Az archivnet.hu weboldalon megkezdődött Salgó Andor naplójának közlése (előzetes itt olvasható). A tervek szerint az anyag három részben lát napvilágot a Magyar Országos Levéltár internetes kiadványában.
Kedvcsináló részlet az anyagból:
Galícia, Kárpátok, Csehország – az utolsó
felvonás
„Menetcélunkat
elérni nem tudjuk, mert találkozunk az oroszokkal. Az előttünk lévő csapatok
vannak velük harcban. Iwanowce községben vagyunk. Nagy harci zaj
hallatszik, és a távolból látjuk, amint a Stukák gyúrják az
oroszokat. Estére a tüzijáték felerősödik. A falu Kolomea felé eső végén egy
német-magyar páncélos egység, valamint gyalogság támad. Nagy tüzérségi tűz
egész éjjel. Sztálin-gyertyák világítanak, és mindenüvé bombák
hullnak. Falunk csupán 3-4 tüzérségi találatot kap.
Ápilis 24-25.
Reggel
korán kelek. A tegnapi harc eredményes volt. A gránátok a falut felgyújtották,
egész éjjel világított a nagy tűz és az oroszok visszavonultak. Állítólag az
oldalunkban lévő erődben még maradtak leszakadt részeik. Fél 8-kor parancsot
kapok, hogy egy lovas hírvivővel derítsem fel a hadosztály tüzérparancsnok
figyelőhelyét. Géppisztollyal felszerelve szürke lovamon lovászommal nekiindultam
a nagy erdőségnek, ahol a telefonvezetékek nyomán haladva a Rubán-on
megtaláltam a figyelőt, és átadtam a parancsot. Visszafelé az esti
harcterületen jövök, amely már csendes. A lakosság még este elmenekült.
Déltájban
tisztigyűlés: a zászlóaljparancsnok tájékoztatja a helyzetről a tisztikart,
majd kiadja a támadási parancsot. Este 6 órakor kell elérni a falu - Iwanowce -
keleti szegélyét, ahonnan a reggeli órákban nagy lendülettel megindul a
támadás. Keresztülhaladunk a harcban álló saját csapatokon, azokat leváltjuk és
támadunk tovább.
25-én
reggel a terv szerint megindul támadásunk. Bán Dönci századával
előreront, de a Bárczy század támadása megakad, amelynek láttára az
oroszok ellentámadásba kezdenek. Borzalmas harc minden szakaszon. A halottak és
sebesültek száma nagyon nő, a gyerekek azonban keményen küzdve kitartanak
állásaikban (Ilyen veszteséget a doni harcokat kivéve nem láttam. A harc
dicsőséges volt, de az ára igen nagy.) Délutánra kicsit megcsendesedik a harc.
Április 26.
Reggelig a
veszteség kb. 100 fő. Támadásunkat a parancs szerint tovább folytatjuk. Igen
erős tüzérségi tűz. A német „Tiger"-ek 2-3 óránként támadnak,
de nekünk nem jelentenek nagy segítséget. Egyik rövidesen aknára futott, mire a
többi meglépett. A harckocsikban lévő rádió működése elég volt ahhoz, hogy az
oroszok odairányítsák aknavető tüzüket, aminek minden esetben sok áldozata
volt.
A
lőszerpótlás megszervezése az én feladatom. Autó hordja - és szekerek - a
szükséges lőszereket, és sokszor én magam is vállra vetett ládával segítek
embereimnek. Ilyenkor nagyobb kóstolót kapok a háborúból, hiszen lőszer akkor
kell, mikor áll a harc. Vinni pedig kell.
Naponta
többször kapunk légitámadást. Ilyenkor a házromok és ereszek alá húzódunk és
várjuk a végét. Az est a leglátványosabb és eseménydús. A Sztálingyertyák,
állandó bombarobbanások, rakéták, az égő falu, a harci zaj nem a legjobb
altatódal. Álmos és fáradt vagyok. 3 napja már nem vetkőztem le, lábamon az
elázott csizma.
Az eső
megered. Estére lucskos minden, dagasztjuk a sarat. Az árkokban víz van,
mindenki vízben fekszik. A lőszerrel bajok vannak. Késve érkezik, állítólag
fogytán van.
Estére a
hátsó vonatrészeknél vakrémület lett úrrá. Egy átcsoportosítás révén hátravont
egység mozgásából arra következtettek, hogy feladtuk állásainkat. Nagy
csomagolás indul meg és kénytelen voltam lóháton hátrarohanni, mire
lecsillapodtak a kedélyek.
Április 27.
Reggel a
lőszerhelyzet pontos megállapítása végett a vonalat végigjárom. Felkeresem a
cimborákat. A lőszer elegendő. A fiúk elcsigázottak. A nagy esőzés teljesen
eláztatta őket. Ennek ellenére semmi kívánságuk nincs, csak a meleg étel után
vágynak. Két napja ugyanis a vonal meleg ételt nem látott, mivel az állandó
harc lehetetlenné tette a konyha kijutását. Végre kis harcszünetben kiosztjuk
az első gulyást, tele disznóhússal. Utána forró kávé. Nagy szerencsénkre a
harcterületté vált falvak állatállománya majdnem teljes egészében szabadon
mászkál. Befogásuk néha egészen könnyen, de sokszor azonban nevetségesen sok
futkározás árán megy. Persze ilyen kedélyeskedésre csak olyan részeken kerül
sor, ahová az oroszok nem látnak be. A baka viszont a hasáért az életét is
szívesen kockáztatja. Ennek eredménye azután, hogy csordákban hajtják hátra a
teheneket. Gyakran sikerül egy-egy disznót is elkapni, de azt lőni kénytelenek,
mert szalad. Lényeg tehát, hogy folyik a beszerzés, jó koszton van a szenvedő
harcos baka és így jobban bírja az idegtépő harcot.
Én
személyemre nézve hálás lehetek a sorsnak, mert sikerült a vonaltól mintegy
4-500 méterre lévő házba beszállásolni, ahonnan a lőszertiszti teendőket kell
ellátnom. Telefont kapok, és a cimborákkal állandó összeköttetésben vagyok.
Mint lőszertiszt, rengeteg a dolgom. A zászlóalj és az ezred vonalába is
bekapcsolnak és most már kibővülve a feladatom a fel- és lemenő parancsnok
továbbítása. Örülök beosztásomnak, mert a fiúk ismernek, és tudják, ha
betelefonálnak hozzám, ha más nem, én veszem a kívánt lőszeresládát vállamra,
de nem hagyom őket lőszer nélkül. Minthogy azonban a házam tája erős akna és
tüzérségi tűz alatt áll, a felhalmozott lőszert kénytelen vagyok földalatti
bunkerekben tárolni. Nagy építkezésbe kezdek és estére már minden a föld alatt
van, úgy, hogy az akna nem tudja átszakítani a tetőzetét. Ezzel egy nagy gond
szakad le vállaimról.
Április 28.
Éjjel már
aludtam, de nem sokat. Levetkőzni nem lehet, illetve könnyelműség. A vonal
közelsége, a folytonosan beszivárgó bandák gyakran okoznak meglepetést.
Új
zászlóalj-parancsnokot kapunk Nagy Aladár őrnagy személyében. Volt
parancsnokunk ugyanis még az első napon „légnyomást" kapott, és rájött,
hogy hátul sokkal jobb.
Reggel Raab
Bélával felkeresem új parancsnokunkat és jelentkezünk, illetve
bemutatkozunk. Komoly légitámadást kapunk. Kaduk Pista sebesülésénél
jelen vagyok, amikor szerencsétlen gyerek egy fel nem robbant kézigránáttól sok
szilánkot kapott. Én támogattam a segélyhelyre, ahol Csáji Berci vette
kezelésbe. Utána hamarosan komoly gránáttüzet kapunk, melyet elég kedélyesen
futóárokban hasalva élünk át.
Délután egy
hosszabb aknazáport kaptunk. Pechemre éppen házam táját vették tűz alá. Hullt
minden szét. A fiúk egy része a ház körül tartózkodott, mikor az első akna vagy
50 méterre bevágott. Mindenki ugrott az árokba, mert egy aknát az orosz soha
nem lő. A második egészen közénk esett és így történt, hogy az őrnagy úr
legénye csúnyán megsebesült. Csizmapucolás közben ő is ugrott a gödörbe és egy
nagyobb szilánk olyan szerencsétlenül érte fejét, hogy a bal halántékától a két
szemén, orrán át a jobb halántékáig mindent levitt. Én a házba ugrottam be és
annak ablakából vettem észre súlyos sebesülését, hozzám mintegy 4-5 méterre.
Sűrű aknarobbanások kis szünetében egy sebkötöző csomaggal kiugrottam hozzá. A
látvány borzalmas volt. Sok sebesültet láttam, de ez volt a legborzalmasabb. Két
vastag párnakötést tettem a szemei helyére, a pólyával körülcsavartam fejét.
Közben beszélgettünk. Eszméleténél volt, értelmesen válaszolgatott, de jobb
kezében ott szorongatta gazdája fényesítőkeféjét. Mikor a tűznek vége volt,
hordágyra tettük és még annyit mondott, adjam át a kefét az őrnagy úrnak. Akkor
elvesztette eszméletét. Talán jobb lenne, ha meghalna. Ez lenne neki a jobb.
Ilyen és
hasonló események után idegállapotom nem volt a legjobb. A kevés alvás miatt a
kimerültség lett úrrá rajtam. Mindenesetre szerencsém volt és folyton erősebb a
hitem, hogy az Isten velem van.
Erre
gondoltam aznap még akkor is, amikor egy le nem becsülendő esemény főszereplője
voltam. Leírásom eredetisége megkívánja, hogy erről kellemetlen témaköre
ellenére is megemlékezzem. Kénytelen vagyok közvetlen szavakat használni. WC-re
készültem. Eme helyiség a házam mellett táborszerűen foglalt helyet. A
papíranyag, ami minden esetben a zsebemben volt, most szobámban pár másodperces
keresgélést igényelt. Ennek köszönhetem életemet, ennek a pár másodpercnek,
mert amikor az ajtón ki akarok lépni, hatalmas robbanással bevág egy akna
egyenesen arra a helyre, ahol normális körülmények között már lettem volna. A
ház mozgott velünk, hullt a vakolat. A helyzet komolyodik.
Elhatároztam
tehát, hogy bunkert építek, ahol legalább nyugodtan aludhatok.
Április 29-30.
Az éjszaka
szokatlanul csendes volt. Folyton esik, sőt, reggelre még a hó is megered. A
reggel hűvös. A fiúkat valósággal fel kell ráznom reggeli szendergésükből, hogy
a bunker elkészítéshez hozzáfoghassunk. Kirajzolom a nagyságot, megbeszéljük az
építkezés műszaki részleteit, hogy a gránátot is bírja. A föld ragad a
szerszámokra, de délre, mikor ismét megered az eső, már rakjuk rá a tetőt.
Középre két hatalmas rönk kerül, amely 9 méter hosszú. Szélein egy-egy épületgerenda,
melyeket hasábfákkal rakunk be lehetőleg légmentesen. A nyílásokat előbb
szalmával betömjük, majd utána a száraz falevélréteg következik, és csak erre
jön a kiásott agyagos föld. A bunker nem magas, de mélyebbre a talajvíz miatt
nem áshattunk. Deszkából padlót is csinálunk.
A
legnevetségesebb a sürgős munkálkodás után, amikor egyikünk a másik után
jelenti ki, hogy inkább alszik a házban, mint a vizes bunkerban. Persze, amikor
kapunk egy nekünk szánt aknasorozatot, akkor sajnálkozunk, hogy miért is nem
vagyunk lent.
A németek
is kezdenek mozgolódni. Eleinte csak Tigrisekkel harcoltak velünk együtt, de ma
már gyalogos csapatok is jönnek előre a vonalba. Nem személyüknek, de modern,
príma fegyvereiknek örülünk. Most csak kisebb csoportok jöttek előre
szemrevételezni a helyzetet, de a hírek szerint hamarosan bekapcsolódnak a
harcokba is.
30-án este
az oroszok erősen támadnak. Komoly védővonalunkon azonban nem tudnak áttörni,
az orosz veszteség aránylag nagy. Több fogoly akad hurokra, akik közül hármat
nekem kell tolmács útján kihallgatnom. Sok érdekes dolgot tudok meg tőlük,
különösen az ellenséges tüzérség, harckocsik, aknavetők helyét illetően.
Parancsot kapok a tüzérfigyelőink ez irányú tájékoztatására, mely alapján a
bemondott pontokra jókora tüzérségi tüzet zúdítunk.”
