A kárpátaljai hősi halottak

A történelmi Magyarországnak ezt az észak-keleti szegletét a Tisza és az Ung folyók völgye fogja közre, a Kárpátok gerincén futó valamikori államhatárral. Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés a frissen alakult csehszlovák államhoz csatolta, annak keretein belül önálló közigazgatási egységet alkotott.

Az 1938. november 2-án meghozott első bécsi döntés értelmében Magyarország visszakapta a Felvidék magyarlakta területeinek nagy részét. Kárpátalja nyugati része, amelyet túlnyomó részt magyarok laktak (Munkács, Ungvár és Beregszász környéke) ekkor visszatért az anyaországhoz. A fennmaradó területeken a ruszin Volosin kormányzó vette át a vezetést, és mindent megtett egy önálló Kárpátalja megteremtéséért.A magyar kormány tárgyalásokba bocsátkozott vele, de ezek elhúzódtak, mert Volosin Hitler jóváhagyását igyekezett megszerezni önállósulási törekvéseihez. Az egyre gyakoribb határvillongásokra való hivatkozással a magyar vezetés elérkezettnek látta az időt, hogy az „ezeréves határok” elérésével újra megteremtsék a magyar-lengyel közös határt. Ezért a csehszlovák állam teljes szétesését követően az előzetesen készenlétbe helyezett magyar csapatok megindultak Kárpátalja birtokba vételére.

            A hadműveletet megelőzően már folytak harcok az először visszakerült kárpátaljai területeken. Szlovák részről 1938 december 28-án Nagyszaláncnál, 1939, január 6-án Munkácsnál, január 8-án Nagygejőcnél történtek kisebb fegyveres támadások. Ezeket a magyar haderő helyszínen tartózkodó egységei visszavetették. 1939. március 13-án a magyar fél részéről történt rajtaütés, melynek során a 3. huszárezred a Munkácsot Beregszásszal összekötő folyosó kibővítését oldotta meg sikerrel. 1939. március 15-én a Magyar Királyi Honvédség gyorscsapatai benyomultak Kárpátaljára. A támadást irányító magasabb parancsnokság az előző naptól Kárpát-csoportparancsnokságnak nevezett VIII. hadtestparancsnokság volt.
Alárendeltségében harcolt az 1. és a 2. lovasdandár, a 2. gépkocsizó dandár és az ungvári 24. gyalogezred, illetve a hadtest területén állomásozó kerékpáros és határvadász alakulatok.Az előrenyomulás során csatlakoztak hozzájuk a március 13-án mozgósított és a Dunántúlról átirányított 8., 9., és 11. gyalogdandárbeli alakulatok.

Az elfoglalt területen jelentősebb ellenállást csak a Szics-gárdának nevezett szabadcsapatok tanúsítottak, ezek ellenállását azonban hamar letörték. A magyar csapatok az Ung folyó biztosításának címén és a természetes határ kialakításának reményében március 23-án benyomultak az alakulóban levő Szlovákia területére is.

A hivatalos honvédségi adatbázisok felhasználásával készítettem egy összefoglalást azokról a katonai állományú személyekről (tehát a különféle szabadcsapatok tagjai nem szerepelnek, azok egy másik publikációban gyűlnek, az a munka még az adatgyűjtés fázisában van), akik az 1939-es hadműveletek során hősi halált haltak.

A kereshető adatbázis elkészítéséhez Szentváry-Lukács János nyújtott segítséget, amit ezúton is köszönök.

A harcok során hősi halált haltak alakulatai  és névsorának kereshető adatbázisa.

A  kárpátaljai műveletekről a Life magazin fotóarchívuma színvonalas képanyagot őrzött meg, ebből látható egy válogatás megemlékezésül azokról a katonákról, akik életüket áldozták a harcok során.