géppuskás rajjal és egy német könnyűgéppuskás[5] rajjal ellentámadással az ellenséget az erdőbe szorítják. A csónakokkal menekülnek.

8 órakor Kállay hadnagy jelenti, hogy a füzesben maradt oroszok a tisztogatást végző Varga őrmestert és embereit elfogták. Egyes részek harcban állnak. 9-kor már a helyszínre érkezik a tartalék szakasz (a 6. felderítő osztálytól[6]), Bódi százados parancsnoksága alatt. Az ezredtartalék 9.30-kor útba indul. A tüzérségi tűz késik, addig egy lövést sem adtak le. Az ellenség pergőtűz alatt tartja a Kállay-csoportot. 8.30-10.15 Kenézlőt[7] és a 102 környékét. Az összeköttetés 9.30-kor Kállayval megszakad.

10.30-kor Kállay jelenti, hogy bevetett szakaszát négy fő kivételével elfogták. A 6. felderítőket reteszállásba rendelte. A 102 irányából támadó szakasznyi ellenség beássa magát.

11.30-kor az ezredparancsnokság tájékoztat, hogy a balszárnyon Sárkány főhadnagy[8] ellentámadásra indul, s a románok menekülnek előle. Az ellentámadás részleteit megbeszéljük, és Kállay parancsot kap, hogy az erdő, a sín és a Tisza háromszög területére támadjon, az 1. század arcban tűztámogatással, a felderítők a gát mentén előretörnek. 12.30-kor Kállay hadnagy megsebesül, ettől kezdve a század helyzete ismeretlen.

A 24. gyalogezred-közvetlen aknavetők a 102-höz mennek állásba. Gazda a Kenézlő írás „K” betűjénél[9] a szélső házból vezet. Vele az összeköttetésem megvan. A Kállay-csoport a nagy tűz ellenére szépen megy előre. Gazda a 3. századtól egy szakaszt Szabó hadapróddal[10] a veszélyes területre irányít. A távolság miatt 13.30-kor még nincs Rádonyinál. Kállay századát Papp hadnagy[11] veszi át.

Az ezredparancsokság 12 óra körül egy árkász szakaszt és egy utász századot útba indított. A Maár-zászlóalj[12] is útban van felénk gépkocsi szállítással. 14 órakor a zászlóalj harcálláspontját. Aknavetővel válaszolunk. 15 órakor Papp és Szabó beérkeznek a Kállay-századhoz. Az ellenség két gépágyúval és harckocsiágyúval tüzel. 15.30-ra csend van, mindkét oldalon kimerültség, rendezkedés.

November 20.

Éjjel 2.30-kor Rádonyi hadnagy is megsebesül. A századot Király karpaszományos szakaszvezető[13] veszi át. Segélyhely áttelepül Viss-re[14]. 3.10-kor támadási parancs jön. Ha az ellenség nyomása nagy lenne, úgy legfeljebb a Törökér csatornáig lehet visszavonulni, ott védelem. A századokat távbeszélőn eligazítom.

15 órakor átcsoportosítás. Tiszapart-Orosztanya-Viss útvonalon visszavonulunk. Itt védelem. Távbeszélő összeköttetés mindenkivel. Előbb távbeszélőn, majd 23 órakor írásban parancs: reggel 6-kor támadás a Tiszáig. Megcsinálom a vázlatokat.

November 21.

6 óra 50-kor megindul előrenyomulásunk. Első cél a műút. Tüzérségi támogatást a Fenyvesi-üteg (15 cm)[15] adja. 8 órakor az utat még nem érjük el. Helyzetjelentést adunk Bibithy-Horváth alezredes úrnak.[16] 8.30-kor a 2. század eléri a műutat, a szarvastanyai csoport fehér rakétával jelzi, hogy a tanyát kitisztogatta.

8.50-kor a harcálláspontot áthelyezzük Orosztanyára. A támadás lendületesen halad. A balszárny erős ellenállásba ütközik. Két erős ellenséges támpont leküzdése után elsőként ér a gátra, majd a Tiszáig. 11.05-re minden emberünk a Tisza partján ássa be magát. A balszárny biztosítására az alárendelt 24. gyalogezred árkász szakasz, mely a támadás alatt tartalék volt, balra reteszel a vasútvonaltól 1 kilométerre, azzal párhuzamosan a gát és a víz közti részen.

A bal zászlóalj még nehézségekkel küzd. A reteszállásból is támadunk, eredménnyel. A reteszelő szakaszt kivonjuk, Kenézlő délen tartalék. A volt Rádonyi századot, melynek most Király karpaszományos szakaszvezető a parancsnoka, beosztjuk a 24. gyalogezred árkász szakaszhoz, Ferenchalmy főhadnagy[17] parancsnoksága alá.

A legutóbbi három nap komoly feladatok elé állította zászlóaljunkat.

Kenézlő visszafoglalásának érdekessége, hogy néhány katona, akit a lakosság eldugott, sértetlenül visszakerültek.

November 22.

Áthelyezzük harcálláspontunkat Szarvastanyára a kastélyba. Az éjjel csendes volt. Reggel a harcálláspontot harckocsiból lőtték. A törzs, a tartalék és a pihenőre kivont csapat a Szalay-tanyán elszállásol.

November 23.

A nap eseménytelenül telt el. A románok úgy látszik, megelégelték a kenézlői vereséget, és többé nem próbálkoznak. Napi dolgom mellett sok kitüntetési javaslatot kell készítenem.

November 24.

Engedélyt kapok, hogy lóháton Tolcsvára hazamehessek. Ötkor indulunk Elekkel. Nehéz az út, nagy a sár. A zsadányi[18] réven megyünk át. Vadászpuskámat viszem, melyet saját 20-asra cserélek ki. Késő délután érünk vissza, távollétünkben semmi nem történt.

November 25-26.

25-én csend van. 26-án délután parancsot kapunk a Tisza-part elhagyására. Gyorsan intézkedem, mert 17 órakor már gyülekezni kell Kenézlő északkeleten. Két leplező rajt hagyunk vissza, akik csak ellenséges nyomásra jöhetnek utánunk. Viss-t 21 órakor elhagyjuk és hamarosan elérjük az olaszliszkai révet. Itt az átkelésre sokat kell várni. Hosszú, fagyos várakozás után végre zászlóaljunkon a sor. Szerencse, hogy ifjúkoromban erre sokat jártam, ellestem a révész tudományát és sokat tudtam segíteni az átfuvarozásban."

---

[1] Valószínűleg Bencze Imre tartalékos zászlós (Pozsony, 1918), az 5. gyalogezred III. zászlóaljának aknavető szakasz parancsnoka

[2] Tímár, Szabolcs (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (H)

[3] Vencsellő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (H)

[4] Személyéről további adattal nem rendelkezünk

[5] MG-42 típusú 7,92 mm űrméretű, a magyar terminológiában könnyű géppuskának nevezett sorozatlövő fegyver

[6] Valószínűleg téves adat, inkább a 24. felderítő osztály egy szakaszáról lehet szó, mivel Magyar László huszár zászlós (Alsóbereczki, 1920) a 24. felderítő osztály tisztjeként 1944.11.20-án sebesült meg Kenézlőnél.

[7] Kenézlő, Borsod-Abaúj- Zemplén megye (H)

[8] Valószínűleg Sárkány József főhadnagy (Nyíregyháza, 1914), a 24. gyalogezred 2. századának parancsnoka.

[9] A korabeli szabvány katonai térkép szerinti „Kenézlő” feliratról van szó.

[10] Személyéről további adattal nem rendelkezünk

[11] Személyéről további adattal nem rendelkezünk

[12] A nyíregyházi 12. gyalogezred III. zászlóalja, parancsnoka Maár Gyula őrnagy (Győr, 1905-?)

[13] Személyéről további adattal nem rendelkezünk

[14] Viss, Borsod-Abaúj- Zemplén megye (H)

[15] A 23. tábori tüzérosztály egyik ütege (ütegparancsnok Fenyvesi László tüzér százados)

[16] Bibithy-Horváth Pál alezredes, nemes, legéndi (Cegléd, 1898-?) beosztásáról nem állnak rendelkezésre adatok.

[17] Ferenchalmy Béla főhadnagy (Sopron, 1920) a Ludovika Akadémián 1941.08.20-án avatták hadnaggyá. A 24. gyalogezred árkász szakaszának parancsnokaként 1944.07.20-án vonult el frontszolgálatra. Hősi halált halt 1944.12.14-én Pere község közelében.

[18] ma Sárazsadány Borsod-Abaúj-Zemplén (H)

A sorozat első része itt, a második része itt olvasható. 

Vissza a Kárpátokon át – A Salgó-napló folytatása

 Az Archivnet online folyóiratban megjelent a tavaly elkezdett Salgó Andor-napló folytatása.

 

1944., Galícia (a kép illusztráció)

 

A második részben követhetjük a kassai 21/I. zászlóalj harcait 1944. júliusától kezdődően, bemutatva az Árpád-vonalon keresztül történt visszavonulást, egészen az észak-magyarországi küzdelmekig. Ízelítőül egy nehéz csatanap történései, amikor a zászlóalj 1944. október 8-án az Asztaghavas birtokba vételére kapott utasítást:

„Még hajnali ködös sötétben indulunk el az 1707 magassági ponttól (Sztich) keletre lévő erdő szegélyéig, mely egyúttal a készenléti helyünk is. Ide 8 órakor érünk. A köd leple alatt észrevétlenül kell a készenléti helyet elfoglalnunk. A támadási parancsot a zászlóaljparancsnok 8 óra30-kor adja ki. Két csoportban, egy lépcsőben támadunk. Bal szárnyon a Bárdos század, jobb szárnyon súllyal Dolák és Rádonyi század. A támadás 8.45-kor indul meg gyönyörű lendülettel. Amikor a tüzérségi össztüzet kellett volna kapnunk, egy lövés sem jött. A tüzérségi felderítő járőr forszírozására a tüzérség néhány becsapódása már a támadás területére esett, de saját csapatokba. Helyesbítése nem sikerült, mert akkor már 1 kilométerre estek a lövések. Közben több aknavető és csinn-bumm lövést kapunk, de szerencsére kevés veszteséget okoz. 14 órakor a 218 vonatkozási pontról egy köd aknavető belövést kapunk, amely a zászlóalj harcállásponttól 100 méterre esik.

A tüzérségi tűz késik. A sebesültek száma nő. Sok a veszteség. A támadás lendülete alábbhagy, majd teljesen megáll, sőt, az egyes részek a nagy géppuska, géppisztoly- és aknavetőtűz miatt a hátrább lévő horhosokba vonulnak vissza. Néhány halott látszik a terepen. A zászlóaljparancsnoksághoz beosztott géppuska erős tűzcsapásokkal fogja le az ellenség fegyvereit, s ennek köszönhető, hogy a lendületesen előrejutott, de a nagy tűzben megakadt támadók - akik a betörés végett az erősen tűzben fekvő területekre törték előre magukat - 400 métert visszavonulhattak.

Keresztes alezredes úr a parancsában tájékoztatott, hogy az 58-as kocka területét a Karsay csoport elérte s birtokában tartja. Ugyanakkor parancsot kaptunk, hogy az 58 kockánál lévő állásokban mindenkörülmények között tartson ki. Ezt a parancsot 9 órakor egy parancsnok + 6 főből álló tiszti járőrrel a parancsnok elindítja. Egy óra múlva tér vissza a járőr. Jelenti, hogy az állásokban oroszok vannak, akik magyar ruhában vették őket tűz alá, és nehéz harcok után tudtak visszatérni. Zászlóaljparancsnok erre a 3. század egy részét, amely még elérhető volt, visszarendeli az oldal biztosítására. Úgyszintén a zászlóaljtörzs embereit és a tartalékszakaszt. Ekkor már hátunkban is feltűnnek az ellenséges csoportok, és meglepő tüzet kapunk.

14.30-kor ködakna becsapódás alapján a reteszállás valamint a zászlóaljparancsnokság 20-25 aknabecsapódást kap, mely pár perc múlva megismétlődik. Közben a 2. század parancsnoka megsebesül, ugyanakkor az erdőből jobbról két orosz páncéltörő ágyú nagy veszteséget okoz.

Zászlóaljparancsnok látva a helyzet reménytelen voltát, elrendeli a fokozatos visszavételt, mert így sem sok a remény a gyűrűből való kitörésre. A századok fokozatosan leereszkednek a készenléti helyig, ahol megkapva a visszavonulás irányát és vonalát, elindulunk. A nagy tűzben egy 500 méteres nyílt terepen kell a zászlóaljnak átmennie, amely már veszteség nélkül sikerül, minthogy az utóvéd szakasz (Salgó hadnagy + 50 fő, egy géppuska és 4 golyószóró) erős tűz alatt tartja az üldöző ellenséget, mely célzott tüzet leadni képtelen. A visszavétel szépen, tervszerűen sikerült. A sebesülteket mind magunkkal hozzuk, kiknek mozgását az utóvéd biztosítja. Az utóvéd utolsó állásait egy uralgó gerincen választja, ahonnan a harcterület belátható. Itt mindaddig kitart, amíg az utolsó saját ember és sebesült át nem jön rajta. Az ellenség abbahagyja az üldözést, csupán 1 kilométerről géppuskából és aknavetőből tüzel, de ez nem okoz veszteséget. Az utóvéd szakasz parancsra 17.30-kor elhagyja állásait és bevonul, illetve az ezredparancsnok parancsára az 1878 magassági ponton védelemre rendezkedik be."

Amikor az Asztaghavast megláttam, parancsnokommal leszögeztük, hogy ezt elfoglalni nem lehet. Hatalmas csúcs, bérc ez. Fa, bozót alig van rajta. A csúcson az orosz körkörös védelemben, bunkerekben. Pár nappal ezelőtt még fehér volt, de az első hó nem tudott megmaradni. Mérlegeltük a támadás lehetőségeit, közte az oldal- és a hátbatámadást is. Az oldaltámadásban maradtunk, s a terv jó volt. Sajnos, a készenléti hely elfoglalása - a köd segítsége dacára - nehezen ment. Nem ismertük a terepet és egy 50-60 fokos oldalon 1 kilométert kellett felmenni. Vastag fű borította, szögetlen csizmám csúszott rajta, de a szöges bakancs is, így a fűbe markolva húztuk fel magunkat 6 óra alatt a tetőre. 5 málhás lovunk rakománnyal visszagurult és elpusztult. Kivétel csak egy volt, amelyik a saját motyómat szállította. Ez is legurult, de szerencsésebben, mint társai.

A támadás általában szép volt, s ha a minket takaró ködöt (felhőt) egy hirtelen szél el nem fújja, és a Karsay csoport nem késik, mi vagyunk az Asztaghavason.

A támadást a törzs géppuskájával támogattam. Az átlövés veszélyes dolog, de mindig szerettem. Most nyílt rá alkalom, és az emberek bíztak a kezemben. Másnap egy elfogott orosz elmondta, hogy a harcban tíz halottat és sok sebesültet vesztettek.

A reménytelen helyzetben én is örültem a visszavételi parancsnak. Egy nagy testű sebesültünk maradt kint, akit megpróbáltam cipelni. Parancsnokom megtiltotta, hogy az életemet tovább kockáztassam, s első esetben nem tudtam valakin segíteni. Nagyon fájt, de sajnos, a háború ilyen. Hiszem, hogy fogságában kap orvosi segítséget.

A visszavonulás nehezen ment. Ilyen nyílt terepen és ilyen nagy tűzben még nem voltunk. És amikor körülnéztünk, láttam, hogy velem együtt mindenki „nyugodtan" megy fel a gerincre, hogy mögötte lerogyhasson és pihenhessen. Az orosz állandóan lőtte az embereinket, nyugodtan tehette, és a visszavonulás alatt egyetlen emberünk sem sebesült meg. Hát ez nem isten ajándéka!? Kétszázan is ottmaradhattunk volna.

Mindenki a gerincre ért. Én kicsit lemaradtam, mert egy sebesült főhadnagy barátomat támogattam. Lekiáltottam még hátrább jövő embereimnek, nyugodtan jöjjenek, mert mindenkit megvárunk. Végül a sebesülteket támogatók érkeznek meg. Segítek a sebesülteket kötözni, könyékig véres vagyok, a hálás, könyörgő ismert baráti szemek erőt adnak és jókedvvel végzem. Egy hálaimát elrebegek Istenhez, hogy ebből a pokolból kivezérelt.

A felső-magyarországi katonák harcairól további részletek az Archivneten

Ellentámadás a kenézlői hídfőben

1944 nyarán egyre világosabb lett, hogy Németország és a tengelyhatalmak nem kerülhetnek ki győztesen ebből a konfliktusból. Augusztus közepén, miközben a szovjet csapatok átlépték Románia határát, Mihály román király megpróbálta az olasz mintát követni, vagyis átengedni országán a nagy anyagi fölényben harcoló szovjet csapatokat. Ez Hitlert nagyon érzékenyen érintette, egyrészt a Románia területén álló csapatai, másrészt a ploesti-i kőolajforrások miatt, amelyek nagy szerepet játszottak a német hadigépezet üzemanyag-ellátásában. Románia uralkodója azonban 1944. augusztus 23-án cselekedett, és felbontotta a Hitlerrel fennálló szövetséget.

A román csapatok egy része már ezen a napon a németek ellen fordította fegyverét, a  Dél- Erdély ellen  szeptember első felében megindult magyar-német támadást – melynek célja a Kárpátok déli szorosainak lezárása volt – azonban csak jelentős mértékű szovjet segítséggel tudták visszavetni. A Heszlényi József vezérezredes által vezetett magyar 3. hadsereg az Alföld déli részén át hátrálva végül október elején a Tisza folyó mögött tudta védelmi vonalát megszilárdítani. A 2. Ukrán Front kötelékébe besorolt román 1. hadsereg és a volt hadifoglyokból toborzott „Tudor Vladimirescu” önkéntes hadosztály 1944. október 8-án zárkózott fel a Tisza vonalára. Október 11-én a szovjet csapatokkal sűrűn beékelt román erők több helyen is átkeltek a folyón, Szolnok és Mindszent között, elszigetelt hídfőket alakítva ki. Ezután a Debrecen mellett vívott harcokba vezényelték a seregtestet, majd visszairányították őket Tiszaug és Tiszainoka közé, ahol átkeltek a folyón. A hadsereg hegyi alakulatai november 7-9. között Tiszacsegénél váltottak partot, és indultak tovább Miskolc elfoglalására. A „Tudor Vladimirescu” hadosztály eközben Tiszanánánál kelt át a jobb partra, ahol a felső vezetés Salgótarjánt tűzte ki célul számára.
A 2. Ukrán Front jobb szárnyán harcoló román 4. hadsereg az észak-erdélyi harcokban küzdött, a halogató harcokat folytató német és magyar erőket követve csak október 26-án lépett a trianoni Magyarország területére, és november elsején zárkózott fel a folyó vonalára. A hadsereg sávhatárai Csap-Tokaj D. között húzódtak. Feladatul tűzték ki eléjük, hogy átkelve a Tiszán hatoljanak be a Bodrogköz területére, és ott észak felé nyomulva tisztítsák meg az ott védekező magyar és német erőktől. Velük a Kárpátokból a 4. Ukrán Front nyomása elől visszavonuló leharcolt csapatok álltak szemben. A Kárpátokban húzódó Árpád-vonal feladását követően a magyar felső vezetés a Tisza vonalát jelölte ki, mint feltétlenül védendő arcvonalszakaszt. A magyar 1. hadsereg parancsnokának (v. László Dezső vezérezredes) alárendeltségében más csapatok mellett többek között itt harcolt a 24. magyar gyaloghadosztály is, melyet a hadosztályközvetlen alakulatok mellett a nyíregyházi 12. gyalogezred, a kassai 21. gyalogezred, valamint az ungvári 24. gyalogezred alkotott. A hadosztályt még 1944 tavaszán szállították Galíciába, ahol erején felül teljesítve, nagy áldozatokat hozva folytatott védekező harcokat, jelentős veszteségeket szenvedett, míg pótlást leginkább csak feloszlatott seregtestek alakulatai közül kapott. A kemény harcokat követően végül már a trianoni Magyarország területén, a Tisza jobb partján védekezett a megtépázott, leharcolt seregtest, a Révleányvártól Bodrogkeresztúrig húzódó arcvonalszakaszon. Ezeket az állásokat 1944. november 5-étől 26-áig tartották, ez alatt a szemben álló szovjet és román csapatok átkelési kísérleteit folyamatosan meghiúsították. Az egyik legjelentősebb sikerüket Kenézlőnél érték el, ahol három napos kemény küzdelemben csaknem teljesen megsemmisítették a román 18. gyaloghadosztály egy átkelt harccsoportját. A szovjet alárendeltségben harcoló román csapatok november 18-ról 19-re virradó éjjel 2 h.30-kor átkeltek a Tiszán az előzőleg felrobbantott kenézlői vasúti híd roncsainál, és a november 15-én este hadosztálytartalékból védőállásba rendelt kassai 21/I. zászlóalj.(zlj.pk. Bódy Antal szds.) csapataival szemben a parti füzesekben megvetették a lábukat. Átkelésüket megkönnyítette, hogy a híd roncsai felfogták a folyó által sodort ágakat, amikből torlasz keletkezett. Utánpótlásukra még aznap éjjel erős aknavető tűzfedezet alatt újabb részeket dobtak át a folyón. A falu felé támadó román csapatokat a honvédek visszavetették, de az ártéri erdőt a rendelkezésre álló csekély erő miatt nem lehetett megtisztítani. Az erdő átfésülésére induló Varga őrmestert és embereit (két raj) az ellenség fogságba ejtette. Az átkelt román erők még a hajnal folyamán utánpótlást kaptak, és a túlpartról saját tüzérségük folyamatosan támogatta őket, tűz alatt tartva a magyar állásokat. A frissen átkelt csapatok oldalba kapták a hézagos védővonalban harcoló magyar csapatokat, akik kénytelenek voltak reteszállást létesíteni a felgöngyölítés elkerülésére. A kemény harcban a kassai zászlóaljnak meg kellett küzdenie az ellenségen kívül a saját tüzérségi támogatás teljes hiányával is. Az egyre fokozódó, a túlpartról harckocsi-ágyúkkal és aknavetőkkel is támogatott ellenséges nyomással szemben a magyar alakulat felsőbb parancsra visszavonult. Az új harcálláspontot a szomszédos Viss faluban vették fel. Itt várták meg az erősítés és a tüzérségi támogatás beérkezését. Ez fokozatosan valósult meg, mivel az őszi sár erősen akadályozta a tüzérség mozgását. A magyar hadvezetés lehetőségeihez mérten jelentős mennyiségű, 10-12 üteg erejű tüzérséget vont össze a hídfő felszámolásához. A tüzércsoport a 78. tü.o.pk. (Mogyoróssy László alez.) vezetése alatt állt.


Végül november 20-áról 21-ére virradó éjjel elegendő erő gyűlt össze, megindulhatott az ellentámadás. A tűztámogatást főleg 15 cm-es tarackok adták, amelyek 21-én hajnalban kezdték el lőni a román állásokat. Miután tüzüket áthelyezték a folyó túlsó partjára, 06.50-kor megindulhatott a gyalogsági támadás is. Három zászlóalj indult támadásra. A jobbszárnyon a kassai 21/I gyalogzászlóalj két megerősített ellenséges támpontot küzdött le, harcálláspontját előrevonta Orosz- majd Szarvas-tanyára. 11.00-kor már a Tisza-parton ásták be magukat. Kevésbé simán haladt a két másik alakulat. A balszárnyon a Maár Gyula őrnagy által vezetett nyírbátori 12/III. zászlóalj támadott, amelyet az 58. utász-zászlóalj részeivel is megerősítettek. Ez az alakulat csupán három napos véres küzdelemben tudta a Kenézlőtől keletre fekvő Érhát-tanyát visszafoglalni és az ellenséget a folyóba szorítani. A harcban a zászlóalj 50-60%-os véres veszteséget szenvedett. Teljesítményük elismeréseképpen a 12/III. zászlóalj katonái háromágú fenyőgallyat viselhettek sapkájukon díszjelvényképpen, egyetlen alakulatként a Magyar Királyi Honvédségben. Magát a települést és közvetlen környékét a 13. gyaloghadosztályból kivált és a 24  gyaloghadosztály alárendeltségébe utalt 9/I. zászlóalj foglalta vissza ugyancsak nagy veszteségek árán. Érdekesség, hogy a faluban néhány magyar katonát a lakosság elrejtett a románok elől, ezek sértetlenül kerültek vissza alakulataikhoz. A lezajlott harcok hevességét jól mutatja, hogy a vizsgált időszakban a korántsem teljes veszteségi jelentések majdnem hatvan elesett magyar katona nevét rögzítik. A harcokban részt vett tisztek közül többeket terjesztettek fel különféle kitüntetésekre. Az 1944. november 20-án hősi halált halt dr. Ottó Tibor zászlós a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét nyerte el halála után. A nagy áldozatok árán kivívott siker csak rövid életűnek bizonyult. November 26-án felső parancsra a magyar csapatok feladták a Tisza vonalát. Az időközben több helyen is hídfőt képzett román csapatok másnap nagy erőkkel keltek át a folyón, és Tokaj irányából észak felé nyomultak, sorra foglalva el a bodrogközi településeket. A 24. gyaloghadosztály északnyugat felé vonult vissza, hogy aztán átszervezést követően a Kassa melletti Szilicei-fennsíkon vívjon kemény védelmi harcokat. Részükre a háború csak 1945. április 6-án a csehországi Cremonse-ben ért véget.

Irodalomjegyzék:

Dr. Bernáth Zoltán: Ukrajnától a párizsi medencéig. Nyíregyháza, 1998.
Bene János: Huszonnégyes honvédek a Kárpátokban. Nyíregyháza, 1997
Bús János- Szabó Péter: Béke poraikra… II. Varietas ’93 kft., Budapest, 2001
Dr. Salgó Andor, a 21/I. zlj. segédtisztjének naplója. Kézirat, a szerző birtokában.
HL Kit. Jav. 12 doboz
Gh. Nitu: A román csapatok részvétele a fasizmus elleni háborúban. Hadtörténelmi közlemények, 1955/1, 47.o