2016/02/20

Hosszu Zoltán halála



A közelmúltban egy netes kutatásom során futottam bele a Hosszu Zoltánnal foglalkozó Wikipédia-szócikkbe. Itt halálával kapcsolatban olyan információ szerepel, ami nem felel meg a valóságnak. Ezt pontosítandó összefoglalom, mit is találtam a témáról.

Hosszu színészi pályafutásával nem foglalkozom részletekbe menően, de a rend kedvéért álljanak itt életrajzi adatai: a Sepsiszentgyörgy közelében fekvő Kálnokon született 1897.10.14-én.  1926-tól a Nemzeti Színház tagja volt. Leghíresebb szerepe Dani bá', a figurát tartják a székely ember első hiteles színpadi megjelenítésének. 1931-ben feleségül vette Eszenyi Olga színésznőt (házasságon kívüli kapcsolatából született Gera Zoltán), ennek még jelentősége lesz a későbbiekben. Érdekességképpen: Hosszu Zoltán, Eszenyi Olga és Gera Zoltán egyaránt szerepelt az "És a vakok látnak" című filmben. Eszenyi Olgával kötött házasságából 1941.06.06-án született ifjabb Hosszu Zoltán.

Ifjabb Hosszu Zoltán 1959-ben

Hosszu Zoltán halálával kapcsolatosan autentikus internetes adattal még nem találkoztam, az említett Wiki-szócikken kívül. Ugyanakkor a közelmúltban akadt a kezembe két kiváló memoár, amelyeknek több szempontból is érdemes elfogadni állításait. Egyrészt szerzője kiváló memóriával rendelkezik, írásának állításai a hadtörténet ismert tényeivel egybevágnak. Másrészt a szerző katonailag képzett, Hadiakadémiát végzett vezérkari tisztként teljesített szolgálatot, az általa átélteket katonai szempontból (is) hitelesen dokumentálta. Harmadrészt családi érintettsége folytán első kézből szármanak információi: Eszenyi László nővere volt Hosszu Zoltán felesége, Olga.

A két kötet:

 


Tartalmuk ismertetése meghalajdja jelen bejegyzés kereteit, de annyit megjegyeznék, hogy szívből ajánlhatom a korszak és a téma iránt érdeklődőknek.

Összefoglalva a Hosszu Zoltánra vonatkozó ismereteket, Eszenyi 1944. október 20. körül a fővárosba érkezett, ahol találkozott nővérével. Eszenyi Olga öccse segítségét kérte abban, hogy a család kimenekülhessen a fővárosbó. Székely János vezérkari alezredes elintézte, hogy Hosszu Zoltán katonai behívót kapjon az akkor szerveződő "Szálasi-röppentyűs" (valószínűleg a "Damjanich János" tábori röppentyűs osztály) osztaghoz, amelynek részeit az elkészülő vetők legyártásának ütemében vetették harcba a főváros környékén, de a kiképzés alatt álló legénységet először a Szigetközbe, onnan pedig Németországba szállították, ahol Chemnitz környékén helyezték el őket. Itt kiképzést folytattak, majd az amerikai és szovjet csapatok egyidejű közeledtére a fokozódó káoszban valószínűleg német alárendeltségben gyalogságként vetették be őket. Hosszu Zoltán ekkor tűnt el. Nem tsztázható, hogy először amerikai fogságba esett, akik átadták az oroszoknak, vagy rögtön orosz kézre került. Az sem zárható ki, hogy Hosszut, mint kiképzetlen túlkorost, már Németországban áthelyezték az ugyancsak Chemnitzben állomásozó 85. újonckiképző ezredhez.

A Németországban maradt család 1945. nyarán kapott hírt Hosszu Zoltánról: Nagymaroson sikerült neki üzenetet kijuttatni a kelet felé tartó hadifogoly-vonatból. Ebben kéri a megtalálót, hogy értesítse családját. További hír már nem érkezett felőle. Tehát az biztos, hogy 1945. nyarán még életben volt, mint hadifogoly, de valószínűleg nem sokkal utána elhunyt.Talán a foksányi, földvári vagy temesvári elosztótáborig még eljuthatott, de az is lehet, hogy a vonatút közben halt meg valahol. 

2015/10/08

Huszárvágta kerékpáron – a 14. kerékpáros zászlóalj alkalmazása a kárpátaljai hadműveletben 1. rész

Az 1939-es kárpátaljai hadműveletekben a kerékpáros csapatok fontos, meghatározó szerepet játszottak és kiváló teljesítményt nyújtottak. A harcok egyik mozzanatáról írt cikk részlete:

"A magyar csapatok március 14-én éjjel megindult támadását három irányban szervezték meg: Munkácsról kiindulva Ilosva–Bilke– Dolha–Alsóverecke–Szolyva, s onnan a lengyel határ volt. A második irány Ungvárról az Ung völgyén Perecseny–Nagyberezna–Uzsok–Turjaremete felé, míg a harmadik csoport iránya a Tisza völgyében Királyháza–Huszt–Rahó–Kőrösmező vonalon letörni a Szics-gárda ellenállását, megakadályozni a román katonaság közbeavatkozását bármi áron.




Ez utóbbi csoport támadása március 15-én 01.00-kor kezdődött, amikor a 24. határvadász zászlóalj (zászlóaljparancsnok vitéz Loósy Alajos alezredes) Beregszászról Tiszaújlakon át megindította támadását Nagyszőllős felé. Elsőként a 24/6. határvadász örs lépett harcba (örsparancsnok Nagy Pál törzsőrmester), amelyet a zászlóalj beérkező kerékpáros századának felderítő járőre és századéle támogatott. A harccsoport 4 óra tájban lépte át a határt, de kezdeti térnyerése elakadt, amikor 6 óra tájban Nagyszőllős irányából cseh harckocsitámadást kaptak. Az ellenséges harcjárművek a rájuk irányított géppuska- és golyószórótűzben visszafordultak, közben a kerékpáros század fennmaradt része és a Beregszászról bérgépkocsikon (!) szállított zászlóaljtartalék is beérkezett. 6.45 tájban a csehek másodszor is harckocsitámadást hajtottak végre, ez elérte a határvadászok rajvonalát, de némi veszteség okozása után a három harckocsi Szőllősvégardó irányába visszavonult.

Az elakadt támadás kimozdítására Beregszászra irányították a 2. gépkocsizó dandár ( alárendeltségébe beosztott 14. kerékpáros zászlóaljat (zászlóaljparancsnok vitéz báró Ungár Károly alezredes). Ungár alezredes egységének útba indítását követően gépkocsin Beregszászra ment, ahol vette a VIII. hadtest azon utasítását, amely szerint zászlóaljából és 24. határvadász zászlóaljból alakított harccsoporttal még aznap vegye birtokba Nagyszőllőst. Ezt követően beérkezett részeit (a zászlóalj a 3. század kivételével Beregszászra érkezett) Tiszaújlakra irányította. Rövid helyzetértékelés után harccsoportját támadáshoz rendezte, majd a Mátyfalvánál tüzelőállást foglalt 24. határvadász üteg (ütegpk. hetei Bakó Barnabás főhadnagy) tűztámogatása mellett megindította 12 órakor az akciót, míg a határvadász zászlóalj portyázó századának (századparancsnok Molnár Andor főhadnagy) őrsei oldalbiztosítást adtak.

A 24. határvadász zászlóalj Szőlősvégardón keresztül támadva – a teljesen demoralizálódott ellenséges csapatok nyomában – előretört. 12.30-kor a Tisza bal partján, Szászfalun keresztül két cseh harckocsi tört előre Feketeardóig, oldalazó tüzükkel rövid időre megzavarták a támadást, majd amikor a határvadász zászlóalj elérte Szőllősvégardó szélét, erős ellenséges tüzet kapott, de az rövidesen abbamaradt, a zászlóalj tovább folytatta előrenyomulását és 14.30-kor birtokba vette Nagyszőllőst. Eközben a 14. kerékpáros zászlóalj a fenti támadás irányával déli irányban párhuzamosan Fancsikán és Tiszaszirmán keresztül birtokba vette a Nagyszőllős-Királyháza műút és a vasút kereszteződését. A csehek visszavonulását két harckocsi fedezte, a cseh csapatok Felsőveresmarton éjjeleztek, majd másnap a técsői hídon keresztül román területre távoztak.

A csapatok a városban és környékén megfelelő biztosítás mellett elszállásoltak, a bevezetett felderítés során megállapították, hogy Nagyszőllőstől keletre Felsőveresmart-Királyháza vonala meg van szállva. Közben megérkezett a VIII. hadtest parancsa, amelynek értelmében 16-án Husztot birtokba kellett venniük.

Másnap reggel a harccsoport két oszlopban folytatta az előrenyomulást. A jobb oszlop első lépcsőjét –amely Nagyszőllős DK-ről átkelve a Tiszán Királyházán és Verécén át tört előre a folyó bal partján – a 14. kerékpáros zászlóalj zöme alkotta, második lépcsőként a határvadászok kerékpáros századát osztották be."

A 14. kerékpáros zászlóalj pihenője Técsőn

A teljes cikk olvasható a Seregszemle folyóirat 2014/3. számában

A Kárpátaján hősi halált katonákkal kapcsolatos összesítés pedig itt olvasható.

2015/06/08

Kerékpáros ügyességi jelvény







"A kerékpárosjelvényt elnyerheti:


a) az a szervezetszerűen beosztott, géppuskát, vagy annak állványát vivő kerékpáros, aki géppuskáját, illetve annak állványát egy kiképzési év alatt megtett legalább 1000 km távolságon, kerékpárján gondos körültekintéssel és kíméletes kerékpározással akként szállította, hogy szakaszát teljes felszerelésével – önhibájából eredő – késedelem nélkül követte s géppuskáját saját gondatlansága okozta akadályok nélkül mindenkor idejében működésbe hozta.

b)  az a kerékpáros műszerész, aki az alosztály parancsnokának, és az alosztály anyagi kerékpáros tisztjének véleménye alapján egy kiképzési év folyamán eme beosztásában és a kerékpáros műhelyben végzett önálló javításoknál "kiváló"-an megfelel.

c) minden egyéb kerékpáros (karabélyos, golyószórós, árkász, távbeszélő, műszaki stb.), aki a részére előírt odaítélési feltételek mellett a lövészkitüntetést elnyerte,  kerékpárján a megengedett műszaki javítási munkákat kiválóan képes elvégezni és a kiképzési év folyamán kerékpáros szakaszától – önhibájából eredően – nem maradt le."


2015/05/22

Az 1921. augusztus 20-án avatott Ludovika-évfolyam hősi halottai



Folytatva a Ludovika Akadémián avatottak veszteségeinek összegyűjtését, most az 1921-ben felavatottakat vettük szemügyre. Az adatgyűjtés során feltűnt, hogy a huszas évek elején avatott évfolyamok harctéri veszteségi listája nem túl hosszú. Miért is van ez?