Egy orvosszázados küzdelme rendfokozatának megtartásáért

A Magyar Nemzeti Levéltár online folyóiratában (www.archivnet.hu ) megjelent az alábbi forrásközlemény, amely egy orvostiszt kitartó küzdelmét mutatja be, amelyet az 1956. utáni években vívott rendfokozatának megtartásáért. A teljes cikk itt olvasható

„Magyar Honvédelmi Miniszter Úr! Alulírott dr. Széll Endre ózdi lakos városi kórházi osztályvezető főorvos azon tiszteletteljes kérelemmel fordulok Miniszter úrhoz, hogy nekem a tartalékos orvosszázadosi rendfokozatot visszaadni szíveskedjék, amitől 1958. február 28-án megfosztottak."

Orvos századosi hajtóka (fekete bársony alapon).
A kép illusztráció, forrása www.erdemrendek-kituntetesek.hu

Dr. Széll Endre (Szár, 1905. december 27. - Esztergom, 1977. július 9.) kötelező katonai szolgálatát a 2. gyalogezrednél teljesítette, 1929-ben orvosi diplomát szerzett Pécsett, majd 1931-ben sebész szakképesítést kapott. 1933. október 1-jétől került hivatásos honvéd orvosi állományba a 4. kerékpáros zászlóaljnál. 1935. augusztus 1. és 1936. augusztus 1. között a 6/I. határőr osztálynál szolgált, majd a 2/III. zászlóalj kötelékébe helyezték. Következő szolgálati helye a szombathelyi 3/I. tüzérosztály volt 1939. január 23-ig, ahonnan a nagykanizsai honvéd kórház állományába került. 1939. augusztus 1-jétől rövid ideig a kassai, majd november 15-étől a kolozsvári helyőrségi kórházban szolgált. 1944. október 15. és 1945. április 30. között az 5. tartalék hadosztály egészségügyi oszlopával hadműveleti területen tartózkodott, majd amerikai hadifogságba esett, ahonnan 1945. november 12-én tért haza. 1947-ben betegség miatt hivatásos szolgálatra alkalmatlanná vált, ezt követően az ózdi kórház fül-orr-gége szakorvosaként dolgozott. 1957-ben megfosztották rendfokozatától.

A forráscsoport olvasásakor sokáig úgy érezzük, hogy az ügy végkimenetele független a vizsgálattól és a tényektől, a résztvevők és a körülmények előre meghatározzák, mi fog történni. Dr. Széll Endre orvos esetében a hatóságok képviselői a „vizsgálat" során azokat a tényeket, amelyek nem illettek előzetes koncepciójukba, egyszerűen figyelmen kívül hagyták, illetve nem ellenőrizték információikat. A vizsgálat során újabb és újabb „terhelő adatokat" találtak, végül - három évig tartó hivatalos eljárás után Széll Endrét megfosztották rendfokozatától. Mindezek mellett az is érzékelhető a forrásokból, hogy a forradalom után néhány évvel már bizonyos fokig enyhült a politikai légkör. A Belügyminisztérium véleményét megfogalmazó ózdi illetőségű politikai tiszt korábbi felfogását megtartva ugyanis dr. Széll Kálmán rendfokozatának visszaadását javasolta „azzal a megjegyzéssel, hogy nevezett személyt a megbízhatatlanok csoportjába sorolják be." Ózd járási kiegészítő parancsnokság felülvizsgáló bizottsága - úgyszintén fenntartva korábbi véleményét Széll Endre „ellenforradalmi" magatartásáról -, ekkor már az orvos szakmai munkájára helyezte a hangsúlyt. Ennek „alapján, mivel nevezett Ózd város és járásának egyetlen orr, fül, gége szakfőorvosa, és munkáját kifogástalanul látja el, a Kiegészítő Parancsnokság részére a sorkötelesek szakorvosi vizsgálatát is rendszeresen ő hajtja végre, ezért javasoljuk századosi rendfokozatának visszaadását." A döntést viszont a megyei hadkiegészítő parancsnok hozta meg, aki 1960-ban is ugyanaz az ezredes volt, mint 1957-ben, s a korábbi vádak, illetve vélhetően a „volt horthysta tisztek" iránti ellenszenve okán utasíthatta el dr. Széll Endre századosi rendfokozatának visszaállítását.

Adalékok a marseille-i merénylet hátteréhez

A kutatómunka során óhatalan, hogy olyan adatok is előkerülnek, amik csak marginálisan érintik a fő csapásirányt, ugyanakkor túlságosan érdekesek ahhoz, hogy a fiókban maradjanak. Így találtam Gaáli Zoltán levelére, amelyben a magyar hírszerzés 1934-ben lezajlott titkos vállalkozásának részleteit idézte fel.

A teljes írás megjelent az Archivnet online folyóirat 2013/4. számában.

UPDATE: Most kaptam a hírt, hogy a forrásközleményt továbbközlésre átvette a Múlt-kor történelmi portál is

1934. október 9-én a marseille-i kikötőben II. Karadjordjevic Sándor jugoszláv királyt (aki a nemzetiségi mozgalmakat erős központi intézkedésekkel próbálta felszámolni) meggyilkolták. (Az elkövető a macedón ORIM[1] és a horvát Ustaša[2] mozgalmak szövetkezésével alakult „Tett Propagandája” elnevezésű csoport kötelékébe tartozott.) A merénylet során a király azonnal meghalt, a mellette ülő Louis Barthou francia külügyminiszter megsebesült, sérülésébe rövidesen belehalt. Ugyancsak meghalt az autót vezető sofőr, két járókelő és a merénylő is. Többen megsebesültek a kíséret tagjai és a bámészkodók közül.

A támadást követő nyomozás során számos külföldi ország érintettsége felvetődött, akik közvetve vagy közvetlenül támogatták a merénylet végrehajtóit. Ezeket természetesen elsősorban azok között az államok között keresték, akiknek érdekükben állt, hogy a Jugoszláv Királyság ne erősödjön meg. Így Olaszország mellett Magyarországra is ráterelődött a figyelem. A Népszövetségben a jugoszláv külügyminiszter megvádolta Magyarországot, hogy köze volt II. Sándor jugoszláv király franciaországi meggyilkolásához, amennyiben szerepet játszott horvát usztasák kiképzésében. 1931. őszétől valóban Magyarországon – elsősorban a Zala megyei Jankapusztán – tartózkodott egy kisebb létszámú horvát csoport, amely a magyar kormány engedélyével a Szájber Gyula tulajdonában lévő Gustav Perčec korábbi osztrák-magyar katonatiszt, az usztasa mozgalom egyik vezetője által bérelt pusztán tevékenykedett. 1932. második felétől a magyar kormány alkalomszerűen anyagi támogatással, okmányokkal támogatta az ORIM és az usztasák vezetőit. A jankapusztai csoport legnagyobb létszáma mintegy 50 fő volt. A magyar hatóságok hivatalosan semmilyen kapcsolatot nem tartottak fenn a csoporttal, a felügyeletet formailag a Határmenti Útvonal Ellenőrző Kirendeltség gyakorolta felettük. A tábor mintegy két évig működött, amikor a Perčec titkárnőjeként szereplő Jelka Pogorelec megszökött és Bécsben átadta információit a jugoszláv titkosszolgálat munkatársainak. A nő információi 1933. októberében emlékirat formában a Novosti folyóiratban, majd nem sokkal később önálló kiadványként is megjelentek. Noha az emlékiratban foglaltak nem hatoltak túlságosan mélyre (pl. egyetlen hivatalos személyt sem tudott megnevezni), a magyar kormányt mégis kellemetlenül érintette. Február 1-jén a Honvédelmi Minisztérium VI-2 (kémelhárító) osztályának[3] egyik ismeretlen (Tattay ezredes fedőnevű) munkatársa tervezetet készített a tábor felszámolására, amit április közepén végre is hajtottak. 

---

[1] Organização Revolucionária Interna da Macedônia: 1902-ben alakult macedón szeparatista szervezet

[2] Ustaša – Hrvatski revolucionarni pokret: a Horvát Ifjúsági Mozgalomból alakult militáns függetlenségi mozgalom volt a két világháború között

[3] A Honvédelmi Minisztérium VI. osztálya az adott korszakban a vezérkar fedőszerve volt, mivel a trianoni békeszerződés korlátozásai miatt a honvédség nem rendelkezhetett vezérkarral. A -2 alszámmal megkülönböztett szervezeti egység (megfelel a későbbi Vkf-2-nek) többek között a hírszerzés és kémelhárítást látta el.

Vissza a Felvidéken át – a Salgó-napló befejező része

Az Archivnet  legújabb számában megjelent Salgó Andor tartalékos hadnagy visszaemlékezésének újabb fejezete. A sorozat harmadik, befejező részében végetér Salgó Andor  harctéri útja.  

"A kassai bakák rövid ideig a trianoni Magyarország északkeleti csücskében, a Bodrogköz területén harcolnak. Létszámuk egyre csökken, az ellátás is akadozik. Kenézlőnél még visszavetik a román átkelési kísérletet, de nem sokkal később észak felé szorulnak, először az I. bécsi döntéssel visszatért területre, majd tovább nyugat felé. A lecsökkent létszámviszonyt jól mutatja, hogy karácsonykor - a vezethetőség fenntarthatósága érdekében - a hadilétszámú ezredet már egy szűkös zászlóaljba kell összevonni. Ugyanez vonatkozott a hadosztály többi alakulatára. Feltehetően személyi pótlást már csak a feloszlatott alakulatokból kaphattak. Ennek ellenére is tisztességgel állták a sarat, a szovjet csapatokkal megtűzdelt román alakulatokkal szemben még bravúros „huszárcsínyekre" is futotta, mint március közepén az ismeretlen szovjet tábornok megölése.

Ugyanakkor a csapatok harcértékének apadása jól kiolvasható a sorok közül. A személyi utánpótlás hiánya és az anyagi pótlás apadása mellett ehhez nagyban hozzájárulhatott - mint arról Salgó Andor több helyen ír - a „nagy helyzet" kilátástalansága is. Először át kellett élniük, hogy családjukat hagyják hátra, ebben Salgón kívül nyilván sokan voltak érintve, hiszen a 21. gyalogezred katonáinak többsége Abaúj megyei volt. Aztán kiszorultak az ország területéről, fokozatosan ellenségesen viselkedő polgári lakosság között éltek-harcoltak. Végül a postai kapcsolat is megszűnt az egyre fogyatkozó hátországgal, az anyaország területéről gyéren csordogáló hírek pedig sejtették a fronton lévőkkel, hogy az ország és a háború végképp elveszett."

"Éjjel kemény harci zaj. 22-23.30. között aknavető és tüzérségi tűz alatt a Kállay-század. Gazda még a délután folyamán a Tisza-partról személyesen irányítja a tüzérségi tüzet. Egy orosz bunkert kilőnek. Bencze[1] egy zászlóaljnyi menetoszlopot szétlő a túloldalon Tímár és Szabolcs[2] között.

Kállay egész éjjel tűz alatt áll. 12-kor jelenti, hogy a Tiszán a románok tutajokat engednek vízre. A vencsellői [3]híd, ide értve az ártéri hidakat is, sikertelen robbantás után állva maradt, felfogja a vízben úszó fadarabokat, gallyakat, a híd felső oldalán már olyan sok fa torlaszolódott fel, hogy azon az ellenség átvetése könnyen elképzelhető. A torlasz vastagsága 2 méter, szélessége kb. 12 méter. Tüzérséggel szétlőni nemigen lehet.

November 18.

Gazda kimegy a 3. majd a 2. századhoz. Benyomása, hogy az oroszok éjjel leváltották a románokat. A nap aránylag csendesen telik el, hiszen a köd a mi mozgásunkat lehetővé teszi. A túloldalról fújdogáló szélbe az ellenség mozgását és hangoskodását halljuk.

November 19.

Éjjel 2.30-kor a túloldalon erős mozgás. A híd környéke erős aknavető tűz alatt áll. Fél óra szünet. A balszárnyon két raj között 7 ladik igyekszik átkelni. Géppuska, géppisztoly és puskatűzzel, majd kézigránátdobásokkal sikerül visszafordítani őket. A káromkodásról felismeri a románokat. Odaát ütéshangok, orosz és román káromkodások hallhatóak. Fél óra múlva kocsizörgés (az út a Tisza mentén vezet). Felszállítják a csónakokat a kompházig. A sötétben újabb átkelést kísérelnek meg. A 102 magassági pontnál partra szállnak. Megindul a támadás az oldalunkba. A balszárny kénytelen reteszállást foglalni. Varga őrmester[4] egy géppuskás rajjal és egy német könnyűgéppuskás[5] rajjal ellentámadással az ellenséget az erdőbe szorítják. A csónakokkal menekülnek.

8 órakor Kállay hadnagy jelenti, hogy a füzesben maradt oroszok a tisztogatást végző Varga őrmestert és embereit elfogták. Egyes részek harcban állnak. 9-kor már a helyszínre érkezik a tartalék szakasz (a 6. felderítő osztálytól[6]), Bódi százados parancsnoksága alatt. Az ezredtartalék 9.30-kor útba indul. A tüzérségi tűz késik, addig egy lövést sem adtak le. Az ellenség pergőtűz alatt tartja a Kállay-csoportot. 8.30-10.15 Kenézlőt[7] és a 102 környékét. Az összeköttetés 9.30-kor Kállayval megszakad.

10.30-kor Kállay jelenti, hogy bevetett szakaszát négy fő kivételével elfogták. A 6. felderítőket reteszállásba rendelte. A 102 irányából támadó szakasznyi ellenség beássa magát.

11.30-kor az ezredparancsnokság tájékoztat, hogy a balszárnyon Sárkány főhadnagy[8] ellentámadásra indul, s a románok menekülnek előle. Az ellentámadás részleteit megbeszéljük, és Kállay parancsot kap, hogy az erdő, a sín és a Tisza háromszög területére támadjon, az 1. század arcban tűztámogatással, a felderítők a gát mentén előretörnek. 12.30-kor Kállay hadnagy megsebesül, ettől kezdve a század helyzete ismeretlen.

A 24. gyalogezred-közvetlen aknavetők a 102-höz mennek állásba. Gazda a Kenézlő írás „K” betűjénél[9] a szélső házból vezet. Vele az összeköttetésem megvan. A Kállay-csoport a nagy tűz ellenére szépen megy előre. Gazda a 3. századtól egy szakaszt Szabó hadapróddal[10] a veszélyes területre irányít. A távolság miatt 13.30-kor még nincs Rádonyinál. Kállay századát Papp hadnagy[11] veszi át.

Az ezredparancsokság 12 óra körül egy árkász szakaszt és egy utász századot útba indított. A Maár-zászlóalj[12] is útban van felénk gépkocsi szállítással. 14 órakor a zászlóalj harcálláspontját. Aknavetővel válaszolunk. 15 órakor Papp és Szabó beérkeznek a Kállay-századhoz. Az ellenség két gépágyúval és harckocsiágyúval tüzel. 15.30-ra csend van, mindkét oldalon kimerültség, rendezkedés.

November 20.

Éjjel 2.30-kor Rádonyi hadnagy is megsebesül. A századot Király karpaszományos szakaszvezető[13] veszi át. Segélyhely áttelepül Viss-re[14]. 3.10-kor támadási parancs jön. Ha az ellenség nyomása nagy lenne, úgy legfeljebb a Törökér csatornáig lehet visszavonulni, ott védelem. A századokat távbeszélőn eligazítom.

15 órakor átcsoportosítás. Tiszapart-Orosztanya-Viss útvonalon visszavonulunk. Itt védelem. Távbeszélő összeköttetés mindenkivel. Előbb távbeszélőn, majd 23 órakor írásban parancs: reggel 6-kor támadás a Tiszáig. Megcsinálom a vázlatokat.

November 21.

6 óra 50-kor megindul előrenyomulásunk. Első cél a műút. Tüzérségi támogatást a Fenyvesi-üteg (15 cm)[15] adja. 8 órakor az utat még nem érjük el. Helyzetjelentést adunk Bibithy-Horváth alezredes úrnak.[16] 8.30-kor a 2. század eléri a műutat, a szarvastanyai csoport fehér rakétával jelzi, hogy a tanyát kitisztogatta.

8.50-kor a harcálláspontot áthelyezzük Orosztanyára. A támadás lendületesen halad. A balszárny erős ellenállásba ütközik. Két erős ellenséges támpont leküzdése után elsőként ér a gátra, majd a Tiszáig. 11.05-re minden emberünk a Tisza partján ássa be magát. A balszárny biztosítására az alárendelt 24. gyalogezred árkász szakasz, mely a támadás alatt tartalék volt, balra reteszel a vasútvonaltól 1 kilométerre, azzal párhuzamosan a gát és a víz közti részen.

A bal zászlóalj még nehézségekkel küzd. A reteszállásból is támadunk, eredménnyel. A reteszelő szakaszt kivonjuk, Kenézlő délen tartalék. A volt Rádonyi századot, melynek most Király karpaszományos szakaszvezető a parancsnoka, beosztjuk a 24. gyalogezred árkász szakaszhoz, Ferenchalmy főhadnagy[17] parancsnoksága alá.

A legutóbbi három nap komoly feladatok elé állította zászlóaljunkat.

Kenézlő visszafoglalásának érdekessége, hogy néhány katona, akit a lakosság eldugott, sértetlenül visszakerültek.

November 22.

Áthelyezzük harcálláspontunkat Szarvastanyára a kastélyba. Az éjjel csendes volt. Reggel a harcálláspontot harckocsiból lőtték. A törzs, a tartalék és a pihenőre kivont csapat a Szalay-tanyán elszállásol.

November 23.

A nap eseménytelenül telt el. A románok úgy látszik, megelégelték a kenézlői vereséget, és többé nem próbálkoznak. Napi dolgom mellett sok kitüntetési javaslatot kell készítenem.

November 24.

Engedélyt kapok, hogy lóháton Tolcsvára hazamehessek. Ötkor indulunk Elekkel. Nehéz az út, nagy a sár. A zsadányi[18] réven megyünk át. Vadászpuskámat viszem, melyet saját 20-asra cserélek ki. Késő délután érünk vissza, távollétünkben semmi nem történt.

November 25-26.

25-én csend van. 26-án délután parancsot kapunk a Tisza-part elhagyására. Gyorsan intézkedem, mert 17 órakor már gyülekezni kell Kenézlő északkeleten. Két leplező rajt hagyunk vissza, akik csak ellenséges nyomásra jöhetnek utánunk. Viss-t 21 órakor elhagyjuk és hamarosan elérjük az olaszliszkai révet. Itt az átkelésre sokat kell várni. Hosszú, fagyos várakozás után végre zászlóaljunkon a sor. Szerencse, hogy ifjúkoromban erre sokat jártam, ellestem a révész tudományát és sokat tudtam segíteni az átfuvarozásban."

---

[1] Valószínűleg Bencze Imre tartalékos zászlós (Pozsony, 1918), az 5. gyalogezred III. zászlóaljának aknavető szakasz parancsnoka

[2] Tímár, Szabolcs (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (H)

[3] Vencsellő (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (H)

[4] Személyéről további adattal nem rendelkezünk

[5] MG-42 típusú 7,92 mm űrméretű, a magyar terminológiában könnyű géppuskának nevezett sorozatlövő fegyver

[6] Valószínűleg téves adat, inkább a 24. felderítő osztály egy szakaszáról lehet szó, mivel Magyar László huszár zászlós (Alsóbereczki, 1920) a 24. felderítő osztály tisztjeként 1944.11.20-án sebesült meg Kenézlőnél.

[7] Kenézlő, Borsod-Abaúj- Zemplén megye (H)

[8] Valószínűleg Sárkány József főhadnagy (Nyíregyháza, 1914), a 24. gyalogezred 2. századának parancsnoka.

[9] A korabeli szabvány katonai térkép szerinti „Kenézlő” feliratról van szó.

[10] Személyéről további adattal nem rendelkezünk

[11] Személyéről további adattal nem rendelkezünk

[12] A nyíregyházi 12. gyalogezred III. zászlóalja, parancsnoka Maár Gyula őrnagy (Győr, 1905-?)

[13] Személyéről további adattal nem rendelkezünk

[14] Viss, Borsod-Abaúj- Zemplén megye (H)

[15] A 23. tábori tüzérosztály egyik ütege (ütegparancsnok Fenyvesi László tüzér százados)

[16] Bibithy-Horváth Pál alezredes, nemes, legéndi (Cegléd, 1898-?) beosztásáról nem állnak rendelkezésre adatok.

[17] Ferenchalmy Béla főhadnagy (Sopron, 1920) a Ludovika Akadémián 1941.08.20-án avatták hadnaggyá. A 24. gyalogezred árkász szakaszának parancsnokaként 1944.07.20-án vonult el frontszolgálatra. Hősi halált halt 1944.12.14-én Pere község közelében.

[18] ma Sárazsadány Borsod-Abaúj-Zemplén (H)

A sorozat első része itt, a második része itt olvasható. 

Vissza a Kárpátokon át – A Salgó-napló folytatása

 Az Archivnet online folyóiratban megjelent a tavaly elkezdett Salgó Andor-napló folytatása.

 

1944., Galícia (a kép illusztráció)

 

A második részben követhetjük a kassai 21/I. zászlóalj harcait 1944. júliusától kezdődően, bemutatva az Árpád-vonalon keresztül történt visszavonulást, egészen az észak-magyarországi küzdelmekig. Ízelítőül egy nehéz csatanap történései, amikor a zászlóalj 1944. október 8-án az Asztaghavas birtokba vételére kapott utasítást:

„Még hajnali ködös sötétben indulunk el az 1707 magassági ponttól (Sztich) keletre lévő erdő szegélyéig, mely egyúttal a készenléti helyünk is. Ide 8 órakor érünk. A köd leple alatt észrevétlenül kell a készenléti helyet elfoglalnunk. A támadási parancsot a zászlóaljparancsnok 8 óra30-kor adja ki. Két csoportban, egy lépcsőben támadunk. Bal szárnyon a Bárdos század, jobb szárnyon súllyal Dolák és Rádonyi század. A támadás 8.45-kor indul meg gyönyörű lendülettel. Amikor a tüzérségi össztüzet kellett volna kapnunk, egy lövés sem jött. A tüzérségi felderítő járőr forszírozására a tüzérség néhány becsapódása már a támadás területére esett, de saját csapatokba. Helyesbítése nem sikerült, mert akkor már 1 kilométerre estek a lövések. Közben több aknavető és csinn-bumm lövést kapunk, de szerencsére kevés veszteséget okoz. 14 órakor a 218 vonatkozási pontról egy köd aknavető belövést kapunk, amely a zászlóalj harcállásponttól 100 méterre esik.

A tüzérségi tűz késik. A sebesültek száma nő. Sok a veszteség. A támadás lendülete alábbhagy, majd teljesen megáll, sőt, az egyes részek a nagy géppuska, géppisztoly- és aknavetőtűz miatt a hátrább lévő horhosokba vonulnak vissza. Néhány halott látszik a terepen. A zászlóaljparancsnoksághoz beosztott géppuska erős tűzcsapásokkal fogja le az ellenség fegyvereit, s ennek köszönhető, hogy a lendületesen előrejutott, de a nagy tűzben megakadt támadók - akik a betörés végett az erősen tűzben fekvő területekre törték előre magukat - 400 métert visszavonulhattak.

Keresztes alezredes úr a parancsában tájékoztatott, hogy az 58-as kocka területét a Karsay csoport elérte s birtokában tartja. Ugyanakkor parancsot kaptunk, hogy az 58 kockánál lévő állásokban mindenkörülmények között tartson ki. Ezt a parancsot 9 órakor egy parancsnok + 6 főből álló tiszti járőrrel a parancsnok elindítja. Egy óra múlva tér vissza a járőr. Jelenti, hogy az állásokban oroszok vannak, akik magyar ruhában vették őket tűz alá, és nehéz harcok után tudtak visszatérni. Zászlóaljparancsnok erre a 3. század egy részét, amely még elérhető volt, visszarendeli az oldal biztosítására. Úgyszintén a zászlóaljtörzs embereit és a tartalékszakaszt. Ekkor már hátunkban is feltűnnek az ellenséges csoportok, és meglepő tüzet kapunk.

14.30-kor ködakna becsapódás alapján a reteszállás valamint a zászlóaljparancsnokság 20-25 aknabecsapódást kap, mely pár perc múlva megismétlődik. Közben a 2. század parancsnoka megsebesül, ugyanakkor az erdőből jobbról két orosz páncéltörő ágyú nagy veszteséget okoz.

Zászlóaljparancsnok látva a helyzet reménytelen voltát, elrendeli a fokozatos visszavételt, mert így sem sok a remény a gyűrűből való kitörésre. A századok fokozatosan leereszkednek a készenléti helyig, ahol megkapva a visszavonulás irányát és vonalát, elindulunk. A nagy tűzben egy 500 méteres nyílt terepen kell a zászlóaljnak átmennie, amely már veszteség nélkül sikerül, minthogy az utóvéd szakasz (Salgó hadnagy + 50 fő, egy géppuska és 4 golyószóró) erős tűz alatt tartja az üldöző ellenséget, mely célzott tüzet leadni képtelen. A visszavétel szépen, tervszerűen sikerült. A sebesülteket mind magunkkal hozzuk, kiknek mozgását az utóvéd biztosítja. Az utóvéd utolsó állásait egy uralgó gerincen választja, ahonnan a harcterület belátható. Itt mindaddig kitart, amíg az utolsó saját ember és sebesült át nem jön rajta. Az ellenség abbahagyja az üldözést, csupán 1 kilométerről géppuskából és aknavetőből tüzel, de ez nem okoz veszteséget. Az utóvéd szakasz parancsra 17.30-kor elhagyja állásait és bevonul, illetve az ezredparancsnok parancsára az 1878 magassági ponton védelemre rendezkedik be."

Amikor az Asztaghavast megláttam, parancsnokommal leszögeztük, hogy ezt elfoglalni nem lehet. Hatalmas csúcs, bérc ez. Fa, bozót alig van rajta. A csúcson az orosz körkörös védelemben, bunkerekben. Pár nappal ezelőtt még fehér volt, de az első hó nem tudott megmaradni. Mérlegeltük a támadás lehetőségeit, közte az oldal- és a hátbatámadást is. Az oldaltámadásban maradtunk, s a terv jó volt. Sajnos, a készenléti hely elfoglalása - a köd segítsége dacára - nehezen ment. Nem ismertük a terepet és egy 50-60 fokos oldalon 1 kilométert kellett felmenni. Vastag fű borította, szögetlen csizmám csúszott rajta, de a szöges bakancs is, így a fűbe markolva húztuk fel magunkat 6 óra alatt a tetőre. 5 málhás lovunk rakománnyal visszagurult és elpusztult. Kivétel csak egy volt, amelyik a saját motyómat szállította. Ez is legurult, de szerencsésebben, mint társai.

A támadás általában szép volt, s ha a minket takaró ködöt (felhőt) egy hirtelen szél el nem fújja, és a Karsay csoport nem késik, mi vagyunk az Asztaghavason.

A támadást a törzs géppuskájával támogattam. Az átlövés veszélyes dolog, de mindig szerettem. Most nyílt rá alkalom, és az emberek bíztak a kezemben. Másnap egy elfogott orosz elmondta, hogy a harcban tíz halottat és sok sebesültet vesztettek.

A reménytelen helyzetben én is örültem a visszavételi parancsnak. Egy nagy testű sebesültünk maradt kint, akit megpróbáltam cipelni. Parancsnokom megtiltotta, hogy az életemet tovább kockáztassam, s első esetben nem tudtam valakin segíteni. Nagyon fájt, de sajnos, a háború ilyen. Hiszem, hogy fogságában kap orvosi segítséget.

A visszavonulás nehezen ment. Ilyen nyílt terepen és ilyen nagy tűzben még nem voltunk. És amikor körülnéztünk, láttam, hogy velem együtt mindenki „nyugodtan" megy fel a gerincre, hogy mögötte lerogyhasson és pihenhessen. Az orosz állandóan lőtte az embereinket, nyugodtan tehette, és a visszavonulás alatt egyetlen emberünk sem sebesült meg. Hát ez nem isten ajándéka!? Kétszázan is ottmaradhattunk volna.

Mindenki a gerincre ért. Én kicsit lemaradtam, mert egy sebesült főhadnagy barátomat támogattam. Lekiáltottam még hátrább jövő embereimnek, nyugodtan jöjjenek, mert mindenkit megvárunk. Végül a sebesülteket támogatók érkeznek meg. Segítek a sebesülteket kötözni, könyékig véres vagyok, a hálás, könyörgő ismert baráti szemek erőt adnak és jókedvvel végzem. Egy hálaimát elrebegek Istenhez, hogy ebből a pokolból kivezérelt.

A felső-magyarországi katonák harcairól további részletek az Archivneten

Galícia, Kárpátok, Csehország – az utolsó felvonás

Az archivnet.hu weboldalon megkezdődött Salgó Andor naplójának közlése (előzetes itt olvasható). A tervek szerint az anyag három részben lát napvilágot a Magyar Országos Levéltár internetes kiadványában.

Kedvcsináló részlet az anyagból:

Galícia, Kárpátok, Csehország – az utolsó felvonás

„Menetcélunkat elérni nem tudjuk, mert találkozunk az oroszokkal. Az előttünk lévő csapatok vannak velük harcban. Iwanowce községben vagyunk. Nagy harci zaj hallatszik, és a távolból látjuk, amint a Stukák gyúrják az oroszokat. Estére a tüzijáték felerősödik. A falu Kolomea felé eső végén egy német-magyar páncélos egység, valamint gyalogság támad. Nagy tüzérségi tűz egész éjjel. Sztálin-gyertyák világítanak, és mindenüvé bombák hullnak. Falunk csupán 3-4 tüzérségi találatot kap.

Ápilis 24-25.

Reggel korán kelek. A tegnapi harc eredményes volt. A gránátok a falut felgyújtották, egész éjjel világított a nagy tűz és az oroszok visszavonultak. Állítólag az oldalunkban lévő erődben még maradtak leszakadt részeik. Fél 8-kor parancsot kapok, hogy egy lovas hírvivővel derítsem fel a hadosztály tüzérparancsnok figyelőhelyét. Géppisztollyal felszerelve szürke lovamon lovászommal nekiindultam a nagy erdőségnek, ahol a telefonvezetékek nyomán haladva a Rubán-on megtaláltam a figyelőt, és átadtam a parancsot. Visszafelé az esti harcterületen jövök, amely már csendes. A lakosság még este elmenekült.

Déltájban tisztigyűlés: a zászlóaljparancsnok tájékoztatja a helyzetről a tisztikart, majd kiadja a támadási parancsot. Este 6 órakor kell elérni a falu - Iwanowce - keleti szegélyét, ahonnan a reggeli órákban nagy lendülettel megindul a támadás. Keresztülhaladunk a harcban álló saját csapatokon, azokat leváltjuk és támadunk tovább.

25-én reggel a terv szerint megindul támadásunk. Bán Dönci századával előreront, de a Bárczy század támadása megakad, amelynek láttára az oroszok ellentámadásba kezdenek. Borzalmas harc minden szakaszon. A halottak és sebesültek száma nagyon nő, a gyerekek azonban keményen küzdve kitartanak állásaikban (Ilyen veszteséget a doni harcokat kivéve nem láttam. A harc dicsőséges volt, de az ára igen nagy.) Délutánra kicsit megcsendesedik a harc.

Április 26.

Reggelig a veszteség kb. 100 fő. Támadásunkat a parancs szerint tovább folytatjuk. Igen erős tüzérségi tűz. A német „Tiger"-ek 2-3 óránként támadnak, de nekünk nem jelentenek nagy segítséget. Egyik rövidesen aknára futott, mire a többi meglépett. A harckocsikban lévő rádió működése elég volt ahhoz, hogy az oroszok odairányítsák aknavető tüzüket, aminek minden esetben sok áldozata volt.

A lőszerpótlás megszervezése az én feladatom. Autó hordja - és szekerek - a szükséges lőszereket, és sokszor én magam is vállra vetett ládával segítek embereimnek. Ilyenkor nagyobb kóstolót kapok a háborúból, hiszen lőszer akkor kell, mikor áll a harc. Vinni pedig kell.

Naponta többször kapunk légitámadást. Ilyenkor a házromok és ereszek alá húzódunk és várjuk a végét. Az est a leglátványosabb és eseménydús. A Sztálingyertyák, állandó bombarobbanások, rakéták, az égő falu, a harci zaj nem a legjobb altatódal. Álmos és fáradt vagyok. 3 napja már nem vetkőztem le, lábamon az elázott csizma.

Az eső megered. Estére lucskos minden, dagasztjuk a sarat. Az árkokban víz van, mindenki vízben fekszik. A lőszerrel bajok vannak. Késve érkezik, állítólag fogytán van.

Estére a hátsó vonatrészeknél vakrémület lett úrrá. Egy átcsoportosítás révén hátravont egység mozgásából arra következtettek, hogy feladtuk állásainkat. Nagy csomagolás indul meg és kénytelen voltam lóháton hátrarohanni, mire lecsillapodtak a kedélyek.

Április 27.

Reggel a lőszerhelyzet pontos megállapítása végett a vonalat végigjárom. Felkeresem a cimborákat. A lőszer elegendő. A fiúk elcsigázottak. A nagy esőzés teljesen eláztatta őket. Ennek ellenére semmi kívánságuk nincs, csak a meleg étel után vágynak. Két napja ugyanis a vonal meleg ételt nem látott, mivel az állandó harc lehetetlenné tette a konyha kijutását. Végre kis harcszünetben kiosztjuk az első gulyást, tele disznóhússal. Utána forró kávé. Nagy szerencsénkre a harcterületté vált falvak állatállománya majdnem teljes egészében szabadon mászkál. Befogásuk néha egészen könnyen, de sokszor azonban nevetségesen sok futkározás árán megy. Persze ilyen kedélyeskedésre csak olyan részeken kerül sor, ahová az oroszok nem látnak be. A baka viszont a hasáért az életét is szívesen kockáztatja. Ennek eredménye azután, hogy csordákban hajtják hátra a teheneket. Gyakran sikerül egy-egy disznót is elkapni, de azt lőni kénytelenek, mert szalad. Lényeg tehát, hogy folyik a beszerzés, jó koszton van a szenvedő harcos baka és így jobban bírja az idegtépő harcot.

Én személyemre nézve hálás lehetek a sorsnak, mert sikerült a vonaltól mintegy 4-500 méterre lévő házba beszállásolni, ahonnan a lőszertiszti teendőket kell ellátnom. Telefont kapok, és a cimborákkal állandó összeköttetésben vagyok. Mint lőszertiszt, rengeteg a dolgom. A zászlóalj és az ezred vonalába is bekapcsolnak és most már kibővülve a feladatom a fel- és lemenő parancsnok továbbítása. Örülök beosztásomnak, mert a fiúk ismernek, és tudják, ha betelefonálnak hozzám, ha más nem, én veszem a kívánt lőszeresládát vállamra, de nem hagyom őket lőszer nélkül. Minthogy azonban a házam tája erős akna és tüzérségi tűz alatt áll, a felhalmozott lőszert kénytelen vagyok földalatti bunkerekben tárolni. Nagy építkezésbe kezdek és estére már minden a föld alatt van, úgy, hogy az akna nem tudja átszakítani a tetőzetét. Ezzel egy nagy gond szakad le vállaimról.

Április 28.

Éjjel már aludtam, de nem sokat. Levetkőzni nem lehet, illetve könnyelműség. A vonal közelsége, a folytonosan beszivárgó bandák gyakran okoznak meglepetést.

Új zászlóalj-parancsnokot kapunk Nagy Aladár őrnagy személyében. Volt parancsnokunk ugyanis még az első napon „légnyomást" kapott, és rájött, hogy hátul sokkal jobb.

Reggel Raab Bélával felkeresem új parancsnokunkat és jelentkezünk, illetve bemutatkozunk. Komoly légitámadást kapunk. Kaduk Pista sebesülésénél jelen vagyok, amikor szerencsétlen gyerek egy fel nem robbant kézigránáttól sok szilánkot kapott. Én támogattam a segélyhelyre, ahol Csáji Berci vette kezelésbe. Utána hamarosan komoly gránáttüzet kapunk, melyet elég kedélyesen futóárokban hasalva élünk át.

Délután egy hosszabb aknazáport kaptunk. Pechemre éppen házam táját vették tűz alá. Hullt minden szét. A fiúk egy része a ház körül tartózkodott, mikor az első akna vagy 50 méterre bevágott. Mindenki ugrott az árokba, mert egy aknát az orosz soha nem lő. A második egészen közénk esett és így történt, hogy az őrnagy úr legénye csúnyán megsebesült. Csizmapucolás közben ő is ugrott a gödörbe és egy nagyobb szilánk olyan szerencsétlenül érte fejét, hogy a bal halántékától a két szemén, orrán át a jobb halántékáig mindent levitt. Én a házba ugrottam be és annak ablakából vettem észre súlyos sebesülését, hozzám mintegy 4-5 méterre. Sűrű aknarobbanások kis szünetében egy sebkötöző csomaggal kiugrottam hozzá. A látvány borzalmas volt. Sok sebesültet láttam, de ez volt a legborzalmasabb. Két vastag párnakötést tettem a szemei helyére, a pólyával körülcsavartam fejét. Közben beszélgettünk. Eszméleténél volt, értelmesen válaszolgatott, de jobb kezében ott szorongatta gazdája fényesítőkeféjét. Mikor a tűznek vége volt, hordágyra tettük és még annyit mondott, adjam át a kefét az őrnagy úrnak. Akkor elvesztette eszméletét. Talán jobb lenne, ha meghalna. Ez lenne neki a jobb.

Ilyen és hasonló események után idegállapotom nem volt a legjobb. A kevés alvás miatt a kimerültség lett úrrá rajtam. Mindenesetre szerencsém volt és folyton erősebb a hitem, hogy az Isten velem van.

Erre gondoltam aznap még akkor is, amikor egy le nem becsülendő esemény főszereplője voltam. Leírásom eredetisége megkívánja, hogy erről kellemetlen témaköre ellenére is megemlékezzem. Kénytelen vagyok közvetlen szavakat használni. WC-re készültem. Eme helyiség a házam mellett táborszerűen foglalt helyet. A papíranyag, ami minden esetben a zsebemben volt, most szobámban pár másodperces keresgélést igényelt. Ennek köszönhetem életemet, ennek a pár másodpercnek, mert amikor az ajtón ki akarok lépni, hatalmas robbanással bevág egy akna egyenesen arra a helyre, ahol normális körülmények között már lettem volna. A ház mozgott velünk, hullt a vakolat. A helyzet komolyodik.

Elhatároztam tehát, hogy bunkert építek, ahol legalább nyugodtan aludhatok.

Április 29-30.

Az éjszaka szokatlanul csendes volt. Folyton esik, sőt, reggelre még a hó is megered. A reggel hűvös. A fiúkat valósággal fel kell ráznom reggeli szendergésükből, hogy a bunker elkészítéshez hozzáfoghassunk. Kirajzolom a nagyságot, megbeszéljük az építkezés műszaki részleteit, hogy a gránátot is bírja. A föld ragad a szerszámokra, de délre, mikor ismét megered az eső, már rakjuk rá a tetőt. Középre két hatalmas rönk kerül, amely 9 méter hosszú. Szélein egy-egy épületgerenda, melyeket hasábfákkal rakunk be lehetőleg légmentesen. A nyílásokat előbb szalmával betömjük, majd utána a száraz falevélréteg következik, és csak erre jön a kiásott agyagos föld. A bunker nem magas, de mélyebbre a talajvíz miatt nem áshattunk. Deszkából padlót is csinálunk.

A legnevetségesebb a sürgős munkálkodás után, amikor egyikünk a másik után jelenti ki, hogy inkább alszik a házban, mint a vizes bunkerban. Persze, amikor kapunk egy nekünk szánt aknasorozatot, akkor sajnálkozunk, hogy miért is nem vagyunk lent.

A németek is kezdenek mozgolódni. Eleinte csak Tigrisekkel harcoltak velünk együtt, de ma már gyalogos csapatok is jönnek előre a vonalba. Nem személyüknek, de modern, príma fegyvereiknek örülünk. Most csak kisebb csoportok jöttek előre szemrevételezni a helyzetet, de a hírek szerint hamarosan bekapcsolódnak a harcokba is.

30-án este az oroszok erősen támadnak. Komoly védővonalunkon azonban nem tudnak áttörni, az orosz veszteség aránylag nagy. Több fogoly akad hurokra, akik közül hármat nekem kell tolmács útján kihallgatnom. Sok érdekes dolgot tudok meg tőlük, különösen az ellenséges tüzérség, harckocsik, aknavetők helyét illetően. Parancsot kapok a tüzérfigyelőink ez irányú tájékoztatására, mely alapján a bemondott pontokra jókora tüzérségi tüzet zúdítunk.”

Folytatás az archivneten

Kitörés a gyűrűből – Ilovszkoje, 1943.

Darvas László honvéd százados visszaemlékezése az ilovszkojei kitörésre

"Nemes Zetényi Csukás Kálmán vk. alezredes úr

Hősi halála körülményeinek leírása.

1943. január 17-én a délutáni órákban érkeztem a IV. sízászlóalj töredékével Ilowskoje községbe. A község körvédelemre volt hevenyészetten berendezkedve. Igen nagy hideg volt. Éjjelezni szándékoztam, ezért rövid kérdezősködés után jelentkeztem a községben lévő erők parancsnokánál, nemes Zetényi Csukás Kálmán vk. alezredes úrnál. Jelentettem, hogy az ütközetekben és menetekben halálosan kimerült csapatomnak pihenésre van szüksége, egyébként a parancsnoksága alá helyezem magamat. Az alez. úr, aki a szintén hősi halált halt Lécz József vk. szds. kíséretében fogadott, az erőállapotot figyelembe véve elrendelte, hogy csapatomat a fürdőépületben szállásoljam el, ott a szolgálat és biztosítás megszervezése mellett éjjelezés és pihenő, szükség esetén, mint védőkörlettartalék kerül alkalmazásra. Étkeztetésről gondoskodott, engem törzsemmel együtt harcálláspontján tartott. Bér nagyon el volt foglalva, kikérdezett és tájékoztatott a helyzetről, valamint arról, hogy már Podsserednje községben nagyobb erejű orosz csapat van, így a visszavonulási út el van vágva. Még félálomban hallottam, amint a részletes felderítésre több intézkedést adott ki, és több telefonbeszélgetést is folytatott, és ezekből értesült arról, hogy már Nikolajewka-Alexejewka községbe is harckocsikkal megerősített orosz erők törtek be, és ott közelharc folyik. Ezután mélyen elaludtam. 18-án 6 h. tájban felébredve az alez. úrtól személyesen kaptam parancsot arra, hogy csapatommal, amelyet ez alkalomra megerősített, a községtől DNY-ra levő erdőben lévő orosz erők ellen, akik a körvédelmet állandóan nyugtalanították, támadást hajtva végre az erdőt tisztítsam meg, és ott a helyzetet részletesen derítsem fel. Lőszerkiegészítésről gondoskodott. 

Darvas László százados, a MÉR Lovagkeresztjével 1944-ben

 Ugyancsak intézkedett arra, hogy a többi, szükségesnek mutatkozó irányokban más csapatrészek hasonló támadásokat és felderítő vállalkozásokat hajtsanak végre. Ezek bebizonyították azt, hogy a község teljesen körül van véve és az oroszok megsemmisítő támadáshoz gyülekeznek. Feladatom sikeres bevégzése után a besötétedéskor veszteség nélkül bevonulva a községben lévő saját erőket lázas készülődésben találtam. Jelentkezésem alkalmával az alez. úr közölte velem, hogy a rendelkezésére álló erőkkel az oroszok gyűrűjéből kitörést végrehajtva Volokonnowka-ig szándékozik előretörni. Jelentettem, hogy az igen nagy hidegben, egész nap étlen-szomjan, mély hóban, dombos-erdős terepen, rendkívül nehéz viszonyok között folytatott állandó harcok a legénységemet annyira kimerítették, hogy kételkedem abban, hogy még egy ütközet után messzire el tudnánk jutni, ezért úgy döntött, hogy az áttörésnél nem oszt be az élen küzdőkhöz, hanem mint tartalékot fog alkalmazni, addig is a helyzet kialakulásakor adandó parancsáig csapatommal pihenjek. Nagyon kimerült lévén már alig tudtam a figyelmemet összpontosítani, és már félálomban hallottam, hogy több telefonbeszélgetés után az alez. úr bizonyos német csapatrészekkel való együttműködés miatt a kitörés végrehajtását másnapra halasztotta és a már megindított, de még tért nem nyert támadást leállította."

A teljes visszaemlékezés az Archivneten található. 

Ha pedig valaki más nézőpontból is látni akarja,  akkor Pálos Géza repülő százados visszaemlékezése itt olvasható.

A MÉR Lovagkeresztje (hadiszalagon a kardokkal), amelyet Darvas László az ilovszkojei kitörésnél nyújtott teljesítményéért 1943.09.02-én kapott meg.

Darvas László vitézzé avatási oklevele, amit már az emigrációban állítottak ki.

Tüzértisztként a kerékpárosok között – Kende Péter százados pályafutása

 Kölcsei Kende Péter tüzér százados családjának sorsa hű lenyomata a huszadik századi magyar valóságnak.  Sokféle társadalmi réteg, sokféle nemzetiség, sokféle sors, mindez a történelem által könyörtelenül befolyásolva.  Figyelmesen olvasva és lehántva róla azokat a rétegeket, amit a kényszerűség rakott rá, talán rájövünk, milyen nehéz is lehetett lavírozni abban a korban. Kende Péter százados pályája  szorosan összefonódik a kiskunhalasi kerékpárosok történetével.  

37M Hansa Lloyd tüzérségi vontató, a kerékpáros ütegek járműve (a kép illusztráció)

Életleírásából egy rövid részlet:

"....Valami egészen különös levegő fogadott bennünket a visszacsatolt területeken. Más emberek, egészen más gondolkodású magyarokat találtunk. A polgári demokrácia szelleme volt ez a nekünk különös valami. És nagyon jól éreztem magam ebben a friss levegőben. A mai napig legszebb emlékeim közé tartozik a megismerkedés ezzel az új szellemmel. Komáromban a III. sz. erődben helyeztek el bennünket. Mellettünk volt a lengyel hadifogolytábor, ahol azokat a lengyel tiszteket gyűjtötték össze, akik a német megszállás elől Magyarországra menekültek. Igen értékes emberekkel ismerkedtünk itt meg. Láthattuk az izzó gyűlöletet, mely a betolakodó németek ellen izzott a lengyelek szívében, s rám ez különösen nagy hatással volt. A felvidéki bevonulás emlékére alapított Felvidéki Emlékérmet itt kaptam meg.

1939. október 1-ig voltam Komáromban. Innen áthelyeztek Kiskunhalasra, a 15. kp. zlj. üteghez gk. tisztnek. Perczel János őrgy. üpk. és Dudás Vilmos hdp. őrmesterrel kezdtünk az üteg megszervezéséhez és felállításához. A tartalékos legénység és a tisztek is egy darabig bent voltak. Itt is, mint Székesfehérváron, egy nagy parasztházba zsúfolták be a legénységet, míg pár hónap múlva a laktanyában a mi épületünk el nem készült.

A kerékpárosoknál igen jó bajtársi szellem uralkodott, ami kedvező hatással volt a mi életünkre is. Csak a zlj. pk-kal: Oszlányi Kornél alez-sel nem voltunk kibékülve. Cezaromániás hajlamaival sok keserves percet nekünk. Őbenne láttuk a prototypusát a kitüntetéshajhászónak. Csak együttlétünk alatt három Signum Laudist ismertetett el, s később mindenki által ismerten még a Mária Terézia-rendet is kiharcolta magának. Talán legjobban Mindszentivel tudnám összehasonlítani a két jellemet. Mindszentit is ismertem Zalaegerszegről és képzettársítás útján a két ember egyforma módra jelenik meg előttem, ha a múltba visszagondolok. 

Oszlányi alez. helyére Istvánffy alez. került, aki egészen más ember volt, ellenkezője Oszlányinak. Még Oszlányi alez. parancsnoksága alatt jelent meg a zsidótörvény, amelynek kapcsán okmányokkal kellett származásunkat igazolni. Igen nehéz helyzetben voltam. Anyai nagyszüleim, anyám kikeresztelkedet zsidók voltak, a származási igazolásomban is szerepelt ez a tény. A törvény alapján nem voltam zsidónak tekintendő, de anyakönyvi lapomon és egyéb okmányaimon piros tintával jelölték meg a tényt, hogy zsidószármazék vagyok. Vártam az elbocsátásomat vagy nyugdíjazásomat, de ez Istvánffy alez. liberális felfogása folytán mégsem következett be. Édesanyám kétségbe volt esve, de én vigasztaltam, hogy nem lesz semmi baj sem, ő nem tehet semmiről sem...."

A teljes életrajz olvasható az Archivneten.

A Don-kanyarról egy magyar páncélos katona szemével

Az alábbiakban közölt napló szerzője az 1917. március 19-én született K. Papp József, aki 1939. október 5-én vonult be kötelező katonai szolgálatára a munkácsi 12. kerékpáros zászlóalj 35M Ansaldokkal felszerelt kisharckocsi-szakaszához. Itt az alapkiképzést követően feltehetően harckocsivezetőként szolgált. Ezután – szakképzettségét hasznosítva – az alakuló 30. harckocsiezred kötelékébe sorolták.


A Magyar Királyi Honvédség második világháborús működése során sok szempontból meghatározó fontosságúak voltak a 2. hadsereg 1942–1943-ban, a Szovjetunióban vívott harcai. A közbeszédbe csak „Don-kanyar” néven bevonult eseményláncolat nehéz harcok sorozatából állt. Ebben a magyar csapatok főleg a 2. honvéd hadsereg kötelékében vettek részt. Ennek hadrendi alakulata volt az 1. tábori páncélos hadosztály is. Az egység főerejét alkotó 30. harckocsi ezredének felszerelése 108 db T-38G típusú, Škoda gyártmányú könnyű (magyar viszonylatban közepes) és 22 db PZ-IV F1 típusú közepes (magyar viszonylatban nehéz) harckocsiból állt, amellyel a németek látták el a honvédséget. Kellő számú harckocsi hiányában csak két zászlóaljat állítottak fel: mindegyik 2-2 közepes és 1-1 nehéz századdal (a 3. és a 6. századok lettek a nehéz századok). A magyar hadvezetés a hadosztály páncélos állományát kiegészítette még 19 db Nimród páncélvadásszal és önjáró légvédelmi gépágyúval (ezek az 51. páncélvadász-zászlóaljba kerültek), 14 db Csaba páncélgépkocsival (az 1. felderítő zászlóalj számára), valamint 17 db Toldi könnyű harckocsival (ezeket különböző helyekre osztották be). A magyar páncélosok az új technikára való kiképzést a németországi Wünsdorfban lévő páncélos iskolán kapták meg. A hadosztály vasúti kiszállítása 1942. június második felében kezdődött meg, és július elejére értek ki a magyar 2. hadsereg korábban kiszállított könnyű hadosztályai mögé. Részt vettek a szovjet hídfők felszámolását célzó támadásokban, ahol számottevő veszteségeket szenvedett. Ezek közül kiemelhetőek: az 1. urivi ütközet (július 18.), a Korotojak elleni két támadás (1942. augusztus 7-én és 15-én), a második és a harmadik urivi ütközet (1942. augusztus 10-én, valamint szeptember 9-én). A hadosztály később a januári visszavonulás során csaknem teljes járműállományát elvesztette, valamint komoly személyi veszteségeket is szenvedett.

Az alábbiakban Papp K. József frontnaplójából olvahatóak részletek:

1942. július


 "1-én krumplifőzés. Zsoldfizetés.
2-án Vasárnap Istentisztelet, du. fotballmeccs.

3-án de. csukló kiképzés, du. gázálarc kik[épzés], fegyelmező.
4-én de. filmfelvétel, du. parkírozás.
5-én de. távbecslés, du. egészségügyi kiképzés, (5-6) főtt krumpli.
6-án de. menetkészültség, du. tüzéreknél tábortűz.
7-én 2h-kor riadó, 3h-kor menet. 7h-kor Tarnovoje Toszkoloj. 11h-kor menet Korotojak, 12h-kor támadás, orosz házakat támadtunk 18h-ig 3-szor repülőtámadás. 1 órára értük utol a századot égő falun keresztül. 7-én megtett út 80km.
8-án megtett út 20km. Karbantartás, pihenő. 20h-kor indulás. Jesdocsnoje 24 h-kor érkeztünk.
9-én megtett út 48km. Vasárnap ébresztő 2h-kor, indulás 4-kor. Útvonal Kotován keresztül Bordivenka. Érkezés 12h-kor tankolás és fürdés. Karbantartás, mézszajrézás. 8h-kor készenléti hely.

10-én 12h-kor indulás a támadásba. 5h-kor támadunk. A tüzérségünk elkésett, és minket lő. A támadás balul üt ki, mert az ellenségnek nagyerejű tüzérségi tüze volt 2 nehéz kocsinkat kilőnek Topai pcsk. úr meghalt. Repülők bombáznak, egyet lelőnek. Megtett út 25 km. Nagy repülő támadás. 12h-kor lőszerünk elfogy, utána fölvételezés, megint repülő támadás. 20h-ig biztosítás utána bevonulni nagy világítással. Repülő támadás. Roszik kocsiját vontatni kell. 1 órai pihenő. Szabados tizedes megsebesült.
11-én 28 km. A Roszik kocsiját tovább vontatjuk a század után. 14h-ra bevonulunk utána karbantartás, pihenő.
12-én megtett út 25 km. Vontatás üzemképtelen kocsit Ivanovkán keresztül Krasznó Lipjére Ruzsa fölterjesztése Bronzra.
13-án megtett út 41 km, benzintank kiszerelése. Ebéd főtt krumpli. Bevonulni a századhoz 9h-ra.
14-én Jesdónójei erdőszegély. Ébresztő. Riadó 5h-kor menetkészültség. Gyalogság támad és
egy pár nehéz és könnyű harckocsi. Eredmény nincs. Zsoldfizetés. Orosz tiz[edes] megsebesült, Szemán kocsija megégett.
15-én ébresztő 4h-kor, készültség 12h-kor, indulás 13h-kor. Támadás Korotojakot keresztül a falun. 2 nehézpuska találat érte a kocsinkat, túloldalról a tüzérség lőtt bennünket. Sok orosz halott, az utak aknázva voltak. 8h-ra visszavonultunk az erdő szegélyére, ott biztositás. Megtett út 40km. Szemán Mihály tiz., Kis Ferenc őrv[ezető], Tóth Ernő őrv. meghalt.
16-án ébresztő 5 h-kor, kocsik álcázása és várni a további parancsot. 7h-kor bevonulni a századhoz. Egész délután szól az ágyú, ropog a géppuska, a repülők bombáznak. Egész éjjel a repülők bombáznak. A koszt nagyon gyenge. Pártos fhdgy. úr, és Vig Sándor tiz. megégnek.
Vasárnap 17-én Ébresztő 5h-kor. Készenlétben pihenő. 2 kocsi kimegy támadásba, hadnagy úré
és a Rosziké. Szerencsésen visszaérkeztek. Éjjel repülők bombáztak.

18-án ébresztő 5h-kor Riadó készültség. Du. repülőink bombázzák az ellenséget. Éjjel bombáznak bennünket. Hegyi kocsija a szerótól bevonul.
19-én ébresztő 5h-kor. Esik az eső. Riadó készültség van. Levelet és újságot kaptam. Egész éjjel repülők jártak és bombáztak.
20-án István Király van. Ébresztő. Riadóval kezdődik. 5h-kor németek most támadnak, mi pedig
várjuk a bevetésünket, hogy segítsünk nekik az előre haladásban. Vadalmát megfőzve eszünk. Egész nap a repülők járnak. 3h-kor már 10-szer jönnek és bombázzák az ellenséget. Szemánt és Tóth Ernőt eltemetik. Kis Ferencet nem találták meg.
21-én ébresztő 5h-kor, zsoldfizetés, karbantartás. Légicsata, 3 megsemmisül. Egész nap repülők járnak.
22-én ébresztő 5h-kor zsírzás. Kis Ferenc őrv. kórházban van, nem halt meg. Egy doboz krumplit 4 cigarettáért vettem.
23-án vasárnap van. Reggeli feketekávé, vajas kenyér egy szelet, tízóraira főtt krumpli. Két ellenséges gépet lelőnek. Éjjel repülők bombáznak.

24-én ébresztő 6 h-kor. De. elbeszélés a civil életről, du. riadókészültség. A koszt nagyon gyenge, lézengünk az éhségtől.
25-én de. riadókészültség és ? ismétlés és történelem ismétlése. Du. pihenő.
26-án megtett út 36km. 2h-kor riadó, 4 h-kor menet Malinovajára, érkezés 7h-kor. De. kocsi alá óvóhely, du. élelmezés, koszt javítása.
27-én ébresztő 7h-kor. Fegyverzet és kocsi karbantartás. A koszt sokat javult. Juhász és Ötvös fölterjesztés Bronzra.
28-án karbantartás, oltás. Tűzoltás, egy egészségügyi megégett. Ötvös krumplit hoz.
29-én reggeli tea, gyümölcsíz. Esik az eső. Ötvöst előléptetéshez fölterjesztik. Ötvös krumplit szedni van. Parancsba megjött a Kis ezüst érem, hogy megkaptam.
30-án vasárnap de. fürdés és mosás, du napos vagyok. 16h-kor ünnepség az érem átadása, este utána ünnep tiszteletére főtt krumpli. Este szolgálat ügy[eletes] Szécsi őrv.
31-én 1h-ig napos szolgálatban vagyok. 6h-kor ébresztő, de. fürdés, du. pihenő.

1943. január:

"17-én nagyon hideg van. Vasárnap támadásba megyünk, 27 kilométert teszünk meg. Két lövést adunk le, eredmény nincs. Vissza Goncsarovkára. Nagy pánik van, harckocsikat robbantják fel, be vagyunk kerítve, Komenka az oroszoké. 9h-ig menet. Egy faluban pihenőt tartunk. A nép özönlik, kocsik maradnak le, nagyon sok anyag marad le.

18-án benzinünk elfogy. Két kannát ennél találok. Tovább menet. Vételezünk olajat, benzint. Már óriási pánik, egymás után maradnak le a kocsik. 2h-kor támadásba megyünk, 3h-kor kilőnek bennünket. Csóti Lajos a kocsi hátulján ült, páncéltörő eltalálta és meghalt. Kocsinak a kupoláját érte a találat. Nekünk Hál Istennek nem lett semmi bajunk. Nádudvari kocsija és a Virág kocsija aknára futott. A Holdvéber és a Nádudvari megsebesült, Motyó lövegjének a csövébe lőnek, a kocsiban robban, Bovolycsok hadapród meghalt. Én a Siket kocsijába voltam a Kenézzel, Heppel és a Királlyal. Támadás után visszamentünk a főhadnagy úrhoz. Utána Nyikolajevkán keresztül Alekszejevkára. Óriási tömeg. Nagy zendülés. Itt háltunk.

19-én raktárt kirabolják, mindenki azt visz, amit akar. Óriási pánik ismét Kocsiját mindenki otthagyja, a kocsit mi is megpakoltuk, sok cukrot, szalámit, vitamint, gyümölcsöt, konzervet. 11h-ra Bugyennijre érünk, már a század itt gyülekezik. Bovolycsokot itt temettük el. Délután Novij Oszkolba indultunk a szeróba a Motyó kocsijával. 8h-ig menet egy faluba. Pihenő."




  A napló többi része olvasható az Archivneten