Ellentámadás a kenézlői hídfőben

1944 nyarán egyre világosabb lett, hogy Németország és a tengelyhatalmak nem kerülhetnek ki győztesen ebből a konfliktusból. Augusztus közepén, miközben a szovjet csapatok átlépték Románia határát, Mihály román király megpróbálta az olasz mintát követni, vagyis átengedni országán a nagy anyagi fölényben harcoló szovjet csapatokat. Ez Hitlert nagyon érzékenyen érintette, egyrészt a Románia területén álló csapatai, másrészt a ploesti-i kőolajforrások miatt, amelyek nagy szerepet játszottak a német hadigépezet üzemanyag-ellátásában. Románia uralkodója azonban 1944. augusztus 23-án cselekedett, és felbontotta a Hitlerrel fennálló szövetséget.

A román csapatok egy része már ezen a napon a németek ellen fordította fegyverét, a  Dél- Erdély ellen  szeptember első felében megindult magyar-német támadást – melynek célja a Kárpátok déli szorosainak lezárása volt – azonban csak jelentős mértékű szovjet segítséggel tudták visszavetni. A Heszlényi József vezérezredes által vezetett magyar 3. hadsereg az Alföld déli részén át hátrálva végül október elején a Tisza folyó mögött tudta védelmi vonalát megszilárdítani. A 2. Ukrán Front kötelékébe besorolt román 1. hadsereg és a volt hadifoglyokból toborzott „Tudor Vladimirescu” önkéntes hadosztály 1944. október 8-án zárkózott fel a Tisza vonalára. Október 11-én a szovjet csapatokkal sűrűn beékelt román erők több helyen is átkeltek a folyón, Szolnok és Mindszent között, elszigetelt hídfőket alakítva ki. Ezután a Debrecen mellett vívott harcokba vezényelték a seregtestet, majd visszairányították őket Tiszaug és Tiszainoka közé, ahol átkeltek a folyón. A hadsereg hegyi alakulatai november 7-9. között Tiszacsegénél váltottak partot, és indultak tovább Miskolc elfoglalására. A „Tudor Vladimirescu” hadosztály eközben Tiszanánánál kelt át a jobb partra, ahol a felső vezetés Salgótarjánt tűzte ki célul számára.
A 2. Ukrán Front jobb szárnyán harcoló román 4. hadsereg az észak-erdélyi harcokban küzdött, a halogató harcokat folytató német és magyar erőket követve csak október 26-án lépett a trianoni Magyarország területére, és november elsején zárkózott fel a folyó vonalára. A hadsereg sávhatárai Csap-Tokaj D. között húzódtak. Feladatul tűzték ki eléjük, hogy átkelve a Tiszán hatoljanak be a Bodrogköz területére, és ott észak felé nyomulva tisztítsák meg az ott védekező magyar és német erőktől. Velük a Kárpátokból a 4. Ukrán Front nyomása elől visszavonuló leharcolt csapatok álltak szemben. A Kárpátokban húzódó Árpád-vonal feladását követően a magyar felső vezetés a Tisza vonalát jelölte ki, mint feltétlenül védendő arcvonalszakaszt. A magyar 1. hadsereg parancsnokának (v. László Dezső vezérezredes) alárendeltségében más csapatok mellett többek között itt harcolt a 24. magyar gyaloghadosztály is, melyet a hadosztályközvetlen alakulatok mellett a nyíregyházi 12. gyalogezred, a kassai 21. gyalogezred, valamint az ungvári 24. gyalogezred alkotott. A hadosztályt még 1944 tavaszán szállították Galíciába, ahol erején felül teljesítve, nagy áldozatokat hozva folytatott védekező harcokat, jelentős veszteségeket szenvedett, míg pótlást leginkább csak feloszlatott seregtestek alakulatai közül kapott. A kemény harcokat követően végül már a trianoni Magyarország területén, a Tisza jobb partján védekezett a megtépázott, leharcolt seregtest, a Révleányvártól Bodrogkeresztúrig húzódó arcvonalszakaszon. Ezeket az állásokat 1944. november 5-étől 26-áig tartották, ez alatt a szemben álló szovjet és román csapatok átkelési kísérleteit folyamatosan meghiúsították. Az egyik legjelentősebb sikerüket Kenézlőnél érték el, ahol három napos kemény küzdelemben csaknem teljesen megsemmisítették a román 18. gyaloghadosztály egy átkelt harccsoportját. A szovjet alárendeltségben harcoló román csapatok november 18-ról 19-re virradó éjjel 2 h.30-kor átkeltek a Tiszán az előzőleg felrobbantott kenézlői vasúti híd roncsainál, és a november 15-én este hadosztálytartalékból védőállásba rendelt kassai 21/I. zászlóalj.(zlj.pk. Bódy Antal szds.) csapataival szemben a parti füzesekben megvetették a lábukat. Átkelésüket megkönnyítette, hogy a híd roncsai felfogták a folyó által sodort ágakat, amikből torlasz keletkezett. Utánpótlásukra még aznap éjjel erős aknavető tűzfedezet alatt újabb részeket dobtak át a folyón. A falu felé támadó román csapatokat a honvédek visszavetették, de az ártéri erdőt a rendelkezésre álló csekély erő miatt nem lehetett megtisztítani. Az erdő átfésülésére induló Varga őrmestert és embereit (két raj) az ellenség fogságba ejtette. Az átkelt román erők még a hajnal folyamán utánpótlást kaptak, és a túlpartról saját tüzérségük folyamatosan támogatta őket, tűz alatt tartva a magyar állásokat. A frissen átkelt csapatok oldalba kapták a hézagos védővonalban harcoló magyar csapatokat, akik kénytelenek voltak reteszállást létesíteni a felgöngyölítés elkerülésére. A kemény harcban a kassai zászlóaljnak meg kellett küzdenie az ellenségen kívül a saját tüzérségi támogatás teljes hiányával is. Az egyre fokozódó, a túlpartról harckocsi-ágyúkkal és aknavetőkkel is támogatott ellenséges nyomással szemben a magyar alakulat felsőbb parancsra visszavonult. Az új harcálláspontot a szomszédos Viss faluban vették fel. Itt várták meg az erősítés és a tüzérségi támogatás beérkezését. Ez fokozatosan valósult meg, mivel az őszi sár erősen akadályozta a tüzérség mozgását. A magyar hadvezetés lehetőségeihez mérten jelentős mennyiségű, 10-12 üteg erejű tüzérséget vont össze a hídfő felszámolásához. A tüzércsoport a 78. tü.o.pk. (Mogyoróssy László alez.) vezetése alatt állt.


Végül november 20-áról 21-ére virradó éjjel elegendő erő gyűlt össze, megindulhatott az ellentámadás. A tűztámogatást főleg 15 cm-es tarackok adták, amelyek 21-én hajnalban kezdték el lőni a román állásokat. Miután tüzüket áthelyezték a folyó túlsó partjára, 06.50-kor megindulhatott a gyalogsági támadás is. Három zászlóalj indult támadásra. A jobbszárnyon a kassai 21/I gyalogzászlóalj két megerősített ellenséges támpontot küzdött le, harcálláspontját előrevonta Orosz- majd Szarvas-tanyára. 11.00-kor már a Tisza-parton ásták be magukat. Kevésbé simán haladt a két másik alakulat. A balszárnyon a Maár Gyula őrnagy által vezetett nyírbátori 12/III. zászlóalj támadott, amelyet az 58. utász-zászlóalj részeivel is megerősítettek. Ez az alakulat csupán három napos véres küzdelemben tudta a Kenézlőtől keletre fekvő Érhát-tanyát visszafoglalni és az ellenséget a folyóba szorítani. A harcban a zászlóalj 50-60%-os véres veszteséget szenvedett. Teljesítményük elismeréseképpen a 12/III. zászlóalj katonái háromágú fenyőgallyat viselhettek sapkájukon díszjelvényképpen, egyetlen alakulatként a Magyar Királyi Honvédségben. Magát a települést és közvetlen környékét a 13. gyaloghadosztályból kivált és a 24  gyaloghadosztály alárendeltségébe utalt 9/I. zászlóalj foglalta vissza ugyancsak nagy veszteségek árán. Érdekesség, hogy a faluban néhány magyar katonát a lakosság elrejtett a románok elől, ezek sértetlenül kerültek vissza alakulataikhoz. A lezajlott harcok hevességét jól mutatja, hogy a vizsgált időszakban a korántsem teljes veszteségi jelentések majdnem hatvan elesett magyar katona nevét rögzítik. A harcokban részt vett tisztek közül többeket terjesztettek fel különféle kitüntetésekre. Az 1944. november 20-án hősi halált halt dr. Ottó Tibor zászlós a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét nyerte el halála után. A nagy áldozatok árán kivívott siker csak rövid életűnek bizonyult. November 26-án felső parancsra a magyar csapatok feladták a Tisza vonalát. Az időközben több helyen is hídfőt képzett román csapatok másnap nagy erőkkel keltek át a folyón, és Tokaj irányából észak felé nyomultak, sorra foglalva el a bodrogközi településeket. A 24. gyaloghadosztály északnyugat felé vonult vissza, hogy aztán átszervezést követően a Kassa melletti Szilicei-fennsíkon vívjon kemény védelmi harcokat. Részükre a háború csak 1945. április 6-án a csehországi Cremonse-ben ért véget.

Irodalomjegyzék:

Dr. Bernáth Zoltán: Ukrajnától a párizsi medencéig. Nyíregyháza, 1998.
Bene János: Huszonnégyes honvédek a Kárpátokban. Nyíregyháza, 1997
Bús János- Szabó Péter: Béke poraikra… II. Varietas ’93 kft., Budapest, 2001
Dr. Salgó Andor, a 21/I. zlj. segédtisztjének naplója. Kézirat, a szerző birtokában.
HL Kit. Jav. 12 doboz
Gh. Nitu: A román csapatok részvétele a fasizmus elleni háborúban. Hadtörténelmi közlemények, 1955/1, 47.o