Felderített sorsok

A veszteségek dokumentálásának kérdése már a háború alatt is nehézséget jelentett. Később, a magyarországi harcok során - ahol a harchelyzet gyakori változásai, valamint a gyakran el sem készült, még gyakrabban megsemmisült veszteségi dokumentáció még bonyolultabbá tették a veszteség adatolását - nagyon gyakran szembesülünk a kutatás során olyan esettel, amikor egy-egy veszteségi adat még 75 évvel később is lappang, de  másodlagos adatokból, illetve fel nem dolgozott forrásokból össze lehet illeszteni a mozaikokat.

A fő kutatási területemet képező kerékpáros alakulatok 1944-1945-re már átszervezték, zászlóaljszinten csupán az 1. lovas (később huszár-)hadosztály hadrendi alakulataként szereplő kiskunhalasi 15. kerékpáros zászlóalj tevékenykedett. A halasi egység végigharcolta a lovashadosztály 1944-es belorussziai és lengyelországi harcait. 1944. augusztus 20-án megindult a szovjet hadsereg Iasi-Kisinyovi hadművelete, melynek következményeként Románia augusztus 23-án kilépett a háborúból és megnyitotta az utat a 2. Ukrán Front előtt, melynek csapatai akadálytalanul vonulhattak a Déli-Kárpátok hágói felé. Mivel most már az ország területe vált veszélyeztetetté, szükség volt a lengyel területeken harcoló magyar csapatok hazaszállítására. A lovashadosztályt szeptember 19-étől vonták ki az arcvonalból és indították őket a berakodó állomásra, Grodziskra. A huszárhadosztályt szállító szerelvények 1944 október elejére érkeztek Magyarországra és a Duna-Tisza közén rakodtak ki. Ezt követően végigharcolták az alföldi visszavonulást, majd a Csepel-szigeten láttak el partvédelmi feladatokat. A szovjet csapatok 11.21-én  - éppen a 15. kerékpáros zászlóalj védőkörletében - Ráckevénél átkeltek a Kis-Dunán, kettévágva a lovashadosztály védelmi vonalát, északi irányba szorítva a magyar csapatokat, illetve a hadosztály egyes részei Makádnál keltek át a Dunántúlra. A halasi kerékpárosok zöme a sziget északi része felé vonult vissza.



Egy kedves ismerősöm - aki a német haderő magyarországi veszteségeinek dokumentálásával foglalkozik - a közelmúltban felhívta a figyelmemet egy érdekes adatra. Pusztaszabolcs római katolikus halotti anyakönyvének az 1945. év 2. és 3. bejegyzése szerint

"Rácz József szül.: Szeged lakik: Kiskunhalas  Halála napja: 1944.12.11. orosz katonák által okozott fejlövés. A szabolcs pusztai uradalom területén halt hősi halált. A származási lap fémtokja a bal külső zsebbe visszatéve a katonazubbonyba. Azonossági száma: 3282-16-0004. Csapattest: 15.kp.zlj.

Böhl Ernő  Pécs Halála napja: 1944.12.11. orosz katonák által okozott fejlövés. A szabolcsi pusztai uradalom területén halt hősi halált. Azonossági száma: 3242-19-06.04. A kiskunhalasi M.kir. 15.kp.zlj. által kiállított tűzkereszt igazolványt találtam nála. A sírban keze összetéve. Az előbbi halottal közös sírban fekszik."

Temetésük ideje: 1945.január 4., aláíró Dr. Paróczay Sándor helyi lelkész.

A kutatás megkezdésekor a HM HIM veszteségi adatbázisában úgy szerepeltek, mint akik mindketten eltűntek 1944.12.11-én. Ezt követte két másik forrás vizsgálata:

A helyi plébánia Historia Domusa szerint:

Rácz József hivatásos őrmestert és Böhl Ernő pécsi gyapjufonó őrvezetőt lőtték még agyon, kiket 1945. január 4-én a györgymajori tóban szörnyen csonttá fagyva találtak.

A közhiteles adatbázisnak tekinthető pusztaszabolcsi polgári anyakönyv bejegyzése szerint

Rácz József őrmester 29 éves, anyja Tóth Hermina, lakóhelye Kiskunhalas, meghalt 1945. 01.02., fejlövés,

Böhl Ernő honvéd, gyapjúfonó, 25 éves pécsi lakos,  1945. 01.02., fejlövés. 

A honvédség azonosságiszám-rendszerének ismeretében nem volt nehéz a pécsi születési anyakönyvben megkeresni az 1919. évi 604. születést: Böhl Ernő, apja Böhl János 31 éves bányamunkás, anyja Hufnagel Éva 27 éves, ágostai hitvallású evangélikus. Pécs, Gründler u. 10.

Rácz József születési bejegyzésének azonosítása még további kutatást igényel. Annyi bizonyos, hogy Tóth Herminnek és Rácz Józsefnek egy ugyancsak József nevű fia meghalt Szeged-Csengelén 1914.12.28-án, 11 éves korában. Valószínű. hogy a következő évben született fiukat ugyancsak Józsefnek nevezték. E szerint  csengelei születésű lehetett.

Az összegyűjtött adatokat átadtuk a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Katonai Emlékezet és Hadisírgondozó Igazgatóságnak, ahol ezek alapján intézkedtek a két katonára vonatkozó információk pontosítására.

A környéken lefolyt harcok relevánsnak tekinthető részletei:

Az 1. huszárhadosztály részei 1944.12.07-én a délutáni órákban ürítették ki Pusztaszabolcsot, ahonnan a Margit-vonalba, közelebbről Kisvelencére (Velence-Újtelep) vonultak vissza. Ez mintegy 15 km távolságot jelentett. A 15. kerékpáros zászlóalj mozgásáról, illetve tartózkodásáról az adott napon (12.11-én) nem áll rendelkezésre konkrét adat. Az alakulat útját egyelőre csak visszaemlékezésekből tudjuk rekonstruálni (Esztergomi Miklós zls. jegyzetei, Haypál Bertalan szds. visszaemlékezései, valamint a Néray Vilmos II. főhadnaggyal készített interjú, illetve Tomka Emil huszár alezredes naplója). Ezek összegzése szerint a zászlóalj szerelőoszlopát, vonatát és csapatrészeit északi irányba vonták ki a szigetről, a harcoló részek Tököl környékén komppal keltek át a Dunán 12.04-én. Másnap Százhalombatta-Ercsi környékén német csapatokat támogattak egy éjjeli támadás visszaverésében, majd Bián keresztül Bicskére vonultak. Innen a menetirány Környe volt, majd a zászlóaljtörzs rövidesen Vértessomlóra vonult, ahol december 24-éig tartózkodtak. A harcoló részek - két századba szervezve - 12.14-étől a 2. huszárezred alárendeltségében a Margit-vonalban harcoltak Kápolnásnyéken.

A környéken nem volt példa nélküli a hadifoglyok kivégzése. Rózsafi János kutatásaiból tudjuk, hogy 1944.12.07-én a 2. huszárezred egyik százada Felsőcikola felől vonult Pusztaszabolcs felé. A század néhány katonáját hátrahagyták, hogy várják be a korábban kiküldött járőröket, majd csatlakozzanak az alakulathoz. A járőrök beérkezése után a katonák úgy döntöttek, hogy részükről befejezik a háborút, és megadják magukat. A megérkező harcoló szovjet katonák a magukat megadó magyar huszárokat lefegyverezték, és három-négy fős őrizettel Adony irányába indították őket. A menet a felsőcikolai temető után szembetalálkozott egy Adony felől érkező szovjet egységgel, amelynek parancsnoka a hadifoglyokat tarkólövéssel kivégeztette, az egyik menekülőt pedig puskával lőtték agyon. A mészárlásban tizenkilencen vesztették életüket, az egyetlen túlélő Felsőcikolán kapott civil ruhát, és ott számolt be társai sorsáról. Másnap a település lakói földelték el a magyar katonákat, akiknek a földi maradványait a háborút követően a pusztaszabolcsi temetőben helyezték végső nyugalomra.

A 15. kerékpáros zászlóalj pusztaszabolcsi tartózkodására a kutatás jelen állása szerint nincs adatunk. A legközelebbi olyan hely, ahol a zászlóalj harcolt, Kápolnásnyék (15 km), illetve Százhalombatta (21 km). Figyelembe véve a korszak általános viszonyait, pontosító információk beérkeztéig valószínűsíthető, hogy a  két halasi kerékpáros katona - véletlenül vagy szándékosan - elszakadhatott alakulatától és valószínűleg bujkálás közben érte őket a halál. 

A kutatómunkához szükséges információk átadásárért köszönet illeti Rózsafi Jánost és Halasi Lászlót.