A blog elsősorban a Magyar Királyi Honvédség kerékpáros csapataival foglalkozik, időnként – a szerző kutatási területeihez igazodva – kitérőket tesz másfelé is.
"A királypuccsot,
valamint az erőviszonyok végleges rendeződését követően a két említett
kerékpáros zászlóalj – a honvédség egyéb alakulataihoz hasonlóan – köztük– visszatért
béketevékenységükhöz. Ez elsősorban kiképzést jelentett, azonban 1932-ig, míg
ismét be nem vezették az általános hadkötelezettséget, a zsoldos legénység nem
volt ráutalva a folyamatos sulykolásra, jószerivel gyakorlottabbak voltak a
fiatal tiszteknél. Így a katonák viszonylag sok szabadidővel rendelkeztek. Ez
lehetővé tette azt, hogy sokrétű egyéb tevékenységet fejtsenek ki, részt
vegyenek a város sport- és kulturális életében. A katonai vezetés intenzív
támogatásával gyakran rendeztek versenyeket, elsősorban olyan sportágakban,
amelyek kapcsolódtak a katonaélethez. Rendszeresen részt vettek a honvédség
által rendezett versenyeken is, több alkalommal ők maguk voltak a rendezők. A
versenyekről a helyi sajtó rendszerint tudósított is. Ilyen volt 1923.
júliusában, mikor az alábbi szövegű cikk jelent meg az Esztergom c. hetilapban:
„F. hó 14.-én délután 4 órától 11 óráig a 3.
kp. zászlóalj tisztikara a táborban lévő elemi lőtéren sportlövészetet tart,
amelyre vendégeket is szívesen lát.”
A lap július 16-án az alábbi beszámolót közölte az eseményről:
„Sportlövészet a táborban. Szombat
délután Esztergomból szépszámú közönség rándult ki a táborban lévő elemi
lőtérre, ahol a 3. kerékpáros zászlóalj tisztikarának rendezése mellett
sportlövészettel kapcsolatos jótékony célú nyári mulatságokat tartottak. A
céllövészet, amelynek kilenc válfaja szórakoztatta a fegyverhez értőket, nagy
érdeklődés és élénk részvétel mellett folyt le. A kedélyes hangulatot nagyban
emelte a dorogi bányászzenekar szebbnél-szebb darabok előadásával, a verseny
befejezése után pedig a turista dalárda énekelt el több szép énekszámot a
közönség lelkes tapsaitól követve. A versenyt tánc zárta le.”
Persze, a sporteseményeken részt vett a „tábori”,
vagyis a városon kívül található valamikori
hadifogolytábor épületeit elfoglaló 4. kerékpáros zászlóalj is. 1929.
októberében a „Névtelen Hősök III. stafétája” verseny katonák
kategóriájában a 4. kerékpáros zászlóalj az I. és III. helyet szerezte meg, míg
a 3. kerékpáros zászlóalj a II. helyezést érte el.
Talán kissé furcsának tűnhet, de rendeztek versenyt
más számokban is. 1922 februárjában például:
„F. hó
15-én d. u. 5 órakor lezajlottak a 3. honvéd kerékpáros zászlóalj ezidei
szuronyvívó versenyének minősítő küzdelmei. Az igen szép számú nézőközönség
előtt 24 vívónak küzdelme után a 6 legtöbb pontot elért vívó jutott be a
döntőbe mely 19-én d. u. 5 órakor lesz a laktanya vívótermében.”
Persze a sportversenyek nem csupán a szórakozás
céljait szolgálták. Jól mutatja ezt az alábbi hír 1923 októberéből:
„Katonai
távgyaloglóverseny. A 3. kerékpáros zászlóalj f. hó 13.-án rendezte meg az
évi távgyaloglóversenyét az Angol-Magyar Bank „Sparta” sportfejlesztő
részvénytársaságának vándordíjáért, 10 kilométeres terepen teljes katonai
felszereléssel. A győztes a 2. kerékpáros század lett, mely szakasz a 10
kilométeres utat zárt rendben teljes létszámával 78 perc alatt tette meg s ezen
győzelmével immár másodízben nyerte meg az értékes vándordíjat. 1921.-ben az 1.
kerékpáros század, 1922.-ben a 2. kerékpáros század.”
A teljes felszereléssel, zárt rendben megtett táv
mai szemmel nézve is impozáns.
És gyakran előfordult, hogy a honvédség egyéb
alakulataival kellet összemérni képességeiket:
„A hadsereg
kerékpáros csapatversenyt 25-én, kedden tartották Esztergomtábor környékén. A
rendkívül nagy követelményű versenyben hét szakasz indult, minden szakasz, amelyet
tiszt vezetett, 47 teljesen harcszerűen fölszerelt kerékpárosból állott. A
szakaszok golyószórókon kívül még nehézgéppuskákat is vittek magukkal. A verseny
útvonala 80 kilométer
volt, amelynek végén harcszerű lőfeladatot kellett a szakaszoknak megoldaniuk. A csapatversenyt az esztergomtábori 4.
kerékpáros zászlóalj nyerte meg a budapesti 6. kerékpáros zászlóalj, illetve a
jászberényi 5. kerékpáros zászlóalj szakaszai előtt.”
Az érdeklődők a teljes cikket a Hídlapban olvashatják.
Az I. világháborút
lezáró trianoni békeszerződés szigorúan megszabta Magyarország számára a
rendszerben tartható haderő nagyságát és összetételét. Ezek a tiltó
intézkedések a gazdasági nehézségekkel párosulva már ekkor kényszerpályára
állították a Honvédséget és benne a kerékpáros csapatokat. 1921-re a
haditapasztalatok alapján és lehetőségek függvényében a megalakuló hét
vegyesdandár alárendeltségébe egy-egy kerékpáros zászlóaljat szerveztek, amelyek
maximális létszáma egyenként 18 tiszt és 450 fő toborzott legénység lehetett..
Ezek közül a 3. honvéd kerékpáros zászlóaljat Esztergomban, a 4. honvéd
kerékpáros zászlóaljat Kenyérmező-táborban (1927-től Esztergom-tábor) állították
fel. A zászlóaljak a békeszerződés előírásai szerint három századból álltak,
nehézfegyverek és zászlóalj-közvetlen alakulatok nélkül. A kerékpáros
zászlóaljaknak csupán az egyik századát szerelték fel kerékpárral, a másik
kettőt gyalogosan alkalmazták, legénységük „zsoldos” katonákból állt, hiszen a
békeszerződés életbe lépésével a sorkötelezettség is megszűnt. A húszas években
nem is nyílt lehetőség további fejlesztésre, hiszen a győztesek által delegált
Katonai Ellenőrző Bizottság ellenőrizte az előírások betartását.
A kerékpárosokat a
gyalogság csapatnemeként szervezték, feladatuk elsősorban a felderítés volt. A
korabeli Harcászati Szabályzat megállapította róluk:
„Alkalmazhatóak: felderítésre és az ellenséges
felderítés gátlására, a szárnyak biztosítására, eltolás és átkaroló támadás
fedezésére; gyors tartalékként; üldözésre; halogató harcra és elöl lévő fontos
pontok megszállására.”
Legfontosabb
tulajdonságaikat a következőkben foglalták össze:
„Jellegzetességeik: jó út és időjárásviszonyok mellett
gyorsak, mozgékonyak és tűzerősek; gyorsaságukat önmaguk erejéből merítik;
főleg utakon mozognak, azok mellett harcolnak és gyorsaságuk azok minőségétől
erősen függ; menetük zajtalan, sebességük éjjel erősen csökken; (......)
veszteségekkel szemben érzékenyek.”
A haderőfejlesztés
a harmincas évek közepén fokozatosan felgyorsult, végül 1938-ban a Darányi-féle
úgynevezett „győri programban” érte el csúcspontját. Az anyagi fejlesztésekkel
egy időben jelentős átszervezések is végbementek, annak érdekében, hogy a
Magyar Királyi Honvédség megfeleljen a korszerű háború követelményeinek.
A kerékpáros
zászlóaljak felszerelését az 1938. október 1-jével életbe lépő Huba I. hadrend
szerint jelentősen megerősítették. Az egységeket alkotó három kerékpáros
századnak századonként rajonként 1-1, összesen 12 golyószóróval kellett
rendelkeznie, géppuskás százada hat géppuskából és két nehézpuskából állt.
Zászlóalj közvetlen alakulatként egy árkász-, egy páncéltörő ágyús és egy
távbeszélő szakaszt alkalmaztak, továbbá alárendeltségükbe helyeztek egy
kisharckocsi-szakaszt és egy gépvontatású közepes tarackos üteget is.
Felszereltség,
járművek
A kerékpáros
csapatnem alapvető felszerelési cikke maga a kerékpár volt. A két világháború
között a Magyar Királyi Honvédségnek kétféle rendszeresített szabványos
kerékpárja volt. Mindkettőt a csepeli Weiss Manfréd Művek gyártotta, és 19 M, illetve 32 M kerékpár néven voltak
használatban. Kiképzési célokra további
típusok is szolgáltak a honvédségben, Puch, Steyer és Bianchi gyártmányúak, valamint többféle, polgári
használatra gyártott Csepel kerékpár, de ezek darabszáma nem volt jelentős. A
második világháború során gyakran vonultattak be polgári tulajdonban álló
járműveket is, gyakran tulajdonosukkal együtt. Említést érdemel még a 32 M kerékpár összecsukható
változata, amelyet az ejtőernyős csapatok számára gyártottak.
A hadikerékpárt
különféle szerelékekkel tették alkalmassá arra, hogy a katonaélethez szükséges
felszereléseket szállítani lehessen. Vázára karabély hordkészüléket szereltek,
csomagtartójára kerékpáros málhatáskát lehetett rögzíteni. A golyószórót, a
távbeszélő és az árkász felszerelést szintén speciális hordkészülékekkel és
szíjakkal rögzítették. A korabeli tapasztalatok szerint a 32. M kerékpár hadi
alkalmazásra megfelelő, megbízható, robosztus szerkezet volt, amelynek teherbírása
meghaladta a 150 kg-t. Egy 1942-ben avatott kerékpáros tiszt mondta róla: „…csak elhagyni lehetett, elrontani nem…”
Gumiabroncsa egyaránt lehetett tömlős és
tömör kivitelű. Kevés karbantartást igényelt, a szétszedést csak a tisztításhoz
szükséges mértékig engedélyezték. A bonyolultabb munkák elvégzésére minden
szakasztörzsben egy műszerész volt beosztva.
Az alakulatok
gépesítettsége 1938-at megelőzően megfelelt a honvédség átlagának., majd a
német – és kisebb mennyiségben olasz – gépjármű-szállításokból kifolyólag az egységeket
nagyobb mennyiségű teherautóval látták el. Ezt követően a kerékpáros alakulatok
már nem csak a nevükben voltak „gyorscsapatok”. A kerékpárosok fegyverzete nem
különbözött az egyéb csapatokétól, az egyéni lőfegyver az 1931., illetve
1931/A. M. puska volt. Rendszeresített nehézfegyvereik között szerepelt a 31 M. golyószóró, a 1907/31 M.
Schwarzlose géppuska, valamint az 1936 M. 20 mm-es Solothurn nehézpuska. A
páncéltörő ágyús szakaszok 4 darab 36
M. 3,7 cm-es löveggel voltak felszerelve, melyeket a
Krupp félrajkocsikkal vontattak. Megerősítésképpen 1939-től a zászlóaljak
parancsnoksága alá rendeltek egy 10,5 cm-es közepes tarackos üteget is, amely 4
db 1937 M
közepes tábori tarackkal rendelkezett. További megerősítésképpen a zászlóaljak
kaptak egy szakasz (6 db) CV-35 Ansaldo típusú kisharckocsit is. Az Ansaldók
3,2 tonna tömegűek voltak, 2 fős személyzet irányította őket és kezelte az
ikercsövű Gebauer gyártmányú géppuskát. Már rendszeresítésükkor is elavultak
voltak, gyenge páncélzatuk és kis teljesítményük alkalmatlanná tette őket a
harcra.
Kerékpárosok
a város életében
Az 1919-es
forradalom utáni zűrzavarban különféle karhatalmi és katonai egységek működtek
a városban és környékén. A rend megteremtésében és stabilizálásában tevékenyen
közreműködött Szívós-Waldvogel József ezredes, aki sok szállal kötődött a
városhoz.
SZÍVÓS-WALDWOGEL
JÓZSEF, vitéz (Esztergom, 1872.01.29-Esztergom, 1952.04.30) Középiskoláit
szülővárosában végezte, majd a cs. és kir. 26. gyalogezredben leszolgálta
önkéntesi évét. A tiszti vizsga letétele után ténylegesíttette magát. 1894.
05.01.-1916. 02. között a 44. gyalogezredben szolgált. A háború kitörésekkor a
44. gyalogezreddel hadba vonult századparancsnokként. Végigharcolta az első
világháborút, négy alkalommal sebesült. A forradalmak idején nem teljesített
szolgálatot. Visszatért Esztergomba és itt megalapította a
keresztényszocialista pártot. 1920-ban megalapította a MOVE (Magyar Országos
Véderő Egylet) esztergomi csoportját. A Nemzeti Hadsereg bevonulása után
Esztergom vármegye katonai parancsnokává nevezték ki. 1921.09.09.-1922.05.15
(?) között a 3. kerékpáros zászlóalj parancsnoka volt, majd a budapesti
műegyetemi karhatalmi zászlóaljat vezette. 1921-ben vitézzé avatták. Tábornoki
rendfokozatban vonult nyugalomba 1925-ben. Halála után az esztergomi Belvárosi
Temetőben helyezték örök nyugalomra."
Figyelemre méltó, hogy ennek az évfolyamnak a legtöbb hősi halottja post mortem részesült kitüntetésben, leginkább a Magyar Érdemrend (MÉR) Lovagkeresztjét hadiszalagon a kardokkal. Jól mutatja, hogy mint fiatal tisztek - alantos tisztként vagy századparancsnokként - nagy számban kerültek a harctérre és vette részt az első komolyabb veszteséget okozó hadművelet-sorozatban, a magyar 2. hadsereg tevékenységében.
Magyar Érdemrend Lovagkeresztje hadiszalagon kardokkal
A HM HIM online hivatalos adatbázisaiban szerepelnek
Borsodi Imre hadnagy (1920.04.20-1943.12.28) 33/I. zászlóalj. Hősi halált halt Orlanka-nál. Breszt-Litovszkban temették el. Halála után a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét (hadiszalagon a kardokkal) adományozták részére.
Damasi László hadnagy (1919.12.11-1944.04.19) 46/I. zászlóalj. Hősi halált halt Korecin-nél. Eltemetve Berezna-Kartuska-n. Halála után a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét (hadiszalagon a kardokkal) adományozták részére.
Doge Béla hadnagy (1919.07.12-1942.08.11) 48/I. zászlóalj. Hősi halált halt Korotojaknál. Halála után a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét (hadiszalagon a kardokkal) adományozták részére.
Farkas János hadnagy (1920.02.11-?) 21/I. zászlóalj. Eltűnt Alexandrowka-nál 1943.01.15-én.
Ferenchalmy Béla főhadnagy (1920.07.25-1944.12.14) 24. gyalogezred árkász szakasz. Hősi halált halt Perénél.
Gál Jenő hadnagy (1920.12.20-?) hősi halált halt 1942.09.09-én Sztorozsevoje-nál. Halála után a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét (hadiszalagon a kardokkal) adományozták részére.
Hajnóczy Ödön főhadnagy (1919.08.08-1945.02.28) A Vezérkar főnöke 6. osztálya állományában teljesített szolgálatot. Autóbalesetben hunyt el Szombathelyen
Harsai Ödön hadnagy (1920.05.20-1942.07.02.) 17/I. zászlólaj. Hősi halált halt Tyimnél
Kodizi-n temették el.Halála után a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét (hadiszalagon a kardokkal) adományozták részére.
Harsai Ödön. A kép a hadisir.hu-ról származik.
Jaross Gyula főhadnagy (1920.10.14-1944.07.27) 17. gyalogezred. Hősi halált halt Rosulnánál. Holtteste az ellenség kezén maradt. Halála után a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét (hadiszalagon a kardokkal) adományozták részére.
Keményfi Zoltán II. főhadnagy, vitéz (1920.10.13-1944.04.28) 57/II. zászlóalj. Hősi halált halt Kuty-nál.
Holtteste az ellenség kezén maradt. Halála után a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét (hadiszalagon a kardokkal) adományozták részére.
Kéthely Walter főhadnagy (1919.04.22-1945.03.28.) 53. határvadász zászlóalj kerékpáros század. Hősi halált halt a magyarországi harcok során a
zalaegerszegi hadikórházban. Papp György főhadnagy (1920.02.03-1944.05.05) 4. hegyivadász zászlóalj. Hősi halált halt Lucza-nál. Halála után a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét (hadiszalagon a kardokkal) adományozták részére.
Páldeák András főhadnagy (1920.08.17-1944.05.08) 1. hegyivadász zászlóalj, páncéltörő ágyús szakasz parancsnok. Hősi halált halt Mlodiaty-nál. Halála után a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét (hadiszalagon a kardokkal) adományozták részére.
Solymos Ferenc főhadnagy, vitéz (1918.12.26-1944.09.13) 1943-ban avatták vitézzé saját érdem alapján. A 6/II. zászlóalj kötelékében hősi halált halt Nagyszalonta közelében
Szakkay Endre főhadnagy (1920.01.10-1944.10.09.) 21/II. zászlóalj. Hősi halált halt Ökörmezőnél.
Toperczer Dezső (1920.07.13-1943.01.15.) 12/II. zászlóalj. Hősi halált halt Nikolskj-nál. Halála után a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét (hadiszalagon a kardokkal) adományozták részére.
Vámosi Zoltán főhadnagy (1919.02.01-1944.10.08) 26. határvadász zászlóalj. Hősi halált halt Érsekújvárnál
Wáczek Felícián főhadnagy, nemes, dunaszentgyörgyi (1920.10.0-1944.09.10) 1. gyalogezred. Hősi halált halt Tordánál a 394. magassági ponton.
Csendőrök
Gáspáry Géza csendőr főhadnagy (1920.10.23-1945.01.12) Hősi halált halt Budapesten. A Farkasréti temetőben temették el.
Solymosi Miklós csendőr főhadnagy (1920.02.04-1944.12.27) I. hadtest parancsnokság. Hősi halált halt Budapesten, a Karap u. 13. szám alatt.
Gyorsfegyvernem
Barta Miklós huszár főhadnagy (1919.12.29-1944.09.20) 6. felderítő osztály. Hősi halált halt Bistre-nél. Lomna-n temették el. Halála után a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét (hadiszalagon a kardokkal) adományozták részére.
Benkovich Béla főhadnagy (1918.12.10-1944.09.21) 1/I.harckocsizászlóalj, 4. század Hősi halált halt Zimándújfalunál. Kürtösön temették el.
Tüzérség
Téby László főhadnagy (1920.10.12-1944.12.02.) 1. hegyi tüzér pótosztály első tiszt. Hősi halált halt Mónosbélnél. Bélapátfalván temették el.
Kőszeghy Barnabás főhadnagy, nemes winkelsteini (1920.02.19-1944.09.26) 7. rohamtüzér osztály 2. üteg parancsnok. Hősi halált halt Királyhegyesnél.
Kőszeghy Barnabás
Faragho István hadnagy, vitéz (1920.04.17-1942.08.23) 13. tüzérezred. Hősi halált halt Kolbinónál. Halála után Signum Laudist
(hadiszalagon a kardokkal) adományozták részére.
Jankovich Ferenc főhadnagy, vitéz, jeszeniczei (1920.01.04-1944.10.12) 16. rohamtüzér osztály ütegparancsnok. Hősi halált halt Debrecennél. Halála után a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét (hadiszalagon a kardokkal) adományozták részére.
Galba Lajos főhadnagy (1920.08.15-1944. 09.28) 6. könnyű tüzérosztály ütegparancsnok. Megsebesült 1944.09.21-én, hősi halált halt Ungváron az 555. hadikórházban. Halála után a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét (hadiszalagon a kardokkal) adományozták részére.
Tarczay Ervin főhadnagy (1919.10.05-1945.03.18) 3. harckocsi ezred 2. harckocsi századparancsnok. Hősi halált halt Bodajk és Söréd között.
Láng Tibor főhadnagy (1918.08.24-?) 3/III. harckocsizászlóalj, zászlóalj-segédtiszt. Eltűnt 1944.07.27., Rosulna.
Szentléleky Péter hadnagy (1920.10.05 23-?) 23. könnyű tüzérezred 5. üteg elsőtiszt. Eltűnt az 1943. januárjában vívott utóvédharcok alatt.
Az archivnet.hu weboldalon megkezdődött Salgó Andor naplójának közlése (előzetes itt olvasható). A tervek szerint az anyag három részben lát napvilágot a Magyar Országos Levéltár internetes kiadványában.
Kedvcsináló részlet az anyagból:
Galícia, Kárpátok, Csehország – az utolsó
felvonás
„Menetcélunkat
elérni nem tudjuk, mert találkozunk az oroszokkal. Az előttünk lévő csapatok
vannak velük harcban. Iwanowce községben vagyunk. Nagy harci zaj
hallatszik, és a távolból látjuk, amint a Stukák gyúrják az
oroszokat. Estére a tüzijáték felerősödik. A falu Kolomea felé eső végén egy
német-magyar páncélos egység, valamint gyalogság támad. Nagy tüzérségi tűz
egész éjjel. Sztálin-gyertyák világítanak, és mindenüvé bombák
hullnak. Falunk csupán 3-4 tüzérségi találatot kap.
Ápilis 24-25.
Reggel
korán kelek. A tegnapi harc eredményes volt. A gránátok a falut felgyújtották,
egész éjjel világított a nagy tűz és az oroszok visszavonultak. Állítólag az
oldalunkban lévő erődben még maradtak leszakadt részeik. Fél 8-kor parancsot
kapok, hogy egy lovas hírvivővel derítsem fel a hadosztály tüzérparancsnok
figyelőhelyét. Géppisztollyal felszerelve szürke lovamon lovászommal nekiindultam
a nagy erdőségnek, ahol a telefonvezetékek nyomán haladva a Rubán-on
megtaláltam a figyelőt, és átadtam a parancsot. Visszafelé az esti
harcterületen jövök, amely már csendes. A lakosság még este elmenekült.
Déltájban
tisztigyűlés: a zászlóaljparancsnok tájékoztatja a helyzetről a tisztikart,
majd kiadja a támadási parancsot. Este 6 órakor kell elérni a falu - Iwanowce -
keleti szegélyét, ahonnan a reggeli órákban nagy lendülettel megindul a
támadás. Keresztülhaladunk a harcban álló saját csapatokon, azokat leváltjuk és
támadunk tovább.
25-én
reggel a terv szerint megindul támadásunk. Bán Dönci századával
előreront, de a Bárczy század támadása megakad, amelynek láttára az
oroszok ellentámadásba kezdenek. Borzalmas harc minden szakaszon. A halottak és
sebesültek száma nagyon nő, a gyerekek azonban keményen küzdve kitartanak
állásaikban (Ilyen veszteséget a doni harcokat kivéve nem láttam. A harc
dicsőséges volt, de az ára igen nagy.) Délutánra kicsit megcsendesedik a harc.
Április 26.
Reggelig a
veszteség kb. 100 fő. Támadásunkat a parancs szerint tovább folytatjuk. Igen
erős tüzérségi tűz. A német „Tiger"-ek 2-3 óránként támadnak,
de nekünk nem jelentenek nagy segítséget. Egyik rövidesen aknára futott, mire a
többi meglépett. A harckocsikban lévő rádió működése elég volt ahhoz, hogy az
oroszok odairányítsák aknavető tüzüket, aminek minden esetben sok áldozata
volt.
A
lőszerpótlás megszervezése az én feladatom. Autó hordja - és szekerek - a
szükséges lőszereket, és sokszor én magam is vállra vetett ládával segítek
embereimnek. Ilyenkor nagyobb kóstolót kapok a háborúból, hiszen lőszer akkor
kell, mikor áll a harc. Vinni pedig kell.
Naponta
többször kapunk légitámadást. Ilyenkor a házromok és ereszek alá húzódunk és
várjuk a végét. Az est a leglátványosabb és eseménydús. A Sztálingyertyák,
állandó bombarobbanások, rakéták, az égő falu, a harci zaj nem a legjobb
altatódal. Álmos és fáradt vagyok. 3 napja már nem vetkőztem le, lábamon az
elázott csizma.
Az eső
megered. Estére lucskos minden, dagasztjuk a sarat. Az árkokban víz van,
mindenki vízben fekszik. A lőszerrel bajok vannak. Késve érkezik, állítólag
fogytán van.
Estére a
hátsó vonatrészeknél vakrémület lett úrrá. Egy átcsoportosítás révén hátravont
egység mozgásából arra következtettek, hogy feladtuk állásainkat. Nagy
csomagolás indul meg és kénytelen voltam lóháton hátrarohanni, mire
lecsillapodtak a kedélyek.
Április 27.
Reggel a
lőszerhelyzet pontos megállapítása végett a vonalat végigjárom. Felkeresem a
cimborákat. A lőszer elegendő. A fiúk elcsigázottak. A nagy esőzés teljesen
eláztatta őket. Ennek ellenére semmi kívánságuk nincs, csak a meleg étel után
vágynak. Két napja ugyanis a vonal meleg ételt nem látott, mivel az állandó
harc lehetetlenné tette a konyha kijutását. Végre kis harcszünetben kiosztjuk
az első gulyást, tele disznóhússal. Utána forró kávé. Nagy szerencsénkre a
harcterületté vált falvak állatállománya majdnem teljes egészében szabadon
mászkál. Befogásuk néha egészen könnyen, de sokszor azonban nevetségesen sok
futkározás árán megy. Persze ilyen kedélyeskedésre csak olyan részeken kerül
sor, ahová az oroszok nem látnak be. A baka viszont a hasáért az életét is
szívesen kockáztatja. Ennek eredménye azután, hogy csordákban hajtják hátra a
teheneket. Gyakran sikerül egy-egy disznót is elkapni, de azt lőni kénytelenek,
mert szalad. Lényeg tehát, hogy folyik a beszerzés, jó koszton van a szenvedő
harcos baka és így jobban bírja az idegtépő harcot.
Én
személyemre nézve hálás lehetek a sorsnak, mert sikerült a vonaltól mintegy
4-500 méterre lévő házba beszállásolni, ahonnan a lőszertiszti teendőket kell
ellátnom. Telefont kapok, és a cimborákkal állandó összeköttetésben vagyok.
Mint lőszertiszt, rengeteg a dolgom. A zászlóalj és az ezred vonalába is
bekapcsolnak és most már kibővülve a feladatom a fel- és lemenő parancsnok
továbbítása. Örülök beosztásomnak, mert a fiúk ismernek, és tudják, ha
betelefonálnak hozzám, ha más nem, én veszem a kívánt lőszeresládát vállamra,
de nem hagyom őket lőszer nélkül. Minthogy azonban a házam tája erős akna és
tüzérségi tűz alatt áll, a felhalmozott lőszert kénytelen vagyok földalatti
bunkerekben tárolni. Nagy építkezésbe kezdek és estére már minden a föld alatt
van, úgy, hogy az akna nem tudja átszakítani a tetőzetét. Ezzel egy nagy gond
szakad le vállaimról.
Április 28.
Éjjel már
aludtam, de nem sokat. Levetkőzni nem lehet, illetve könnyelműség. A vonal
közelsége, a folytonosan beszivárgó bandák gyakran okoznak meglepetést.
Új
zászlóalj-parancsnokot kapunk Nagy Aladár őrnagy személyében. Volt
parancsnokunk ugyanis még az első napon „légnyomást" kapott, és rájött,
hogy hátul sokkal jobb.
Reggel Raab
Bélával felkeresem új parancsnokunkat és jelentkezünk, illetve
bemutatkozunk. Komoly légitámadást kapunk. Kaduk Pista sebesülésénél
jelen vagyok, amikor szerencsétlen gyerek egy fel nem robbant kézigránáttól sok
szilánkot kapott. Én támogattam a segélyhelyre, ahol Csáji Berci vette
kezelésbe. Utána hamarosan komoly gránáttüzet kapunk, melyet elég kedélyesen
futóárokban hasalva élünk át.
Délután egy
hosszabb aknazáport kaptunk. Pechemre éppen házam táját vették tűz alá. Hullt
minden szét. A fiúk egy része a ház körül tartózkodott, mikor az első akna vagy
50 méterre bevágott. Mindenki ugrott az árokba, mert egy aknát az orosz soha
nem lő. A második egészen közénk esett és így történt, hogy az őrnagy úr
legénye csúnyán megsebesült. Csizmapucolás közben ő is ugrott a gödörbe és egy
nagyobb szilánk olyan szerencsétlenül érte fejét, hogy a bal halántékától a két
szemén, orrán át a jobb halántékáig mindent levitt. Én a házba ugrottam be és
annak ablakából vettem észre súlyos sebesülését, hozzám mintegy 4-5 méterre.
Sűrű aknarobbanások kis szünetében egy sebkötöző csomaggal kiugrottam hozzá. A
látvány borzalmas volt. Sok sebesültet láttam, de ez volt a legborzalmasabb. Két
vastag párnakötést tettem a szemei helyére, a pólyával körülcsavartam fejét.
Közben beszélgettünk. Eszméleténél volt, értelmesen válaszolgatott, de jobb
kezében ott szorongatta gazdája fényesítőkeféjét. Mikor a tűznek vége volt,
hordágyra tettük és még annyit mondott, adjam át a kefét az őrnagy úrnak. Akkor
elvesztette eszméletét. Talán jobb lenne, ha meghalna. Ez lenne neki a jobb.
Ilyen és
hasonló események után idegállapotom nem volt a legjobb. A kevés alvás miatt a
kimerültség lett úrrá rajtam. Mindenesetre szerencsém volt és folyton erősebb a
hitem, hogy az Isten velem van.
Erre
gondoltam aznap még akkor is, amikor egy le nem becsülendő esemény főszereplője
voltam. Leírásom eredetisége megkívánja, hogy erről kellemetlen témaköre
ellenére is megemlékezzem. Kénytelen vagyok közvetlen szavakat használni. WC-re
készültem. Eme helyiség a házam mellett táborszerűen foglalt helyet. A
papíranyag, ami minden esetben a zsebemben volt, most szobámban pár másodperces
keresgélést igényelt. Ennek köszönhetem életemet, ennek a pár másodpercnek,
mert amikor az ajtón ki akarok lépni, hatalmas robbanással bevág egy akna
egyenesen arra a helyre, ahol normális körülmények között már lettem volna. A
ház mozgott velünk, hullt a vakolat. A helyzet komolyodik.
Elhatároztam
tehát, hogy bunkert építek, ahol legalább nyugodtan aludhatok.
Április 29-30.
Az éjszaka
szokatlanul csendes volt. Folyton esik, sőt, reggelre még a hó is megered. A
reggel hűvös. A fiúkat valósággal fel kell ráznom reggeli szendergésükből, hogy
a bunker elkészítéshez hozzáfoghassunk. Kirajzolom a nagyságot, megbeszéljük az
építkezés műszaki részleteit, hogy a gránátot is bírja. A föld ragad a
szerszámokra, de délre, mikor ismét megered az eső, már rakjuk rá a tetőt.
Középre két hatalmas rönk kerül, amely 9 méter hosszú. Szélein egy-egy épületgerenda,
melyeket hasábfákkal rakunk be lehetőleg légmentesen. A nyílásokat előbb
szalmával betömjük, majd utána a száraz falevélréteg következik, és csak erre
jön a kiásott agyagos föld. A bunker nem magas, de mélyebbre a talajvíz miatt
nem áshattunk. Deszkából padlót is csinálunk.
A
legnevetségesebb a sürgős munkálkodás után, amikor egyikünk a másik után
jelenti ki, hogy inkább alszik a házban, mint a vizes bunkerban. Persze, amikor
kapunk egy nekünk szánt aknasorozatot, akkor sajnálkozunk, hogy miért is nem
vagyunk lent.
A németek
is kezdenek mozgolódni. Eleinte csak Tigrisekkel harcoltak velünk együtt, de ma
már gyalogos csapatok is jönnek előre a vonalba. Nem személyüknek, de modern,
príma fegyvereiknek örülünk. Most csak kisebb csoportok jöttek előre
szemrevételezni a helyzetet, de a hírek szerint hamarosan bekapcsolódnak a
harcokba is.
30-án este
az oroszok erősen támadnak. Komoly védővonalunkon azonban nem tudnak áttörni,
az orosz veszteség aránylag nagy. Több fogoly akad hurokra, akik közül hármat
nekem kell tolmács útján kihallgatnom. Sok érdekes dolgot tudok meg tőlük,
különösen az ellenséges tüzérség, harckocsik, aknavetők helyét illetően.
Parancsot kapok a tüzérfigyelőink ez irányú tájékoztatására, mely alapján a
bemondott pontokra jókora tüzérségi tüzet zúdítunk.”
