"A rongyosok tevékenysége Kárpátalján
1. szakasz (október 5-9.)
 |
| Lövészek a szervezés időszakában |
A lassan gyülekező különféle csoportok tevékenységének előkészítésére október 5-én Stefán Valér felderítette a csehszlovák határ menti kiserődvonalat, és megállapította, hogy Tarpa és Nagymuzsaly között másfél kilométeres rés tátong, itt ugyanis még nem volt kiépítve az erődvonal, az őrséget ellátó szudétanémet legénységet pedig a csehszlovák hadvezetőség megbízhatatlansága miatt kivonta a szolgálatból. Így egyrészt alkalom nyílt arra, hogy felderítési és propagandacélokból erőket dobjanak át a határon, másrészt lehetőség nyílt, hogy a „H-csoport” okozta problémákat megszüntessék. Így Homlok ezds. október 6-án utasítást adott arra, hogy a Héjjas-féle erők még aznap állítsanak ki és indítsanak útnak két járőrt, amelyet propagandacélokkal (röpcédula-terjesztés), továbbá erőiből szervezzen meg négy további járőrt és két századot, amelyeket napokon belül be lehet vetni. A két járőr Kassakürthy Pál, illetve Kassakürthy Károly parancsnoksága alatt október 6-án 21.30-kor a Tarpa közelében fekvő Károlyi-majornál lépte át a határt. Kitűzött szabotázs- és propaganda-feladataik elvégzése után október 18-án érkeztek meg Lengyelországba. Az akcióba vállalkozó kedvű tarpai fiatalok is bekapcsolódtak, elsősorban helyismeretükkel nyújtottak támogatást a járőröknek. Október 9-ével bezárólag összesen kilenc járőr átlépése ismert. A következő csoport vezetői Dénesfalvy-Dinich Győző és Iványi Béla voltak, akik összesen 23 fő rongyossal, október 8-án lépték át a határt. Az első ismert veszteségek is ehhez a csoporthoz köthetőek, október 20-án Tereházánál csapdába esve 14 fő elesettet veszítettek. További járőrparancsnokok Óbis Gyula tarpai tanító, leventeoktató, Vincze Jenő tarpai jegyző, Kémeri Nagy Imre, és Iványi Pál voltak. A rendelkezésre álló adatok szerint ezek a kis létszámú, úgynevezett „surranó járőrök” összesen mintegy 70 személy részvételével zajlottak.
 |
| Héjjas Iván (balról) és Kémrei Nagy Imre. |
Idő közben további irreguláris erők érkeztek be. Ezek között szerepelt a soproni erdészeti főiskolások csoportja, a Testnevelési Szaktanfolyam hallgatói, valamint számos településről érkezett 16-18 éves leventék, akiket kiképzési hiányosságaik miatt a közeli Tornyospálcára vontak össze. Homlok ezds. rendelkezésére ide érkeztek a „H-csoport” fennmaradó részei is.
2. szakasz (október 9-13.)
A Héjjas Iván rongyosai közül felállítani szándékozott két századnyi erő végül is nem állt rendelkezésre, így egy 98 (más adat szerint 85) főnyi csoportot sikerült összeállítani, amelyet 1. század elnevezéssel Prém József t. főhadnagy vezetése alatt október 9-én a késő esti órákban három szakaszra osztva indítottak útba. A helyszín ismét az előzőekben már említett Károlyi-major volt. Az önkéntesekből szervezett 2. századot – amely Iván Imre t. főhadnagy parancsnoksága alatt 152 főből állt – az 1. század mögött dobták át a határon azzal a feladattal, hogy támadják délről Munkácsot, vonjanak magukra cseh erőket, hogy az állítólagosan ott harcban álló lengyel csapatokat tehermentesítsék. Az 1. század részei megtámadták Nagyborzsova vasútállomását, ahol komoly rombolást végeztek, majd (mintegy 80-85 fő erővel) október 11-én Dercen környékén cseh páncélgépkocsikba ütköztek. amelyeket számottevő gyalogsági erők támogattak. Hosszabb, 4-5 órás tűzharcot követően a csehek a századot felmorzsolták. A pontos veszteségi adatok nem ismertek, mintegy 20 fő elesett, ugyanennyien, nagyrészt sebesülten fogságba estek, a többiek a magyar, illetve a lengyel határ felé visszavonultak. A 2. századból 45 ember rövidesen visszatért azzal, hogy eltévedtek és nem találják egységüket, a többiek pedig nem sokkal a határ átlépését követően nem mentek tovább, az éjszaka hátralévő részét egy szőlőhegyen töltötték.
Október 10-én a hírszerzés adatai szerint Beregszászon a csehek páncélos erőket vontak össze, ezért Stefán kezdeményezte – mivel az 1. század sorsáról semmilyen információval nem rendelkezett – hogy a korábban áttett erők megerősítésére további két egységet vessenek harcba. Ezek vezetői Bukovinszky Péter t. fhdgy., továbbá dr. Somogyi Ottó voltak. A visszatért 2. század erőivel együtt összesen mintegy 350-380 fő lépte át a határt. A századok számos kisebb fegyveres összetűzést követően Salánk környékén keveredtek fegyveres összetűzésbe a cseh erőkkel, akik később a rendelkezésükre álló páncélgépkocsik mellett tüzérséget, valamint repülőgépeket is bevetettek, hogy a rongyosok ellenállását megtörjék. Ez a törekvésük végül sikerrel járt, és nagy számú foglyot ejtettek a demoralizált „felkelők” közül. A hadifoglyokat (összesen mintegy 345 főt) október 27-én az illavai várbörtönbe szállították, ahol a mostoha körülmények között fogva tartott rongyosokat gyakran vetették alá kínzásoknak, majd december 31-én a Galánta közelében fekvő Gányon átadták a magyar hatóságoknak.
3. szakasz (október 13-november 7.)
Az alkalmazásra nem került részeket október 13-án Tarpán vonták össze, de – tekintettel arra, hogy az előrehaladott állapotban lévő diplomáciai tárgyalások miatt minden harc- és diverzáns tevékenyég szünetelt – a vezérkari főnök rendeletére a lövészalakulatok nagy részét felszámolták és a honvédség reguláris egységeibe olvasztották be. A létszámcsökkentést szükségessé tette az is, hogy nyilvánvalóvá vált, az eddigi módszerek nem vezetnek eredményre és teljes átszervezésre van szükség. A megmaradt részek az „Előd zászlóalj” fedőnevet kapták, és november 16-án Tornyospálcára diszlokáltak át. Ebben az időszakban az „S-csoport” törzsből, harcos alosztályból, segédalosztályból, és ellátó osztályból állt.
Mivel látható volt, hogy új módszerekre van szükség, ezért ennek megfelelően Stefánék kisebb helyi vállalkozásokat indítottak, amelyek fő célja a zavarkeltés és a cseh erők demoralizálása volt. Fő célként az állandó nyugtalanság nagy mélységben és szélességben való fenntartását tűzték ki. Ennek megfelelően október 20-30 között kis létszámú csoportok lépték át a határt, rombolták az infrastruktúrát, megtámadták a cseh határőr-őrsöket és igyekeztek minél nagyobb zűrzavart okozni.
A felső vezetés november 3-án újabb létszámcsökkentést rendelt el, amelynek keretében 67 főt szereltek le, elsősorban az idősebbek és az addigi harci cselekmények során alkalmatlannak bizonyultak közül.
4. szakasz (november 8- 20.)
Az újra átszervezett csökkentett létszámú „Előd zászlóalj” az első bécsi döntés életbe lépését követően rejtési okokból – a cseh hírszerzés megtévesztésére – egyenruhába öltözött és széles arcvonalon a Tisza és Ungvár között vonult fel, feladatukat elsősorban propagandatevékenységben határozták meg. Az egyenruhával való rejtésen kívül az alakulat felvette a „Honvéd Időjelző Szolgálat” elnevezést. Ennek megfelelően időjelző csoportokat, illetve időjelző állomásokat állítottak fel. A zászlóalj vezetése, központi szervei és 1. százada rövid időre Nagyberegre, majd – a kiütött tífuszjárvány és a felbukkanó honvédalakulatok miatt – Makkos-Jánosiba települtek át. November 14-ével a zavaró vállalkozások újra kezdődtek, 19-ével bezárólag a rongyosok járőrei legalább négy alkalommal lépték át az új határt, ott rombolásokat hajtottak végre (többek között 21-én a huszti laktanyát támadta meg egy tíz fős csoport), propagandaanyagokat terjesztettek – amelyben a helyi ruszin és zsidó lakosságot igyekeztek meggyőzni arról, hogy egy esetleges népszavazásnál Magyarország mellett döntsenek – , majd visszatértek kiindulási helyükre.
5. szakasz (november 20 - december 12.)
Tekintettel arra, hogy a kárpátaljai térségben az adott időszakban egyfajta hatalmi vákuum uralkodott, így más-más megfontolásból és jogcímen, de több állam is megkísérelte érdekkörébe vonni. Így Románia törekvése az volt, hogy északi határát a Tisza vonaláig tolja ki. Ennek érdekében Nagyszöllös városának környékén erődítési munkálatokba kezdtek, ugyanakkor a környéken a Huszton székelő ruszin kormány erői is élénk tevékenységet folytattak. Hírszerző információkra alapozott felső utasítás szerint az „Előd zászlóalj” – honvéd alakulatokkal együttműködve – 1938. november 21-én felvonult Feketeardó és Tiszaujhely térségében, ahol erőit szükség szerint súlyozták annak érdekében, hogy gyorsan birtokba vehessék Nagyszöllöst. A meginduló támadást – a honvéd vezérkar főnökének parancsa alapján – az utolsó pillanatban leállították, a román csapatokkal történt kisebb összetűzést követően. November 22-én a zászlóalj eredeti állomáshelyére visszavonult, majd 24-vel az „Aba csoport” elrendelte az újabb átszervezést. Ennek megfelelően a már kizárólag propaganda-feladatokat végző egység december 10-én „Térképhelyesbítő Szolgálattá” alakult – 12 településen összesen 109 fővel –, a felesleges személyi állományt pedig megkezdték leszerelni. A visszamaradt állomány tagjai kis csoportokban szabotázs- és robbantógyakorlatokat folytattak a környéken állomásozó katonai alakulatokkal közösen, ám szervezetileg és alárendeltségileg elkülönítve.
A térképhelyesbítők vezetését a szintén a Vkf-5 állományába tartozó Csics György vk. őrnagy vette át, az „Előd zászlóalj” parancsnoksága ellátó szerveivel visszatért Budapestre, és „Műszaki Iroda” fedőnév alatt megkezdődött az alakulat felszámolása. A Műszaki Iroda fogadta a fogágból hazatérteket és segített nekik a polgári életbe történő ismételt beilleszkedésben, ezzel összefüggésben élénk kapcsolatokat alakított ki, elsősorban az állami nagyvállalatok felé annak érdekében, hogy segítsen nekik az elhelyezkedésben. A leszerelt rongyosoknak csak egy része tért vissza polgári foglalkozásához, később számosan csatlakoztak a Finnországba induló magyar önkéntes alakulathoz, amelynek parancsnoka, Kémeri Nagy Imre jelentős szerepet játszott a kárpátaljai szabotázstevékenységben."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése