2013/03/25

Egy Bátorsági Érem története

 

 

 Egy korábbi bejegyzésben már írtam Szalay Márton főhadnagyról. A család jóvoltából betekinthettem a hagyatékba, amelynek alapján érdekes egyéniség képe rajzolódott ki. Szalay Márton eredetileg 1936. októberében vonult be kötelező katonai szolgálatra a kiskunhalasi 4. „Balogh Ádám” honvéd kerékpáros zászlóaljhoz. A tartalékos tiszti iskolát Kiskunhalason és Kenyérmezőtáborban végezte el. Továbbszolgáló zászlósként részt vett az 1938. őszén irreguláris csapatok által Kárpátalján vívott küzdelmekben, nem csekély személyes bátorságról téve tanúbizonyságot.

1938. október 6-ától kezdődően az akkori magyar-csehszlovák határ közelében összegyűlt magyar irreguláris csapatok (lövészek és rongyosgárdisták) közül – a műveletek első szakaszaként – elsősorban felderítési és propagandacélokból kis létszámú, ún. surranó járőröket bocsátottak ki, amelyek fő feladata a Lengyelországba történő átjutás volt.Ezen túl feladatukat képezte a zavarkeltés, valamint a magyar jelenlét demonstrálása, az általános helyzet destabilizálása is.

Október 7-én két rongyos-csoport lépte át a határt Tarpánál, az 5. számú Dénesfalvy-Dinich Győző, illetve a 6. számú Iványi Pál t. hadnagy parancsnoksága alatt. Ez utóbbinak tagja volt Szalay Márton is. A két csoport – immár ellenséges területen – október 8-án egyesült és tovább folytatta útját. Útvonaluk Nagyborzsova, majd Muzsaly volt, ezt követően rövid ideig Beregszász közelében táboroztak le Gyógyszer, valamint élelem beszerzés céljából küldtek oda háromfős csoportot küldtek Beregszászra. Ennek vezetője, Iványi Pál Kadlecz Árpáddal tisztázatlan körülmények között a városban maradt (később visszatért Magyarországra), ezek után Szalay Márton átvette helyét, egyben a csoportparancsnok, Dinich Győző helyettese lett.
0
Az út során – kapott feladatuknak  megfelelően – igyekeztek szót váltani a pásztorokkal, földművesekkel szót váltottak, a megbízhatóaknak fegyvert, lőszert adtak.Továbbindulásuk után október 11-én a 24 rongyosból négyen már maláriában szenvedtek, szállításuk inkább tehertétel volt bajtársaik számára.

Október 12-én Nagymuzsaj mellett átkeltek a Borsova patakon, közben leküzdötték a háromfős hídőrséget. Ezzel egy időben a fellármázott csehszlovák hadsereg alakulatai igyekeztek hollétüket felderíteni, végül számos kisebb összetűzés után október 18-án futottak bele egy géppuskával megerősített csendőrosztagba. A tűzharcot követően a járőr úgy szétszóródott, hogy mindössze nyolcan maradtak együtt. Másnap Pereháza (Perekreszna) közelében a megmaradt csoporton ismét rajtuk ütöttek, ezúttal cseh reguláris erők. A terepkutatóul kiküldött  Ispaics Imre és Pintér István elesett, majd  – közvetlenül a lengyel határ előtt – Gál József karpaszományos tizedes is hősi halált halt a cseh csendőrök géppuskatüzében. Nagy szenvedések árán végül másnap, október 20-án reggel 6-kor Libouchola település mellett értek Lengyelországba.

Szalay Márton családjának így írt Kiskunmajsára földijei sorsáról:

„… Az eredetileg 26 tagú csapatunkból összesen megmaradtunk kilencen. Amint írtam (a levél elején utal egy korábbi levelére, amely sajnos nem maradt fenn – a szerző), egy csoportban indultam Takács, Poszeth és Varga Péterrel. Róluk semmit nem tudok, valószínűség amellett szól, hogy elestek. Mallár Jóskával együtt. Ha foglyul estek az rosszabb, mint a halál. Azért ne szóljanak semmit a szüleiknek, mert nem akarom, hogy tőlem tudják meg. Majd értesítik őket hivatalosan…..”

A Lengyelországba történő átlépésért elnyerte a Bátorsági Érmet: A személyes bátorsággal véghezvitt tettek jutalmazására alapított ezüstérem, 1929-től viselte a Bátorság Érem nevet, csak szalagjában tér el a Magyar Koronás Ezüst Éremtől).Összesen mintegy 80 alkalommal adományozták.


Bátorsági Érem


Az indoklás szerint: „Október 7-én lépte át a határt. Iványi hadnagy csoportparancsnok eltűnése után a VI. csoport parancsnokságát átvette, mindkét ütközetben harcolt.” 


Főhadnagyként, a Bátorsági Érmet viselve

Szalay Márton ezt követően elvégezte a Ludovika Akadémia alantos tiszti tanfolyamát, majd hivatásos tiszt lett. Később gyakorlatilag a második világégés csaknem összes olyan hadszínterén megjelent, ahol magyar katonák harcoltak. A doni összeomlás előtt mintegy két héttel távozott szabadságra, majd 1944-1945-ben zászlóalja – amely továbbra is a híres kuruc brigadéros nevét viselte, ekkor az 1. lovashadosztály hadrendi alakulataként –  kötelékében egészen Magyarország nyugati határáig védte hazáját.


Életrajza – sok más bajtársáéval együtt olvasható a kerékpáros tisztek adattárában.





 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése