Egy orvosszázados küzdelme rendfokozatának megtartásáért

A Magyar Nemzeti Levéltár online folyóiratában (www.archivnet.hu ) megjelent az alábbi forrásközlemény, amely egy orvostiszt kitartó küzdelmét mutatja be, amelyet az 1956. utáni években vívott rendfokozatának megtartásáért. A teljes cikk itt olvasható

„Magyar Honvédelmi Miniszter Úr! Alulírott dr. Széll Endre ózdi lakos városi kórházi osztályvezető főorvos azon tiszteletteljes kérelemmel fordulok Miniszter úrhoz, hogy nekem a tartalékos orvosszázadosi rendfokozatot visszaadni szíveskedjék, amitől 1958. február 28-án megfosztottak."

Orvos századosi hajtóka (fekete bársony alapon).
A kép illusztráció, forrása www.erdemrendek-kituntetesek.hu

Dr. Széll Endre (Szár, 1905. december 27. - Esztergom, 1977. július 9.) kötelező katonai szolgálatát a 2. gyalogezrednél teljesítette, 1929-ben orvosi diplomát szerzett Pécsett, majd 1931-ben sebész szakképesítést kapott. 1933. október 1-jétől került hivatásos honvéd orvosi állományba a 4. kerékpáros zászlóaljnál. 1935. augusztus 1. és 1936. augusztus 1. között a 6/I. határőr osztálynál szolgált, majd a 2/III. zászlóalj kötelékébe helyezték. Következő szolgálati helye a szombathelyi 3/I. tüzérosztály volt 1939. január 23-ig, ahonnan a nagykanizsai honvéd kórház állományába került. 1939. augusztus 1-jétől rövid ideig a kassai, majd november 15-étől a kolozsvári helyőrségi kórházban szolgált. 1944. október 15. és 1945. április 30. között az 5. tartalék hadosztály egészségügyi oszlopával hadműveleti területen tartózkodott, majd amerikai hadifogságba esett, ahonnan 1945. november 12-én tért haza. 1947-ben betegség miatt hivatásos szolgálatra alkalmatlanná vált, ezt követően az ózdi kórház fül-orr-gége szakorvosaként dolgozott. 1957-ben megfosztották rendfokozatától.

A forráscsoport olvasásakor sokáig úgy érezzük, hogy az ügy végkimenetele független a vizsgálattól és a tényektől, a résztvevők és a körülmények előre meghatározzák, mi fog történni. Dr. Széll Endre orvos esetében a hatóságok képviselői a „vizsgálat" során azokat a tényeket, amelyek nem illettek előzetes koncepciójukba, egyszerűen figyelmen kívül hagyták, illetve nem ellenőrizték információikat. A vizsgálat során újabb és újabb „terhelő adatokat" találtak, végül - három évig tartó hivatalos eljárás után Széll Endrét megfosztották rendfokozatától. Mindezek mellett az is érzékelhető a forrásokból, hogy a forradalom után néhány évvel már bizonyos fokig enyhült a politikai légkör. A Belügyminisztérium véleményét megfogalmazó ózdi illetőségű politikai tiszt korábbi felfogását megtartva ugyanis dr. Széll Kálmán rendfokozatának visszaadását javasolta „azzal a megjegyzéssel, hogy nevezett személyt a megbízhatatlanok csoportjába sorolják be." Ózd járási kiegészítő parancsnokság felülvizsgáló bizottsága - úgyszintén fenntartva korábbi véleményét Széll Endre „ellenforradalmi" magatartásáról -, ekkor már az orvos szakmai munkájára helyezte a hangsúlyt. Ennek „alapján, mivel nevezett Ózd város és járásának egyetlen orr, fül, gége szakfőorvosa, és munkáját kifogástalanul látja el, a Kiegészítő Parancsnokság részére a sorkötelesek szakorvosi vizsgálatát is rendszeresen ő hajtja végre, ezért javasoljuk századosi rendfokozatának visszaadását." A döntést viszont a megyei hadkiegészítő parancsnok hozta meg, aki 1960-ban is ugyanaz az ezredes volt, mint 1957-ben, s a korábbi vádak, illetve vélhetően a „volt horthysta tisztek" iránti ellenszenve okán utasíthatta el dr. Széll Endre századosi rendfokozatának visszaállítását.

Kiss János altábornagy katonai pályafutása – frissítve

 Kiss János altábornagy Erdőszentgyörgyön (mai hivatalos neve Sângeorgiu de Pădure) született 1883.03.24-én, apja Kiss János, anyja Karácsony Rozália. Régi katonacsaládból származott: első ismert katonaőse Kiss Sámuel, aki már a napóleoni háborúkban is részt vett, a kolozsvári császári és királyi 51. gyalogezred kötelékében. Később is katona maradt, részt vett az 1848-49-es szabadságharc csatáiban is. Mindkét fia katonai pályára lépett, közülük Kiss Antal a bécsújhelyi katonai akadémiát 1836-ban fejezte be. Később mindkét fiú részt vett a szabadságharcban, Sándor elesett, míg Antalt szerepvállalása miatt először golyó általi halálra, majd 16 év várfogságra ítélték. Később kegyelmet kapott, majd 1869-ben visszaténylegesítették. Példája, életútja, nevelése nagy hatással volt unokájára, a későbbi altábornagyra.

Kiss János katonai tanulmányai első állomása a kassai katonai alreáliskola volt, majd a nagyszebeni gyalogsági hadapródiskolában (Infanterie Kadettenschule) avatták hadapród tiszthelyettessé 1902-ben. Első szolgálati helye Kőszeg lett, ahol a 11. tábori vadász zászlóalj szakaszparancsnokaként látta el a fiatal tisztjelöltek teendőit.

1911.10.01-jével a 11., 20., 24. és 29. tábori vadászzászlóaljak 4. századait kerékpárral szerelték fel, az alakulatok mozgékonyságának növelésére. Kiss János, ekkor már főhadnagyi rendfokozatban a kerékpáros század parancsnoki teendőit látta el. Ebben a beosztásban érte őt az I. világháború kitörése. Részt vett egységének összes harcában. Az alakulat 1915. májusáig az orosz fronton harcolt, majd az olasz hadüzenetet követően a délnyugati frontra szállították át őket. Kiss főhadnagyot itt tüntették ki első ízben:1915. júliusának első napjaiban a III. osztályú katonai érdemkeresztet kapta kézhez a Wandalin menti harcokban tanúsított magatartásáért, majd július 21-én Peteanónál a Bronz Katonai Érdeméremben (Signum Laudis) részesült.

1916. tavaszán sebesült meg első ízben, amikor századának erődítési munkálatait irányította. Egy gránátrepesz a fején hasította fel a bőrt.1 916.03.18-án Novaledo közelében az Ezüst Katonai Érdemérmet, majd 1916.07.26-án Panaveggiónál a Ezüst Katonai Érdemérmet másodízben érdemelte ki.

1916.11.04-én a 2608-as magaslatot az erős ellenséges tüzérségi és aknavetőtűz és a szívós ellenállás dacára – miközben homlokán megsérülve vérző fejjel is tovább vezette a támadást – olyan mesteri módon foglalta el, hogy ezért a 3. osztályú Vaskoronarendet (hadiékítménnyel) kapta meg.

1917.12.09-étől – Schönner Odillo százados sebesülését követően – a kerékpáros zászlóalj parancsnoki teendőit látta el. 1917.12.25-én zászlóaljával a délnyugati harctéren fekvő 1108 méter magas Col d'Echele magaslaton állását hősies módon négy ellenséges ellentámadás ellenére megtartotta, miközben súlyosan megsebesült.

A Col d'Echele. A kép forrása: http://dersdesders.free.fr/bio_veterans/tuveri.html

 Felterjesztése szerint: "Ennek a kiváló tisztnek – aki emberei között mindig az első vonalban, soha nem lankadó bátorságával példát mutatott – volt köszönhető, hogy a zászlóalj, mely napokon keresztül a legerősebb tüzérségi tűz alatt állt és súlyos veszteségeket szenvedett, a túlerő ellenére, hűségesen vezetője vezetője példamutatásához tartva magát, feltétlenül és rendületlenül kitartott az elfoglalt területen és ezen kívül telve támadási szellemmel sikerült foglyokat ejtenie: 3 tisztet és 270 fő legénységet. Ezekben a napokban a zászlóalj tűzereje 490-ről 330-ra csökkent, ami hatásos bizonyítéka a harcok hevességének. Súlyos sebesülése ellenére Kiss százados kitartott és parancsokat osztogatott". Ezzel érdemelte ki a Tiszti Arany Vitézségi Érmet.

Tiszti Arany Vitézségi Érem.

Sebesülését hosszú kórházi ápolás követte a bécsi Rudolfiner kórházban. Innen állapotának javulásával Kőszegre szállították, ahol továbbra is kórházban tartózkodott. Műtétek és kezelések hosszú sora követte egymást, de jobb lába a felépülését követően is merev maradt. A kőszegi katonai alreáliskola nevelőtanárává nevezték ki. 1920-ban csapatszolgálatra jelentkezett, először a Nemzeti Hadsereg vasi gyalogezredében, majd az ebből szervezett 5. gyalogezredben szolgált. 1921.09.01-jével alezredessé léptették elő. Ezt követően Hajmáskérre helyezték, ahol az inotai közelharctanfolyam parancsnoki teendőit látta el, majd két évig Örkénytáborban a gyalogsági harcvezetési és lövőiskola harceljárás- és és közelharc-kiképzési vezetője volt. 1924-ben az 5. gyalogezred parancsokhelyettesévé nevezték ki. 1925.12.01.-1927.12.01. között Esztergomban a 3. kerékpáros zászlóalj parancsnoki feladatait látta el, majd ismét az 5. gyalogezredhez helyezték, ahol immár ezredparancsok lett. 1932.08.01-jétől a kaposvári vámőr kerület (illetve annak átszervezése után a 4. határőr kerület parancsnokhelyettes fedőnéven működő alakulat) parancsnoka volt, majd 1933.03.01-jétől Baranya vármegye testnevelési és népgondozási felügyelőjének teendői látta el.

Kiss János  ezredes a 3. kerékpáros zászlóalj parancsnokaként

 

Az 5. gyalogezred tisztikarában. Forrás: http://medals.extra.hu

Ezt követően ismét a kerékpáros csapatnemnél kapott feladatokat, amikor az I. vegyesdandár alárendeltségében működő rejtett kerékpáros dandár parancsnoka volt. 1936.05.01-jével tábornokká nevezték ki, egyben a Honvédség Főparancsnoka (HFPK) gyalogsági szemlélő mellé beosztott gyalogsági tábornok lett. Két évvel később gyalogsági szemlélővé nevezték ki, 1938.11.01-jétől altábornagyi címet nyert, majd 1939.05.01-jétől – rokkantságára hivatkozva – nyugállományba helyezték. Ezt követően Kőszegen telepedett le.

1943 decemberében tagja volt az újvidéki események tárgyalására kirendelt hadbíróságnak 1944-ben közreműködött a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának munkájában, ahol a Katonai Vezérkar vezetője lett. A szervezkedést leleplezték, 1944. november 22-én őrizetbe vették a vezetőket, köztük Kisst is. A rögtönítélő bíróság (a vezérkari főnök III. bírósága) Kiss Jánost , Nagy Jenőt és Tartsay Vilmost kötél általi halálra ítélte, és 1944.12.08-án a Margit körúti katonai fegyházban kivégezték őket. 

Kiss Jánost 1945.03.15-ével post mortem vezérezredessé léptették elő. Holttestét a háborút követően Kőszegre szállították, ahol ma is nyugszik.

Frissítés:

Kiss János kivégzésének 67. évfordulójára a kőszegi önkormányzat és a HM Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó Osztály felújította a tábornok kriptáját. A megújult síremléket a tábornok halálának 67. évfordulóján avatták fel.

Bővebben: http://www.honvedelem.hu/cikk/29394/felujitottak-a-tabornok-kriptajat

Kiss János síremléke Kőszegen

Kerékpáros gyűrű – "Katonaidőm emlékére"

Kis gyűjteményem egyik megbecsült darabja egy gyűrű. Története nincs, aukciós portálról származik.

Annyi valószínű, hogy Esztergomban készült. A belső oldalára vésett évszám 1937/38.

"Kerékpáron a Strázsahegy körül – 2. rész"

 A bejegyzés első része itt olvasható

"A királypuccsot, valamint az erőviszonyok végleges rendeződését követően a két említett kerékpáros zászlóalj – a honvédség egyéb alakulataihoz hasonlóan – köztük– visszatért béketevékenységükhöz. Ez elsősorban kiképzést jelentett, azonban 1932-ig, míg ismét be nem vezették az általános hadkötelezettséget, a zsoldos legénység nem volt ráutalva a folyamatos sulykolásra, jószerivel gyakorlottabbak voltak a fiatal tiszteknél. Így a katonák viszonylag sok szabadidővel rendelkeztek. Ez lehetővé tette azt, hogy sokrétű egyéb tevékenységet fejtsenek ki, részt vegyenek a város sport- és kulturális életében. A katonai vezetés intenzív támogatásával gyakran rendeztek versenyeket, elsősorban olyan sportágakban, amelyek kapcsolódtak a katonaélethez. Rendszeresen részt vettek a honvédség által rendezett versenyeken is, több alkalommal ők maguk voltak a rendezők. A versenyekről a helyi sajtó rendszerint tudósított is. Ilyen volt 1923. júliusában, mikor az alábbi szövegű cikk jelent meg az Esztergom c. hetilapban:

 „F. hó 14.-én délután 4 órától 11 óráig a 3. kp. zászlóalj tisztikara a táborban lévő elemi lőtéren sportlövészetet tart, amelyre vendégeket is szívesen lát.” 


A lap július 16-án az alábbi beszámolót közölte az eseményről:

 „Sportlövészet a táborban. Szombat délután Esztergomból szépszámú közönség rándult ki a táborban lévő elemi lőtérre, ahol a 3. kerékpáros zászlóalj tisztikarának rendezése mellett sportlövészettel kapcsolatos jótékony célú nyári mulatságokat tartottak. A céllövészet, amelynek kilenc válfaja szórakoztatta a fegyverhez értőket, nagy érdeklődés és élénk részvétel mellett folyt le. A kedélyes hangulatot nagyban emelte a dorogi bányászzenekar szebbnél-szebb darabok előadásával, a verseny befejezése után pedig a turista dalárda énekelt el több szép énekszámot a közönség lelkes tapsaitól követve. A versenyt tánc zárta le.” 

Persze, a sporteseményeken részt vett a „tábori”, vagyis a városon kívül található valamikori hadifogolytábor épületeit elfoglaló 4. kerékpáros zászlóalj is. 1929. októberében a „Névtelen Hősök III. stafétája” verseny katonák kategóriájában a 4. kerékpáros zászlóalj az I. és III. helyet szerezte meg, míg a 3. kerékpáros zászlóalj a II. helyezést érte el. 

Talán kissé furcsának tűnhet, de rendeztek versenyt más számokban is. 1922 februárjában például:

„F. hó 15-én d. u. 5 órakor lezajlottak a 3. honvéd kerékpáros zászlóalj ezidei szuronyvívó versenyének minősítő küzdelmei. Az igen szép számú nézőközönség előtt 24 vívónak küzdelme után a 6 legtöbb pontot elért vívó jutott be a döntőbe mely 19-én d. u. 5 órakor lesz a laktanya vívótermében.”

Persze a sportversenyek nem csupán a szórakozás céljait szolgálták. Jól mutatja ezt az alábbi hír 1923 októberéből:

„Katonai távgyaloglóverseny. A 3. kerékpáros zászlóalj f. hó 13.-án rendezte meg az évi távgyaloglóversenyét az Angol-Magyar Bank „Sparta” sportfejlesztő részvénytársaságának vándordíjáért, 10 kilométeres terepen teljes katonai felszereléssel. A győztes a 2. kerékpáros század lett, mely szakasz a 10 kilométeres utat zárt rendben teljes létszámával 78 perc alatt tette meg s ezen győzelmével immár másodízben nyerte meg az értékes vándordíjat. 1921.-ben az 1. kerékpáros század, 1922.-ben a 2. kerékpáros század.”

A teljes felszereléssel, zárt rendben megtett táv mai szemmel nézve is impozáns.

És gyakran előfordult, hogy a honvédség egyéb alakulataival kellet összemérni képességeiket:

„A hadsereg kerékpáros csapatversenyt 25-én, kedden tartották Esztergomtábor környékén. A rendkívül nagy követelményű versenyben hét szakasz indult, minden szakasz, amelyet tiszt vezetett, 47 teljesen harcszerűen fölszerelt kerékpárosból állott. A szakaszok golyószórókon kívül még nehézgéppuskákat is vittek magukkal. A verseny útvonala 80 kilométer volt, amelynek végén harcszerű lőfeladatot kellett a szakaszoknak megoldaniuk.  A csapatversenyt az esztergomtábori 4. kerékpáros zászlóalj nyerte meg a budapesti 6. kerékpáros zászlóalj, illetve a jászberényi 5. kerékpáros zászlóalj szakaszai előtt.”

Az érdeklődők a teljes cikket a Hídlapban olvashatják.

"Kerékpáron a Strázsahegy körül – 1. rész"

"A két háború között

Az I. világháborút lezáró trianoni békeszerződés szigorúan megszabta Magyarország számára a rendszerben tartható haderő nagyságát és összetételét. Ezek a tiltó intézkedések a gazdasági nehézségekkel párosulva már ekkor kényszerpályára állították a Honvédséget és benne a kerékpáros csapatokat. 1921-re a haditapasztalatok alapján és lehetőségek függvényében a megalakuló hét vegyesdandár alárendeltségébe egy-egy kerékpáros zászlóaljat szerveztek, amelyek maximális létszáma egyenként 18 tiszt és 450 fő toborzott legénység lehetett.. Ezek közül a 3. honvéd kerékpáros zászlóaljat Esztergomban, a 4. honvéd kerékpáros zászlóaljat Kenyérmező-táborban (1927-től Esztergom-tábor) állították fel. A zászlóaljak a békeszerződés előírásai szerint három századból álltak, nehézfegyverek és zászlóalj-közvetlen alakulatok nélkül. A kerékpáros zászlóaljaknak csupán az egyik századát szerelték fel kerékpárral, a másik kettőt gyalogosan alkalmazták, legénységük „zsoldos” katonákból állt, hiszen a békeszerződés életbe lépésével a sorkötelezettség is megszűnt. A húszas években nem is nyílt lehetőség további fejlesztésre, hiszen a győztesek által delegált Katonai Ellenőrző Bizottság ellenőrizte az előírások betartását.

A kerékpárosokat a gyalogság csapatnemeként szervezték, feladatuk elsősorban a felderítés volt. A korabeli Harcászati Szabályzat megállapította róluk:

„Alkalmazhatóak: felderítésre és az ellenséges felderítés gátlására, a szárnyak biztosítására, eltolás és átkaroló támadás fedezésére; gyors tartalékként; üldözésre; halogató harcra és elöl lévő fontos pontok megszállására.”

Legfontosabb tulajdonságaikat a következőkben foglalták össze:

„Jellegzetességeik: jó út és időjárásviszonyok mellett gyorsak, mozgékonyak és tűzerősek; gyorsaságukat önmaguk erejéből merítik; főleg utakon mozognak, azok mellett harcolnak és gyorsaságuk azok minőségétől erősen függ; menetük zajtalan, sebességük éjjel erősen csökken; (......) veszteségekkel szemben érzékenyek.”

A haderőfejlesztés a harmincas évek közepén fokozatosan felgyorsult, végül 1938-ban a Darányi-féle úgynevezett „győri programban” érte el csúcspontját. Az anyagi fejlesztésekkel egy időben jelentős átszervezések is végbementek, annak érdekében, hogy a Magyar Királyi Honvédség megfeleljen a korszerű háború követelményeinek.

A kerékpáros zászlóaljak felszerelését az 1938. október 1-jével életbe lépő Huba I. hadrend szerint jelentősen megerősítették. Az egységeket alkotó három kerékpáros századnak századonként rajonként 1-1, összesen 12 golyószóróval kellett rendelkeznie, géppuskás százada hat géppuskából és két nehézpuskából állt. Zászlóalj közvetlen alakulatként egy árkász-, egy páncéltörő ágyús és egy távbeszélő szakaszt alkalmaztak, továbbá alárendeltségükbe helyeztek egy kisharckocsi-szakaszt és egy gépvontatású közepes tarackos üteget is.

Felszereltség, járművek

A kerékpáros csapatnem alapvető felszerelési cikke maga a kerékpár volt. A két világháború között a Magyar Királyi Honvédségnek kétféle rendszeresített szabványos kerékpárja volt. Mindkettőt a csepeli Weiss Manfréd Művek gyártotta, és 19 M, illetve 32 M kerékpár néven voltak használatban.  Kiképzési célokra további típusok is szolgáltak a honvédségben, Puch, Steyer  és Bianchi gyártmányúak, valamint többféle, polgári használatra gyártott Csepel kerékpár, de ezek darabszáma nem volt jelentős. A második világháború során gyakran vonultattak be polgári tulajdonban álló járműveket is, gyakran tulajdonosukkal együtt. Említést érdemel még a 32 M kerékpár összecsukható változata, amelyet az ejtőernyős csapatok számára gyártottak.

A hadikerékpárt különféle szerelékekkel tették alkalmassá arra, hogy a katonaélethez szükséges felszereléseket szállítani lehessen. Vázára karabély hordkészüléket szereltek, csomagtartójára kerékpáros málhatáskát lehetett rögzíteni. A golyószórót, a távbeszélő és az árkász felszerelést szintén speciális hordkészülékekkel és szíjakkal rögzítették. A korabeli tapasztalatok szerint a 32. M kerékpár hadi alkalmazásra megfelelő, megbízható, robosztus szerkezet volt, amelynek teherbírása meghaladta a 150 kg-t. Egy 1942-ben avatott kerékpáros tiszt mondta róla: „…csak elhagyni lehetett, elrontani nem…”  Gumiabroncsa egyaránt lehetett tömlős és tömör kivitelű. Kevés karbantartást igényelt, a szétszedést csak a tisztításhoz szükséges mértékig engedélyezték. A bonyolultabb munkák elvégzésére minden szakasztörzsben egy műszerész volt beosztva.

Az alakulatok gépesítettsége 1938-at megelőzően megfelelt a honvédség átlagának., majd a német – és kisebb mennyiségben olasz – gépjármű-szállításokból kifolyólag az egységeket nagyobb mennyiségű teherautóval látták el. Ezt követően a kerékpáros alakulatok már nem csak a nevükben voltak „gyorscsapatok”. A kerékpárosok fegyverzete nem különbözött az egyéb csapatokétól, az egyéni lőfegyver az 1931., illetve 1931/A. M. puska volt. Rendszeresített nehézfegyvereik között szerepelt a 31 M. golyószóró, a 1907/31 M. Schwarzlose géppuska, valamint az 1936 M. 20 mm-es Solothurn nehézpuska. A páncéltörő ágyús szakaszok 4 darab 36 M. 3,7 cm-es löveggel voltak felszerelve, melyeket a Krupp félrajkocsikkal vontattak. Megerősítésképpen 1939-től a zászlóaljak parancsnoksága alá rendeltek egy 10,5 cm-es közepes tarackos üteget is, amely 4 db 1937 M közepes tábori tarackkal rendelkezett. További megerősítésképpen a zászlóaljak kaptak egy szakasz (6 db) CV-35 Ansaldo típusú kisharckocsit is. Az Ansaldók 3,2 tonna tömegűek voltak, 2 fős személyzet irányította őket és kezelte az ikercsövű Gebauer gyártmányú géppuskát. Már rendszeresítésükkor is elavultak voltak, gyenge páncélzatuk és kis teljesítményük alkalmatlanná tette őket a harcra.

Kerékpárosok a város életében

Az 1919-es forradalom utáni zűrzavarban különféle karhatalmi és katonai egységek működtek a városban és környékén. A rend megteremtésében és stabilizálásában tevékenyen közreműködött Szívós-Waldvogel József ezredes, aki sok szállal kötődött a városhoz.

SZÍVÓS-WALDWOGEL JÓZSEF, vitéz (Esztergom, 1872.01.29-Esztergom, 1952.04.30) Középiskoláit szülővárosában végezte, majd a cs. és kir. 26. gyalogezredben leszolgálta önkéntesi évét. A tiszti vizsga letétele után ténylegesíttette magát. 1894. 05.01.-1916. 02. között a 44. gyalogezredben szolgált. A háború kitörésekkor a 44. gyalogezreddel hadba vonult századparancsnokként. Végigharcolta az első világháborút, négy alkalommal sebesült. A forradalmak idején nem teljesített szolgálatot. Visszatért Esztergomba és itt megalapította a keresztényszocialista pártot. 1920-ban megalapította a MOVE (Magyar Országos Véderő Egylet) esztergomi csoportját. A Nemzeti Hadsereg bevonulása után Esztergom vármegye katonai parancsnokává nevezték ki. 1921.09.09.-1922.05.15 (?) között a 3. kerékpáros zászlóalj parancsnoka volt, majd a budapesti műegyetemi karhatalmi zászlóaljat vezette. 1921-ben vitézzé avatták. Tábornoki rendfokozatban vonult nyugalomba 1925-ben. Halála után az esztergomi Belvárosi Temetőben helyezték örök nyugalomra."

 

A teljes cikk a Hídlapban olvasható