2013/04/06

A 36M légvédelmi gépágyú 2. rész


 


 Időnként úgy hozza a sors, hogy olyan vizekre is kalandozom, ami nem igazán kerékpáros téma... Így adódott, hogy a légvédelmi tüzérség egyik alapeszközéről is cikket írtam.
A teljes cikk  a 2012. júniusi Katonaújságban található.

A cikke első része itt olvasható.



"A gépágyú harcászati egysége 1944-ig az egy lövegből álló félszakasz volt, majd – a helyzettől függően – kettesével-hármasával közös tüzelőállásban helyezték el őket. Lekapcsoláskor kb. 2 perc alatt volt tüzelésre alkalmas, de szükség esetén szállítási helyzetből is képes volt tüzelni. A löveg kezelését egy lövegvezető tisztes, egy elemállító tisztes, két irányzó, egy töltő és két lőszeres végezte, a híradást egy R/3 rádiócsoport biztosította. A félszakasz anyagát részben a lövegvontatóra, részben a háromtonnás műszergépkocsira málházták.

A 36/40M változat

A használat közben nyilvánosságra került hiányosságok kiküszöbölésére a löveget módosították. A Haditechnikai Intézetben sárhányókat, valamint a kezelők védelmére lövegpajzsot terveztek. A páncél 6 mm vastag, csökkentett nikkeltartalmú acélból készült. A kiegészítők összesen 300 kg-mal növelték az össztömeget.

Alkalmazott lőszerek:


36M fényjelzős páncélgránát

36M fényjelzős repeszgránát. Sorozatos csőrobbanások miatt átszerelték és kiképzésre használták.

38M fényjelzős repeszgránát. Magyarországon csak csekély mennyiségben használták, angol exportra készült.

39M fényjelzős repeszgránát.

42/a M PR (páncélrobbantó) gránát. Nem vált be, mert akadályt okozott a gépágyú automata szerkezetében, ezért 1943 végén kivonták a hadrendből.

43M fényjelzős magvas páncélgránát, ballisztikailag azonos viselkedésű a 39M repeszgránáttal vegyesen tárazva tüzelhető, 36M páncélgránát átütési képességét felülmúlja.

Külön Köszönet Dávid Zsoltnak a cikk összeállításához nyújtott segítségért.
 









Technikai adatok:
Csőhossz 2250 mm
Csőfar 150 mm
Cső súlya 103 kg
Barázda 16 db
A löveg tüzelőállásban 2190 kg
Menetben 2100 kg
Tűzgyorsasága 120 lövés/perc, 60 lövés után csőcsere
Lövedék kezdősebessége 850 m/s
Töltény súlya 2,15 kg
Töltény hossza 44,6 mm
Lövedék súlya 0,955 kg
4 töltényes léc súlya 9,5 kg
Csapatlőszer javadalmazás 240 lövés/löveg (10% páncélgránát)
Páncélátütő képessége 60 fokos találati szög mellett a 40 mm-es páncélt 500 m-ről, a 25 mm-es páncélt 1600 m-ről. Közepes és nehéz harckocsiknál csak a gyengén páncélozott részek és a járószerkezet (lánctalp) ellen volt hatásos.
Elméleti lőtávolság 8700 m
Gyakorlati lőtávolság 4500 m"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése