A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szarvas. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szarvas. Összes bejegyzés megjelenítése

2014/11/07

Az I. világháború alatt Szarvason elhunyt és eltemetett katonák listája




A lista a "Szarvasiak a Nagy Háborúban" (Szarvasi Krónika Kiskönyvtára. Szarvas 2014.) című kötetben megjelent, „Hadikórházak Szarvason” címet viselő tanulmányom függeléke, saját adatgyűjtésem alapján. 

A felsorolt katonák részben (elsősorban a 23. honvéd gyalogezredbeliek) a szarvasi Ótemető hősi parcellájában nyugszanak), más részük pedig ismeretlen helyen (de vélhetően szintén az Ótemetőben).




Ábel György

Sebesülésébe belehalt a császári és királyi 101. gyalogezred katonájaként Szarvason 1915. április 4-én, 26 éves korában


Albeszk János

Hősi halált halt a magyar királyi 23. honvéd gyalogezred katonájaként Szarvason 1916. január 5-én, 23 éves korában


Albrecht János őrmester

Hősi halált halt Szarvason 35 éves korában 1916. november 11-én, mint a magyar királyi 23. honvéd gyalogezred katonája


Albu Péter

Hősi halált halt a császári és királyi 23. gyalogezred katonájaként Szarvason 1916-ban, 28 éves korában.


Bacza Vazul

Hősi halált halt Szarvason a magyar királyi 23. honvéd gyalogezred katonájaként 1917. február 1-jén, 17 éves korában.


Baronin Zakariás

Hősi halált halt Szarvason a magyar királyi 23. honvéd gyalogezred katonájaként 1916. november 6-án, 19 éves korában


Basarába János

Hősi halált halt Szarvason, 1917. március 7-én, 18 évesen, mint a magyar királyi 23. honvéd gyalogezred katonája.


Báthory Gábor szabó

Hősi halált halt Szarvason a magyar királyi 23. gyalogezred katonájaként 1917. február 14-én, 48 éves korában.


Bogdán Imre teknővájó

Hősi halált halt a császári és királyi 101. gyalogezred katonájaként Szarvason 1917. október 9-én, 19 éves korában, katonai szolgálattal összefüggő betegség következtében


Borgulya György
Hősi halált halt a császári és királyi 101. gyalogezred katonájaként Szarvason, 30 éves korában 1916. június 16-án tüdővészben.


Botor Szerafin (sz. 1887)

Hősi halált halt Szarvason 1917-ben.


Czinkóczy János
Meghalt a hadjárat alatt szerzett betegségben 1915. február 23-án, 29 éves korában Szarvason, mint a császári és királyi 101. gyalogezred katonája


Csabota György (sz. 1865).

Hősi halált halt Szarvason 1917-ben.


Demeter (Dimitriu) György postaszolga

Hősi halált halt Szarvason a magyar királyi 23. honvéd gyalogezred katonájaként 1917. április 20-án, 19 éves korában.


Dilsa József (sz. 1896)
Hősi halált halt Szarvason 1917-ben.


Dóczi Antal

Hősi halált halt Szarvason 1917. május 8-án, 48 éves korában, mint a 7. vonatosztály katonája.


Drája Sebő

Hősi halált halt Szarvason a magyar királyi 23. honvéd gyalogezred katonájaként 1917. február 28-án, 20 éves korában.


Egri János
Hősi halált halt Szarvason 1917. augusztus 6-án, 28 éves korában, mint a császári és királyi 101. gyalogezred katonája.


Gaál Imre kovács

Hősi halált halt a császári és királyi 101. gyalogezred katonájaként Szarvason 1915. április 7-én, 30 éves korában.


Havran Mihály

Hősi halált halt háborús szolgálata alatt szerzett sérülés következtében Szarvason 1917. szeptember 10-én, mint a császári és királyi 6. árkász zászlóalj katonája.


Herczogán Vazul (1882)

Hősi halált halt Szarvason 1917-ben.




Jakab Ferenc (1898).

Hősi halált halt Szarvason 1917-ben.


Janurik György földműves

Hősi halált halt harctéri betegségben (tífusz) Szarvason a császári és királyi 101. gyalogezred katonájaként 1915. április 24-én, 25 éves korában.


Kalekán János (1896)

Hősi halált halt Szarvason 1917-ben.


Kis Mihály

Hősi halált halt a császári és királyi 31. gyalogezred katonájaként Szarvason 1914. november 11-én.


Kiss János földműves.

Harctéri sebesülésben meghalt Szarvason 1915. augusztus 6-án, 30 éves korában, mint a császári és királyi 101. gyalogezred katonája.


Liska Pál

Hősi halált halt a császári és királyi 101. gyalogezred katonájaként. Ezüstszőlői lakos, sebesülése után a szarvasi hadikórházban ápolták. Tífuszfertőzésben hunyt el 1914. december 20-án, 33 éves korában.


Medvegy János.

Hősi halált halt Szarvason 50 évesen, mint a magyar királyi 4. honvéd gyalogezred katonája.


Megyik János.

Hősi halált halt Szarvason 1917. január 17-én, 48 éves korában, mint a magyar királyi 4. honvéd gyalogezred katonája.


Micha (máshol Mucha) Mihály tizedes.

Hősi halált halt a császári és királyi 101. gyalogezred katonájaként harctéren szerzett betegségében Szarvason 1917. augusztus 11-én, 24 éves korában.


Mircsa Pogány József

Hősi halált halt Szarvason a magyar királyi 23. honvéd gyalogezred katonájaként 1917. március 1-jén, 21 éves korában




Molnár János

Hősi halált halt Szarvason 1916ban.


Nyág János

Hősi halált halt a császári és királyi 23. gyalogezred katonájaként Szarvason 1917. május 4-én, 34 éves korában.


Osgyán András őrmester

Hősi halált halt a magyar királyi 4. honvéd gyalogezred kötelékében Szarvason 1916. január 28-án, 31 éves korában.


Petroeszk János.

Hősi halált halt Szarvason a magyar királyi 23. honvéd gyalogezred katonájaként 1917. március1-jén, 18 éves korában


Pletenik József

Hősi halált halt a császári és királyi 101. gyalogezred katonájaként Szarvason 39 éves korában.


Sajka Miksa

Hősi halált halt Szarvason a magyar királyi 23. honvéd gyalogezred katonájaként 1917. május 8-án, 18 éves korában


Schwarcz Márton

Hősi halált halt Szarvason a magyar királyi 23. honvéd gyalogezred katonájaként 1917. február 21-én, 20 éves korában


Skorka Mihály

Hősi halált halt a császári és királyi 101. gyalogezred katonájaként 1916. május 7-én, 34 éves korában Szarvason


Stancs Vazul

Hősi halált halt Szarvason a magyar királyi 23. honvéd gyalogezred katonájaként 1917. május 27-én, 39 éves korában


Steffán János

Hősi halált halt Szarvason a magyar királyi 23. honvéd gyalogezred katonájaként 1917. március 26-án, 44 éves korában


Sugár János

Hősi halált halt Szarvason, 1917. február 23-án, 38 éves korában, mint a magyar királyi 23. honvéd gyalogezred katonája


Takács János

Hősi halált halt a magyar királyi 4. honvéd gyalogezred katonájaként 1918. március 29-én, 47 éves korában Szarvason, harctéren szerzett betegség következtében


Thelmajer Sándor

Hősi halált halt Szarvason a magyar királyi 23. honvéd gyalogezred katonájaként 1916. november 25-én, 35 éves korában


Tomaj Lajos

Hősi halált halt Szarvason 1917-ben


Varga Lajos

Hősi halált halt a magyar királyi 4. honvéd gyalogezred katonájaként 41 éves korában, 1918. március 21-én (?), valószínűleg Szarvason, merevgörcs következtében


Waunczer Ferenc tizedes

Hősi halált halt a magyar királyi 23. honvéd gyalogezred katonájaként 44 éves korában, 1917-ben Szarvason


Zvada Márton szakaszvezető

Hősi halált halt harctéren szerzett betegségben a császári és királyi 101. gyalogezred katonájaként 1915. március 6-án, 34 éves korában Szarvason


Zsurkin Lajos (1897)

Hősi halált halt Szarvason 1917-ben

2012/11/27

Szarvasi hősi halottak listája

 Egy korábbi gyűjtőmunka eredményeképpen (melynek többek között hozománya volt, hogy sikerült felállítani a szarvasi Vajda Péter Gimnázium hősi halottainak emléktábláját, két egymást követő évben nagy sikerű kiállítást rendeztünk a helyi múzeumban) összeállítottuk a szarvasi születésű vagy lakhelyű hősi halottak (korántsem teljes) listáját.

Az egyes személyek esetében az adatok sokszor hiányosak, az orosz forrából származó nevek, helynevek, rendfokozatok átírása bizonytalan.

Ahol a név után nem szerepel a rendfokozat, ott a hősi halott honvéd volt.

Rövidítések:

HHH hősi halált halt
gye.: galogezred
ho.: hadosztály
zlj.: zászlóalj
szd.: század
gk.:gépkocsizó
gpu.: géppusk
hgyv.: hegyivadász
hv. határvadász
hk. harckocsi
kp.: kerékpáros
l.: lövész
ö.: önálló
táb.: tábori
tü.o.: tüzérosztály
ho.: hadosztály
c.: címzetes
karp.: karpaszományos
őrv.: őrvezető
szkv. szakaszvezető
tsz.: továbbszolgáló
hdp őrm: hadapród őrmester




Két kép Hojnik község hősi temetőjéből, ahol számos szarvasi katona nyugszik



Ács Géza (Szarvas, 1922.) HHH 1944.07.28.
Alexa János (Szarvas, 1908.08.14.) 154. kerékpáros utász század, HHH 1943.02.22., Volotkova-Gyevica, eltemetve ugyanott
Ábrahám Pál őrv (Szarvas, 1919.08.26.)3/II. harckocsi zászlóalj, HHH 1944.04.29., Munkács, eltemetve ugyanott
Ábrahám Pál (Szarvas, 1929.) 26/II. zászlóalj, Fogságba esett Korpád, 1944.10.11., meghalt 1946.07.15. 3604. tábor
Anka István (Szarvas, 1920.) 20/III. zlj., HHH 1944.10., Makó, eltemetve Budapest
Antal György (Szarvas, 1919.09.07.) 41/III.zlj., HHH 1944.08.05, Kőrösmező, eltemetve ugyanott
Bácskai József őrv. (Szarvas, 1909.02.05).,19/II zlj., fogságba esett 1944.08 01. vagy 15, Domena, meghalt 1945.04.08., 245. tábor
Bakula György (Szarvas, 1907.11.24.) 49/II zlj., HHH 1944.08.04, Jaremcze
Bakulya Pál (Szarvas, 1905.) 49/II zlj 7. szd., fogságba esett 1944.02.01., Dubnotól ÉNY-ra, meghalt 1944.05.12., 188 tábor
Bálint János (Szarvas, 1914.07.25.) 19/II zlj., HHH 1944.10.03., Ökörmező, eltemetve ugyanott
Balázs János (Szarvas, 1920.09.29.)18. gy.e lovas szakasz, fogságba esett 1942.08.17. Mutnik, meghalt 1943.06.12., 58. tábor
Balczó János (Szarvas, 1918.10.08.),14. kp zlj., HHH 1941.07.26., Letovka
Behán Pál t őrv (Szarvas, 1917.04.19.)19/II zlj. HHH 1944.04.23, Grabicz, eltemetve ugyanott
Békési György (Szarvas)meghalt 1945.03.25., Ágfalva
Belopotoczki György (Szarvas, 1920.01.,) 19/II zlj.,HHH 1944.07.13., Bohorodyczyn, eltemetve ugyanott
Belopotoczki István (Szarvas, 1921.09.17.) 19/II zlj, HHH 1944.04.24, Jozefowka, eltemetve ugyanott
Belepotovszki Mihály tizedes (Szarvas, 1920.11.22.) 37.k.tü.o. 2. üteg HHH 1944.12.01., Hencsepuszta
Bencsik András őrv (Szarvas, 1909.01.09.) 49/II. zlj gpu. szd., HHH 1943.10.21., Kozinki, eltemetve ugyanott
Bencsik András (Szarvas, 1920.) 10/III.zlj., fogságba esett 1944.07.28, Delatyn, meghalt 1944.12.26., 182. tábor
Berta Szilveszter (Szarvas) HHH 1944.10., Kiskunfélegyháza, eltemetve ugyanott
Borgulya György (1909.03.30.) 49/II zlj, HHH 1944.04.26., Bohorodyczyn, eltemetve Hosztov
Borgulya János (Szarvas, 1914.10.30) 19/II pótzlj, eltűnt 1944.12.17., Füzér
Brachna János (Tiszafödvár, 1913.09.20.) 19. gye 4. szd., fogságba esett 1944. 09.01, Kárpátok, meghalt 1945.03.04., 110. tábor
Bulik Pál (Szarvas 1922.01.20.) meghalt 1945.01.29. 110. tábor
Buzás Pál (Szarvas) fogságba esett 1944.07.27., Kolomea, meghalt 1945.02.05., 100. tábor
Ciglécki Mihály (Szarvas, 1921.05.20.) 49/II zlj.,HHH 1944.04.09., Hanusowcze, eltemetve ugyanott.
Cupra Pál (Szarvas, 1914.07.15.) 6. gk l. zlj., HHH 1944.09.15., Torda, eltemetve Virágosvölgy, 455 mgp
Czerják Pál (Szarvas, 1907.02.24.) 19/II zlj., HHH 1944.10.16., Huszt, eltemetve ugyanott
Csasztvan Pál honvéd (1909.) 19. gyalogezred II. zászlóalj 7. század, fogságba esett 1945. 03.30., Gidaskjurd, Csehoszlovakija, megh 1945.09.11., 323. tábor
Csernák Lajos c. szkv (Szarvas, 1920.09.08.) 1.ö. gk köz. tü. o, HHH 1944.07.15., Gleboka, eltemetve ugyanott
Csesznák János (Szarvas, 1915.10.15) HHH Budapest, 1945.02.04., eltemetve ugyanott
Csesznák Mihály (Szarvas, 1918.) 19. gyalogezred II. zászlóalj, fogságba esett 1944. 11.13., Dunaföldvár, meghalt 1945.02.24., 84. tábor
Csonka András (1922) 19/II zlj., HHH 1944.07.28, Dolina, eltemetve ugyanott
Dankó János hdp őrm (Szarvas, 1921.09.10.) 6.heő.kórh., HHH 1944.10.09., Szolnok, eltemetve ugyanott
Dankó Mihály c őrv (Szarvas, 1921.07.13.) 17. közepes tüzérosztály HHH 1944.07.26., Lachowce, eltemetve ugyanott
Darida János (Szarvas, 1919.08.28.) 19/II. zlj. HHH 1944.11.02., Perbenyik, eltemetve ugyanott
Dell Antal (szarvas, 1909.06.10.) 31/II zlj. HHH 1942.12.10., Korotjak, eltemetve ugyanott
Demjén János (Szarvas, 1917.02.21.) 19/II zlj. HHH 1944.05.19., Bohorodyczyn, eltemetve ugyanott
Fabo (Fabó) Lajos (1913.) 19. gyalogezred II. zászlóalj, fogságba esett 1945.03.27, Vas megye, meghalt 1945.09.06. 38. tábor
Fabó Gábor tsz. szkv. 13.rotü oszt, 2. üteg, HHH 1944.11.15.
Fabó Lajos (Szarvas, 1913.) 19./II zlj., fogságba esett Vas megye, 1945.03.27., meghalt 1945.09.06., 361/2 tábor
Fabó Pál (Szarvas, 1907.05.30.) 53/I zlj., HHH 1942.10.09., Verhi Marki, eltemetve ugyanott
Farkasinszki Lajos szkv (Szarvas, 1921.11.22.) eltűnt 1945., Magyarország
Fodor Pál 49/II.zlj. meghalt 1945.03.30. Sopronkövesd, agyonlövés
Forster Gusztáv tizedes (Szarvas, 1908.01.03.) V. utász zlj., HHH 1944.10.23., Rohod, eltemetve ugyanott
Frecska György szkv. (Szarvas, 1921.05.18) meghalt 1945.07.01., Feketebérc
Furár Mihály (1907.) hadifogoly, meghalt 1945.01.13., 84. tábor
Gaál György (Csabacsüd, 1919.04.14.) 23/I. zlj., HHH 1942.08.10., Sztorozsvoje
Gajdos György (Szarvas, 1913.) 19. gyalogezred, fogságba esett 1944.11.20., Szerenfolvo, Csehszlovakia, Meghalt 1945.03.09., 183/2. tábor
Galáth János (Csabacsüd, 1920.09.20.) 201. önálló gyalogzlj.gépvontatású páncéltörő ágyús század, HHH 1944.10.20. Kiskunmajsa
Gál György (Szarvas, 1908.01.23.) hadifogoly, meghalt 1945.01.12., 182. tábor
Gál György (Szarvas, 1908.) 19/III zlj., fogságba esett 1944.10.22., Kiskunfélegyháza, meghalt 1945.09.03., 5091. tábor
Gálik Mátyás (Szarvas, 1912.05.14.) 7/II zlj., HHH 1944.10.14., Vezérszállás, eltemetve Felsőgereben
Ganu János (Szarvas, 1921.) 11. gyalogezred, híradó szakasz, fogságba esett 1944.10.05., Békéscsaba
meghalt 1945.07.03., 126. tábor
Ganyec András (Szarvas, 1921.) 19/II zlj. 4. szd., meghalt 1944.04.26., Nagyvárad
Garai György (Szarvas, 1911.) 19/II zlj. 4. szd., fogságba esett 1944.10.31., Csap, meghalt 1945.09.15., 987. tábor
Gazsó Mihály (Szarvas, 1911.09.23.) meghalt 1945.12.07., Orosháza, hadifogolykórház
Gulyás János (Szarvas, 1919.07.23.)hadifogoly, meghalt 1945.01. Darni (SZU)
Gyimesi Ferenc százados (Békésszentandrás, 1911.11.10.) 19/II. zlj., gpu. szd. pk., HHH 1945. 11. 06., Németország, eltemetve Pocking, 517. sír
Halász Szabó János, dabasi ,  hadnagy(Szarvas, 1923.01.22.) 201. ö. zlj., HHH 1944. 06.14., Pét DNY
Hanó János (Szarvas, 1921) 11. pótgyalogezred, II. zlj., fogságba esett 1944.10.05. Békéscsaba, meghalt 1945.07.03.,126. tábor.,
Horváth György (Szarvas, 1912.10.06.) 19/III zlj. HHH 1944.05.20., Bohorodyczyn,  eltemetve ugyanott
Hraskó János őrv (1915.09.14.) 19/II zlj., HHH 1944.08.06. Worochta, eltemetve ugyanott
Hraskó Pál (1905.01.23.) 19. gyalogezred, HHH 1944.07.13., Miedzyrzec Podlaska, eltemetve ugyanott
Hrncsjár Pál (Szarvas, 1917.06.19.) 14. kp zlj., HHH 1941.09.06., Zaporozsje
Hruska Mihály (Szarvas, 1912.) 19/III. zlj., fogságba esett 1944.11.22., Szerenfolvo, Csehoszlovakija, meghalt 1945.03.01., 183 tábor
Hudák Mihály (Szarvas, 1908.) 16. gyaloghadosztály, fogságba esett 1945.04.09., Bécs, meghalt 1947.01.01., 213. tábor
Jancsó György (Szarvas,1922.10.30.) 32 hv zlj., meghalt 1944.07.10., Csíkszereda, eltemetve ugyanott
Janurik János (Szarvas, 1911.) 132.von.o., HHH.1944.10.07., Dévaványa, eltemetve ugyanott
Janurik Pál (Szarvas, 1909.) 19/II zlj 4. szd., fogságba esett 1944.10.06., Újkígyós, meghalt 1945.01.25, 62. tábor
Janurik Pál (Szarvas, 1905.) 19/II zlj., fogságba esett 1944.10.21. Kiskunfélegyháza, meghalt 1945.04.21., 158/3 tábor
Juhász/Juhos Márton őrv (Szarvas, 1921.10.15.) 9.ho.utász szd., fogságba esett 1944.11.08., Tiszanána, meghalt 1945.03.15., 110. tábor
Kalocsai András t. hdgy (Szarvas, 1915.03.12.) 3/I.hk.zlj., HHH 1944.10.22., Budapest, eltemetve ugyanott
Kapcsok Mihály (1907.) hadifogoly, meghalt 1943.03.17., 56. tábor
Kastyák Mihály (Szarvas, 1909.) 19. gy. e., fogságba esett 1944.10.01., Pél/Pálmonostor, meghalt 1945.04.06, 176. tábor
Kiss András (Békésszentandrás, 1906.) 3/I zlj. 3. szd., fogságba esett 1944.10.06.,Békés, meghalt 1945.01.30., 62/2 tábor
Kiss György (Szarvas, 1908.) hadifogoly. meghalt 1945.01.01., 110. tábor
Kiszely János (Szarvas, 1919.) VI/3. utász század, fogságba esett 1944.12.17., Szögliget, meghalt 1945.09.22., 204. tábor
Klimoj (Klimaj) Pál (Szarvas, 1922.) 19/II. zlj., távbeszélő szakasz, fogságba esett 1944.07.13., Sztaniszlau
meghalt 1945.04.14, 126. tábor
Klucsik Pál (1911.02.28.) VI gv. köz. tar. ü. HHH 1944.06.20., Stanislaw, eltemetve ugyanott
Kohut András (1919.) hadifogoly, meghalt 1945.01.01., 62/2. tábor
Kohut Mihály törm. (Szarvas, 1920.) 19/I zlj., fogságba esett 1944.11.03.), meghalt 1945.04.06., 3169 tábor
Kolompár János (Szarvas, 1912.) 49/II. zlj 7. szd., fogságba esett 1944.01.01., Dubnotól ÉNY-ra, meghalt 1944.05.12., 193 tábor
Kolompár Mihály c őrv (Szarvas, 1919.09.28.) 2/II. huszárosztály, HHH 1944.07.24., Zarzice-Pokudov, eltemetve ugyanott
Komlovszki János (Szarvas, 1912.06.08) 49/II. zlj., fogságba esett 1944.07.25, Szodzawka, meghalt 1945.04.07. 62. tábor
Kondács Pál (Szarvas, 1919.04.27.) 23/II.tábori pótzlj., HHH Szind, 1944.09.22.
Kondács Pál (Szarvas, 1919.10.29.) 19/II zlj., HHH 1944.05. 05., Pohary, eltemetve ugyanott
Konyecsni Mihály (Szarvas, 1906.11.20.) 19/II. zlj., meghalt 1944.12.09., Miholja, eltemetve ugyanott
Kopcsek Károly (Szarvas) 19/II zlj., HHH 1944.10.06., Ókígyós, eltemetve ugyanott
Korin János (Szarvas, 1921.07.30.) 24.hv.zlj., HHH 1944.09.09., Sepsibükszád, eltemetve Tusnádfürdő
Koszti Károly (Szarvas, 1917) fogságba esett 1944.10.06., Újkígyós, meghalt 1945.03.20. 1035. tábor
Kovács Pál II (Szarvas, 1922.06.12.) 19/II. zlj., eltűnt 1944.04.24, Weselowka major
Kovács Pál (Szarvas, 1918.10.03.) 49/II. zlj, 4. szd., meghalt 1942.06.13., Hnievani, eltemetve Vinnyica
Kovács Péter (Szarvas, 1920.07.06.) 19/II. zlj. 6.szd., meghalt 1944.11.13., Csap, eltemetve ugyanott
Krajcsovics János (Szarvas, 1901.) 53.bevetési központ, HHH 1944.11.27., Hőgyész
Krajcsovics János (Szarvas, 1901.) 504.újonc zlj., HHH 1944.10.10., Bajmok
Kriskó Pál (Szarvas, 1907.) Fogságba esett Ájfalvánál 1945.01.21., Meghalt 1945.11.02., 241. tábor
Krizsán György (Szarvas, 1922.05.13.) 19/II. zlj.,  meghalt 1945.07.30., 204/1 tábor
Krizsán János szkv (Szarvas, 1914.) 79. tü o., meghalt 1944.08.04., Újvidék, eltemetve ugyanott
Kulcsár György (1913.) hadifogoly, meghalt 1945.02.25., 299/2. tábor
Kunstár György (Szarvas, 1913.02.27.) 19/II. zlj., HHH 1944.04.29, Grabicz, eltemetve ugyanott
Kunstár János (Szarvas, 1905.)59. utász zlj., fogságba esett 1944.10.11., Egeregy, meghalt 1945.10.27., 123. tábor
Kutas István dr orvos őrmester (Szarvas, 1901.10.15.) 105. helyőrségi kórház, meghalt 1945.02.10., Budakeszi, eltemetve ugyanott
Laborcfői György tizedes (Szarvas, 1919.11.25.) 2. repülő dandár, HHH 1943.01.19. Podszerednyeje
Lehoczki István (Szarvas, 1922.08.20.) 32.hv.zlj., HHH 19474.06.30., Csíkszereda
Lelkes György (Szarvas, 1920.) 62. hv. portyázó osztály, fogságba esett 1944.11.30-án Magyarországon
meghalt 1945.04.17, 144/9. tábor
Lengyel Sándor, v., nemes, ebesfalvi, nyugállományú őrnagy (Szarvas, 1892.11.11.), járási levente parancsnok, HHH 1944. 10.19., Gáborján

Lengyel Béla


Lestyán György őrvezető (Szarvas, 1913.10.23), 18.k.tü.o., HHH 1945.01.25., Tóthalom, eltemetve ugyanott
Lestyán János (1922.) 19/II. zlj.,Fogságba esett 1944.07.13., sz.Targovica r-n Sztaniszlova, meghalt 1945.03.16., 126. tábor
Lestyán Goda János (1922.)19/II. zlj., fogságba esett 1944.09.30., Románia, meghalt 1945.03.04., 223/4. tábor
Lestyán János (1922.02.12.) 19/II. zlj., HHH 1944.06.17, Bohorodyczyn, eltemetve ugyanott
Lestyán Lajos (Szarvas, 1910) 18. tüzérosztály, fogságba esett 1945.04.02., Lenti, meghalt 1946.05.15.,212 tábor
Lestyán Pál (1923., Csabacsüd) 19. gyalogezred I. zászlóalj, fogságba esett 1945.03.29., Sopron, meghalt 1947.02.01. 242/8 tábor
Lestyán Pál (Szarvas, 1913.08.24.) 24. felderítő osztály, eltűnt 1944.07.27., Lanczyn
Litauszki Pál hv (Szarvas,1912. 06.18.) 19. gyalogezred II. zászlóalj, eltűnt 1945.01.23., Szomolnokhuta, meghalt 1947.05.28. 415/2. tábor
Lustyik János (Szarvas,1910. 08.11.) 19/I. zlj., HHH 1944.11.01., Perbenyik, eltemetve ugyanott
Macik Iván/János (Szarvas,1921.) fogságba esett 1944.11.15., Leányfalu, meghalt 1946.04.08., 157/4 tábor
Matejszkó György (Szarvas, 1917.) 1 gk. zlj., HHH. Bácstopolya, 1941.04.12., eltemetve ugyanott
Mateoszkó Mihály (Szarvas, 1922.09.06.) 23.hv.zlj., HHH 1944.09.08., Gyergyószentmiklós,  eltemetve ugyanott
Matusik István (Szarvas, 1908.04.21.) fogságba esett 1944.10.10., Sövényháza, meghalt 1945.03.31., 126. tábor
Medvegy Gyögy (Szarvas, 1914.11.11.) 4. hgyv. zlj., HHH 1944.04.30, Lucza
Medvegy István (Szarvas, 1920.01.21.) 63. hv. portyázó osztály, meghalt 1944.07.23., Rahó, eltemetve ugyanott
Medvegy János hdf (Szarvas, 1908.) meghalt 1945.06.13., Máramarossziget
Medvegy János (Szarvas, 1919.) 49/II. zlj., HHH 1944.07.03., Rungury, eltemetve Sloboda Rungurska
Medvegy Pál őrv. (Szarvas, 1906) 48/III.zlj., HHH 1944.09.27., Karcag, e eltemetve ugyanott, ref déli temető
Medvegy Pál (Szarvas, 1915.02.27.) 19/II. zlj., fogságba esett 1944.11.19., Ágcsernyő
Medvegy Pál őrv (Szarvas, 1915.) 5. gk l. zlj 2.szd., fogságba esett 1944.11.24., Abasár, meghalt 1945.09.18., 144. tábor
Melis János (Szarvas, 1918.) 3/III. zlj., eltűnt 1943. elején
Misur György (Szarvas, 1906.07.25.) 48/III.zlj., fogságba esett 1944.07.17., Divin, meghalt 1945.02.16, 62. tábor
Mocskonyi Béla (Szarvas, 1921.04.13.) 56. utász zlj., fogságba esett 1944.09.19., Szabadhely
meghalt 1945.02.03., 233. tábor
Molnár János tizedes (Szarvas, 1913.06.03.) 19/II. zlj., HHH 1944.08.07. Mikuliczyn-Jamna, eltemetve ugyanott
Molnár Mátyás tizedes (Szarvas, 1904.07.28.) VI/4. lgv.á.ü., HHH 1945.03.04., Sopron, eltemetve Sopronbánfalva
Molnár Pál (Szarvas, 1920.06.23.) 23. gyalogezred, HHH 1942.09.07., Arhangelszkoje, eltemetve ugyanott
Molnár Pál (Szarvas, 1922.02.14.) 79. tüzérosztály, eltűnt 1944.10.12., Fejérd
Moller Károly hdf (Szarvas, 1904.) meghalt 1947. Foksány
Moravcsik Béla (Szarvas,1910.04.07.) 19. gyalogezred, meghalt 1944.12.17, 62. tábor
Norodonszki Pál szkv (Szarvas, 1919.) 49/II. zlj., HHH 1944.04.12., Bukowna-Milowanic, elt Roszniow
Nyemcsok Mihály c őrv. (Szarvas, 1908.08.03.) 49/II zlj., HHH 1944.04.09., Hanusowcze, eltemetve ugyanott
Osztás János (Szarvas, 1920.11.08.) 5. gk. löv. zlj. gpu. szd., HHH 1944.04.22. Iwanowce, eltemetve Sadzawka
Oszterland Béla (Szarvas, 1907.) 18. tüzérosztály, fogságba esett 1944.04.01., meghalt 1945.11.27., 428/8 tábor
Padoni(Podani) Pál (Szarvas, 1915.) 19, gy.e., fogságba esett 1944.10.29., Csap, meghalt 1945.03.25., 176. tábor
Palyó János ?rv (Szarvas, 1913.09.11.) 37. táb tü o., eltűnt 1944.12.01., Hencse-puszta
Paulik András tizedes (Szarvas, 1921.) fogságba esett 1944.10.05.. Sátorfalva, Meghalt 126. tábor (dátum téves)
Pekárik István (Szarvas., 1919.07.17.) 19/II. zlj., HHH 1944.07.27, Bohorodyczyn
Pénzes Károly (Szarvas, 1910.) 10/I zlj 1. szd., fogságba esett 1944.10.26., Beregszász, meghalt Ukrajna
Petrovics István (Szarvas, 1921.) VI/2 utász szd., fogságba esett 1944.10.24., Szolyva, meghalt 1945.02.28., 182/11. tábor
Petykó Pál (Szarvas, 1918.06.20.,) 23/II. zlj., HHH 1942.09.09, Storoshewoje, eltemetve Novo Uszpenka
Pigler Pál (Szarvas, 1921.06.01.) 19/III. zlj., fogságba esett 1944.09.20., meghalt 1945.11.02., Debrecen, hadifogolytábor
Pimiller János (Szarvas, 1909.) 18. tüzérosztály (?), fogságba esett Moravka, Csehszlovakia, 1945.05.09.,  meghalt 1946.01.02., 525/2. tábor
Plentri Mihály (Szarvas, 1914.03.25.) HHH 1945.03.25., Pozsony, eltemetve ugyanott
Poroszlai Imre (Szarvas, 1920.09.05.) 53/I. zlj., HHH 1943. 01.19
Pribelszki Márton (Szarvas, 1922.11.20.) holttá nyilvánítva 1944.11.15-ei hatállyal
Pribelszki Mihály (Szarvas, 1920.09.17.) 19/I. zlj., HHH 1944.04.30, Ottynia, eltemetve Chlebiczyn Lesny
Rágyanszky Mihály (Szarvas, 1911.08.27.) 19/III. zlj., meghalt 1944.05.06., Kecskemét
Rámer István (Szarvas, 1923.07.23.) 19/II. zlj.,HHH 1944.07.13., Bohorodyczyn,
Rideg Mátyás (Szarvas, 1918.09.03.) 49/II. zlj., fogságba esett 1944.11.30., Nagyszinej (?); meghalt 1945.07.15., 299. tábor
Roszik György Szarvas, 1906.) 19. gyalogezred, fogságba esett 1944.12.01.,Zemplén, meghalt 1945.03.28., 242. tábor
Roszik György (Szarvas, 1914.02.20.) 19/II. zlj., HHH 1943. 11.07., Jelszk,  eltemetve ugyanott
Roszik György c tizedes (Szarvas, 1921.01.05.) 19/III. táb pótzlj., HHH 1944.09.19. Aradkövi, Nagyhatárhegy
Rómer Márton (Szarvas, 1904.) 16. gyalogho eü. oszlop, fogságba esett 1945.01.02., Bécs (vagy a helyszín, vagy a dátum téves), meghalt 1947.03.21., 148/18 tábor
Sándor Pál (Szarvas, 1922.09.17.) meghalt 1946.01.15.
Sárkány Sándor hadnagy (Szarvas, 1922.) 101. vadászrepülő osztály, HHH 1944.05.24., Alsólendva, más adat szerint Alsóbeszterce, eltemetve Budapest
Simkó István (Szarvas, 1914.10.01) 51. gy.e, HHH 1943. 01.
Simó János (Szarvas, 1917.06.06.) 4. gk. l. zlj., HHH 1941.07.05., Zviniacze, eltemetve ugyanott
Simó Pál (Szarvas, 1914.) 19. gyalogezred, fogságba esett Bella, Szlovákia, 1945.04.01., meghalt 1947.08.29., 260. tábor
Skorka György (1909.12.11.) 48/III. zlj, 8. szd., HHH 1943.11.03., Szenkiervic, eltemetve Lunienec
Skultéti Mihály (Szarvas, 1921.09.10.) 19/II. zlj., HHH 1943. 11.05., Jelszk, eltemetve ugyanott
Skultéti János (Orosháza, 1911.) 18/II. zlj., fogságba esett 1945.03.27., Mérgespuszta, meghalt 1946.10.07., 62. tábor
Sonkoly Mihály (Szarvas, 1917. 01.05.) 4/2 huszárszázad, HHH 1945.01.12., Bakonysárkány
Sovány György (Szarvas, 1913.) 18/I. tüzérosztály, meghalt 1945.10.13., 163. tábor
Sütyinszki Pál (Szarvas, 1919.01.01.) 19/II zlj., meghalt 1942.08.01., Rogovatoje, eltemetve Szinyije Lipagi
Sz. Nagy János (Szarvas, 1920.12.22.) 19/I. zlj., HHH 1944.08.06. Mikuliczyn,  eltemetve ugyanott
Szabó Gyula őrv (Szarvas, 1916.01.02.) 124. könnyű ho. lovas szd., HHH 1943.08.11., Majdan Villa, eltemetve Sepetovka
Szakács János (Szarvas, 1917.) III/ kp. utász szd., eltűnt 1944. 10.08., Kisújszállás
Szakács Pál (Szarvas, 1912.) fogságba esett 1944.10.13., Szentes (?), meghalt 1945.01.18., 126. tábor
Szakál Mihály (Szarvas, 1909.02.24.) 19/II. zlj., HHH 1944.04.24, Jozefowka, eltemetve ugyanott, 346. háromszögelési pont
Szakál Mihály (Szarvas, 1919.02.24.) 19/II.zlj., HHH 1944.04.22, Chlebiczyn Lesny, eltemetve ugyanott
Szalborth János (Szarvas, 1908.04.10) 19.gy.e., meghalt 1944.11.19., Bécs
Szekera György (Szarvas, 1922.01.08.) 19/II. zlj., eltűnt 1944.11.24., Ágcsernyő
Szelják István szkv. (Szarvas, 1922.) 34/II. zlj., fogságba esett 1944.10.16., Dejt, meghalt 1945.03.09., 299/2. tábor
Szekretár Mihály c őrv (Szarvas, 1915.01.23.) 49/II. zlj., HHH 1944.04.11., Bukowna, eltemetve Milowanic
Szirony György (Szarvas, 1919) 16. felderító osztály huszárszázad, fogságba esett 1944.07.20., más adat szerint 08.27., Nadvorna, meghalt 1945.06.04, 1952. tábor
Szloszján Pál (Szarvas, 1913.11.22.) HHH 1945.02.04., Enying, eltemetve ugyanott
Szljoszár György (Békésszentandrás, 1917.) 22/I zlj, árkász szd (?), fogságba esett 1944.10.12., Vigoros (Mo), Meghalt 1945.01.31., 182. tábor
Szloszjár Pál t. zls (Szarvas, 1911.12.09.) 40/I zlj., HHH1942.04.01., Jasznaja Poljana, eltemetve ugyanott
Szlovák György (Szarvas, 1912.) meghalt 1945.02.27., Debrecen,hadifogolytábor
Szrinka György (Szarvas, 1922.06.20.) 34. hv zlj., eltűnt 1944.08.29., meghalt 1945.05.09., 110. tábor
Sztancsik András (Szarvas, 1913.06.28) 2. huszárezred, fogságba esett 1944.10.11., Szabadka,  meghalt 1945.06.01., 223. tábor
Sztvorecz Mihály (Szarvas, 1921.07.04.) 19/II. zlj., meghalt 1943.08.02., 1943.08.02., eltemetve Kozinki
Takács András (Szarvas, 1910.02.24.) 49/II. zlj., HHH 1944.08.01., Jawornik,  eltemetve ugyanott
Takács János (Szarvas, 1917.05.09.) 26. könnyű ho. élmo, HHH 1943.12.25., Csepcsevicsi, eltemetve Sarni
Tímár János (Kondoros, 1912.) 76. tüzérosztály, fogságba esett 1945.02.12., Budapest, meghalt 1947.07.13., 241. tábor
Tímár János (Endrőd, 1922., 09.03.) 19/II. zlj., eltűnt 1944.11.24., Ágcsernyő
Tomka Pál (Szarvas, 1894.02.17.) VI. fog. von. oszlop, HHH 1943.02.06., Sevcsanka, eltemetve Pecsanaja
Tomka Pál őrv. (Szarvas, 1922.10.15.) 6/I.eü.szak. HHH 1944.12.06, Sopron, eltemetve Sopronbánfalva
Tóth György karp szkv. (Szarvas, 1917.06.17.) 40.tü.o., HHH 1945.01.16., Budapest, eltemetve ugyanott
Tóth György (Szarvas, 1913.04.18.) 40/I. zlj., HHH 1942.04.01., Jasznaja Poljana, eltemetve ugyanott
Tóth M. György (Szarvas, 1922.01.30.) 19/II. zlj., HHH 1944.07.13, Bohorodyczyn, eltemetve ugyanott
Tóth Mihály (Szarvas, 1911.08.28.) 16/1. ko. oszlop, HHH 1944.07.04., Krzywotuly Stare, eltemetve ugyanott
Török János (Szarvas, 1911. 02.12.) 49/II. zlj., HHH 1944.04.09., Hanusowce, eltemetve Roszniow
Török János (Szarvas, 1921.02.21.) 12. gy ho hír szd. Eltűnt Nagyvárad, 1944.10.15.
Trabach Mihály (Szarvas, 1910. 07 25.)
Uhljár János (Szarvas, 1913.09.13.) 49/II. zlj., HHH 1944.05.02. Bohorodyczyn
Valkovszki Mihály (Szarvas, 1922.09.02.) 23. hv. zlj., HHH 1944.11.21., Mezőzombor,  eltemetve ugyanott
Varga Béla (Szarvas, 1913.01.10.) meghalt Öcsöd, 1945.09.14.
Varga János (Szarvas, 1913.12.25.) 19/II. zlj., fogságba esett 1944.03.08./04.09., Nyizsnego, meghalt 1944.12.23., 62. tábor
Varga László (Szarvas, 1922.07.22.) 34. hv. zlj., HHH 1944.09.01., Karocsi tető 1913 m. D, eltemetve ugyanott
Zahorecz György (Szarvas, 1908.07.27.) 19/II. zlj., fogságba esett 1944.10.06., Újkígyós, meghalt 1945.02.03, 102. tábor
Zvara János t. őrv (Szarvas, 1914) 6. gk. löv. zlj. 2. szd., HHH 1944.04.24., Bredtheim, eltemetve ugyanott
Zsambok Sándor levente (Szarvas, 1929.06.10) HHH 1944.10.05., Szarvas, eltemetve ugyanott

2012/11/08

Egy magyar tábornok "Európa forgószelében"

A szarvasi születésű Lengyel Béla altábornagy mintegy negyedszázaddal ezelőtt írta meg visszaemlékezéseit. Szülővárosa ezzel a kötettel rója le adósságát ez ideig szinte ismeretlen fia előtt.

Pályája korszakokat ívelt át, többnyire jelentős tisztségekben részt vett mindkét világháborúban.
Elsősorban katona volt, de gyakran és elkerülhetetlenül politikai események közepén találta magát. Véleményei mindig tárgyilagosak voltak úgy a szövetségeseink, mind az ellenfeleink vonatkozásában is. Szókimondásával, őszinteségével gyakran saját sorsát, érvényesülését is kockára tette.  Nem politizált, kivéve egyetlen estet, ha Magyarország sorsa ezt szükségessé tette.

Kalandos, viszontagságos időutazásra hívjuk az olvasót. Lengyel Béla altábornagy élvezetes stílusú visszaemlékezéseiből nemcsak személyes sorsa bontakozik ki, de megismerhetjük a sorsdöntő, mozgalmas kort, az események politikai, társadalmi hátterét, különösen a katonapolitikai vonatkozásokat. Olykor politikai intimitásokról is fellebben a fátyol a felkészült katona munkájából.

A következő sorokkal fejezte be munkáját: A történelmi, régi magyar–lengyel barátság és sorsközösség jegyében nyújtom át emlékirataimat az igen tisztelt olvasóközönségnek Európa forgószelében címmel, annak hangsúlyozásával, hogy népeink „megbűnhődték már a múltat s jövendőt”. 

1988. december 20-a óta Lengyel Béla már nem időzik közöttünk. Személyével az egykori Magyar Királyi Honvédség utolsó altábornagya költözött el a Hadak Útján.




Lengyel Béla meomárja a Hadtörténeti Levéltár tanulmánygyűjteményében férhető hozzá. A sajtó alá rendezett szöveg, sok-sok lábjegyzettel, képpel, név- és helymutatóval megrendelhető a Digitális Kalamáris kiadónál. A kötetből sok apró részletet megtudhat az olvasó a korabeli attasészolgálat részleteiről, diplomáciai kulisszatitkokról, vagy éppen a második világháború magyar katonai felső vezetésének muunkájáról.

Pár kedvcsináló részlet az olvasmányos szövegből:

"Hajmáskérre kerültem tiszti tanfolyamra. A tanfolyam feladatát és célját a fiatal, a háború miatt idő előtt a katonai iskolákból felavatottak és ténylegesítettek csapatszolgálati kiképzésének a tökélesítése, nevelése képezte. Ez utóbbit az involválta, hogy a régi honvédség és a volt közös hadseregben eltérő szokások, nézetek, felfogások uralkodtak, melyek az egységes honvéd szellem kialakítását megnehezítették.
Ezek a fiatal tisztek, természetesen mind hadviseltek és vitézségükért kitüntetettek voltak. Laktanyaszerűen voltunk elhelyezve és kiképzés során, mint „csatárok” szerepelünk, kemény fegyelemnek és belrendnek alávetve, reggeltől estig tartott az elméleti és gyakorlati kiképzés, puskával a vállainkon. A harcszerű éleslövészet, a rohamkiképzés ugyanúgy hozzátartozott foglalkozási tervünkhöz, mint akár a gazdászat közigazgatási szabályai vagy a becsületügyi kódexek.
Hajmáskéren a sok fiatal tisztből századokat és zászlóaljakat alakítottak. Egy ilyen zászlóaljnak Kiss János őrnagy volt a parancsnoka, aki maga mellé vett segédtisztnek. Kiss János őrnagy igen kemény katona volt, aki szigorúan megkövetelte a belrendet és kemény kézzel kezelte a belszolgálatot, vasfegyelmet tartott. Még, mint századost az első világháborúban a Vaskorona-renddel és a tiszti arany vitézségi éremmel tüntették ki rendkívüli vitéz magatartásáért, ami a fiatal tisztekből különös tiszteletet váltott ki, s amit még fokozott hadirokkantsága, merev lába.
Akkor még nem tudtam, hogy Kiss János altábornaggyal a katonasors és az élet tragikusan össze fog hozni, hogy neki a magyar Golgotán, az aradi tizenhármak sorsában kell osztoznia. Mélyen megindultan hajlok meg ennek az igazi magyar katonának a nagysága előtt, aki bevonult a magyar hallhatatlanok közé.
Miután sikeresen letettem a felvételi vizsgát, 1923 őszén behívtak a Hadi Akadémiára, a budapesti Pálffy-laktanyába. Így búcsút kellett venni a csapatélettől, melyet annyira kedveltem, hogy további katonai pályafutásomhoz a szükséges szakképzéssel az alapokat megszerezzem. Ezzel ifjúkorombeli álmaim, a vezérkari karrier felé egy hatalmas lépéssel jutottam előbbre. Nem vezetett engem beteges törtetés, stréberség, hanem az a természetes kívánság, hogy életpályámon a legmagasabb képesítést elérhessem, ez pedig a doktorátusnak megfelelő kvalifikáció, amit a francia találóan a „breveté d’état major”-ral fejez ki.
Tanáraink mind az egykori bécsi k. und k. Kriegs-schule-ból kerültek ki és tagjai voltak a honvédséget is magába foglaló k. und k. Generalstabskorpsnak. A harcászati, a hadműveleti szolgálat és hadtörténelem voltak a legfontosabb reszortok. A nemzetközi jogot, az alkotmánytant, az anyag- és energiagazdálkodást egyetemi tanárok adtak elő.
Behatóan foglalkoztunk a Kárpát-medence és a kisentente államok katonai földrajzával. Ennek keretében különös érdeklődéssel foglalkoztunk az 1848/49-es szabadságharc, különösen Bem tábornok erdélyi, és a magyar Vörös Hadsereg 1919. évi hadműveleteivel. Utóbbiakat Bengyel Sándor vezérkari őrnagy, Lichtneckert András és Schweitzer István vezérkari alezredesek elemezték ki, mint akik Gödöllőn, a Vörös Hadsereg Főparancsnokságán, Stromfeld vezérkari ezredes mellé voltak beosztva.
Csodálkozással adóztunk Stromfeld vezérkari ezredes zseniális szervező képességének, aki szinte a semmiből állította fel a magyar Vörös Hadsereget, a maga kb. 100 zászlóaljával és valamivel kevesebb számú, közte 30.5-es ütegeivel és repülőszázadaival. A Vörös Hadsereg június 12-én elfoglalta Érsekújvárt, Selmecbányát, Rimaszombatot, Rozsnyót, Kassát, Bártfát és Eperjest, mely hadműveletnek a súlya a Hernád mentén bontakozott ki. Ezt követte egy gyors átcsoportosítás, a románok ellen, hogy már július 21-én súllyal Szolnoknál, kisebb részben Tokajnál, Tiszafürednél és Csongrádnál átkeljenek a Tiszán, mely hídfőkből kelet felé törtek előre.
A magyar Vörös Hadsereg szellemében és érzésében nemzeti és hazafias volt, amit Kun Béláék ugyanúgy elnéztek, mint a nemzetiszínű zászlókkal ékesített bevonulásokat Kassára, Bártfára és más városokba, a lakosság leírhatatlan lelkesedése közepette.
Mint a Hadiakadémia hallgatói, sokat vitatkoztunk úgy a tanteremben, mint magunk között azon, hogy miért nem támadott a Vörös Hadsereg zömével Komáromnál a Dunán átkelve a Vág, Nyitra, Garam mentén a völgyekben északnak, avagy Salgótarján vidékéről Zólyomon át Zsolnára? Még most sem értem, miért vonult vissza Stromfeld ezredes a felvidéki győzedelmes hadjárat után, és adta át a Vörös Hadsereg vezetését Tombor Jenő, illetve Julier Ferenc vezérkari alezredeseknek? Miért nem váltotta át Stromfeld ezredes a nagy katonai sikereket politikai értékekre és hagyta, hogy a kormány visszarendelje a Vörös Hadsereget Érsekújvárról, Selmecbányáról, Kassáról és Bártfáról, vagyis hogy feladták mindazt, amit csapataink véres harcokban foglaltak vissza.
1925-ben, a Hadiakadémiának kiváló eredménnyel történt elvégzése után a szombathelyi 3. vegyesdandár-parancsnoksághoz osztottak be, mint vezérkari századost. (….)"


"Már az első naptól kezdve, hogy Varsóba megérkeztem, büszke és boldog érzés fogott el, hogy a baráti lengyel népnél a m. kir. honvédség képviselője és a magyar–lengyel barátság elmélyítésének egyik résztvevője lehetek.
Számot adtam magamnak Varsóban is, hogy én egy Trianonban 1920 óta lefegyverzett hadseregnek vagyok a képviselője, amit a nagy- és kisentente felé nem győztem hangsúlyozni. Viszont a lengyelek, az osztrák, olasz és balti kollégák felé nem csináltam titkot a békeszerződés keretei közötti katonai megerősödésünkről, nehogy gyengének tekintsék országunkat és honvédségünket, s mint „quantité negligeable” tényezőt az európai politikai arénában, mint akiket nem érdemes számításba venni. Másrész ügyelnem kellett arra is, hogy a lengyel tényezők bizalmát sem veszítsem el, ugyanakkor el kellett kerülni, hogy a német kollégákat megbántsam. Az attaséi szolgálat „tojástáncjárást” követelt meg tőlem. Alapelvként szigorúan ragaszkodtam ahhoz, hogy a lengyelekkel szemben megőrizzem abszolút korrektségemet, s mindenképpen a független magyar relációt szolgáljam"


Lengyel Béla diplomataigazolványa
Idézet az 1944-es galíciai harcokról:



"Néhány nappal a kormányzói díszebédet követően kora hajnalban hatalmas orosz tüzérségi tűz és repülő támadások, és hullámszerű bevetés érte hadosztályomat. Az oroszok támadása a D. Obecz major (Weselowka) ellen irányult, melyet a derék Semey alezredes zászlóalja védett. Az oroszoknak sikerült betörni állásainkba, azonban a 7. roham tüzérosztály kísérte ellentámadásunk a helyzetet rövidesen felszámolta. Ez a D. Obecz volt a hadosztály neuralgikus pontja, mellyel szemben az oroszok állásai kb. 500 m-re feküdtek, vagyis rohamtávolságra.
E harcokban halt hősi halált Barankay százados, a 1. honvéd rohamtüzér osztály, és Őz hadnagy a 10. honvéd gyalogezred aknavető századának parancsnoka.

Nemcsak nappal, hanem sokszor még éjjel is, végig jártam csapataim állásait, ellenőrizve az ellátó szolgálatot, a védelmi készültséget elbeszélgetve az emberekkel, cigarettákat osztogatva, amiből bőven futotta, hiszen nem voltam dohányos.
Ami élelmezésünket illeti, csapataink német ellátásban részesültek, de külön kaptuk meg a „magyar-pótlékot”, nevezetesen szalonnát, bort, kolbászt, fűszereket és pálinkát. Cigarettát is kaptunk. A legénység elégedetlen volt a kenyér mennyiségével és minőségével, amin nem csodálkozhattunk, mert hiszen a tiszántúli ezredek kenyérellátás tekintetében nagyon „igényesek” voltak.
Július első napjaiban történt, hogy déltájban visszaérkeztem vezetési törzsemhez, vagyis harcálláspontomra, ahol gépkocsimból kiszállva az urak, rendben és sorban várakoztak érkezésemre, Pongor Ricsi őrnaggyal, vezérkari főnökömmel az élen, egészen szolgálatilag. Pongor rövid beszédben gratulált a hadosztály nevében hadtestparancsnoki kinevezésemhez. Ez módfelett meglepett, mert erre nem voltam felkészülve és őszintén meghatva köszöntem meg az uraknak szerencsekívánataikat.
A géptáviratot Pongor mutatta be, s ekkor láttam, hogy a II. tartalék hadtestparancsnokságáról van szó, és hogy utódomként a 16. gyaloghadosztálynál Bardóczy József vezérőrnagy volt megnevezve, aki pár nappal előbb, mint gyalogsági szemlélő tanulmányozta csapataimnál a személyi, szervezési, kiképzési, fegyverzeti stb. kérdéseket, az ezredparancsnokok és az én javaslataim alapján.
Bardóczy nagy csodálkozásomra Beregfytől 14 napi áthelyezési szabadságot kapott és legott hazautazott Budapestre, ahonnan géptávírón közölte velem, hogy július 18-án Lembergben, a német Heeresgruppen – Kommandónál történt jelentkezése, majd az 1. honvéd hadseregnél való tájékozódása után fogja a hadosztályt felkeresni, s engem felváltani. Közöltem Bardóczyval, hogy egy vezérkari tisztem fogja július 18-án Stanislauban, a szabadságos vonat érkezésénél gépkocsival várni, hogy három nap alatt, beható tájékoztatás után a hadosztály parancsnokságát átadhassam. Beregfy ugyanis elrendelte, hogy Bardóczyt behatóan tájékoztatnom kell.
A II. tartalék hadtestről tájékoztatott Vörös Géza vezérőrnagy, aki előzetesen hadműveleti csoportfőnök volt. Előadta, hogy ez a hadtest három tartalék hadosztályból áll, melyek Brolitowsk, Kovel és Kobryn térségében állottak, de bele sodródtak a Heeresgruppe Mitte harcaiba a honvéd lovas hadosztállyal, a Pripjat mocsaraktól északra. A II. tartalék hadtest parancsnokságát Bór Jenő altábornagytól ideiglenesen Vattay Antal altábornagy vette át, aki egyébként a honvéd lovashadosztály parancsnoka volt.
Július közepétől fokozatosan megélénkültek az oroszok az egész keleti fronton az Északi Jeges- és a Fekete-tenger között, miután felkészültek támadó hadműveleteik folytatására. Az angolszászok június 6-i normandiai partraszállását a követően, június 9-én a finn, majd június 22-én a Heeresgruppe-Mitte arcvonalában indították meg Varsó irányába támadásaikat melyekhez július 13-án Brody és Tarnopol között Lemberg ellen indították rohamra frissen bevetett hadosztályaikat. Az orosz támadások nyomán, a német OKW egymásután vonta ki az 1. honvéd hadsereg arcvonalán bevetett 7. és 16. német páncélos-, valamint a 68. német gyalog- és a 101. német vadászhadosztályokat és irányították a veszélyeztetett arcvonalak csapatainak a megtámasztására.
Ugyanezen a napon reggel 4 órakor egy orosz hadosztály, hatalmas tüzérségi és aknavető támogatással, vadászbombázók hullámszerű bevetésével támadásra indult a D. Obecz major és a 11. honvéd gyalogezred két zászlóalja ellen. A betörést a 19. honvéd ezred, valamint a hadosztály tartalék bevetésével sikerült elreteszelni, valamint D. Obecz majorból az oroszokat kiverni a 7. rohamtüzér osztály bevezetésével. Így az összeköttetés biztosítva volt Chlebyczyn-Lesny felé a 68. német hadosztályhoz, amelyik akkor még a saját, VII. hadtest kötelékében volt.
Az orosz betörés a hadosztály állásaiban, szélességben elérte az 5 km,  mélységben pedig a 2 1/2 km-t. Elismeréssel állapítom meg, hogy a betörési szakasz elreteszelésében a zsidó munkásszázadok is részt vettek, fegyvert ragadva kitettek magukért a volt tartalékos tisztek.
Ebben a kétségbe ejtő helyzetben a délután folyamán parancsot kaptam a hadseregtől, hogy az éjjel a 365. német hadosztálynak a Dnyesztertől délre álló ezredét váltsam fel. Hiába érveltem a beállott nehéz helyzetünkre, a hadsereg kitartott a németek felváltása mellett. Kénytelen voltam utolsó érintetlen tartalékomat, a 16. felderítő osztályt erre a feladatra bevetni.
Másnap, július 14-én hajnalban megindított ellentámadásunk az orosz betörés felszámolására sajnos eredménytelen maradt, dacára a bevetett rohamtüzérek önfeláldozásának, valamint a hadosztály tüzérségének, a 14 üteg összefogott tüzének. Helyzet megítélésem szerint e nap estéjén lesújtó volt, mert dacára az orosz betörés lereteszelésének, Ottynia térségében mutatkozott az 1. honvéd hadsereg leggyengébb pontja.
A hadsereg parancsnokság a 2. honvéd páncéloshadosztály bevetésével július 18-ára tervezett ellentámadása az általános helyzetre tekintettel – Lemberget az oroszok nagy erőkkel támadták és 1944. július 23-án elfoglalták – elmaradt."



 
A magyarországi harcok. Hídfőharcok a Tiszánál

"Október 6-án este az oroszok előnyomulásáról az a kép bontakozott ki, hogy az orosz főtámadás az Arad–Békéscsaba vasúti vonal mindkét oldalán északi irányt vett és elérte a Sebes-Körös vonalát Komádi, Vésztő és Gyoma között, melyet Nagyszalonta térségéből egy melléktámadás kísért. Az oroszok harmadik erőcsoportja a főtámadásnak nyugat felé való biztosítására Orosházán és Szarvason át Algyő és Szentes felé vett irányt. Déli 12 óra körül Kondoroson az 57. német páncélos hadtestparancsnokságon ütöttek rajta, Orosházát pedig 17 óra körül érték el.
Heszlényivel, mint minden este 21 óra után megbeszéltük a helyzetet fedőnevek alkalmazásával. Úgy gondoltam, hogy a 46. orosz hadsereg, a maga 8-9 lövész hadosztályával és a XVIII. páncélos hadtesttel nyomunkat követik, üldöznek. Aggályaimat kifejtettem a Szeged térségét illetőleg, másrészt hogy déli szárny veszélyesen a levegőben lóg, valamint a szerb partizánok a Bácskában garázdálkodnak. Igen kritikusnak minősítettem az oroszok előcsapatainak a partváltását Csányteleknél.
Így következett el október 7-e, amikor 6 órakor a derék ludovikásaink derűs énekszóval vonultak erődítési helyeire, mintha nem is az ellenséggel, a könyörtelen valósággal állottak volna szemben. Sáska Elemér vezérőrnaggyal, a Ludovika Akadémia parancsnokával találkozva váltottam szót az ország kétségbeejtő helyzetéről és kifejezést adtam a politikai döntés mielőbbi szükségességének. Szavaimat Sáska meglepetéssel fogadta.
A hídfőállás Szentesnél a Kurca mentén helyezkedett el kb. 16 km kiterjedésben. A szűkebb hídfőállás kiterjedése kb. 5 km volt.
A hadtestparancsnokságot áttelepítettem Csongrádra, a városházára.
Hadosztályaim aránylag rendezetten érték el a Tiszát, mert az oroszok főereje és lökése nem érte a hadtestet közvetlenül, hanem inkább a 20. hadosztályt. A 23. tartalék- és a 8. póthadosztályok leválását az oroszokról és a visszavonulás fedezését utóvédként az 1. honvéd páncélos hadosztály rugalmasan, önfeláldozó módon, mintaszerűen oldotta meg Deák Frici vezérkari ezredes vezetése alatt.
A Heeresgruppe-Süd október 6-án este a 3. honvédhadseregnek elrendelte a Tisza vonala a védelmét Szolnok és Szeged között kb. 100 km kiterjedésben. Sajnos még az időjárás is ellenünk volt, mert a Tisza vízállása igen alacsony volt, Szentesnél még csak derékig sem ért a víz.
Október 7-én, reggel Szentesen a Tisza hídjához mentem, hogy köszöntsem a 2. honvédhuszárezredet, melyet 2 üteggel a hadsereg parancsnokság bocsátott rendelkezésemre, s mely erőket a hídfő parancsnokának, Temesy Béla vezérőrnagynak rendeltem alá. Ugyanezt tettem a Csongrádon állomásozó rohamtüzér kiképző tábor mintegy zászlóalj-erejű, kb. 300 főnyi válogatott emberével.
A csapatok ki voltak merülve, hiszen egy hónap óta a tűzvonalban, az oroszokkal állottak harcérintkezésben, majd a visszavonulás hosszú menetteljesítményei is kimerítették az embereket. Az állomány-létszámok messze a békebeli szint alá csökkentek. A gyalogezredek többnyire két zászlóaljból, ezek pedig 2-2 lövész és egy vegyes nehézfegyver századból állottak. Kétségbe voltam esve akkor, amint egy ezredparancsnok a 8. póthadosztályból jelentette, hogy egyik zászlóalj 80 főből áll.
Az erők elosztása a Tisza hídfőiben az alábbi volt:
A Szegedet és Algyőt védő, Matoltsy vezérőrnagy által vezetett légvédelmi tüzér dandár, a 9. gyalogezred pótzászlóaljával. Mögöttük a 23. tartalék hadosztály, az oroszok Szabadkára irányított előnyomulása következtében leszakadva a Tisza vonaláról, mely csak rövid ideig tudott a Fehértónál és Kiskundorozsmánál megkapaszkodni, így Szeged október 11-én az oroszok kezébe került.
Szentes hídfőjében a 8. póthadosztály, valamint az 1. gépkocsizó lövész ezred, a 2. huszárezred, a rohamtüzérek lövész századai, melyek mögött tartalékban két gyenge harckocsi század, végül a 133. német légvédelmi tüzérdandár néhány ütege állott.
A 20. hadosztályt Szolnok térségében alárendelték a német IV. Panzerkorps-nak, állományát kb. 50%-ra töltötték fel, így a német 6. Panzerarmée kötelékébe került. Ugyancsak Szolnoknál megalakult Sáska vezérőrnagy csoportja műszaki, légvédelmi stb. alakulatokból rögtönözve.
A német 4. Polizei SS-Divisiont, mely Szeged, Horgos térségében állott ugyancsak felrendelték Szolnokra. Ez nagyban hozzájárult Szeged feladásához.
Az 1. honvéd páncélos hadosztály felderítés céljából Szentesről Szarvas felé kirendelt egy gépesített osztagot, melynek parancsnoka kisbarnaki Farkas Ferenc vezérezredes fia, mint páncélos hadnagy, kit 1944. augusztus 20-án avattak hadnaggyá a Ludovikán, s hősi halált halt.
Ugyancsak hősi halált halt a Nagyvárad körüli harcokban saját testvérbátyám, Lengyel Sándor földbirtokos, nyugalmazott őrnagy, kit Gáborjánnál, Berettyóújfalu környékén egy tömegsírba temettek el. Erről csak a háború után értesültem.


Még október 7-én, Csongrádon eligazítottam Jekelfalussy Piller György alezredest (a volt olimpikont), aki zászlóaljával elszakadt a 20. hadosztálytól, hogy Kunszentmártonban a Hármas-Körös hídját zárja le.

Amint várható volt, az oroszok támadása a szentesi hídfőn ellen október 8-án bontakozott ki teljes erejével, tehát tüzérségi előkészítéssel és harckocsik bevetésével. A hídfőt derék csapataink kisebb-nagyobb krízisekkel tartani tudták. Egymással vetekedtek ebben a harcban a huszárok, a rohamtüzérek a gyalogosokkal. Csongrád sorozatos orosz légitámadásnak volt célpontja, valamint az itteni Tisza-híd is, amit a hídon magam is végig éltem. A Csányteleknél és Mindszentnél a Tiszán átkelt 2-3 orosz zászlóalj hídfőnk hátába vette az irányt, más csapatok hiányában kénytelen voltam a sorozatvető tüzérosztályt gyalogságként bevetni, mert az osztály részére lőszer egyáltalán nem állott már rendelkezésünkre.
A csongrádi városházán október 8-án, déltájban – egy orosz légi támadást követően –
jelentkezett nálam Endre László huszárszázados, mint összekötőtiszt az 1. honvéd páncélos hadosztálytól, s érdeklődött az általános helyzetről. Tájékoztattam, hogy a tűzvonalból ismerheti a csapatok helyzetét, a több mint 6 hete tartó harcokból eredő kimerültségüket valamint az oroszok számbeli és fegyverzeti többszörös fölényét. Katonailag ki vagyunk merülve, így helyzetünk megérett a sürgős politikai döntések számára. Dr. Endre kérdésére, hogy mit értek „politikai döntés” alatt, csak annyit válaszoltam: „itt nincs más megoldás, mint a kapituláció és a fegyverszünet”. Erre elszörnyülködött dr. Endre, hogy ezt lehetetlen a bolsevikok előtt megtenni, majd hivatkozott a nemzeti becsületre. Erre az volt a válaszom, hogy nincs más választásunk, mert az oroszokkal állunk szemben az oroszok hadműveleti területén, ebben a lépésünkben nem vezethetnek bennünket rendszerek és elméletek, világnézetek, itt cselekedni kell a vezetésnek, inkább ma, mint holnap, még mielőtt a honvédség szétesik, mert a magyar népnek sorsa forog kockán, menteni kell, ami még menthető, és amíg nem késő. E drámai beszélgetés október 8-án déltájban ment végbe Csongrád városháza folyosóján.
Az általános helyzet miatt a hadtestparancsnokság harcálláspontját október 8-án délután Gátér mellett, egy majorba helyeztem át, egyben pedig elrendeltem a szentesi hídfő parancsnokának a túlerő előli tervszerű kitérést a szűkebb hídfőállásba.
Az orosz nyomás egyre erősebb lett, a csapatok derekasan küzdöttek a hídfőben, ahová Pacor Ernő hadtest vezérkari főnök is kiment tájékozódni és vitézül rendelkezett a visszavételt illetően a harcban. Veszteségeink nagyok voltak, köztük Vastagh György ezredes, a gépkocsizó lövészezred parancsnoka is hősi halált halt. Az 1. honvéd páncélos hadosztályparancsnok Deák Frici vezérkari ezredes pedig megsebesült, aki azonban parancsnokságát tovább vezette.

Másnap, azaz október 9-én hajnali 3 órakor nehéz szívvel Klenóczy utász-alezredesnek parancsot adtam, hogy a német utászok a hidat robbanthatják, miután csapataink már átjöttek a hídon, tehát a keleti part már ki volt részünkről ürítve.
A 2. huszárezredet, amely erősen meg volt tépázva, bevonultattam a huszárhadosztályhoz Kecskemétre, ahol az Auerhammer ezredes vezette 3 osztályból álló lovascsoportunkat  beolvasztották az eredeti ezredeik megerősítése céljából.
A 8. tábori póthadosztályt visszarendeltem a Pálmonostora, Kónyaszék, Bokros térségébe, s ezzel kivontam őket a Csánytelek felől fenyegető orosz átkarolásból.
Összegezve megállapíthatom, hogy úgy a 3. honvéd hadsereg, mind a VIII. hadtest leharcolt erőivel nem lehetett komolyabb folyamvédelmet végrehajtani a Tiszánál. A hadsereg, – gyorscsapatok nélkül, – még folyam megfigyelésre sem volt képes, mert a huszárhadosztály a Varsó és Pripjety térségében vívott harcokban, az 1. honvéd páncélos hadosztály pedig gyalogsági feladatokra történt alkalmazása folytán a harckocsikat és javarészben motoros szállítóeszközeit, valamint nehéz fegyvereit elvesztette.
Szovjet főerők (46. hadsereg) október 7-én Zenta és Titel között a szerb partizánoktól támogatva átkeltek a Tiszán, melyet egyedül egy honvéd határvadász zászlóalj biztosított egy üteggel. Ugyanis a Heeresgruppe a 4. SS-Polizei Panzergrenadier Division-t átvontatta Szolnokra. Nehézségeket idézett elő az is, hogy a Heeresgruppe-Süd és a Balkánon parancsnokló Heeresgruppe-F. között nem volt meg a kapcsolat, már ami belső szárnyaikat illeti.
Az oroszok október 10-én megszállták Szabadkát, miáltal Kiskunhalas és a Duna között üres térség keletkezett. Matoltsy vezérőrnagy által vezetett légvédelmi dandár Algyőről Kistelekre telepedett át és október 12-én  a Honvéd Vezérkar főnöke a solti hídfőbe irányította át."