"A két
háború között
Az I. világháborút
lezáró trianoni békeszerződés szigorúan megszabta Magyarország számára a
rendszerben tartható haderő nagyságát és összetételét. Ezek a tiltó
intézkedések a gazdasági nehézségekkel párosulva már ekkor kényszerpályára
állították a Honvédséget és benne a kerékpáros csapatokat. 1921-re a
haditapasztalatok alapján és lehetőségek függvényében a megalakuló hét
vegyesdandár alárendeltségébe egy-egy kerékpáros zászlóaljat szerveztek, amelyek
maximális létszáma egyenként 18 tiszt és 450 fő toborzott legénység lehetett..
Ezek közül a 3. honvéd kerékpáros zászlóaljat Esztergomban, a 4. honvéd
kerékpáros zászlóaljat Kenyérmező-táborban (1927-től Esztergom-tábor) állították
fel. A zászlóaljak a békeszerződés előírásai szerint három századból álltak,
nehézfegyverek és zászlóalj-közvetlen alakulatok nélkül. A kerékpáros
zászlóaljaknak csupán az egyik századát szerelték fel kerékpárral, a másik
kettőt gyalogosan alkalmazták, legénységük „zsoldos” katonákból állt, hiszen a
békeszerződés életbe lépésével a sorkötelezettség is megszűnt. A húszas években
nem is nyílt lehetőség további fejlesztésre, hiszen a győztesek által delegált
Katonai Ellenőrző Bizottság ellenőrizte az előírások betartását.
A kerékpárosokat a
gyalogság csapatnemeként szervezték, feladatuk elsősorban a felderítés volt. A
korabeli Harcászati Szabályzat megállapította róluk:
„Alkalmazhatóak: felderítésre és az ellenséges
felderítés gátlására, a szárnyak biztosítására, eltolás és átkaroló támadás
fedezésére; gyors tartalékként; üldözésre; halogató harcra és elöl lévő fontos
pontok megszállására.”
Legfontosabb
tulajdonságaikat a következőkben foglalták össze:
„Jellegzetességeik: jó út és időjárásviszonyok mellett
gyorsak, mozgékonyak és tűzerősek; gyorsaságukat önmaguk erejéből merítik;
főleg utakon mozognak, azok mellett harcolnak és gyorsaságuk azok minőségétől
erősen függ; menetük zajtalan, sebességük éjjel erősen csökken; (......)
veszteségekkel szemben érzékenyek.”
A haderőfejlesztés
a harmincas évek közepén fokozatosan felgyorsult, végül 1938-ban a Darányi-féle
úgynevezett „győri programban” érte el csúcspontját. Az anyagi fejlesztésekkel
egy időben jelentős átszervezések is végbementek, annak érdekében, hogy a
Magyar Királyi Honvédség megfeleljen a korszerű háború követelményeinek.
A kerékpáros
zászlóaljak felszerelését az 1938. október 1-jével életbe lépő Huba I. hadrend
szerint jelentősen megerősítették. Az egységeket alkotó három kerékpáros
századnak századonként rajonként 1-1, összesen 12 golyószóróval kellett
rendelkeznie, géppuskás százada hat géppuskából és két nehézpuskából állt.
Zászlóalj közvetlen alakulatként egy árkász-, egy páncéltörő ágyús és egy
távbeszélő szakaszt alkalmaztak, továbbá alárendeltségükbe helyeztek egy
kisharckocsi-szakaszt és egy gépvontatású közepes tarackos üteget is.
Felszereltség,
járművek
A kerékpáros
csapatnem alapvető felszerelési cikke maga a kerékpár volt. A két világháború
között a Magyar Királyi Honvédségnek kétféle rendszeresített szabványos
kerékpárja volt. Mindkettőt a csepeli Weiss Manfréd Művek gyártotta, és 19 M , illetve 32 M kerékpár néven voltak
használatban. Kiképzési célokra további
típusok is szolgáltak a honvédségben, Puch, Steyer és Bianchi gyártmányúak, valamint többféle, polgári
használatra gyártott Csepel kerékpár, de ezek darabszáma nem volt jelentős. A
második világháború során gyakran vonultattak be polgári tulajdonban álló
járműveket is, gyakran tulajdonosukkal együtt. Említést érdemel még a 32 M kerékpár összecsukható
változata, amelyet az ejtőernyős csapatok számára gyártottak.
A hadikerékpárt
különféle szerelékekkel tették alkalmassá arra, hogy a katonaélethez szükséges
felszereléseket szállítani lehessen. Vázára karabély hordkészüléket szereltek,
csomagtartójára kerékpáros málhatáskát lehetett rögzíteni. A golyószórót, a
távbeszélő és az árkász felszerelést szintén speciális hordkészülékekkel és
szíjakkal rögzítették. A korabeli tapasztalatok szerint a 32. M kerékpár hadi
alkalmazásra megfelelő, megbízható, robosztus szerkezet volt, amelynek teherbírása
meghaladta a 150 kg-t. Egy 1942-ben avatott kerékpáros tiszt mondta róla: „…csak elhagyni lehetett, elrontani nem…”
Gumiabroncsa egyaránt lehetett tömlős és
tömör kivitelű. Kevés karbantartást igényelt, a szétszedést csak a tisztításhoz
szükséges mértékig engedélyezték. A bonyolultabb munkák elvégzésére minden
szakasztörzsben egy műszerész volt beosztva.
Az alakulatok
gépesítettsége 1938-at megelőzően megfelelt a honvédség átlagának., majd a
német – és kisebb mennyiségben olasz – gépjármű-szállításokból kifolyólag az egységeket
nagyobb mennyiségű teherautóval látták el. Ezt követően a kerékpáros alakulatok
már nem csak a nevükben voltak „gyorscsapatok”. A kerékpárosok fegyverzete nem
különbözött az egyéb csapatokétól, az egyéni lőfegyver az 1931., illetve
1931/A. M. puska volt. Rendszeresített nehézfegyvereik között szerepelt a 31 M . golyószóró, a 1907/31 M.
Schwarzlose géppuska, valamint az 1936 M . 20 mm-es Solothurn nehézpuska. A
páncéltörő ágyús szakaszok 4 darab 36
M . 3,7 cm-es löveggel voltak felszerelve, melyeket a
Krupp félrajkocsikkal vontattak. Megerősítésképpen 1939-től a zászlóaljak
parancsnoksága alá rendeltek egy 10,5 cm-es közepes tarackos üteget is, amely 4
db 1937 M
közepes tábori tarackkal rendelkezett. További megerősítésképpen a zászlóaljak
kaptak egy szakasz (6 db) CV-35 Ansaldo típusú kisharckocsit is. Az Ansaldók
3,2 tonna tömegűek voltak, 2 fős személyzet irányította őket és kezelte az
ikercsövű Gebauer gyártmányú géppuskát. Már rendszeresítésükkor is elavultak
voltak, gyenge páncélzatuk és kis teljesítményük alkalmatlanná tette őket a
harcra.
Kerékpárosok
a város életében
Az 1919-es
forradalom utáni zűrzavarban különféle karhatalmi és katonai egységek működtek
a városban és környékén. A rend megteremtésében és stabilizálásában tevékenyen
közreműködött Szívós-Waldvogel József ezredes, aki sok szállal kötődött a
városhoz.
SZÍVÓS-WALDWOGEL
JÓZSEF, vitéz (Esztergom, 1872.01.29-Esztergom, 1952.04.30) Középiskoláit
szülővárosában végezte, majd a cs. és kir. 26. gyalogezredben leszolgálta
önkéntesi évét. A tiszti vizsga letétele után ténylegesíttette magát. 1894.
05.01.-1916. 02. között a 44. gyalogezredben szolgált. A háború kitörésekkor a
44. gyalogezreddel hadba vonult századparancsnokként. Végigharcolta az első
világháborút, négy alkalommal sebesült. A forradalmak idején nem teljesített
szolgálatot. Visszatért Esztergomba és itt megalapította a
keresztényszocialista pártot. 1920-ban megalapította a MOVE (Magyar Országos
Véderő Egylet) esztergomi csoportját. A Nemzeti Hadsereg bevonulása után
Esztergom vármegye katonai parancsnokává nevezték ki. 1921.09.09.-1922.05.15
(?) között a 3. kerékpáros zászlóalj parancsnoka volt, majd a budapesti
műegyetemi karhatalmi zászlóaljat vezette. 1921-ben vitézzé avatták. Tábornoki
rendfokozatban vonult nyugalomba 1925-ben. Halála után az esztergomi Belvárosi
Temetőben helyezték örök nyugalomra."
A teljes cikk a Hídlapban olvasható
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése