2020/05/12

Felderített sorsok

A veszteségek dokumentálásának kérdése már a háború alatt is nehézséget jelentett. Később, a magyarországi harcok során - ahol a harchelyzet gyakori változásai, valamint a gyakran el sem készült, még gyakrabban megsemmisült veszteségi dokumentáció még bonyolultabbá tették a veszteség adatolását - nagyon gyakran szembesülünk a kutatás során olyan esettel, amikor egy-egy veszteségi adat még 75 évvel később is lappang, de  másodlagos adatokból, illetve fel nem dolgozott forrásokból össze lehet illeszteni a mozaikokat.

A fő kutatási területemet képező kerékpáros alakulatok 1944-1945-re már átszervezték, zászlóaljszinten csupán az 1. lovas (később huszár-)hadosztály hadrendi alakulataként szereplő kiskunhalasi 15. kerékpáros zászlóalj tevékenykedett. A halasi egység végigharcolta a lovashadosztály 1944-es belorussziai és lengyelországi harcait. 1944. augusztus 20-án megindult a szovjet hadsereg Iasi-Kisinyovi hadművelete, melynek következményeként Románia augusztus 23-án kilépett a háborúból és megnyitotta az utat a 2. Ukrán Front előtt, melynek csapatai akadálytalanul vonulhattak a Déli-Kárpátok hágói felé. Mivel most már az ország területe vált veszélyeztetetté, szükség volt a lengyel területeken harcoló magyar csapatok hazaszállítására. A lovashadosztályt szeptember 19-étől vonták ki az arcvonalból és indították őket a berakodó állomásra, Grodziskra. A huszárhadosztályt szállító szerelvények 1944 október elejére érkeztek Magyarországra és a Duna-Tisza közén rakodtak ki. Ezt követően végigharcolták az alföldi visszavonulást, majd a Csepel-szigeten láttak el partvédelmi feladatokat. A szovjet csapatok 11.21-én  - éppen a 15. kerékpáros zászlóalj védőkörletében - Ráckevénél átkeltek a Kis-Dunán, kettévágva a lovashadosztály védelmi vonalát, északi irányba szorítva a magyar csapatokat, illetve a hadosztály egyes részei Makádnál keltek át a Dunántúlra. A halasi kerékpárosok zöme a sziget északi része felé vonult vissza.



Egy kedves ismerősöm - aki a német haderő magyarországi veszteségeinek dokumentálásával foglalkozik - a közelmúltban felhívta a figyelmemet egy érdekes adatra. Pusztaszabolcs római katolikus halotti anyakönyvének az 1945. év 2. és 3. bejegyzése szerint

"Rácz József szül.: Szeged lakik: Kiskunhalas  Halála napja: 1944.12.11. orosz katonák által okozott fejlövés. A szabolcs pusztai uradalom területén halt hősi halált. A származási lap fémtokja a bal külső zsebbe visszatéve a katonazubbonyba. Azonossági száma: 3282-16-0004. Csapattest: 15.kp.zlj.

Böhl Ernő  Pécs Halála napja: 1944.12.11. orosz katonák által okozott fejlövés. A szabolcsi pusztai uradalom területén halt hősi halált. Azonossági száma: 3242-19-06.04. A kiskunhalasi M.kir. 15.kp.zlj. által kiállított tűzkereszt igazolványt találtam nála. A sírban keze összetéve. Az előbbi halottal közös sírban fekszik."


Temetésük ideje: 1945.január 4., aláíró Dr. Paróczay Sándor helyi lelkész.

A kutatás megkezdésekor a HM HIM veszteségi adatbázisában úgy szerepeltek, mint akik mindketten eltűntek 1944.12.11-én. Ezt követte két másik forrás vizsgálata:

A helyi plébánia Historia Domusa szerint:

Rácz József hivatásos őrmestert és Böhl Ernő pécsi gyapjufonó őrvezetőt lőtték még agyon, kiket 1945. január 4-én a györgymajori tóban szörnyen csonttá fagyva találtak.




A közhiteles adatbázisnak tekinthető pusztaszabolcsi polgári anyakönyv bejegyzése szerint

Rácz József őrmester 29 éves, anyja Tóth Hermina, lakóhelye Kiskunhalas, meghalt 1945. 01.02., fejlövés,

Böhl Ernő honvéd, gyapjúfonó, 25 éves pécsi lakos,  1945. 01.02., fejlövés. 

A honvédség azonosságiszám-rendszerének ismeretében nem volt nehéz a pécsi születési anyakönyvben megkeresni az 1919. évi 604. születést: Böhl Ernő, apja Böhl János 31 éves bányamunkás, anyja Hufnagel Éva 27 éves, ágostai hitvallású evangélikus. Pécs, Gründler u. 10.

Rácz József születési bejegyzésének azonosítása még további kutatást igényel. Annyi bizonyos, hogy Tóth Herminnek és Rácz Józsefnek egy ugyancsak József nevű fia meghalt Szeged-Csengelén 1914.12.28-án, 11 éves korában. Valószínű. hogy a következő évben született fiukat ugyancsak Józsefnek nevezték. E szerint  csengelei születésű lehetett.

Az összegyűjtött adatokat átadtuk a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Katonai Emlékezet és Hadisírgondozó Igazgatóságnak, ahol ezek alapján intézkedtek a két katonára vonatkozó információk pontosítására.


A környéken lefolyt harcok relevánsnak tekinthető részletei:

Az 1. huszárhadosztály részei 1944.12.07-én a délutáni órákban ürítették ki Pusztaszabolcsot, ahonnan a Margit-vonalba, közelebbről Kisvelencére (Velence-Újtelep) vonultak vissza. Ez mintegy 15 km távolságot jelentett. A 15. kerékpáros zászlóalj mozgásáról, illetve tartózkodásáról az adott napon (12.11-én) nem áll rendelkezésre konkrét adat. Az alakulat útját egyelőre csak visszaemlékezésekből tudjuk rekonstruálni (Esztergomi Miklós zls. jegyzetei, Haypál Bertalan szds. visszaemlékezései, valamint a Néray Vilmos II. főhadnaggyal készített interjú, illetve Tomka Emil huszár alezredes naplója). Ezek összegzése szerint a zászlóalj szerelőoszlopát, vonatát és csapatrészeit északi irányba vonták ki a szigetről, a harcoló részek Tököl környékén komppal keltek át a Dunán 12.04-én. Másnap Százhalombatta-Ercsi környékén német csapatokat támogattak egy éjjeli támadás visszaverésében, majd Bián keresztül Bicskére vonultak. Innen a menetirány Környe volt, majd a zászlóaljtörzs rövidesen Vértessomlóra vonult, ahol december 24-éig tartózkodtak. A harcoló részek - két századba szervezve - 12.14-étől a 2. huszárezred alárendeltségében a Margit-vonalban harcoltak Kápolnásnyéken.

A környéken nem volt példa nélküli a hadifoglyok kivégzése. Rózsafi János kutatásaiból tudjuk, hogy 1944.12.07-én a 2. huszárezred egyik százada Felsőcikola felől vonult Pusztaszabolcs felé. A század néhány katonáját hátrahagyták, hogy várják be a korábban kiküldött járőröket, majd csatlakozzanak az alakulathoz. A járőrök beérkezése után a katonák úgy döntöttek, hogy részükről befejezik a háborút, és megadják magukat. A megérkező harcoló szovjet katonák a magukat megadó magyar huszárokat lefegyverezték, és három-négy fős őrizettel Adony irányába indították őket. A menet a felsőcikolai temető után szembetalálkozott egy Adony felől érkező szovjet egységgel, amelynek parancsnoka a hadifoglyokat tarkólövéssel kivégeztette, az egyik menekülőt pedig puskával lőtték agyon. A mészárlásban tizenkilencen vesztették életüket, az egyetlen túlélő Felsőcikolán kapott civil ruhát, és ott számolt be társai sorsáról. Másnap a település lakói földelték el a magyar katonákat, akiknek a földi maradványait a háborút követően a pusztaszabolcsi temetőben helyezték végső nyugalomra.

A 15. kerékpáros zászlóalj pusztaszabolcsi tartózkodására a kutatás jelen állása szerint nincs adatunk. A legközelebbi olyan hely, ahol a zászlóalj harcolt, Kápolnásnyék (15 km), illetve Százhalombatta (21 km). Figyelembe véve a korszak általános viszonyait, pontosító információk beérkeztéig valószínűsíthető, hogy a  két halasi kerékpáros katona - véletlenül vagy szándékosan - elszakadhatott alakulatától és valószínűleg bujkálás közben érte őket a halál. 

A kutatómunkához szükséges információk átadásárért köszönet illeti Rózsafi Jánost és Halasi Lászlót.








2020/05/04

Az 1927.08.20-án avatott ludovikás évfolyam hősi halottai




Filótás Tivadar (Budapest, 1903.10.18-Ganghofen, Németország, 1945.08.02.) Utolsó beosztásában a 3. hegyidandár törzspótszázadának parancsnoka volt. Alakulatával Németországba települt, ahol egy magyar tábori kórházban trombózis következtében hunyt el. 










Kövér Kálmán őrnagy, nemes, rétháti (Vinga, 1903.12.07.) hősi halált halt 1944.11.13-án a solti Duna-hídfőben, mint a VIII. légvédelmi tüzérosztály tisztje. A helyszínen temették el.








Márki (Müller) László hmtk. őrnagy (Arad, 1905.01.18-Mihalovka, 1943.09.20.) A 2. hadsereg törzsébe beosztva vonult el hadműveleti területre. Partizántámadás során elszenvedett tüdőlövés következtében esett el. Radzivilovban temették el, majd a Farkasréti temetőben temették újra. Halála után a Magyar Érdemrend hadidíszítményes és kardos Tisztikeresztjét ítélték oda számára. 


Nyáry Kamill főhadnagy. A szombathelyi repülőtéren teljesített szolgálatot. 1930.06.15-én Kőszeg mellett repülőhalált halt.


Orelli Béla (Orsova, 1903-?) haláláról közvetlen adat nem áll rendelkezésre. A  békési járásbíróság. D 25652 1.703/1949. számon holttá nyilvánította.


Padányi Jenő vezérkari ezredes (Miskolc, 1905. 07. 31.-Szovjetunió, [?]) A háború után az új honvédségben szolgált, majd 1949. 01. 27-én a szovjet hatóságok elhurcolták.


Parázsó Zoltán őrnagy (Kecskemét, 1905.04.04-Starunia, 1944.07.26.). A 2. páncélos hadosztály kötelékében teljesített hadiszolgálatot. Aknaszilánk sérülés következtében halt hősi halált, Rosulnán temették el. Halála után a Magyar Érdemrend hadidíszítményes és kardos Tisztikeresztjét ítélték oda számára. 














2019/08/05

Adalékok wartenschildi lovag Hartmann Gaszton folyamőr főkapitány életrajzához




Hartmann Gaszton Triesztben született 1886.01.16-án. A gimnázium öt osztályát Budapesten végezte. 1905.06.18-án kezdte meg szolgálatát másodosztályú tengerészkadétként, első szolgálati helye az SMS Custoza iskolahajó volt, majd „valódi” hajója az SMS Sankt Georg páncélos cirkáló és az SMS Tegethoff csatahajó. Két év elteltével első osztályú tengerészkadéttá lépett elő, majd a ranglistán előre lépegetve az osztrák-magyar flotta számos hajóján teljesített szolgálatot. 1913.11.01-jétől sorhajóhadnagy (linienschiffsleutnant) rendfokozatba lépett elő, valamint átvette a Kaiman osztályba tartozó „56” (1914.01.01-jéig Delphin, 1917.05.21-éig 56T) nyílttengeri torpedónaszád parancsnokságát, amelyen végigszolgálta a világháborút. Naszádjával részt tett többek között az olasz hadüzenetet követő napon az SMS Radetzky kísérőjeként részt vett Porto Potenza Picena megtámadásában . A háború nagy részében járőrszolgálatot és konvojkísérési feladatokat látott el, eközben 1917.11.12-én Legfelsőbb Dicsérő Elismerésben („Bronz Signum Laudis”) részesült. Harmann Gaszton a fegyverletételt követően továbbra is tengerészként szolgált: 1918.11.02-án a magyar Hadihajózásnál vették állományba, sorhajóhadnagyi rendfokozattal. Itteni első ténykedése mindjárt egy merész vállalkozás végrehajtása volt: 1918. november 4-én a horvát-szlovén kormányzat elrendelte minden, a felségvizein található hajó lefoglalását, és a velük való minden magánközlekedés tilalmát. Magyar részről kísérletet tettek az Újvidék és a Dráva torkolata közt rekedt jármüvek mentésére, miután a Károlyi-kormány kieszközölte a zágrábi Nemzeti Tanács elvi engedélyét. A  STÖR  őrnaszád önkéntesekből álló legénységgel november 7-én futott ki Budapestről és 10-én érkezett meg Újvidékre. A hajó parancsnokának,  Hartmann Gaszton sorhajóhadnagynak mind Újvidéken, mind Vukováron szembesülnie kellett azzal, hogy a zágrábi elvi engedély, amit időközben vissza is vontak, nem sokat ér a parancsokat Belgrádból kapó szerb katonasággal szemben. A veszélyes akció után Hartmann Gaszton az alábbi jelentést adta le:

"A »Stör« őrnaszád 1918 november 7-én futott ki Budapestről magyar lobogó alatt, önként jelentkezett legénységgel. A kifutást megelőzően a parancsnok a következő parancsot, illetve tájékoztatást kapta: "Újvidék és a Dráva torkolata között számos vontatmány rekedt el, melyeknek feljöttét a szlavón partról az ott garázdálkodó úgynevezett zeleni káder (zöld káder) megakadályozza. A Károlyi-kormány meghatalmazott követe a zagrebi nemzeti tanácsnál azok szabad elhajózását kieszközölte. Keresse legelőször Újvidéken az ottani MFTR-vonalfőnökkel az összeköttetést, a vele történt megbeszélés után biztosítsa a vontatmányokat a zeleni káder ellen.« Ama kérdésemre, hogy milyen magatartást tanúsítsak, ha rendes ántántcsapatokkal találkoznék, azt a szigorú parancsot kaptam, hogy tartózkodjak bármily ellenséges cselekedettől.

Gyakori sürü ködök, nemkülönben a legénység gyakorlatlansága okozta többszöri gépüzemzavarok olyannyira késleltették a hajózást, hogy a »Stör« csak 10-én reggel futott be Újvidékre. Már a befutás előtt láttuk, hogy a hídon át szerb csapatok vonulnak be a városba.


Előző éjjel Palankával szemben számos tábortüzet észleltünk. Megálltunk és megtudtuk, hogy a sziavon parton egy magyar tüzérezred táboroz, mely át szeretne kelni a Dunán, de áthajózási eszközök hijján nem teheti. Mivel e helytől néhány kilométerre felfelé a DDGT »Nürnberg« gőzösét láttuk, érte mentünk s az eszközölte az áthajózást. Habár Újvidéken a város már tele volt szerb csapatokkal, felkerestem a MFTR-vonalfőnököt lakásán, tőle ellenben azt a lakonikus felvilágosítást kaptam, hogy itt már nem lehet semmit sem csinálni.


Annak ellenére, hogy visszajövet a hajóállomás közvetlen közelében két fedett szerb géppuskaállást láttám, melyek az őrnaszádot figyelték, senki sem zavarta hajórajutásomat és a szerbek kifutásunkat sem kísérelték megakadályozni 


Ófutakon ott veszteglő 5 gőzöst kifutásra és kb. 23 telerakott uszály vontábavételére szólítottunk fel, ami meg is történt.


Élhajónkat Vukovárott egy felfegyverkezett haditengerészeti legénységgel megszállt csavargőzös állította meg; a »Stör« ezt a legénvséget ellenállás nélkül lefegyverezte és a vontatmányokkal Vukovárral szemben a balpart mentén lehorgonyzott. Éjjel egy horvát nemzetiségű volt cs. és kir. százados keresett fel és meg akarta tiltani a vontatmányok továbbhajózását. Én a zagrebi nemzeti tanács Ígéretére hivatkoztam, együtt kimentünk a városba, távbeszélőn felhívtuk Zagrebet, de onnan is tagadó választ kaptunk. A százados erőszak alkalmazásával fenyegetett, én ugyanazt helyeztem kilátásba s tárgyalásunk vége az volt, hogv ő felajánlotta, hogy a »Stőr«-ön Gombosig elkísér, nehogy az útközben felállított ütegek a vontatmányokra tüzeljenek. Én az egészet tiszta blöffnek tartottam.


A vontatmányokat Apatinig kisértük és utána visszafordultunk, hogy ujabb, Vukováron veszteglő vontatmányokat felkísérjünk.


Éjjel futottunk be Vukovárra. A kikötés után azonnal felkeresett egy franciául tökéletesen beszélő szerb tüzérszázados és felkért, hogy keressem fel vele Eitz gróf kastélyában a megszálló szerb csapatok parancsnokát. Ez egy őrnagy volt és az őrnaszád átadását követelte. Megismétlődött a múltkori vukovári jelenet. Végül felajánlotta nekem, hogy Belgrádból parancsokat fog kérni, én ezzel szemben kötelezzem magam, hogy azok beérkeztéig Vukováron maradok az őrnaszáddal. Ezt az ajánlatot elfogadtam, a hajóramenet, sajnos, két tábori löveget láttam, amelyek a hajóállomás felé meneteltek.


November 13-án az őrnagy felkeresett a hajón és azt az ajánlatot tette, hogy kössünk írásbéli egyezményt, miszerint én kötelezzem magam, hogy kifutás után nem fogom fegyvereimet szerb csapatok ellen alkalmazni, viszont ő is garantálta, hogy a szerbek Vukovártól felfelé nem fognak az őrnaszádra tüzelni. Az egyezmény aláírása után szabadon futhattam ki, a vontatmányok elliozaláláról persze le kellett mondanom. Ennek az egyezménynek szerbül irott példánya még ma is birtokomban van.


Mint lefelé menet, ugy most is ködök gátolták a hajózást. A »Stör« csak a rövid nappali világosság mellett hajózhatott, mert villany világilása nem működött és a szükségvilágításhoz petroleum


útközben sehol sem volt kapható. Igy történt, hogy a »Stör« csak 1918 november 19-én futott be az óbudai kikötőbe."



A "Stör"


1919.01.10-1922.06.06. között első tisztként szolgált a fiumei Adria Tengerhajózási RT. hajóin (közben  1919.03.18-án korvettkapitánnyá lépett elő). A társaság által kiadott bizonyítvány szerint: „a legnagyobb iparkodást, becsületességet és képességeket mutatván, feljebbvalóinak teljes megelégedését érdemelte ki”. Ezt követően Magyarországot választotta lakhelyéül, Rákosszentmihályon, az Ilona u. 52. szám alatt lakott. 1922.11.05-én házasságot kötött Bräilowska Olgával  (házasságukból 1923.03.31-én Hildegard lányuk  született). 1922.11.26-án rendfokozatának elnevezése II. osztályú törzskapitányra változott. 

A trianoni békeszerződés rendelkezései a magyar folyami hadihajózást nem engedélyezték, ezért 1921. elején azt folyamrendészetté szervezték át, rendkívül szűk keretek között. Az új szervezetet beiktató 1922. évi XIV. tc. („Folyamőrségi törvény”) leszögezte, hogy a Folyamőrség minden tekintetben és kizárólag a belügyminiszternek van alárendelve . Így nem meglepő, hogy 1924. őszén, amikor éves szabadságára távozott, mint őrnaszád csoport parancsnok, szabadságának lejártával 1924.10.29-én a Belügyminisztérium VI.a. osztályába kellett bevonulnia . Itteni szolgálata három évig tartott, Hartmann Gaszton II. osztályú törzskapitányt 1927.10.03-án Scitovszky Béla belügyminiszter 220.208/1927/VI.d szám alatt „a folyamrendészeti alosztályban három éve végzett előadói tevékenysége miatt” belügyminiszteri dicséretben részesítette. Valószínűleg a folyamrendészeti alosztályba történő áthelyezésével függ össze, hogy 1924.03.31-én kelt lakcímkijelentője szerint az I. kerület Táltos u. 6., I/12 alól a III. kerület, Táborhegy 2558 alá költözött, amely cím közelebb esett az óbudai Horthy Miklós Folyamőr Laktanyához. Végül a III. ker., Laborc u. 16. szám alatt lelt lakhelyre. Szolgálata mellett társadalmi funkciót is ellátott, mint a Tisza-Dunavölgyi társulat Belügyminisztérium által delegált póttagja.

Pályafutásának 1927-1932. között állomásairól nem állnak rendelkezésre adatok ennek oka részben a folyamőrség rejtett mivolta, részben a nagy mértékű irat-megsemmisülés lehet. Bárhol is szolgált a folyamőrségen belül, kiválóan látta el feladatát: erről tanúskodik, hogy 1931-ben a Kormányzói Dicsérő Elismerést vehette át. Hagyatékában fennmaradt a folyamőr főparancsnok 1934-ben kelt dicsérete is, amely a csajkásezred két évig betöltött parancsnoksága alól felmentette, ezzel egy időben december 12-én a honvédelmi minisztert a folyamőrség parancsnokhelyettesévé nevezte ki . Ezt a beosztását csupán egy évig látta el: előbb 1935.10.01-jétől 9. rangszámmal folyamőr főkapitánnyá, majd 1935.12.31-én kelt Legfelsőbb Elhatározás szerint a folyamőrség parancsnokává nevezték ki . Ebben a beosztásában is kiválóan teljesített, 1936.12.14-én a csapatkiképzés és a tiszti továbbképzés terén kifejtett tevékenységéért a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét ítélték oda számára . Ekkor már súlyos beteg volt, erről tanúskodik a Folyamőrség tisztikara által 1935.11.14-én küldött levél, amelyben egy bajtársi ebéd alkalmával kívántak szeretett parancsnokuknak mielőbbi felgyógyulást. 

Hartmann Gaszton betegségéből nem épült fel, meghalt az Alkotás utcai katonai kórházban 1937.05.09-én délután háromkor. A Farkasréti Temetőben helyezték végső nyugalomra 1937.05.13-án.
Hartmann Gaszton sírhelye


2019/05/10

Az 1926 augusztus 20-án avatott ludovikás évfolyam hősi halottai

Az 1926.08.20-ával szolgálatba lépő évfolyamot – elsőként az Akadémia történetében – főhadnagyi rendfokozatban avatták tisztté.


Andrási (Andrásy) Gyula őrnagy (sz. 1901.11.19.) A VI. csendőrkerület állományába tartozott, 1915.02.12-én Budapesten esett fogságba, mint a zilahi csendőrzászlóalj parancsnoka. Az uzmányi 95. számú hadifogolytáborban hunyt el 1945.07.27-én.



Bánfalvy Ferenc vezérkari százados, tábori pilóta (sz. 1904.03.24.) 1940.04.29-én szolgálatteljesítés közben repülőhalált halt.


Bánfalvy Ferenc


békési CSANÁDY Pál őrnagy (Szalárd, 1903.02.09.)
Hősi halált halt fejlövés következtében a 40. gyalogezred kötelékében Moszanica Ruszka közelében,
1943.12.30-án. Halála után a a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét hadidíszítménnyel és a kardokkal
ítélték oda a számára

 

Csató (Csathó) Ernő vezérkari alezredes, lófő, csatószegi (sz. 1903.10.05.)
 A III. hadtest kötelékében esett hadifogságba 1943.02.02-án. Kiadták a magyar hatóságoknak. 1951. november 2-án végezték ki. Ítéletét 1990. szeptember 2-án törvénytelennek minósítették, a vád alól felmentették. Sírhelye ismeretlen.



br EXTERDE Dénes őrnagy (Topolya, 1904.03. 22.)


Exterde Dénes főhadnagy


Nyugállományú huszár őrnagyként a Waffen-SS 25. (1. magyar) „Hunyadi” fegyveres-gránátoshadosztálya ellátóezredének segédtiszti teendőit látta el. Hősi halált halt a neuhammeri táborkomplexum kiürítése során vívott utóvédharcokban 1945.02.11-én. 

A www.hadisir.hu oldalon nem szerepel,



Hanzély Pál főhadnagy (Dobsina, 1904)
A 2. honvéd gyalogezred I. zászlóaljának állományába tartozott. Vízbe fulladt 1927.01.08-án Szolnokon, miközben egy korcsolyázás közben jégbe szakadt társaságot mentett. 2019.01.12.én kelt korámyzói elhatározással a "Személyes bátorsággal véghezvitt tettek jutalmazására alapított ezüst érmet a piros-fehér pólyás szalagon"  kitüntetést ítélték oda számára.



Kucsera Endre  őrnagy (sz.1903.08.16.)
1942. november 17. és 1943. január 15. között a csáktornyai 17/II. zászlóalj ideiglenes megbízott parancsnoka volt, majd a nagykanizsai 47/I. zászlóalj illetve kisebb alakulatrészek vezetését látta el a III. hadtest 1943. januári és februári visszavonulása alatt. Eltűnt 1943. február 12-én a Manturovó és Sztarij Oszkol között vívott harcokban. A www.hadisir.hu oldalon nem szerepel.


Liptay György őrnagy (Szeged, 1904.11.30.) 
A háború végén oontosabban nem ismert alakulat kötelékében került nyugatra, ahol Oberndorf bei Salzburg településen 1945.06.13-án hunyt el hashártyagyulladás következtében.





Massányi Tibor őrnagy (Budapest, 1903.10.19.) 

Perejezsaja közelében halt hősi halált 1942.09.29-én, mint a 13. gyalogezred II. zászlóaljának parancsnoka. Halála után a Tiszti Arany Vitézségi Érmet ítélték oda számára.



Matuskovich Endre őrnagy (Szeged,1903.06.20.
Hősi halált halt Ságmajor (Pátka, Fejér megye) közelében 1944.12.22-én az 1/IV. tábori huszár pótosztály állományában. 



Meskó László, felsőkubini, százados (Pusztaföldvár, 1904.07.02.)
Hősi halált halt a Don menti hídfőcsaták során Uriv közelében 1942.07.12-én, mint a  4/I. zászlóalj tisztje.


Mikó Árpád légügyi főellenőr (Balassagyarmat, ?-Szombathely, 1933.06.20.)
A Szombathely mellett lévő Közár-Major közelében zuhant le repülőgépével 1933.06.20-án hajnalban. Szerelője, Szalay Lajos a helyszínen meghalt. Mikó Árpád a kórházban halt bele sérüléseibe.


Muhr Albert százados, vitéz limanovai (Szarajevó, 1902.02.14.), 
Hősi halált halt 1941.09.13-án Tomakovka közelében, mint a 3. huszárezred tisztje.


Perjés (Pervuleskó) István órnagy (sz. 1903.04.30.)

Hősi halált halt a 17. honvéd gyalogezred állámányban, feltehetően a doni áttörés, vagy az azt követő visszavonulás során. A www.hadisir.hu oldalon nem szerepel, ugyanakkor halálhírét a korabeli sajtó 1943.03.26-án közölte.


Sánta Mátyás őrnagy (Budapest, 1903.01.13.)
A IV. fogatolt vonatosztály állományában teljesített hadiszolgálatot. Hősi halált halt 1943.01.16-án Petrenkovo közelében. Halála után a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje hadiszalagon a kardokkal kitüntetést ítélték oda számára.


Tímár István repülő őrnagy, vitéz (sz. 1902.12.26.). 
A HM 37. osztályának állományába tartozott. 1944. november 19-én amerikai alacsonytámadás áldozata lett Devecser környékén, amikor a balatonkenesei üdülőből nyugatra menekítették a sebesülteket.








A www.hadisir.hu oldalon nem szerepel.

Békássy (Wiesner) Ernő repülő százados (1904.), repülőhalált halt HA-XBC lajstromjelű FW- 58 pilótájaként 1938.01.10-én Pápa közelében a 29-es számú vasúti őrháznál.


Békássy Ernő sírja a Farkasréti temetőben




Az 1926-os évfolyam esetében a kutatás során találkoztam ecsedi Csapó József tüzér főhadnagy nevével. Az ő esete nem tisztázott. A neve szerepel A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia és
a testvérintézetek összefoglalt története (1830-1945) című könyvében. Halálát követően a korabeli sajtó-
források nyugállományú tüzér főhadnagyként (gyakran századosként), illetve korábbi ludovikásként
hivatkoznak rá. Ugyanakkor a Honvédségi Közlönyben a frissen avatott tisztek között neve nem szerepel.
Ugyancsak nem említik az 1927-ben és 1928-ban megjelent tiszti névtárakban sem. Ennek lehet oka az, hogy
rejtett állományban volt (egyébiránt a Rada által, valamint a sematizmusokban 1926-os avatásúként jel-
zett tisztek egy része - ismeretlen okból - az 1927.08.15-ei közlönyben úgy szerepel, mint akiket 1927.08.15-
ével avattak tisztté.

Csapó József a Rongyos Gárda kötelékében szolgált. A sajtóhírek szerint a spanyol polgárháborúban Franco
oldalán szolgált, hazatérését követően pedig részt vett a Gárda tevékenységében. Hősi halált halt 1939.01.06-án
a munkácsi "csehkiverés" során.

Úgy gondolom, a nagymérvű adathiány ellenére, hogy Csapó valóban Ludovikát végzett tiszt volt, aki korán
kivált az aktív szolgálatból, ugyanakkor a HM VI-5 osztálya által szervezett diveráns tevékenységet folytató ala-
kulatokban tevékenykedett. Ezt erősítheti, hogy hasonló pályafutás az évfolyamon avatottak között
nem állt példa nélkül. Körner Ferenc, valamint Gérecz László egyarán hamar leszerelt, de nevük rendre felmerül a
a korabeli félkatonai alakulatok névsoraiban, (később aktívan együttműködtek a magyar hírszerzéssel,
illetve elhárítással is).

Csapó személyi körülményei, köztük avatásának pontos időpontja, további kutatások tárgyát képezik, de addig is
elfogadom Rada Tibor említett adatközlését.