Az emlékmű beton alapon, dunaharaszti mészkő alapzaton álló bronzszobor leroskadó, fedetlen fejű, nyitott zubbonyú sebesült vagy haldokló hőst ábrázol, aki fegyvertelen, szuronytokja is üres. Mögötte bajtársa áll sisakkal a fején, aki kézigránátot lendít dobásra. Az alapzaton felsorolva Pásztó hősi halottainak névsora.
Az emlékmű alapzatán szerepel a hősi halottak névsora. A lista nem teljes, más forrásokból további neveket gyűjtöttem, ugyanakkor a a rendelkezésre álló források a kutatás jelen állása szerint nem azonosíthatóak.
Az egyes személyeknél megjelenő külföldi helységneveket a a fellelt alakban használtam, a pontosítás még várat magára.
Pásztó hősi halottaival
kapcsolatban rendelkezésre álló adatok:
Tisztek :
Csajághy László főhadnagy,
Demecs Gyula hadnagy. Pásztón,
1891. április hó 24-én született. Felsőipariskolát végzett és tanulmányai
elvégzése után a Magyar Mezőgazdák gépészeti osztályán volt tisztviselő. 1915.
október 2-án vonult be a 60. közös gyalogezredhez. Az orosz fronton küzdött,
kétszer sebesült. Hősi magatartásáért két nagy ezüst vitézségi érmet, Signum
Laudist, és Károly-csapatkeresztet kapott. Huszton halt meg 1917. január hó
7-én. Holtteste a pásztói rk. temetőben nyugszik.
Fligler
Iván zászlós, Pásztón született 1889. június 24-én. A 60. közös
gyalogezred állományából vezényelték a bécsi Hadsereg Gázkiképző Iskolára.
1918.01.01-jén halt meg.
Grün Ernő hadnagy,
Herczeg Benő zászlós. Pásztón,
1894. dec. 31-én született. A budapesti Alkotmány utcai kereskedelmi iskolában
nyert érettségi bizonyítványt 1911-ben. Polgári foglalkozása könyvelő volt. 1915.
január havában vonult be Debrecenbe a 39. gy. ezredhez és 1915. október havában
került az olasz frontra. A doberdói harcokban esett el 1917.07.03-án. Gorjansko
mellett van eltemetve.
Himler Géza hadnagy. Pásztón született 1885. február 15-én,
polgári foglalkozása könyvelő. A 32. közös gyalogezred 4. századának
tisztjeként halt hősi halált 1915. október 15-én, fejlövés következtében
Ganovka (Oroszország) környékén.
Hollósi Miklós hadapród. Pásztón,
1896. december 6-án született. 1913-ban végezte el a besztercebányai felsőkereskedelmi
iskolát 1915-ben vonult be a 60. közös gyalogezredhez Kuttenbergbe. 1915-ben
kikerült az orosz harctérre, ahol 1916. június 3-án az Isakowánál vívott csata
szakasza élén esett el. Halála után, 1916. szept. 5-én, az első osztályú
vitézségi ezüst éremmel lett kitüntetve. Sírja Odessza közelében, Folwark Biala
környékén egy kis házcsoport gyümölcsfái tövében 2 hadnagytársa mellett van.
Klein Mór zászlós, polgári
foglalkozása hivatalnok. Hősi halált halt a 60. közös gyalogezred katonájaként 1916.07.30-án
Komarowka (Oroszország) közelében.
Péter Sándor főhadnagy. Pásztón
1887-ben született. Felsőkereskedelmi iskolát végzett. Tanulmányait
Alsókubinban és Miskolcon végezte. 1914. augusztus 1-én vonult be a 15. honvéd gyalogezredhez és 1914 szeptember havában az orosz harctérre, ahol 1914. októberében elesett, Brody tájékán van eltemetve.
Orcsik József hadnagy. Pásztón
1891. augusztus 19-én szülelett. Felsőépítő ipariskolát végzett Budapesten.
1912-ben vonult be, mint tényleges e. é. önkéntes a 10. honvéd gyalogezredhez,
azután tartalékos hadapród lett. 1914-ben újból bevonult ezredéhez Miskolcra.
1914. augusztusában került a galíciai harctérre, ahol szept. 4-én Ravaruszkánál
megsebesült. Ugyanezen év novemberében másodszor került az orosz harctérre,
ahol kétheti ott-tartózkodás után másodszor is megsebesült. 1915. április
elején harmadszor került a harctérre, ahol a gorlicei áttörésnél,
Í915. május hó 2-án megsebesült és másnap hősi halált halt. A harctéren mint zászlós
küzdött, hadnagyi kinevezését és az első osztályú ezüst vitézségi érmet halála
után kapta meg. Rosembark nevű községben van eltemetve.
Altisztek :
Bajnóczi Ferenc tizedes, polgári
foglalkozása földműves. Hősi halált halt az 5. honvéd huszárezred katonájaként
1918. június 18-án, 20 éves korában Vittorio városában.
Benus János tizedes, polgári
foglalkozása gyári munkás. Pásztón született 1879.08.11-én. Az olasz harctéren
esett el, 1917.12.31-ével nyilvánították holttá.
Berger Imre hdj. őrmester. Pásztón született 1898-ban. Hősi
halált halt 18 éves korában, Tojana Mikula településen 1917.08.12-én, mint a
60. közös gyalogezred 7. századának katonája.
Hevesi János e. é. önk. tizedes,
Pásztón született 1893-ban. Meghalt tüdőgyulladásban 1915.02.14-én a budapesti
Ludovika Akadémián berendezett hadikórházban. Pásztón temették el.
Hill Sándor tizedes, polgári
foglalkozása kőművesmester. Pásztón született 1887.07.18-án. 1914-ben vonult be, a 60. gyalogezred. III. zászlóalja, 9. századának 2. szakaszánál szolgált. Utolsó levelét 1914 október 18-án írta Galíciából. 1917.12.31-ével nyilvánították holttá.
Keszler Endre e. é. önk.
őrvezető,
Király János tizedes,
Kovács Jenő szkvezető,
Nagy János szakaszvezető, Taron
született 1895.12.18-án, polgári foglalkozása földműves. Hősi halált halt az
orosz harctéren, 1917.12.31-ével nyilvánították holttá.
Nyitrai Pál tizedes,
Padár (Pádár) József tizedes, polgári
foglalkozása földműves. Hősi halált halt a 32. közös gyalogezred 4. századának
katonájaként 1917. június 7-én, 19 éves korában Novella község (Olaszország,
Trentino) közelében.
Schvartz István tizedes, polgári
foglalkozása kereskedő. Hősi halált halt a 60. közös gyalogezred katonájaként
1916. július 7-én, 19 éves korában Zrembovka közelében, az orosz harctéren.
Tari József őrvezető. Pásztón
született 1893.06.05-én, apja Tari József rk. zsellér, anyja Bernáth Erzsébet, lc. Pásztó, 387. Házasságra lépett Horváth Máriával Pásztón 1914.02.11-én. Hősi halált halt 1917.03.29-én, mint a 10. honvéd
gyalogezred 1. századának katonája. Az Úz-völgyi fűrésztelep mellett kialakított II. sz. temetőben nyugszik.
Zeke József tizedes.
Legénység:
Alapi István,
Alapi József gyalogos, Pásztón
született 1886.03.10-én, polgári foglalkozása földműves. Hősi halált halt az
orosz harctéren, 1917.12.31-ével nyilvánították holttá.
Alapi Károly gyalogos, Pásztón
született 1896-ban. A 60. közös gyalogezred 5. századának katonájaként halt meg
1916.07.18-20. között.
Alapi László gyalogos, polgári
foglalkozása földműves. Hősi halált halt 1914. augusztus 29-én, 24 éves korában
az orosz harctéren, Podgorce közelében, mint a 34. közös gyalogezred katonája.
Alapi Sándor gyalogos, polgári
foglalkozása földműves. Hősi halált halt 1916. december 08-án, 40 éves korában
Kirlibaba közelében (Bukovina).
Almási János gyalogos, Pásztón
született 1890-ben. A 60. közös gyalogezred katonájaként esett orosz
hadifogságba 1917. végén vagy 1918. elején. A nyizsnij novgorodi
kormányzóságban található Chutor település hadifogolytáborában raboskodott.
Haláláról nem áll rendelkezésre adat, neve szerepel a hősi emlékművön.
Arany István gyalogos, Mohorán
született 1888. október 23-án. A Kárpátokban vívott harcokban esett el, 1914.12.31-ével
nyilvánították holttá.
Áldott József,
Bajnóczi István gyalogos, Pásztón
született 1882-ben. A 60. közös gyalogezred katonájaként szívbénulásban hunyt
el 1916. május 03-án Sátoraljaújhelyen. A helyi hősi temetőben nyugszik.
Bagyinszki István huszár, Ecsegen
született 1892-ben. A 6. közös huszárezred 4. századának katonájaként szolgált.
1916. nyarán megsebesült. Haláláról nem áll rendelkezésre adat, neve szerepel a
hősi emlékművön.
Bakocs Jenő,
Balog Bertalan,
Balog Jenő gyalogos Pásztón született 1891-ben. A 10. honvéd gyalogezred 1. századának katonájaként sebesült meg esett el 1916.08.15-én.
Bangó Árpád gyalogos. Pásztón született 1876-ban. A 98. közös
gyalogezred 4. századának katonájaként maláriában hunyt el 1916.10.21-én a
boszniai Trebinje csapatkórházában. A helyi katonai temető 158. sírjában
temették el.
Bangó István gyalogos. Kállón
született 1885-ben. A 32. vadász zászlóalj 10. menetzászlóaljával került a
harctérre, ahol 1916. nyarán megsebesült. Felépülését követően a 60. közös
gyalogezred kötelékébe került, 1918-ban orosz hadifogságba esett. Haláláról nem
áll rendelkezésre adat, neve szerepel a hősi emlékművön.
Bárány István gyalogos. Pásztón
született 1888. augusztus 17-én, polgári foglalkozása földműves. Az orosz
harctéren, Rudnik közelében esett el 1914. október 20-án.
Bátka Ádám,
Bengyik József gyalogos, Ecsegen
született 1871.07.17-én, polgári foglalkozása földműves. A szerbiai Nis
közelében hunyt el, 1920.12.31-ével nyilvánították holttá.
Berkes István gyalogos, Pásztón
született 1875-ben. A 10. honvéd gyalogezred 1. századának katonájaként 1914.
végén vérhassal a miskolci járványkórházban ápolták. Haláláról nem áll
rendelkezésre adat, neve szerepel a hősi emlékművön.
Bojtos Mihály,
Bogdány Izidor gyalogos, Pásztón
született 1883-ban. A 60. közös gyalogezred 5. századának katonájaként halt meg
1915.07.15-én. Neve a hősi emlékművön nem szerepel.
Bóta József, polgári foglalkozása
földműves. A 10. honvéd gyalogezred katonájaként halt hősi halált 1915. május 07-én,
26 éves korában Bogomandec (!) közelében.
Bővíz Sándor tüzér, polgári
foglalkozása asztalos. Pásztón született 1885. november 22-én. A 17. tábori
ágyús ezred katonájaként 1915-ben sebesülten esett orosz hadifogságba. Az
irkutszki hadifogolytáborból nem tért haza, 1920.12.31-ével nyilvánították
holttá.
Cziner Sándor járőrvezető, polgári
foglalkozása kereskedő. 1914.11.26-án, 28 éves korában esett el, mint a 24.
vadász zászlóalj katonája a galíciai Nochavka (!) közelében. Neve nem szerepel
a hősi emlékművön.
Csesznák Andor gyalogos, Pásztón
született 1892-ben. A 60. közös gyalogezred 5. századának katonájaként esett el
1915. július 7-én.
Csesznák Ferenc honvéd, polgári
foglalkozása ékszerész. A 10. honvéd gyalogezred katonájaként halt hősi halált
1915. szeptember 20-án, 40 éves korában Nyizsnij Szaladinszki (!) közelében.
Csépe János gyalogos, Pásztón
született 1884.08.05-én, anyja Kelemen Borbála, polgári foglalkozása napszámos. A 60. közös gyalogezred 7. századának katonájaként esett el
1915. július 11-én a Doberdó-fennsíkon.
Csohány József gyalogos, Pásztón
született 1890. június 28-án. Polgári foglalkozása földműves. A 32. vadász
zászlóalj katonájaként esett orosz hadifogságba, ahol 1918. augusztus 20-án
elhunyt. Halálának helye „Tamavér,
Fekete-tenger mellett”.
Csonka József tüzér, polgári foglalkozása földműves. A 17.
tábori ágyús ezred katonájaként esett el 1915.12.29-én, 24 éves korában. Neve a hősi emlékművön nem szerepel.
Csontos Péter gyalogos, polgári
foglalkozása földműves. . A 60. közös gyalogezred katonájaként esett el 1915.07.26-án,
22 éves korában a délnyugati harctéren. Neve a hősi emlékművön nem szerepel
Deák Mihály gyalogos, polgári
foglalkozása földműves. A 60. közös gyalogezred katonájaként halt meg a karlsbadi
tartalékkórházban, gümőkórban 1915. április 28-án, 20 éves korában.
Dimák János,
Endrész Kristóf honvéd, született
1895, Baskó, polgári foglalkozása földműves. Hősi halált halt haslövés
következtében 1916. augusztus 13-án, Dujow (!) közelében, mint a 21. honvéd
gyalogezred katonája.
Endrész Mihály,
Erdélyi István, Pásztón született 1889.08.02-án, anyja Varga Mária. 1914. júliusában vonult be a 60. közös gyalogezredhez, ahol valószínűleg a II. zászlóalj kötelékében szolgált. Az olasz fronton tűnt el a Monte di Val Bella fennsíkján. 1933.10.14-én nyilvánították holttá, 1920.12.15-ei hatállyal.
Fábián József,
Fekete József honvéd, polgári
foglalkozása földműves. Hősi halált halt a 10. honvéd gyalogezred katonájaként
az oroszországi Kol. Lipiny közelében 1915. július 21-én, 36 éves korában.
Fodor János, honvéd, polgári
foglalkozása földműves. Hősi halált halt a 10. honvéd gyalogezred katonájaként
az oroszországi Kalnikov közelében 1915. május 31-én, 38 éves korában.
Glaser Gábor, Pásztón született 1879.
május 03-án, polgári foglalkozása szabó. Oroszországban halt meg,
1917.12.31-ével nyilvánították holttá. Neve nem szerepel a hősi emlékművön.
Grónai István, hősi halált halt
az orosz harctéren 45 éves korában. 1920.12.31-ével nyilvánították holttá.
Gugyela József, Pásztón született
1884. augusztus 28-án, polgári foglalkozása postaaltiszt, valószínűleg
Budapesten. Orosz hadifogságban hunyt el a tomszki kormányzóság területén. 1920.12.31-ével
nyilvánították holttá.
Gyetvai József gyalogos, polgári
foglalkozása földműves. A 60. közös gyalogezredben szolgált
málhásállat-vezetőként. Baleset következtében hunyt el 1915. október 24-én, 23
éves korában.
Gyöngyösi Gyula honvéd, Isaszegen
született 1889-ben. A 10. honvéd gyalogezred katonájaként hunyt el
ideggyengeségben 1916. április 16-án Miskolcon. A helyi katonai temető XXII.
(sor? parcella?) 8-as sírjában temették el. Megjegyzés: az azonosság csupán
vélelmezhető, az egyértelműsítés további kutatást igényel.
Harmos Péter, Rákoshegyen
született. A 60. közös gyalogezred 1. századának katonájaként halt meg 1915.
augusztus 16-31. között. Megjegyzés: az
azonosság csupán vélelmezhető, az egyértelműsítés további kutatást igényel.
Hényel Mihály, Ecséden született 1882.09.18-án.
Az orosz harctéren esett el, 1917.12.31-ével nyilvánították holttá. Neve nem
szerepel a hősi emlékművön, ugyanakkor nevét 1921.09.16-án a pásztói halotti
anyakönyvbe vezették be.
Hill Sándor Pásztón született 1887. július 18-án, anyja Skultéti Zsuzsanna, kőművesmesterként dolgozott. 1914. augusztus 12-én vonult be a 60. közös gyalogezredhez. Az orosz harctéren 1914 október 21-én Turka községben etűnt. Neve a pásztói hősi emlékművön nem szerepel.
Hofman Ferenc,
Horvát József,
Illés András honvéd, a 10. honvéd
gyalogezred 6. századának katonájaként esett orosz hadifogságba 1917.
márciusában. Haláláról nem áll rendelkezésre adat, neve szerepel a hősi
emlékművön. Megjegyzés: az azonosság csupán vélelmezhető, az egyértelműsítés
további kutatást igényel.
Institórisz Pál gyalogos, polgári
foglalkozása földműves. A 60. közös gyalogezred katonájaként hunyt el a
troppaui tartalékkórházban 1915. január 12-én, 23 éves korában.
Jecsmen Mihály fürdőszolga, Pásztón született 1877.budapesti lakos, anyja Zagyi Rozália.
1915. évi január hó 8-án mint gyalogos vonult be a 60. közös gyalogezredhez, az orosz harctéren 1915 február hó 8-án eltűnt.Hivatalosan 1917.12.31-ével nyilvánították holttá. Neve nem
szerepel a hősi emlékművön
Jónás János gyalogos, 1886-ban
született Vanyarcon. 1915-ben megsebesült, mint a 60. közös gyalogezred 1.
századának katonája. Haláláról nem áll rendelkezésre adat, neve szerepel a hősi
emlékművön. Megjegyzés: az azonosság csupán vélelmezhető, az egyértelműsítés
további kutatást igényel.
Juhász József honvéd, polgári foglalkozása
földműves. A 10. honvéd gyalogezred katonájaként esett el Dubowka közelében
1918. augusztus 1-jén.
Juhász János póttartalékos
gyalogos, Pásztón született 1888-ban. A 60. közös gyalogezred 1. századának
katonájaként esett orosz hadifogságba 1915-ben. Haláláról nem áll rendelkezésre
adat, neve szerepel a hősi emlékművön.
Juhász Lajos, Pásztón született 1886-ban, anyja Mojzes Mária, polgári
foglalkozása csizmadia. A 10. honvéd gyalogezred katonájaként 1917.01.31-én halt meg Oroszországban.
Neve nem szerepel a hősi emlékművön.
Karhecz Sándor,
Kállai József,
Kállai Mihály,
Kállai Rudolf gyalogos, polgári
foglalkozása napszámos. A 60. közös gyalogezred 5. századának katonájaként halt
hősi halált 1916. július 28-án, 20 éves korában, az orosz harctéren, Dora
közelében.
Kecskés András honvéd, polgári
foglalkozása földműves. A 10. honvéd gyalogezred katonájaként halt meg Görzben
1918. február 21-én, 48 éves korában.
Kecskés Ferenc honvéd, Hevesen
született 1894-ben, a 10. honvéd gyalogezred 3. századának katonájaként esett
el haslövés következtében 1915. június 11-én a 8/9. tábori kórházban. A
jaroslau-i Új Temetőben temették el. Megjegyzés: az azonosság csupán
vélelmezhető, az egyértelműsítés további kutatást igényel.
Kecskés István, polgári
foglalkozása napszámos. Pásztón született 1877. március 2-án. Az olasz
harctéren esett el 1918. november 9-én.
Kecskés János, Pásztón született
1891. június 19-én. Az orosz harctéren esett el, 1914.12.31-ével nyilvánították
holttá.
Kecskés József árkász, polgári
foglalkozása földműves. A 6. árkász zászlóalj katonájaként halt meg Pólában
1916. október 29-én, 33 éves korában.
Kelemen István gyalogos,
Lőrinciben született 1887-ben. A 60. közös gyalogezred katonájaként esett olasz
hadifogságba, ahol Maddaloniban tartották fogva. Haláláról nem áll
rendelkezésre adat, neve szerepel a hősi emlékművön. Megjegyzés: az azonosság
csupán vélelmezhető, az egyértelműsítés további kutatást igényel.
Kelemen István tizedes, Pásztón
született 1881-ben. A 10. honvéd gyalogezred kötelékében harcolva szenvedett
lövési sérülést 1914. végén, a klattau-i tartalékkórházban ápolták. Haláláról
nem áll rendelkezésre adat, neve szerepel a hősi emlékművön.
Kelemen József honvéd, polgári
foglalkozása földműves. A 9. honvéd gyalogezred katonájaként esett el 1917.
szeptember 29-én, 41 éves korában.
Kelemen Károly szakaszvezető, polgári
foglalkozása szabó. A 60. közös gyalogezred katonájaként esett orosz
hadifogságba. A kanszki kormányzóságban hunyt el 1919. március 20-án, 28 éves
korában.
Kelemen László, polgári foglalkozása
földműves, Pásztón született 1893. október 3-án. Az orosz harctéren, Lublin
közelében esett el. 1914.12.31-ével nyilvánították holttá. Neve a hősi
emlékművön nem szerepel
Kelemen Lőrinc gyalogos, polgári
foglalkozása földműves. Pásztón született 1887. augusztus 16-án. A 60. közös
gyalogezred katonájaként esett orosz hadifogságba. A pensai hadifogolytáborban
hunyt el 1915. május 5-én.
Kiss András,
Kohári János,
Kohári József, Pásztón született
1893. március 23-án, anyja Pozsár Ilona, polgári foglalkozása napszámos. 1914-ben vonult be a 60. közös gyalogezredhez. 1916. augusztus elején az orosz harctéren a Strypa folyómenti ütközetnél eltűnt. 1917.12.31-ével nyilvánították holttá.
Kosik (Kossik) János gyalogos,
polgári foglalkozása földműves. A 67. közös gyalogezred katonájaként esett el
Zarkow közelében 1916. július 31-én, 20 éves korában.
Kórós János, Pásztón született 1888.
augusztus 26-án, polgári foglalkozása kőművessegéd. Az orosz harctéren esett
el. 1917.12.31-ével nyilvánították holttá.
Kórós István,
Kovács Károly, Pásztón született
1890. május 10-én, polgári foglalkozása kocsis. Az orosz harctéren esett el.
1917.12.31-ével nyilvánították holttá.
Kovács László,
Kovács Sándor, Pásztón született,
polgári foglalkozása cipész. Montenegróban esett el 1916.02.08-án, mint a 60.
közös gyalogezred katonája.
Krizsanyik István egészségügyi
katona, Béren született 1893-ban. 1917. július 8-án halt meg.
Kürti István, Pásztón született 1886.
január 30-án, polgári foglalkozása napszámos. Az orosz harctéren esett el.
1917.12.31-ével nyilvánították holttá.
Laukonídesz József, Pásztón
született 1881. január 2-án, anyja Tárkányi Paulina, polgári foglalkozása kőművessegéd. 1914.08.02-án vonult be a 10. honvéd gyalogezredhez. Tomassownál
esett el 1914.08.26-án fejlövés következtében, hivatalosan 1917.12.31-ével nyilvánították holttá.
Lőrik András honvéd, a 10. honvéd
gyalogezred 8. századának katonájaként esett el 1915. elején.
Ludányi Antal,
Ludányi József gyalogos, a 60.
közös gyalogezred katonájaként halt meg a sziléziai Orenbergben 1915.03.11-én,
20 éves korában.
Lukács Sándor köztüzér, a 20.
honvéd tarackos ezred állományába tartozott. Pásztón hunyt el 1917.05. 04-én,
43 éves korában.
Lukácsi András tizedes, polgári
foglalkozása hivatalnok. A 32. közös gyalogezred katonájaként esett el 1915.07.22-én,
30 éves korában.
Markó Ferenc, földműves, született Pásztón 1891 május 13-án, anyja Berkes Mária. 1914 augusztus 1-én a 60. gyalogezredhez vonult be, 1914 október 18-án Rudniknál eltűnt.
Markó János, Pásztón született
1889. június 29-én, polgári foglalkozása földműves. Az olasz harctéren esett
el, 1920.12.31-ével nyilvánították holttá.
Mészáros József póttartalékos
honvéd, Pásztón született 1893-ban. A 10. honvéd gyalogezred katonájaként esett
orosz hadifogságba 1915-ben. Haláláról nem áll rendelkezésre adat, neve
szerepel a hősi emlékművön.
Mitnyánszky Lajos, Pásztón
született 1892. február 24-én, polgári foglalkozása szabósegéd. A montenegrói
Lovcsen magaslat birtokba vétele során esett el 1916.01.08-án.
Mogyoróssy Flórián cipészsegéd, sz. 1889.04.26., anyja Mogyoróssy Katalin. 28 évesen esett el, 1917.12.31-ével nyilvánították holttá 1940-ben. Neve nem
szerepel a hősi emlékművön.
Móró István polgári foglalkozása
cipész. A 10. honvéd gyalogezred kötelékébe tartozott, a morvaországi Ostrauban
halt meg 1914.12.24-én, 29 éves korában.
Móró László,
Nagy Ferenc,
Nagy István honvéd, Pásztón
született 1882-ben. A 10. honvéd gyalogezred katonájaként esett orosz
hadifogságba 1915-ben. Haláláról nem áll rendelkezésre adat, neve szerepel a
hősi emlékművön.
Nagy István, Pásztón született
1879. szeptember 1-jén, anyja Vallus Erzsébet, polgári foglalkozása földműves. 1915. januárjában vonult be a 10. honvéd gyalogezredhez, a harctéren a 29. honvéd gyalogezredhez osztották be. 1915 június 29-én a Jakimov (Oroszország) melletti harcokban eltűnt, hivatalosan 1918.12.31-ével nyilvánították holttá.
Nagy István, Pásztón született
1877. november 26-án, polgári foglalkozása napszámos, anyja Alapi Katalin. 1915. évi augusztusában vonult be az 1. honvéd huszárezredhez, a román harctéren 1916. évi december hó 8-án fejlövés következtében hősi halált. 1917.12.31-ével nyilvánították holttá.
Nagy János, Pásztón született 1895.
december 18-án, polgári foglalkozása földműves. Az orosz harctéren esett el,
1918.12.31-ével nyilvánították holttá.
Nagy János,
Nagy József, polgári foglalkozása
földműves. A 34. közös gyalogezred katonájaként esett el a Krn hegységben,
Karfreit falu közelében 1915. július 7-én, 24 éves korában.
Nagy Pál,
Nyemecz János, Dévaványán
született 1887. október 7-én, polgári foglalkozása asztalossegéd. 1915. június
19-én fulladt a Dnyeszter folyóba.
Oláh Zsigmond gyalogos, Pásztón
született 1886-ban. A 60. közös gyalogezred 17. századának katonájaként esett
el 1916.06.02-án.
Ökrös József, anyja Volek Mária. Elesett 50 éves korában az orosz harctéren. 1942-ben nyilvánították holttá 1914.12.31-ei hatállyal.
Pádár Imre,
Pádár Sándor, Pásztón született
1880. július 24-én, polgári foglalkozása földműves. Orosz hadifogolyként hunyt
el, 1917.12.31-ével nyilvánították holttá.
Péter József (an. Ficzek Mária) ismeretlen
körülmények között Oroszországban hunyt el 25 éves korában. 1917.12.31-ével
nyilvánították holttá.
Pintér József (az emlékművön János)
gyalogos, polgári foglalkozása földműves. A 60. közös gyalogezred katonájaként
esett el 1915.07.16-án, 27 éves korában az orosz harctéren Nyskatzy (!)
közelében.
Pintér Kálmán köztüzér, polgári
foglalkozása földműves. A 15. tábori tüzér ezred katonájaként halt meg 1918.06.25-én,
19 éves korában a csehországi Pardubice-ben.
Pozsár István gyalogos, Pásztón született 1871-ben. A 60. közös
gyalogezred katonájaként halt meg 1917.6.11-én. Neve a hősi
emlékművön nem szerepel.
Pupák István,
Pusztai János,
Pusztai Pál,
Ráczi János, polgári foglalkozása
földműves. A 60. közös gyalogezred katonájaként halt meg a galíciai Buczacz
közelében 1916.02.15-én, 19 éves korában.
Röszler Károly, Budapesten
született 1880. augusztus 04-én, polgári foglalkozása asztalosmester. 1914.11.02-án
halt meg az oroszországi Niski (!) közelében.
Rozenberg Manó honvéd, polgári
foglalkozása ügynök. 1916.05.10-én, 32 éves korában esett el, mint a 10. honvéd
gyalogezred katonája. Neve a hősi emlékművön nem szerepel.
Schlamovitz Zoltán,
Sígyi István,
Sike István, Pásztón született
1887. december 23-án. Az orosz harctéren 1914.09.14-én esett el.
Sipka István gyalogos, polgári
foglalkozása kalapos. A 60. közös gyalogezred katonájaként esett orosz
hadifogságba, ahol 1916.01.31-én, 26 éves korában meghalt.
Sipka János
Sípos János vadász, polgári
foglalkozása cipész. A 32. vadász zászlóalj katonájaként esett el
1915.07.06-án, 26 éves korában az orosz harctéren, Kosov közelében.
Smolek János honvéd, Pásztón
született 1887-ben, polgári foglalkozása földműves. A 10. honvéd gyalogezred
katonájaként 1914. őszén jobb lábán szenvedett lövési sérülést, amelyből a liesing-i
hadikórházban épült fel. Hősi halált halt a galíciai Jaroslau közelében 1915.07.24-én.
Sulyok István,
Surányi János gyalogos, polgári
foglalkozása ács. A 60. közös gyalogezred katonájaként esett el az orosz
harctéren Sienchiov (!) közelében 1915.01.04-én, 21 éves korában.
Sütő János gyalogos, polgári
foglalkozása földműves. A 60. közös gyalogezred 3. századának katonájaként esett
orosz hadifogságba 1915-ben. Hadifogolyként halt meg 1919.12.21-én, 36 éves
korában a kanszki hadifogolytáborban.
Sütő Lajos gyalogos, Pásztón
született 1891-ben, a 60. közös gyalogezred 8. századának katonájaként esett orosz
hadifogságba 1915-ben. Haláláról nem áll rendelkezésre adat, neve szerepel a
hősi emlékművön.
Szabó Antal,
Szabó Imre,
Szabó János,
Szabó János,
Szabó József gyalogos, polgári
foglalkozása földműves. A 60. közös gyalogezred katonájaként halt meg tífuszban
a boszniai Zavidovici kórházában 1914.10.23-án, 25 éves korában.
Szalai (Tiefenpacher) Lajos,
Pásztón született, győrszentmártoni lakos, polgári foglalkozása bádogosmester . Az orosz harctéren esett el 42 éves
korában, 1917.12.31ével nyilvánították holttá. Neve nem szerepel a hősi
emlékművön.
Szappan János honvéd, polgári
foglalkozása földműves. A 10. honvéd gyalogezred katonájaként esett el az
oroszországi Kolin (!) közelében 1915.08.21-én, 36 éves korában.
Szappan Kálmán vadász, polgári
foglalkozása földműves. A 15. vadász zászlóalj kötelékében esett a román
harctéren, Kirlibaba közelében 1917.01.05-én, 18 éves korában.
Szilva Pál vadász, Pásztón
született 1878-ban, polgári foglalkozása szabó. A 32. vadász zászlóalj 3.
századának katonája volt. 1915.08.30-án Kurdanovka (!) közelében esett el.
Szivák István tartalékos
szakaszvezető. Pásztón született 1885. április 25-én, polgári foglalkozása
napszámos. A 60. közös gyalogezred 3. géppuskás századának kötelékében esett el
a Maroshévíz melletti Hollósárka közelében 1917.08.01-jén.
Szőllősi István gyalogos, polgári
foglalkozása kocsis. A 66. közös gyalogezred katonájaként halt meg a stájerországi
Sternthall kórházában szívbaj következtében 1915.11.16-án, 35 éves korában.
Szőllősi József vadász, a 29.
vadász zászlóalj katonájaként halt meg vérmérgezés következtében a 2/5. mozgó
tartalékkórházban. A sambori temetőben temették el.
Szöllősi József,
Tari Ferenc, Pásztón született
1881. augusztus 22-én, polgári foglalkozása földműves. Az orosz harctéren,
Rudnik közelében esett el, 1917.12.31-ével nyilvánították holttá.
Tóth András,
Tóth István gyalogos. Anyja Sulyok Erzsébet. A 34. közös
gyalogezred 12. századának katonájaként halt meg 1915.03.10-én, 38 éves korában.
Tóth József gyalogos, polgári
foglalkozása földműves. A 34. közös gyalogezred katonájaként halt meg az orosz
harctéren 1915.07.15-én, 21 éves korában.
Tóth Miklós honvéd, Pásztón
született 1891. február 5-én, polgári foglalkozása asztalos. A 10. honvéd
gyalogezred katonájaként esett hadifogságba. A foksányi hadifogolytáborban halt
meg 1915.05.10-én.
Tuza István gyalogos, a 34. közös
gyalogezred 14. századában szolgált. 1915. közepén megsebesült. Haláláról nem
áll rendelkezésre adat, neve szerepel a hősi emlékművön.
Vallus István gyalogos. A 34.
közös gyalogezred 11. századának katonájaként halt meg 1915.03.03-án. Neve a hősi emlékművön nem szerepel
Vanyó József, polgári foglalkozása
földműves. Az orosz harctéren esett el 24 éves korában, 1920.12.31-ével
nyilvánították holttá.
Varga János gyalogos, polgári foglalkozása munkás. A 60. közös
gyalogezred katonájaként szolgált. A csehországi Milovitz-ban halt meg gégesorvadás
következtében 1916.04.05-én, 26 éves korában.
Veres Imre gyalogos, Pásztón
született 1888-ban. A 10. honvéd gyalogezred 5. századának katonájaként
sebesült meg 1915. nyarán. Haláláról nem áll rendelkezésre adat, neve szerepel
a hősi emlékművön.
Veres János polgári foglalkozása
földműves. Az orosz harctéren esett el 33 éves korában, 1917.12.31-ével
nyilvánították holttá.
Virág Ferenc polgári foglalkozása
földműves, feltehetően 1875-ben született. A 10. népfelkelő honvéd gyalogezredben
szolgált. Az utolsó ismert adat Przemysl-ből származik vele kapcsolatban. 1927.12.31-ével
nyilvánították holttá.
Volek János Pásztón született
1890-ban, polgári foglalkozása földműves. A 60. közös gyalogezred 17.
századának katonájaként szolgált. Feltehetően orosz hadifogságban hunyt el
Dolina községben 1916.07.08-án.
Zeke István, Pásztón született 1886.
szeptember 17-én, polgári foglalkozása földműves. Az orosz harctéren esett el, 1917.12.31-ével
nyilvánították holttá.
Zeke József honvéd, Pásztón született
1870-ben, a 10. honvéd gyalogezred 1. századában szolgált. 1915.05.28-án halt
meg. Neve a hősi emlékművön nem szerepel.
Zeke László honvéd, Pásztón
született 1888-ban, a 10. honvéd gyalogezred 5. századában szolgált. 1915.05.01-05.20.
között halt meg. 28-án halt meg.
Zeke Sándor gyalogos, Pásztón
született 1884-ben, a 10. honvéd gyalogezred 8. századában szolgált. 1915ben
bal alsókarján szenvedett lövési sérülést, ezt követően az innsbrucki
tartalékkórházban ápolták. Haláláról nem áll rendelkezésre adat, neve szerepel
a hősi emlékművön.
Zelle József Pásztón született 1889.
szeptember 22-én, polgári foglalkozása napszámos. Orosz hadifogságban halt meg,
1920.12.31- ével nyilvánították holttá. Neve a hősi emlékművön nem szerepel.
Felhasznált irodalom:
Vass József: Pásztó története. Gyöngyös, 1939
Pásztó halotti anyakönyve 1914-1945.
Somfay Örs: Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri,
valamint közösségi hősi emlékei és ezek adatbázisa
https://www.kozterkep.hu
Arcanum Digitális Tudománytár
-
Közgazdasági Értesítő - Közszállítási Értesítő,
1935. január-június
-
Nemzeti Ujság, 1935. október 30.
-
Nemzeti Ujság, 1935. szeptember 29.