Terepjáró mozdony – Kruppok a honvédségben

A 101. páncéltörő ágyús század járműve

  

"A jármûvekkel – amelyek magukkal hozták a német becenevet, így a magyar katonák is Protzének becézték – elsõsorban az alakulóban lévõ gyorsfegyvernemet szerelték fel, így nagyobb darabszámú Krupp került a kerékpáros zászlóaljak addig nem gépesített géppuskás századaihoz, illetve páncéltörõ ágyús szakaszaihoz. A késõbb beérkezõ Protzék már a megalakuló gépkocsizó lövészzászlóaljak géppuskás századait tették mozgékonnyá, és kapott belõlük a formálódó páncélos csapatnem is. A tapasztalati jelentések azt mutatták, hogy a feladatkörében bevált, jó terepjáró képességû jármûvet a csapatok hamar megkedvelték, jól használhatónak tartották. A területi visszacsatolások idõszakában (1938–1940) készült nagyszámú filmhíradó- és fényképfelvételen már gyakran lehet látni a rossz utakon is könnyen mozgó Protzékat. Késõbbi gyakorlati alkalmazása során is elsõsorban a gépesített csapatok jármûve maradt. Platóján gyakran szereltek állványra 1907/31 M. 8 mm-es Schwarzlose géppuskát vagy 31. M golyószórót csapatlégvédelmi feladatok ellátására.

A magyar 2. hadsereg egyik parancsnoki járműve 1942-ben

Krupp hadseregparancsnoki jelzéssel 1944-ből

A csapatok gyakorlati tapasztalatai szerint a Krupp motorja a vízhûtéses erõforrásoknál lényegesen kevésbé volt érzékeny az üzemeltetés körülményeire. Hátrányként róható fel az olajcserék rövidre szabott intervallumai, amelyek a kor technikai színvonalának megfeleltek ugyan, azonban harctéri körülmények között nehezen voltak elvégezhetõek, hasonlóan a csaknem 50 kenési hely elõírásszerû ápolásához. A Magyarországon üzemeltetett Kruppok jellemzõ meghibásodása volt az alváztörés, amely kizárólag lövegvontatóknál fordult elõ, és a túlterhelésre lehetett visszavezetni. Technikai érdekességnek nevezhetõ, hogy a csapágyazott pótkerekek egyúttal mankókerékként is funkcionáltak, segítve a jármû kapaszkodását kritikus terepszakaszokon. 1937-ben a honvédség további 72 darab alvázat vásárolt, melyeket Magyarországon az Uhry cég látott el saját tervezésû felépítménnyel. Ezeket a jármûveket 37 M nagy parancsnoki személygépkocsi néven rendszeresítették, mivel beépített rádiója alkalmassá tette magasabb egységek vezetésének koordinálására is. A következõ évben a gyõri Magyar Waggon- és Gépgyár vezetõi tárgyalásokat folytattak a gyártás jogának megvásárlásáról, de a megegyezés végül – valószínûleg a Krupp cég nehezen teljesíthetõ követelései miatt – nem jött létre. A németországi sorozatgyártás leállítása után a honvédség fõdarabokat, illetve további alvázakat vásárolt, a Magyarországon összeszerelt darabokra részben eredeti német, részben magyar – szintén az Uhry mûhely által tervezett – felépítmény került. Bár a Protze mind a német, mind a magyar hadseregben szolgálatban maradt egészen 1945-ig, a korszerû háború követelményeinek egyre kevésbé felelt meg. Csapatszállító funkcióját a nagyobb befogadóképességgel rendelkezõ típusok vették át, és lövegvontatóként sem volt alkalmas a további szolgálatra. Mivel vonóereje kevésnek bizonyult ahhoz, hogy az 5, illetve 7,5 cm-es páncéltörõ ágyúkat vontassa (ezt a feladatkörét a Rába Botondnak adta át), a megmaradt Protzék – a parancsnoki terepjárók kivételével – apránként átkerültek a pótalakulatok állományába" 

A teljes cikk a Veterán Autó és Motorban olvasható.