Erdős Lajos címzetes karpaszományos őrmester levelei a Don-kanyarból

A levelezés a Donnál harcoló magyar 2. hadsereg egy tartalékos tisztjelöltjének és családjának az üzenetváltása. Tipikus háborús levelezés: a család által küldött levelek sorsa ismeretlen, a levelezés nagy részét az Erdős Lajos címzetes karpaszományos őrmester által hazaküldött és itthon összegyűlt levelek teszik ki. A dátumokból és sorszámokból következtetve a hazaküldött levelek is hiányosak, nem került elő az összes. A feleség többnyire rávezette a hazaérkezés dátumát, így megállapíthatjuk, mennyi ideig bolyongtak a levelek, mielőtt megérkeztek a címzetthez.

Erdős Lajos ételt oszt  a polgári lakosságnak

A levelezés darabjainak közlésével megpróbáljuk „életszagúan" bemutatni a 2. hadsereg mögöttes területein és frontvonalában zajló mindennapokat. A szubjektív válogatás során a kívülálló szemében érdektelennek tűnő, a családra, az otthoni mindennapi életre vonatkozó részleteket nagyrészt mellőztük, inkább a katonák mindennapi életére, a harci eseményekre, harctéri helyzetre vonatkozó részeket közöljük. Az egyes levelek előtt megadjuk azok főbb azonosító adatait. A tartalmat nem teljes egészében adjuk közre, a kimaradt részeket - terjedelemtől függetlenül - [...] jelölés mutatja. A földrajzi neveket Erdős Lajos fonetikusan, vagy a német írásmódot használta, ezeket betűhív átírásban közöljük. Ahol a küldeményen fel volt tüntetve, ott szerepeltetjük a feladás helyét, dátumát, a levél címzettjét. A „magánúton hazajuttatva" megjelölésnél a cenzúra bélyegzője hiányzik. Csak egyes esetekben tudjuk, hogy ezeket a leveleket esetlegesen csomagba téve vagy hazatérő bajtárssal küldték haza. Részben erre - részben pedig nyilván arra, hogy az adott napon megkezdett levelet gyakran csak később fejezhette be és adhatta postára - vezethető vissza, hogy több alkalommal ugyanazon a napon keltezett levelek szerepelnek az anyagban. 

Érdeklődők a levelezést az Archivneten olvashatják, ugyanitt nagy menniységű további kép is látható.

Izelítő a levelezésből:

"Borítékos levél, tábori postával hazajuttatva

1942. IX. 10. Valahol a Don mellett



Édes Egyetlenem! Jól vagyok! Az Úr Isten 9-én és 10-én a legnagyobb veszély közepette ismét megóvott. Legyen áldott az Ő szent neve. Orosz Andrást Golyó Rozi ura és Kosik András cserépi fiút Rózsa Jóskát én szedtem autómra. 09.09-én a vonal mögött. Orosz A. jobb felkar lövése elég súlyos és még valahol érte, Kosik bal comb nagyhúsába - könnyű - Rózsa seb nélkül idegösszeroppanással ment hátra kórházba. Orosz A. állapota sem életveszélyes, ő a legsúlyosabb. Nincs időm írni, rengeteg a dolgom. A régi helyen vagyunk. Imádkozzatok minden magyar testvérért. Élőkért és holtakért. Szept. 8-20-ig minden napilapot tegyen el Batta, a Pesti Hírlapot és a képeslapokat is vedd meg mind és őrizd meg a részemre. [...]

Borítékos levél, tábori postával hazajuttatva

1942. IX. 13. Valahol a Don mellett



[...] Ma állomásügyeletes tiszt vagyok, itt kell ülnöm a pságon, van egy kis időm, írok, bár nagy a zsinat, zűrzavar. [...] Csomagban csak 6x9-es faorsós filmet küldj, ér és fülmelegítőt. Utóbbit boltban adják, de már most vedd meg, mert később nem kapsz, és egy mosószappant. Későbbi csomagokban snapszot, szalonnát. [...] Szegény Végh Jóskát és árváit igen sajnálom, valamint Dósa L.-t is. Itt nagyon könnyen kijut a hozzájuk hasonló sors. [....] Én is sokszor vagyok otthon álmomban. Ilyenkor igen boldog vagyok. Sajnos, hogy az esperes úr és H. Karcsi nem sokkal biztatnak. De nem baj, édesem. Én megértem, mert látom, mi a helyzet. De ne nyugtalankodj emiatt, Édesem! Bízzunk a jó Istenben. Megnyugvással leszek, illetve vagyok még egy évig is - ha kell - idekint, csak az a jóságos Isten óvjon meg ezután is, mint eddig és épségben, egészségben kerüljek még egyszer közétek. [...] Abban ne remélj, hogy a közeljövőben hazakerülök, 5%-ban van reményem, hogy karácsonyra otthon leszek. [...]. N. Laci fungálását ne forszírozd. Se iskolásaimmal, se leventékkel ne törődj! Hadd látsszon minél jobban a hiányom, a jövőben ne legyen kedvük kiengedni a faluból. [...] A csipke se izgasson. Azt a pár száz pengő tiszta hasznot én játszva megkeresem itt a magammal hozott cigarettán. Még van kb. 7000 db., mert csak 12-15 márkát kínálnak 100 db. Leventéért. Az úton 30-40-et is kínáltak és nem adtam. [...] magamról mit írjak!? Semmit, mert amit írhatnék, arra nincs időm, mert arról könyvet kellene írni, hogy el tudjátok gondolni a helyzetemet. [...] Kimondhatatlan örömünkre tegnap este kaptuk meg Borbély M. Emil főispán úr ajándékát, egy 4 csöves Orion rádiót. Mától kezdve már fogjuk tudni, hogy hányadika van, milyen nap és hány óra van, sőt, azt is tudjuk, hogy mi van a nagyvilágban. Hogy mit csinálnak „Otthon" az orosz repülők. De azt is megtudtuk, hogy a mi Don melletti működésünket mily korán - de igen röviden - Ti is tudjátok. Különös érzés ez!! Magunkról közölteket rádión hallani. Legérdekesebb az egészben a rövidség. [...] Minden 3. napon írj. A levelet leragasztva küldd! Majd felbontja az, akinek kötelessége a felbontás. Legutolsó esetben itt nekem. [...]"

Fotók:

Kiss János altábornagy katonai pályafutása – frissítve

 Kiss János altábornagy Erdőszentgyörgyön (mai hivatalos neve Sângeorgiu de Pădure) született 1883.03.24-én, apja Kiss János, anyja Karácsony Rozália. Régi katonacsaládból származott: első ismert katonaőse Kiss Sámuel, aki már a napóleoni háborúkban is részt vett, a kolozsvári császári és királyi 51. gyalogezred kötelékében. Később is katona maradt, részt vett az 1848-49-es szabadságharc csatáiban is. Mindkét fia katonai pályára lépett, közülük Kiss Antal a bécsújhelyi katonai akadémiát 1836-ban fejezte be. Később mindkét fiú részt vett a szabadságharcban, Sándor elesett, míg Antalt szerepvállalása miatt először golyó általi halálra, majd 16 év várfogságra ítélték. Később kegyelmet kapott, majd 1869-ben visszaténylegesítették. Példája, életútja, nevelése nagy hatással volt unokájára, a későbbi altábornagyra.

Kiss János katonai tanulmányai első állomása a kassai katonai alreáliskola volt, majd a nagyszebeni gyalogsági hadapródiskolában (Infanterie Kadettenschule) avatták hadapród tiszthelyettessé 1902-ben. Első szolgálati helye Kőszeg lett, ahol a 11. tábori vadász zászlóalj szakaszparancsnokaként látta el a fiatal tisztjelöltek teendőit.

1911.10.01-jével a 11., 20., 24. és 29. tábori vadászzászlóaljak 4. századait kerékpárral szerelték fel, az alakulatok mozgékonyságának növelésére. Kiss János, ekkor már főhadnagyi rendfokozatban a kerékpáros század parancsnoki teendőit látta el. Ebben a beosztásban érte őt az I. világháború kitörése. Részt vett egységének összes harcában. Az alakulat 1915. májusáig az orosz fronton harcolt, majd az olasz hadüzenetet követően a délnyugati frontra szállították át őket. Kiss főhadnagyot itt tüntették ki első ízben:1915. júliusának első napjaiban a III. osztályú katonai érdemkeresztet kapta kézhez a Wandalin menti harcokban tanúsított magatartásáért, majd július 21-én Peteanónál a Bronz Katonai Érdeméremben (Signum Laudis) részesült.

1916. tavaszán sebesült meg első ízben, amikor századának erődítési munkálatait irányította. Egy gránátrepesz a fején hasította fel a bőrt.1 916.03.18-án Novaledo közelében az Ezüst Katonai Érdemérmet, majd 1916.07.26-án Panaveggiónál a Ezüst Katonai Érdemérmet másodízben érdemelte ki.

1916.11.04-én a 2608-as magaslatot az erős ellenséges tüzérségi és aknavetőtűz és a szívós ellenállás dacára – miközben homlokán megsérülve vérző fejjel is tovább vezette a támadást – olyan mesteri módon foglalta el, hogy ezért a 3. osztályú Vaskoronarendet (hadiékítménnyel) kapta meg.

1917.12.09-étől – Schönner Odillo százados sebesülését követően – a kerékpáros zászlóalj parancsnoki teendőit látta el. 1917.12.25-én zászlóaljával a délnyugati harctéren fekvő 1108 méter magas Col d'Echele magaslaton állását hősies módon négy ellenséges ellentámadás ellenére megtartotta, miközben súlyosan megsebesült.

A Col d'Echele. A kép forrása: http://dersdesders.free.fr/bio_veterans/tuveri.html

 Felterjesztése szerint: "Ennek a kiváló tisztnek – aki emberei között mindig az első vonalban, soha nem lankadó bátorságával példát mutatott – volt köszönhető, hogy a zászlóalj, mely napokon keresztül a legerősebb tüzérségi tűz alatt állt és súlyos veszteségeket szenvedett, a túlerő ellenére, hűségesen vezetője vezetője példamutatásához tartva magát, feltétlenül és rendületlenül kitartott az elfoglalt területen és ezen kívül telve támadási szellemmel sikerült foglyokat ejtenie: 3 tisztet és 270 fő legénységet. Ezekben a napokban a zászlóalj tűzereje 490-ről 330-ra csökkent, ami hatásos bizonyítéka a harcok hevességének. Súlyos sebesülése ellenére Kiss százados kitartott és parancsokat osztogatott". Ezzel érdemelte ki a Tiszti Arany Vitézségi Érmet.

Tiszti Arany Vitézségi Érem.

Sebesülését hosszú kórházi ápolás követte a bécsi Rudolfiner kórházban. Innen állapotának javulásával Kőszegre szállították, ahol továbbra is kórházban tartózkodott. Műtétek és kezelések hosszú sora követte egymást, de jobb lába a felépülését követően is merev maradt. A kőszegi katonai alreáliskola nevelőtanárává nevezték ki. 1920-ban csapatszolgálatra jelentkezett, először a Nemzeti Hadsereg vasi gyalogezredében, majd az ebből szervezett 5. gyalogezredben szolgált. 1921.09.01-jével alezredessé léptették elő. Ezt követően Hajmáskérre helyezték, ahol az inotai közelharctanfolyam parancsnoki teendőit látta el, majd két évig Örkénytáborban a gyalogsági harcvezetési és lövőiskola harceljárás- és és közelharc-kiképzési vezetője volt. 1924-ben az 5. gyalogezred parancsokhelyettesévé nevezték ki. 1925.12.01.-1927.12.01. között Esztergomban a 3. kerékpáros zászlóalj parancsnoki feladatait látta el, majd ismét az 5. gyalogezredhez helyezték, ahol immár ezredparancsok lett. 1932.08.01-jétől a kaposvári vámőr kerület (illetve annak átszervezése után a 4. határőr kerület parancsnokhelyettes fedőnéven működő alakulat) parancsnoka volt, majd 1933.03.01-jétől Baranya vármegye testnevelési és népgondozási felügyelőjének teendői látta el.

Kiss János  ezredes a 3. kerékpáros zászlóalj parancsnokaként

 

Az 5. gyalogezred tisztikarában. Forrás: http://medals.extra.hu

Ezt követően ismét a kerékpáros csapatnemnél kapott feladatokat, amikor az I. vegyesdandár alárendeltségében működő rejtett kerékpáros dandár parancsnoka volt. 1936.05.01-jével tábornokká nevezték ki, egyben a Honvédség Főparancsnoka (HFPK) gyalogsági szemlélő mellé beosztott gyalogsági tábornok lett. Két évvel később gyalogsági szemlélővé nevezték ki, 1938.11.01-jétől altábornagyi címet nyert, majd 1939.05.01-jétől – rokkantságára hivatkozva – nyugállományba helyezték. Ezt követően Kőszegen telepedett le.

1943 decemberében tagja volt az újvidéki események tárgyalására kirendelt hadbíróságnak 1944-ben közreműködött a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának munkájában, ahol a Katonai Vezérkar vezetője lett. A szervezkedést leleplezték, 1944. november 22-én őrizetbe vették a vezetőket, köztük Kisst is. A rögtönítélő bíróság (a vezérkari főnök III. bírósága) Kiss Jánost , Nagy Jenőt és Tartsay Vilmost kötél általi halálra ítélte, és 1944.12.08-án a Margit körúti katonai fegyházban kivégezték őket. 

Kiss Jánost 1945.03.15-ével post mortem vezérezredessé léptették elő. Holttestét a háborút követően Kőszegre szállították, ahol ma is nyugszik.

Frissítés:

Kiss János kivégzésének 67. évfordulójára a kőszegi önkormányzat és a HM Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó Osztály felújította a tábornok kriptáját. A megújult síremléket a tábornok halálának 67. évfordulóján avatták fel.

Bővebben: http://www.honvedelem.hu/cikk/29394/felujitottak-a-tabornok-kriptajat

Kiss János síremléke Kőszegen

Adalékok a marseille-i merénylet hátteréhez

A kutatómunka során óhatalan, hogy olyan adatok is előkerülnek, amik csak marginálisan érintik a fő csapásirányt, ugyanakkor túlságosan érdekesek ahhoz, hogy a fiókban maradjanak. Így találtam Gaáli Zoltán levelére, amelyben a magyar hírszerzés 1934-ben lezajlott titkos vállalkozásának részleteit idézte fel.

A teljes írás megjelent az Archivnet online folyóirat 2013/4. számában.

UPDATE: Most kaptam a hírt, hogy a forrásközleményt továbbközlésre átvette a Múlt-kor történelmi portál is

1934. október 9-én a marseille-i kikötőben II. Karadjordjevic Sándor jugoszláv királyt (aki a nemzetiségi mozgalmakat erős központi intézkedésekkel próbálta felszámolni) meggyilkolták. (Az elkövető a macedón ORIM[1] és a horvát Ustaša[2] mozgalmak szövetkezésével alakult „Tett Propagandája” elnevezésű csoport kötelékébe tartozott.) A merénylet során a király azonnal meghalt, a mellette ülő Louis Barthou francia külügyminiszter megsebesült, sérülésébe rövidesen belehalt. Ugyancsak meghalt az autót vezető sofőr, két járókelő és a merénylő is. Többen megsebesültek a kíséret tagjai és a bámészkodók közül.

A támadást követő nyomozás során számos külföldi ország érintettsége felvetődött, akik közvetve vagy közvetlenül támogatták a merénylet végrehajtóit. Ezeket természetesen elsősorban azok között az államok között keresték, akiknek érdekükben állt, hogy a Jugoszláv Királyság ne erősödjön meg. Így Olaszország mellett Magyarországra is ráterelődött a figyelem. A Népszövetségben a jugoszláv külügyminiszter megvádolta Magyarországot, hogy köze volt II. Sándor jugoszláv király franciaországi meggyilkolásához, amennyiben szerepet játszott horvát usztasák kiképzésében. 1931. őszétől valóban Magyarországon – elsősorban a Zala megyei Jankapusztán – tartózkodott egy kisebb létszámú horvát csoport, amely a magyar kormány engedélyével a Szájber Gyula tulajdonában lévő Gustav Perčec korábbi osztrák-magyar katonatiszt, az usztasa mozgalom egyik vezetője által bérelt pusztán tevékenykedett. 1932. második felétől a magyar kormány alkalomszerűen anyagi támogatással, okmányokkal támogatta az ORIM és az usztasák vezetőit. A jankapusztai csoport legnagyobb létszáma mintegy 50 fő volt. A magyar hatóságok hivatalosan semmilyen kapcsolatot nem tartottak fenn a csoporttal, a felügyeletet formailag a Határmenti Útvonal Ellenőrző Kirendeltség gyakorolta felettük. A tábor mintegy két évig működött, amikor a Perčec titkárnőjeként szereplő Jelka Pogorelec megszökött és Bécsben átadta információit a jugoszláv titkosszolgálat munkatársainak. A nő információi 1933. októberében emlékirat formában a Novosti folyóiratban, majd nem sokkal később önálló kiadványként is megjelentek. Noha az emlékiratban foglaltak nem hatoltak túlságosan mélyre (pl. egyetlen hivatalos személyt sem tudott megnevezni), a magyar kormányt mégis kellemetlenül érintette. Február 1-jén a Honvédelmi Minisztérium VI-2 (kémelhárító) osztályának[3] egyik ismeretlen (Tattay ezredes fedőnevű) munkatársa tervezetet készített a tábor felszámolására, amit április közepén végre is hajtottak. 

---

[1] Organização Revolucionária Interna da Macedônia: 1902-ben alakult macedón szeparatista szervezet

[2] Ustaša – Hrvatski revolucionarni pokret: a Horvát Ifjúsági Mozgalomból alakult militáns függetlenségi mozgalom volt a két világháború között

[3] A Honvédelmi Minisztérium VI. osztálya az adott korszakban a vezérkar fedőszerve volt, mivel a trianoni békeszerződés korlátozásai miatt a honvédség nem rendelkezhetett vezérkarral. A -2 alszámmal megkülönböztett szervezeti egység (megfelel a későbbi Vkf-2-nek) többek között a hírszerzés és kémelhárítást látta el.

Egy felemás diverzáns akció – szabadcsapatok Kárpátalján 1938 őszén

 Közeleg az évfordulója annak, hogy Magyarországról – a trianoni bilincset feszegetve – a bomlófélben lévő Csehszlovákia területére "szabadcsapatok" surrantak át, zarvart keltve. A rongyosok megítélése mindenképpen problémás, van, aki szerint hősök, van, aki szerint bűnözők voltat. Az alábbi jegyzés talán árnyalja kissé a képet.

"A rongyosok tevékenysége Kárpátalján

1. szakasz (október 5-9.)

Lövészek a szervezés időszakában

A lassan gyülekező különféle csoportok tevékenységének előkészítésére október 5-én Stefán Valér felderítette a csehszlovák határ menti kiserődvonalat, és megállapította, hogy Tarpa és Nagymuzsaly között másfél kilométeres rés tátong, itt ugyanis még nem volt kiépítve az erődvonal, az őrséget ellátó szudétanémet legénységet pedig a csehszlovák hadvezetőség megbízhatatlansága miatt kivonta a szolgálatból. Így egyrészt alkalom nyílt arra, hogy felderítési és propagandacélokból erőket dobjanak át a határon, másrészt lehetőség nyílt, hogy a „H-csoport” okozta problémákat megszüntessék. Így Homlok ezds. október 6-án utasítást adott arra, hogy a Héjjas-féle erők még aznap állítsanak ki és indítsanak útnak két járőrt, amelyet propagandacélokkal (röpcédula-terjesztés), továbbá erőiből szervezzen meg négy további járőrt és két századot, amelyeket napokon belül be lehet vetni. A két járőr Kassakürthy Pál, illetve Kassakürthy Károly parancsnoksága alatt október 6-án 21.30-kor a Tarpa közelében fekvő Károlyi-majornál lépte át a határt. Kitűzött szabotázs- és propaganda-feladataik elvégzése után október 18-án érkeztek meg Lengyelországba. Az akcióba vállalkozó kedvű tarpai fiatalok is bekapcsolódtak, elsősorban helyismeretükkel nyújtottak támogatást a járőröknek. Október 9-ével bezárólag összesen kilenc járőr átlépése ismert. A következő csoport vezetői Dénesfalvy-Dinich Győző és Iványi Béla voltak, akik összesen 23 fő rongyossal, október 8-án lépték át a határt. Az első ismert veszteségek is ehhez a csoporthoz köthetőek, október 20-án Tereházánál csapdába esve 14 fő elesettet veszítettek. További járőrparancsnokok Óbis Gyula tarpai tanító, leventeoktató, Vincze Jenő tarpai jegyző, Kémeri Nagy Imre, és Iványi Pál voltak. A rendelkezésre álló adatok szerint ezek a kis létszámú, úgynevezett „surranó járőrök” összesen mintegy 70 személy részvételével zajlottak.

Héjjas Iván (balról) és Kémrei Nagy Imre.

Idő közben további irreguláris erők érkeztek be. Ezek között szerepelt a soproni erdészeti főiskolások csoportja, a Testnevelési Szaktanfolyam hallgatói, valamint számos településről érkezett 16-18 éves leventék, akiket kiképzési hiányosságaik miatt a közeli Tornyospálcára vontak össze. Homlok ezds. rendelkezésére ide érkeztek a „H-csoport” fennmaradó részei is.

2. szakasz (október 9-13.)

A Héjjas Iván rongyosai közül felállítani szándékozott két századnyi erő végül is nem állt rendelkezésre, így egy 98 (más adat szerint 85) főnyi csoportot sikerült összeállítani, amelyet 1. század elnevezéssel  Prém József t. főhadnagy vezetése alatt október 9-én a késő esti órákban három szakaszra osztva indítottak útba. A helyszín ismét az előzőekben már említett Károlyi-major volt. Az önkéntesekből szervezett 2. századot – amely Iván Imre t. főhadnagy parancsnoksága alatt 152 főből állt – az 1. század mögött dobták át a határon azzal a feladattal, hogy támadják délről Munkácsot, vonjanak magukra cseh erőket, hogy az állítólagosan ott harcban álló lengyel csapatokat tehermentesítsék. Az 1. század részei megtámadták Nagyborzsova vasútállomását, ahol komoly rombolást végeztek, majd (mintegy 80-85 fő erővel) október 11-én Dercen környékén cseh páncélgépkocsikba ütköztek. amelyeket számottevő gyalogsági erők támogattak. Hosszabb, 4-5 órás tűzharcot követően a csehek a századot felmorzsolták. A pontos veszteségi adatok nem ismertek, mintegy 20 fő elesett, ugyanennyien, nagyrészt sebesülten fogságba estek, a többiek a magyar, illetve a lengyel határ felé visszavonultak. A 2. századból 45 ember rövidesen visszatért azzal, hogy eltévedtek és nem találják egységüket, a többiek pedig nem sokkal a határ átlépését követően nem mentek tovább, az éjszaka hátralévő részét egy szőlőhegyen töltötték.

Október 10-én a hírszerzés adatai szerint Beregszászon a csehek páncélos erőket vontak össze, ezért Stefán kezdeményezte – mivel az 1. század sorsáról semmilyen információval nem rendelkezett – hogy a korábban áttett erők megerősítésére további két egységet vessenek harcba. Ezek vezetői Bukovinszky Péter t. fhdgy., továbbá dr. Somogyi Ottó voltak. A visszatért 2. század erőivel együtt összesen mintegy 350-380 fő lépte át a határt. A századok számos kisebb fegyveres összetűzést követően Salánk környékén keveredtek fegyveres összetűzésbe a cseh erőkkel, akik később a rendelkezésükre álló páncélgépkocsik mellett tüzérséget, valamint repülőgépeket is bevetettek, hogy a rongyosok ellenállását megtörjék. Ez a törekvésük végül sikerrel járt, és nagy számú foglyot ejtettek a demoralizált „felkelők” közül. A hadifoglyokat (összesen mintegy 345 főt) október 27-én az illavai várbörtönbe szállították, ahol a mostoha körülmények között fogva tartott rongyosokat gyakran vetették alá kínzásoknak, majd december 31-én a Galánta közelében fekvő Gányon átadták a magyar hatóságoknak.

3. szakasz (október 13-november 7.)

Az alkalmazásra nem került részeket október 13-án Tarpán vonták össze, de – tekintettel arra, hogy az előrehaladott állapotban lévő diplomáciai tárgyalások miatt minden harc- és diverzáns tevékenyég szünetelt – a vezérkari főnök rendeletére a lövészalakulatok nagy részét felszámolták és a honvédség reguláris egységeibe olvasztották be. A létszámcsökkentést szükségessé tette az is, hogy nyilvánvalóvá vált, az eddigi módszerek nem vezetnek eredményre és teljes átszervezésre van szükség. A megmaradt részek az „Előd zászlóalj” fedőnevet kapták, és november 16-án Tornyospálcára diszlokáltak át. Ebben az időszakban az „S-csoport” törzsből, harcos alosztályból, segédalosztályból, és ellátó osztályból állt.

Mivel látható volt, hogy új módszerekre van szükség, ezért ennek megfelelően Stefánék kisebb helyi vállalkozásokat indítottak, amelyek fő célja a zavarkeltés és a cseh erők demoralizálása volt. Fő célként az állandó nyugtalanság nagy mélységben és szélességben való fenntartását tűzték ki. Ennek megfelelően október 20-30 között kis létszámú csoportok lépték át a határt, rombolták az infrastruktúrát, megtámadták a cseh határőr-őrsöket és igyekeztek minél nagyobb zűrzavart okozni.

A felső vezetés november 3-án újabb létszámcsökkentést rendelt el, amelynek keretében 67 főt szereltek le, elsősorban az idősebbek és az addigi harci cselekmények során alkalmatlannak bizonyultak közül.

4. szakasz (november 8- 20.)

Az újra átszervezett csökkentett létszámú „Előd zászlóalj” az első bécsi döntés életbe lépését követően rejtési okokból – a cseh hírszerzés megtévesztésére – egyenruhába öltözött és széles arcvonalon a Tisza és Ungvár között vonult fel, feladatukat elsősorban propagandatevékenységben határozták meg. Az egyenruhával való rejtésen kívül az alakulat felvette a „Honvéd Időjelző Szolgálat” elnevezést.  Ennek megfelelően időjelző csoportokat, illetve időjelző állomásokat állítottak fel. A zászlóalj vezetése, központi szervei és 1. százada rövid időre Nagyberegre, majd – a kiütött tífuszjárvány és a felbukkanó honvédalakulatok miatt – Makkos-Jánosiba települtek át. November 14-ével a zavaró vállalkozások újra kezdődtek, 19-ével bezárólag a rongyosok járőrei legalább négy alkalommal lépték át az új határt, ott rombolásokat hajtottak végre (többek között 21-én a huszti laktanyát támadta meg egy tíz fős csoport), propagandaanyagokat terjesztettek – amelyben a helyi ruszin és zsidó lakosságot igyekeztek meggyőzni arról, hogy egy esetleges népszavazásnál Magyarország mellett döntsenek – , majd visszatértek kiindulási helyükre.

5. szakasz (november 20 - december 12.)

Tekintettel arra, hogy a kárpátaljai térségben az adott időszakban egyfajta hatalmi vákuum uralkodott, így más-más megfontolásból és jogcímen, de több állam is megkísérelte érdekkörébe vonni. Így Románia törekvése az volt, hogy északi határát a Tisza vonaláig tolja ki. Ennek érdekében Nagyszöllös városának környékén erődítési munkálatokba kezdtek, ugyanakkor a környéken a Huszton székelő ruszin kormány erői is élénk tevékenységet folytattak. Hírszerző információkra alapozott felső utasítás szerint az „Előd zászlóalj” – honvéd alakulatokkal együttműködve – 1938. november 21-én felvonult Feketeardó és Tiszaujhely térségében, ahol erőit szükség szerint súlyozták annak érdekében, hogy gyorsan birtokba vehessék Nagyszöllöst. A meginduló támadást – a honvéd vezérkar főnökének parancsa alapján – az utolsó pillanatban leállították, a román csapatokkal történt kisebb összetűzést követően. November 22-én a zászlóalj eredeti állomáshelyére visszavonult, majd 24-vel az „Aba csoport” elrendelte az újabb átszervezést. Ennek megfelelően a már kizárólag propaganda-feladatokat végző egység december 10-én „Térképhelyesbítő Szolgálattá” alakult – 12 településen összesen 109 fővel –, a felesleges személyi állományt pedig megkezdték leszerelni. A visszamaradt állomány tagjai kis csoportokban szabotázs- és robbantógyakorlatokat folytattak a környéken állomásozó katonai alakulatokkal közösen, ám szervezetileg és alárendeltségileg elkülönítve.

A térképhelyesbítők vezetését a szintén a Vkf-5 állományába tartozó Csics György vk. őrnagy vette át, az „Előd zászlóalj” parancsnoksága ellátó szerveivel visszatért Budapestre, és „Műszaki Iroda” fedőnév alatt megkezdődött az alakulat felszámolása. A Műszaki Iroda fogadta a fogágból hazatérteket és segített nekik a polgári életbe történő ismételt beilleszkedésben, ezzel összefüggésben élénk kapcsolatokat alakított ki, elsősorban az állami nagyvállalatok felé annak érdekében, hogy segítsen nekik az elhelyezkedésben. A leszerelt rongyosoknak csak egy része tért vissza polgári foglalkozásához, később számosan csatlakoztak a Finnországba induló magyar önkéntes alakulathoz, amelynek parancsnoka, Kémeri Nagy Imre jelentős szerepet játszott a kárpátaljai szabotázstevékenységben." 

A teljes cikk itt olvasható