Adalékok a Budapest ostromában harcoló csendőralakulatok történetéhez

Lám Béla csendőr főhadnagy (1918-2012) emlékére

Ma kaptam kézhez a Sereg Szemle legújabb számát. A kiadvány a Magyar Honvédség Összfegyvenemi Haderőparancsnokságának szakmai-tudományos folyóirata. A 2012. október-decemberi számban jelent meg az alábbi cikk, ami a Budapesten harcolt csendőrökkel foglalkozik (részlet):

"December elején ismét a fővárosba rendelték az alakulatot. A harccselekményekbe első ízben akkor avatkoztak be, mikor a szovjet csapatok déli irányból közelítették meg a fővárost, birtokba véve a Csepel-sziget nagy részét. 1944. november 20-án a zászlóalj több más alakulattal együtt Csepelre vonult, megerősíteni a sziget északi részének védelmét. Itt Németh Dezső huszár alezredes, a 2. huszárezred parancsnoka irányította a védelmet a lakihegyi adótorony óvóhelyéről. Ezekben a harcokban esett el Halmos Ödön főhadnagy, a 3. század parancsnoka, miközben gyalogcsendőr századával szuronyrohamot hajtott végre a szovjet csapatok ellen, valamint ekkor tűnt el Szentesi Miklós főhadnagy (súlyos sebesülése után hátraszállítás közben). 

Szentesi Miklós

 November 30-án a visszavonuló német csapatok felrobbantották a lakihegyi adótornyot, ezt követően a páncélos századot kivonták a megrövidített arcvonalból, Budatétényen keresztül a hűvösvölgyi Bolyai Akadémiára vonultak. A gyalogcsendőr-századok a Háros-szigeten, illetve Budafokon foglaltak állást, a kerékpáros század december 29-éig tartalékban volt, míg a páncélos század részei a Svábhegy oldalában vett részt elhárító harcokban, parancsnokságuk a Bolyai Műszaki Akadémián települt. A szovjet harckocsik december 24-én elérték a Szépjuhásznét, majd kijutottak a Budakeszi út–Hűvösvölgyi út torkolatához, ahol jelenleg a Szépilona kocsiszín, illetve egy gyógyszertár található. A szovjet csapatok váratlan megjelenése a budai oldalon arra kényszerítette a német-magyar hadvezetést, hogy minden számba jöhető erőt mozgósítva védővonalat hozzanak létre a főváros nyugati részén. A galántaiak páncélos századát is riadóztatták, de – befagyott hűtővizük miatt – a Csaba páncélgépkocsik mozgásképtelenekké voltak, így ott kellett hagyni őket a laktanya udvarán, a csendőrök az északi kapun át gyalogosan távoztak Az Ansaldo kisharckocsik Miután elhagyták a laktanyát, a Rózsadombon foglaltak állást. Másnap a budai Várba vonultak, a továbbiakban a Rózsadomb oldalát az 1. egyetemi rohamzászlóalj zárta le járőrözéssel.

A kép illusztráció

Szily István őrnagy és törzse végül az Úri utcában szállásolt be, miután az eredetileg kijelölt Nádor laktanya (ma a Hadtörténeti Intézet és Múzeum épülete) ekkor már ellenséges tűz alatt állt. A zászlóalj alárendeltségéből a kb. 150 főből álló gyalogosított páncélos századot kivonták, azt német vezénylet alá helyezték. A század dr. André László cső. főhadnagy (1945. január 1-étől százados) parancsnoksága alatt a királyi palota pincéjébe vonult. Itt feladatául kapta a Várkert védelmét az esetlegesen a Duna felől induló támadással szemben. A század mellé dr. Reichel SS-Obersturmführert rendelték összekötőül a német parancsnokság felé. A századdal együtt került elhelyezésre a zászlóalj árkász szakasza is, amely addig nem vett részt a harcokban. A szakasz egyik tagja így idézi fel a körülményeket:

„…..Az oroszok a pesti Dunapart elfoglalása után a budai oldalon történő minden mozgásra lőttek…(..)…Különösen lőttek bennünket a Bazilika kupolájából. Csak a Palota pincéi voltak alkalmasak elhelyezésre. Azokban túlnyomó többségben német sebesültek feküdtek. Az alagút folyosóin csak lábnyom szélességű rész maradt az elmenetelre….”

André főhadnagy védőkörletét (a siklótól a Döbrentei tér feletti területig) golyószórós állásokkal rendezte be, mivel a század semmilyen egyéb nehézfegyverrel nem rendelkezett. Miután a pesti oldal felől a szovjet csapatok dunai átkelésére nem került sor, így az egységnek csak a légitámadásokkal és az egyre erősebb tüzérségi tűzzel kellett szembenéznie. A szovjet repülők meg-megújuló támadásaira az egykori századparancsnok így emlékezett:

„Tehetetlenül néztük az orosz bombázók gyilkos támadásait nap, mint nap után a vár ellen. Szuromi cső. szerzett egy nehézpuskát, amit a palota gyönyörű rácsos kapujába rögzítve használtunk az alacsonyan támadó géppuskázó vörös gépek ellen. Nem sok eredménnyel sajnos mivel a gépek csak pillanatokig voltak láthatók és máris eltűntek a Sándor tér felett.”"

A képek illusztrációk

A cikk teljes egészében olvasható a Sereg Szemle legújabb számában

Frissítés: a cikk teljes egészében letölthető

Szarvasi hősi halottak listája

 Egy korábbi gyűjtőmunka eredményeképpen (melynek többek között hozománya volt, hogy sikerült felállítani a szarvasi Vajda Péter Gimnázium hősi halottainak emléktábláját, két egymást követő évben nagy sikerű kiállítást rendeztünk a helyi múzeumban) összeállítottuk a szarvasi születésű vagy lakhelyű hősi halottak (korántsem teljes) listáját.

Az egyes személyek esetében az adatok sokszor hiányosak, az orosz forrából származó nevek, helynevek, rendfokozatok átírása bizonytalan.

Ahol a név után nem szerepel a rendfokozat, ott a hősi halott honvéd volt.

Rövidítések:

HHH hősi halált halt
gye.: galogezred
ho.: hadosztály
zlj.: zászlóalj
szd.: század
gk.:gépkocsizó
gpu.: géppusk
hgyv.: hegyivadász
hv. határvadász
hk. harckocsi
kp.: kerékpáros
l.: lövész
ö.: önálló
táb.: tábori
tü.o.: tüzérosztály
ho.: hadosztály
c.: címzetes
karp.: karpaszományos
őrv.: őrvezető
szkv. szakaszvezető
tsz.: továbbszolgáló
hdp őrm: hadapród őrmester

Két kép Hojnik község hősi temetőjéből, ahol számos szarvasi katona nyugszik

Ács Géza (Szarvas, 1922.) HHH 1944.07.28.
Alexa János (Szarvas, 1908.08.14.) 154. kerékpáros utász század, HHH 1943.02.22., Volotkova-Gyevica, eltemetve ugyanott
Ábrahám Pál őrv (Szarvas, 1919.08.26.)3/II. harckocsi zászlóalj, HHH 1944.04.29., Munkács, eltemetve ugyanott
Ábrahám Pál (Szarvas, 1929.) 26/II. zászlóalj, Fogságba esett Korpád, 1944.10.11., meghalt 1946.07.15. 3604. tábor
Anka István (Szarvas, 1920.) 20/III. zlj., HHH 1944.10., Makó, eltemetve Budapest
Antal György (Szarvas, 1919.09.07.) 41/III.zlj., HHH 1944.08.05, Kőrösmező, eltemetve ugyanott
Bácskai József őrv. (Szarvas, 1909.02.05).,19/II zlj., fogságba esett 1944.08 01. vagy 15, Domena, meghalt 1945.04.08., 245. tábor
Bakula György (Szarvas, 1907.11.24.) 49/II zlj., HHH 1944.08.04, Jaremcze
Bakulya Pál (Szarvas, 1905.) 49/II zlj 7. szd., fogságba esett 1944.02.01., Dubnotól ÉNY-ra, meghalt 1944.05.12., 188 tábor
Bálint János (Szarvas, 1914.07.25.) 19/II zlj., HHH 1944.10.03., Ökörmező, eltemetve ugyanott
Balázs János (Szarvas, 1920.09.29.)18. gy.e lovas szakasz, fogságba esett 1942.08.17. Mutnik, meghalt 1943.06.12., 58. tábor
Balczó János (Szarvas, 1918.10.08.),14. kp zlj., HHH 1941.07.26., Letovka
Behán Pál t őrv (Szarvas, 1917.04.19.)19/II zlj. HHH 1944.04.23, Grabicz, eltemetve ugyanott
Békési György (Szarvas)meghalt 1945.03.25., Ágfalva
Belopotoczki György (Szarvas, 1920.01.,) 19/II zlj.,HHH 1944.07.13., Bohorodyczyn, eltemetve ugyanott
Belopotoczki István (Szarvas, 1921.09.17.) 19/II zlj, HHH 1944.04.24, Jozefowka, eltemetve ugyanott
Belepotovszki Mihály tizedes (Szarvas, 1920.11.22.) 37.k.tü.o. 2. üteg HHH 1944.12.01., Hencsepuszta
Bencsik András őrv (Szarvas, 1909.01.09.) 49/II. zlj gpu. szd., HHH 1943.10.21., Kozinki, eltemetve ugyanott
Bencsik András (Szarvas, 1920.) 10/III.zlj., fogságba esett 1944.07.28, Delatyn, meghalt 1944.12.26., 182. tábor
Berta Szilveszter (Szarvas) HHH 1944.10., Kiskunfélegyháza, eltemetve ugyanott
Borgulya György (1909.03.30.) 49/II zlj, HHH 1944.04.26., Bohorodyczyn, eltemetve Hosztov
Borgulya János (Szarvas, 1914.10.30) 19/II pótzlj, eltűnt 1944.12.17., Füzér
Brachna János (Tiszafödvár, 1913.09.20.) 19. gye 4. szd., fogságba esett 1944. 09.01, Kárpátok, meghalt 1945.03.04., 110. tábor
Bulik Pál (Szarvas 1922.01.20.) meghalt 1945.01.29. 110. tábor
Buzás Pál (Szarvas) fogságba esett 1944.07.27., Kolomea, meghalt 1945.02.05., 100. tábor
Ciglécki Mihály (Szarvas, 1921.05.20.) 49/II zlj.,HHH 1944.04.09., Hanusowcze, eltemetve ugyanott.
Cupra Pál (Szarvas, 1914.07.15.) 6. gk l. zlj., HHH 1944.09.15., Torda, eltemetve Virágosvölgy, 455 mgp
Czerják Pál (Szarvas, 1907.02.24.) 19/II zlj., HHH 1944.10.16., Huszt, eltemetve ugyanott
Csasztvan Pál honvéd (1909.) 19. gyalogezred II. zászlóalj 7. század, fogságba esett 1945. 03.30., Gidaskjurd, Csehoszlovakija, megh 1945.09.11., 323. tábor
Csernák Lajos c. szkv (Szarvas, 1920.09.08.) 1.ö. gk köz. tü. o, HHH 1944.07.15., Gleboka, eltemetve ugyanott
Csesznák János (Szarvas, 1915.10.15) HHH Budapest, 1945.02.04., eltemetve ugyanott
Csesznák Mihály (Szarvas, 1918.) 19. gyalogezred II. zászlóalj, fogságba esett 1944. 11.13., Dunaföldvár, meghalt 1945.02.24., 84. tábor
Csonka András (1922) 19/II zlj., HHH 1944.07.28, Dolina, eltemetve ugyanott
Dankó János hdp őrm (Szarvas, 1921.09.10.) 6.heő.kórh., HHH 1944.10.09., Szolnok, eltemetve ugyanott
Dankó Mihály c őrv (Szarvas, 1921.07.13.) 17. közepes tüzérosztály HHH 1944.07.26., Lachowce, eltemetve ugyanott
Darida János (Szarvas, 1919.08.28.) 19/II. zlj. HHH 1944.11.02., Perbenyik, eltemetve ugyanott
Dell Antal (szarvas, 1909.06.10.) 31/II zlj. HHH 1942.12.10., Korotjak, eltemetve ugyanott
Demjén János (Szarvas, 1917.02.21.) 19/II zlj. HHH 1944.05.19., Bohorodyczyn, eltemetve ugyanott
Fabo (Fabó) Lajos (1913.) 19. gyalogezred II. zászlóalj, fogságba esett 1945.03.27, Vas megye, meghalt 1945.09.06. 38. tábor
Fabó Gábor tsz. szkv. 13.rotü oszt, 2. üteg, HHH 1944.11.15.
Fabó Lajos (Szarvas, 1913.) 19./II zlj., fogságba esett Vas megye, 1945.03.27., meghalt 1945.09.06., 361/2 tábor
Fabó Pál (Szarvas, 1907.05.30.) 53/I zlj., HHH 1942.10.09., Verhi Marki, eltemetve ugyanott
Farkasinszki Lajos szkv (Szarvas, 1921.11.22.) eltűnt 1945., Magyarország
Fodor Pál 49/II.zlj. meghalt 1945.03.30. Sopronkövesd, agyonlövés
Forster Gusztáv tizedes (Szarvas, 1908.01.03.) V. utász zlj., HHH 1944.10.23., Rohod, eltemetve ugyanott
Frecska György szkv. (Szarvas, 1921.05.18) meghalt 1945.07.01., Feketebérc
Furár Mihály (1907.) hadifogoly, meghalt 1945.01.13., 84. tábor
Gaál György (Csabacsüd, 1919.04.14.) 23/I. zlj., HHH 1942.08.10., Sztorozsvoje
Gajdos György (Szarvas, 1913.) 19. gyalogezred, fogságba esett 1944.11.20., Szerenfolvo, Csehszlovakia, Meghalt 1945.03.09., 183/2. tábor
Galáth János (Csabacsüd, 1920.09.20.) 201. önálló gyalogzlj.gépvontatású páncéltörő ágyús század, HHH 1944.10.20. Kiskunmajsa
Gál György (Szarvas, 1908.01.23.) hadifogoly, meghalt 1945.01.12., 182. tábor
Gál György (Szarvas, 1908.) 19/III zlj., fogságba esett 1944.10.22., Kiskunfélegyháza, meghalt 1945.09.03., 5091. tábor
Gálik Mátyás (Szarvas, 1912.05.14.) 7/II zlj., HHH 1944.10.14., Vezérszállás, eltemetve Felsőgereben
Ganu János (Szarvas, 1921.) 11. gyalogezred, híradó szakasz, fogságba esett 1944.10.05., Békéscsaba
meghalt 1945.07.03., 126. tábor
Ganyec András (Szarvas, 1921.) 19/II zlj. 4. szd., meghalt 1944.04.26., Nagyvárad
Garai György (Szarvas, 1911.) 19/II zlj. 4. szd., fogságba esett 1944.10.31., Csap, meghalt 1945.09.15., 987. tábor
Gazsó Mihály (Szarvas, 1911.09.23.) meghalt 1945.12.07., Orosháza, hadifogolykórház
Gulyás János (Szarvas, 1919.07.23.)hadifogoly, meghalt 1945.01. Darni (SZU)
Gyimesi Ferenc százados (Békésszentandrás, 1911.11.10.) 19/II. zlj., gpu. szd. pk., HHH 1945. 11. 06., Németország, eltemetve Pocking, 517. sír
Halász Szabó János, dabasi ,  hadnagy(Szarvas, 1923.01.22.) 201. ö. zlj., HHH 1944. 06.14., Pét DNY
Hanó János (Szarvas, 1921) 11. pótgyalogezred, II. zlj., fogságba esett 1944.10.05. Békéscsaba, meghalt 1945.07.03.,126. tábor.,
Horváth György (Szarvas, 1912.10.06.) 19/III zlj. HHH 1944.05.20., Bohorodyczyn,  eltemetve ugyanott
Hraskó János őrv (1915.09.14.) 19/II zlj., HHH 1944.08.06. Worochta, eltemetve ugyanott
Hraskó Pál (1905.01.23.) 19. gyalogezred, HHH 1944.07.13., Miedzyrzec Podlaska, eltemetve ugyanott
Hrncsjár Pál (Szarvas, 1917.06.19.) 14. kp zlj., HHH 1941.09.06., Zaporozsje
Hruska Mihály (Szarvas, 1912.) 19/III. zlj., fogságba esett 1944.11.22., Szerenfolvo, Csehoszlovakija, meghalt 1945.03.01., 183 tábor
Hudák Mihály (Szarvas, 1908.) 16. gyaloghadosztály, fogságba esett 1945.04.09., Bécs, meghalt 1947.01.01., 213. tábor
Jancsó György (Szarvas,1922.10.30.) 32 hv zlj., meghalt 1944.07.10., Csíkszereda, eltemetve ugyanott
Janurik János (Szarvas, 1911.) 132.von.o., HHH.1944.10.07., Dévaványa, eltemetve ugyanott
Janurik Pál (Szarvas, 1909.) 19/II zlj 4. szd., fogságba esett 1944.10.06., Újkígyós, meghalt 1945.01.25, 62. tábor
Janurik Pál (Szarvas, 1905.) 19/II zlj., fogságba esett 1944.10.21. Kiskunfélegyháza, meghalt 1945.04.21., 158/3 tábor
Juhász/Juhos Márton őrv (Szarvas, 1921.10.15.) 9.ho.utász szd., fogságba esett 1944.11.08., Tiszanána, meghalt 1945.03.15., 110. tábor
Kalocsai András t. hdgy (Szarvas, 1915.03.12.) 3/I.hk.zlj., HHH 1944.10.22., Budapest, eltemetve ugyanott
Kapcsok Mihály (1907.) hadifogoly, meghalt 1943.03.17., 56. tábor
Kastyák Mihály (Szarvas, 1909.) 19. gy. e., fogságba esett 1944.10.01., Pél/Pálmonostor, meghalt 1945.04.06, 176. tábor
Kiss András (Békésszentandrás, 1906.) 3/I zlj. 3. szd., fogságba esett 1944.10.06.,Békés, meghalt 1945.01.30., 62/2 tábor
Kiss György (Szarvas, 1908.) hadifogoly. meghalt 1945.01.01., 110. tábor
Kiszely János (Szarvas, 1919.) VI/3. utász század, fogságba esett 1944.12.17., Szögliget, meghalt 1945.09.22., 204. tábor
Klimoj (Klimaj) Pál (Szarvas, 1922.) 19/II. zlj., távbeszélő szakasz, fogságba esett 1944.07.13., Sztaniszlau
meghalt 1945.04.14, 126. tábor
Klucsik Pál (1911.02.28.) VI gv. köz. tar. ü. HHH 1944.06.20., Stanislaw, eltemetve ugyanott
Kohut András (1919.) hadifogoly, meghalt 1945.01.01., 62/2. tábor
Kohut Mihály törm. (Szarvas, 1920.) 19/I zlj., fogságba esett 1944.11.03.), meghalt 1945.04.06., 3169 tábor
Kolompár János (Szarvas, 1912.) 49/II. zlj 7. szd., fogságba esett 1944.01.01., Dubnotól ÉNY-ra, meghalt 1944.05.12., 193 tábor
Kolompár Mihály c őrv (Szarvas, 1919.09.28.) 2/II. huszárosztály, HHH 1944.07.24., Zarzice-Pokudov, eltemetve ugyanott
Komlovszki János (Szarvas, 1912.06.08) 49/II. zlj., fogságba esett 1944.07.25, Szodzawka, meghalt 1945.04.07. 62. tábor
Kondács Pál (Szarvas, 1919.04.27.) 23/II.tábori pótzlj., HHH Szind, 1944.09.22.
Kondács Pál (Szarvas, 1919.10.29.) 19/II zlj., HHH 1944.05. 05., Pohary, eltemetve ugyanott
Konyecsni Mihály (Szarvas, 1906.11.20.) 19/II. zlj., meghalt 1944.12.09., Miholja, eltemetve ugyanott
Kopcsek Károly (Szarvas) 19/II zlj., HHH 1944.10.06., Ókígyós, eltemetve ugyanott
Korin János (Szarvas, 1921.07.30.) 24.hv.zlj., HHH 1944.09.09., Sepsibükszád, eltemetve Tusnádfürdő
Koszti Károly (Szarvas, 1917) fogságba esett 1944.10.06., Újkígyós, meghalt 1945.03.20. 1035. tábor
Kovács Pál II (Szarvas, 1922.06.12.) 19/II. zlj., eltűnt 1944.04.24, Weselowka major
Kovács Pál (Szarvas, 1918.10.03.) 49/II. zlj, 4. szd., meghalt 1942.06.13., Hnievani, eltemetve Vinnyica
Kovács Péter (Szarvas, 1920.07.06.) 19/II. zlj. 6.szd., meghalt 1944.11.13., Csap, eltemetve ugyanott
Krajcsovics János (Szarvas, 1901.) 53.bevetési központ, HHH 1944.11.27., Hőgyész
Krajcsovics János (Szarvas, 1901.) 504.újonc zlj., HHH 1944.10.10., Bajmok
Kriskó Pál (Szarvas, 1907.) Fogságba esett Ájfalvánál 1945.01.21., Meghalt 1945.11.02., 241. tábor
Krizsán György (Szarvas, 1922.05.13.) 19/II. zlj.,  meghalt 1945.07.30., 204/1 tábor
Krizsán János szkv (Szarvas, 1914.) 79. tü o., meghalt 1944.08.04., Újvidék, eltemetve ugyanott
Kulcsár György (1913.) hadifogoly, meghalt 1945.02.25., 299/2. tábor
Kunstár György (Szarvas, 1913.02.27.) 19/II. zlj., HHH 1944.04.29, Grabicz, eltemetve ugyanott
Kunstár János (Szarvas, 1905.)59. utász zlj., fogságba esett 1944.10.11., Egeregy, meghalt 1945.10.27., 123. tábor
Kutas István dr orvos őrmester (Szarvas, 1901.10.15.) 105. helyőrségi kórház, meghalt 1945.02.10., Budakeszi, eltemetve ugyanott
Laborcfői György tizedes (Szarvas, 1919.11.25.) 2. repülő dandár, HHH 1943.01.19. Podszerednyeje
Lehoczki István (Szarvas, 1922.08.20.) 32.hv.zlj., HHH 19474.06.30., Csíkszereda
Lelkes György (Szarvas, 1920.) 62. hv. portyázó osztály, fogságba esett 1944.11.30-án Magyarországon
meghalt 1945.04.17, 144/9. tábor
Lengyel Sándor, v., nemes, ebesfalvi, nyugállományú őrnagy (Szarvas, 1892.11.11.), járási levente parancsnok, HHH 1944. 10.19., Gáborján

Lengyel Béla

Lestyán György őrvezető (Szarvas, 1913.10.23), 18.k.tü.o., HHH 1945.01.25., Tóthalom, eltemetve ugyanott
Lestyán János (1922.) 19/II. zlj.,Fogságba esett 1944.07.13., sz.Targovica r-n Sztaniszlova, meghalt 1945.03.16., 126. tábor
Lestyán Goda János (1922.)19/II. zlj., fogságba esett 1944.09.30., Románia, meghalt 1945.03.04., 223/4. tábor
Lestyán János (1922.02.12.) 19/II. zlj., HHH 1944.06.17, Bohorodyczyn, eltemetve ugyanott
Lestyán Lajos (Szarvas, 1910) 18. tüzérosztály, fogságba esett 1945.04.02., Lenti, meghalt 1946.05.15.,212 tábor
Lestyán Pál (1923., Csabacsüd) 19. gyalogezred I. zászlóalj, fogságba esett 1945.03.29., Sopron, meghalt 1947.02.01. 242/8 tábor
Lestyán Pál (Szarvas, 1913.08.24.) 24. felderítő osztály, eltűnt 1944.07.27., Lanczyn
Litauszki Pál hv (Szarvas,1912. 06.18.) 19. gyalogezred II. zászlóalj, eltűnt 1945.01.23., Szomolnokhuta, meghalt 1947.05.28. 415/2. tábor
Lustyik János (Szarvas,1910. 08.11.) 19/I. zlj., HHH 1944.11.01., Perbenyik, eltemetve ugyanott
Macik Iván/János (Szarvas,1921.) fogságba esett 1944.11.15., Leányfalu, meghalt 1946.04.08., 157/4 tábor
Matejszkó György (Szarvas, 1917.) 1 gk. zlj., HHH. Bácstopolya, 1941.04.12., eltemetve ugyanott
Mateoszkó Mihály (Szarvas, 1922.09.06.) 23.hv.zlj., HHH 1944.09.08., Gyergyószentmiklós,  eltemetve ugyanott
Matusik István (Szarvas, 1908.04.21.) fogságba esett 1944.10.10., Sövényháza, meghalt 1945.03.31., 126. tábor
Medvegy Gyögy (Szarvas, 1914.11.11.) 4. hgyv. zlj., HHH 1944.04.30, Lucza
Medvegy István (Szarvas, 1920.01.21.) 63. hv. portyázó osztály, meghalt 1944.07.23., Rahó, eltemetve ugyanott
Medvegy János hdf (Szarvas, 1908.) meghalt 1945.06.13., Máramarossziget
Medvegy János (Szarvas, 1919.) 49/II. zlj., HHH 1944.07.03., Rungury, eltemetve Sloboda Rungurska
Medvegy Pál őrv. (Szarvas, 1906) 48/III.zlj., HHH 1944.09.27., Karcag, e eltemetve ugyanott, ref déli temető
Medvegy Pál (Szarvas, 1915.02.27.) 19/II. zlj., fogságba esett 1944.11.19., Ágcsernyő
Medvegy Pál őrv (Szarvas, 1915.) 5. gk l. zlj 2.szd., fogságba esett 1944.11.24., Abasár, meghalt 1945.09.18., 144. tábor
Melis János (Szarvas, 1918.) 3/III. zlj., eltűnt 1943. elején
Misur György (Szarvas, 1906.07.25.) 48/III.zlj., fogságba esett 1944.07.17., Divin, meghalt 1945.02.16, 62. tábor
Mocskonyi Béla (Szarvas, 1921.04.13.) 56. utász zlj., fogságba esett 1944.09.19., Szabadhely
meghalt 1945.02.03., 233. tábor
Molnár János tizedes (Szarvas, 1913.06.03.) 19/II. zlj., HHH 1944.08.07. Mikuliczyn-Jamna, eltemetve ugyanott
Molnár Mátyás tizedes (Szarvas, 1904.07.28.) VI/4. lgv.á.ü., HHH 1945.03.04., Sopron, eltemetve Sopronbánfalva
Molnár Pál (Szarvas, 1920.06.23.) 23. gyalogezred, HHH 1942.09.07., Arhangelszkoje, eltemetve ugyanott
Molnár Pál (Szarvas, 1922.02.14.) 79. tüzérosztály, eltűnt 1944.10.12., Fejérd
Moller Károly hdf (Szarvas, 1904.) meghalt 1947. Foksány
Moravcsik Béla (Szarvas,1910.04.07.) 19. gyalogezred, meghalt 1944.12.17, 62. tábor
Norodonszki Pál szkv (Szarvas, 1919.) 49/II. zlj., HHH 1944.04.12., Bukowna-Milowanic, elt Roszniow
Nyemcsok Mihály c őrv. (Szarvas, 1908.08.03.) 49/II zlj., HHH 1944.04.09., Hanusowcze, eltemetve ugyanott
Osztás János (Szarvas, 1920.11.08.) 5. gk. löv. zlj. gpu. szd., HHH 1944.04.22. Iwanowce, eltemetve Sadzawka
Oszterland Béla (Szarvas, 1907.) 18. tüzérosztály, fogságba esett 1944.04.01., meghalt 1945.11.27., 428/8 tábor
Padoni(Podani) Pál (Szarvas, 1915.) 19, gy.e., fogságba esett 1944.10.29., Csap, meghalt 1945.03.25., 176. tábor
Palyó János ?rv (Szarvas, 1913.09.11.) 37. táb tü o., eltűnt 1944.12.01., Hencse-puszta
Paulik András tizedes (Szarvas, 1921.) fogságba esett 1944.10.05.. Sátorfalva, Meghalt 126. tábor (dátum téves)
Pekárik István (Szarvas., 1919.07.17.) 19/II. zlj., HHH 1944.07.27, Bohorodyczyn
Pénzes Károly (Szarvas, 1910.) 10/I zlj 1. szd., fogságba esett 1944.10.26., Beregszász, meghalt Ukrajna
Petrovics István (Szarvas, 1921.) VI/2 utász szd., fogságba esett 1944.10.24., Szolyva, meghalt 1945.02.28., 182/11. tábor
Petykó Pál (Szarvas, 1918.06.20.,) 23/II. zlj., HHH 1942.09.09, Storoshewoje, eltemetve Novo Uszpenka
Pigler Pál (Szarvas, 1921.06.01.) 19/III. zlj., fogságba esett 1944.09.20., meghalt 1945.11.02., Debrecen, hadifogolytábor
Pimiller János (Szarvas, 1909.) 18. tüzérosztály (?), fogságba esett Moravka, Csehszlovakia, 1945.05.09.,  meghalt 1946.01.02., 525/2. tábor
Plentri Mihály (Szarvas, 1914.03.25.) HHH 1945.03.25., Pozsony, eltemetve ugyanott
Poroszlai Imre (Szarvas, 1920.09.05.) 53/I. zlj., HHH 1943. 01.19
Pribelszki Márton (Szarvas, 1922.11.20.) holttá nyilvánítva 1944.11.15-ei hatállyal
Pribelszki Mihály (Szarvas, 1920.09.17.) 19/I. zlj., HHH 1944.04.30, Ottynia, eltemetve Chlebiczyn Lesny
Rágyanszky Mihály (Szarvas, 1911.08.27.) 19/III. zlj., meghalt 1944.05.06., Kecskemét
Rámer István (Szarvas, 1923.07.23.) 19/II. zlj.,HHH 1944.07.13., Bohorodyczyn,
Rideg Mátyás (Szarvas, 1918.09.03.) 49/II. zlj., fogságba esett 1944.11.30., Nagyszinej (?); meghalt 1945.07.15., 299. tábor
Roszik György Szarvas, 1906.) 19. gyalogezred, fogságba esett 1944.12.01.,Zemplén, meghalt 1945.03.28., 242. tábor
Roszik György (Szarvas, 1914.02.20.) 19/II. zlj., HHH 1943. 11.07., Jelszk,  eltemetve ugyanott
Roszik György c tizedes (Szarvas, 1921.01.05.) 19/III. táb pótzlj., HHH 1944.09.19. Aradkövi, Nagyhatárhegy
Rómer Márton (Szarvas, 1904.) 16. gyalogho eü. oszlop, fogságba esett 1945.01.02., Bécs (vagy a helyszín, vagy a dátum téves), meghalt 1947.03.21., 148/18 tábor
Sándor Pál (Szarvas, 1922.09.17.) meghalt 1946.01.15.
Sárkány Sándor hadnagy (Szarvas, 1922.) 101. vadászrepülő osztály, HHH 1944.05.24., Alsólendva, más adat szerint Alsóbeszterce, eltemetve Budapest
Simkó István (Szarvas, 1914.10.01) 51. gy.e, HHH 1943. 01.
Simó János (Szarvas, 1917.06.06.) 4. gk. l. zlj., HHH 1941.07.05., Zviniacze, eltemetve ugyanott
Simó Pál (Szarvas, 1914.) 19. gyalogezred, fogságba esett Bella, Szlovákia, 1945.04.01., meghalt 1947.08.29., 260. tábor
Skorka György (1909.12.11.) 48/III. zlj, 8. szd., HHH 1943.11.03., Szenkiervic, eltemetve Lunienec
Skultéti Mihály (Szarvas, 1921.09.10.) 19/II. zlj., HHH 1943. 11.05., Jelszk, eltemetve ugyanott
Skultéti János (Orosháza, 1911.) 18/II. zlj., fogságba esett 1945.03.27., Mérgespuszta, meghalt 1946.10.07., 62. tábor
Sonkoly Mihály (Szarvas, 1917. 01.05.) 4/2 huszárszázad, HHH 1945.01.12., Bakonysárkány
Sovány György (Szarvas, 1913.) 18/I. tüzérosztály, meghalt 1945.10.13., 163. tábor
Sütyinszki Pál (Szarvas, 1919.01.01.) 19/II zlj., meghalt 1942.08.01., Rogovatoje, eltemetve Szinyije Lipagi
Sz. Nagy János (Szarvas, 1920.12.22.) 19/I. zlj., HHH 1944.08.06. Mikuliczyn,  eltemetve ugyanott
Szabó Gyula őrv (Szarvas, 1916.01.02.) 124. könnyű ho. lovas szd., HHH 1943.08.11., Majdan Villa, eltemetve Sepetovka
Szakács János (Szarvas, 1917.) III/ kp. utász szd., eltűnt 1944. 10.08., Kisújszállás
Szakács Pál (Szarvas, 1912.) fogságba esett 1944.10.13., Szentes (?), meghalt 1945.01.18., 126. tábor
Szakál Mihály (Szarvas, 1909.02.24.) 19/II. zlj., HHH 1944.04.24, Jozefowka, eltemetve ugyanott, 346. háromszögelési pont
Szakál Mihály (Szarvas, 1919.02.24.) 19/II.zlj., HHH 1944.04.22, Chlebiczyn Lesny, eltemetve ugyanott
Szalborth János (Szarvas, 1908.04.10) 19.gy.e., meghalt 1944.11.19., Bécs
Szekera György (Szarvas, 1922.01.08.) 19/II. zlj., eltűnt 1944.11.24., Ágcsernyő
Szelják István szkv. (Szarvas, 1922.) 34/II. zlj., fogságba esett 1944.10.16., Dejt, meghalt 1945.03.09., 299/2. tábor
Szekretár Mihály c őrv (Szarvas, 1915.01.23.) 49/II. zlj., HHH 1944.04.11., Bukowna, eltemetve Milowanic
Szirony György (Szarvas, 1919) 16. felderító osztály huszárszázad, fogságba esett 1944.07.20., más adat szerint 08.27., Nadvorna, meghalt 1945.06.04, 1952. tábor
Szloszján Pál (Szarvas, 1913.11.22.) HHH 1945.02.04., Enying, eltemetve ugyanott
Szljoszár György (Békésszentandrás, 1917.) 22/I zlj, árkász szd (?), fogságba esett 1944.10.12., Vigoros (Mo), Meghalt 1945.01.31., 182. tábor
Szloszjár Pál t. zls (Szarvas, 1911.12.09.) 40/I zlj., HHH1942.04.01., Jasznaja Poljana, eltemetve ugyanott
Szlovák György (Szarvas, 1912.) meghalt 1945.02.27., Debrecen,hadifogolytábor
Szrinka György (Szarvas, 1922.06.20.) 34. hv zlj., eltűnt 1944.08.29., meghalt 1945.05.09., 110. tábor
Sztancsik András (Szarvas, 1913.06.28) 2. huszárezred, fogságba esett 1944.10.11., Szabadka,  meghalt 1945.06.01., 223. tábor
Sztvorecz Mihály (Szarvas, 1921.07.04.) 19/II. zlj., meghalt 1943.08.02., 1943.08.02., eltemetve Kozinki
Takács András (Szarvas, 1910.02.24.) 49/II. zlj., HHH 1944.08.01., Jawornik,  eltemetve ugyanott
Takács János (Szarvas, 1917.05.09.) 26. könnyű ho. élmo, HHH 1943.12.25., Csepcsevicsi, eltemetve Sarni
Tímár János (Kondoros, 1912.) 76. tüzérosztály, fogságba esett 1945.02.12., Budapest, meghalt 1947.07.13., 241. tábor
Tímár János (Endrőd, 1922., 09.03.) 19/II. zlj., eltűnt 1944.11.24., Ágcsernyő
Tomka Pál (Szarvas, 1894.02.17.) VI. fog. von. oszlop, HHH 1943.02.06., Sevcsanka, eltemetve Pecsanaja
Tomka Pál őrv. (Szarvas, 1922.10.15.) 6/I.eü.szak. HHH 1944.12.06, Sopron, eltemetve Sopronbánfalva
Tóth György karp szkv. (Szarvas, 1917.06.17.) 40.tü.o., HHH 1945.01.16., Budapest, eltemetve ugyanott
Tóth György (Szarvas, 1913.04.18.) 40/I. zlj., HHH 1942.04.01., Jasznaja Poljana, eltemetve ugyanott
Tóth M. György (Szarvas, 1922.01.30.) 19/II. zlj., HHH 1944.07.13, Bohorodyczyn, eltemetve ugyanott
Tóth Mihály (Szarvas, 1911.08.28.) 16/1. ko. oszlop, HHH 1944.07.04., Krzywotuly Stare, eltemetve ugyanott
Török János (Szarvas, 1911. 02.12.) 49/II. zlj., HHH 1944.04.09., Hanusowce, eltemetve Roszniow
Török János (Szarvas, 1921.02.21.) 12. gy ho hír szd. Eltűnt Nagyvárad, 1944.10.15.
Trabach Mihály (Szarvas, 1910. 07 25.)
Uhljár János (Szarvas, 1913.09.13.) 49/II. zlj., HHH 1944.05.02. Bohorodyczyn
Valkovszki Mihály (Szarvas, 1922.09.02.) 23. hv. zlj., HHH 1944.11.21., Mezőzombor,  eltemetve ugyanott
Varga Béla (Szarvas, 1913.01.10.) meghalt Öcsöd, 1945.09.14.
Varga János (Szarvas, 1913.12.25.) 19/II. zlj., fogságba esett 1944.03.08./04.09., Nyizsnego, meghalt 1944.12.23., 62. tábor
Varga László (Szarvas, 1922.07.22.) 34. hv. zlj., HHH 1944.09.01., Karocsi tető 1913 m. D, eltemetve ugyanott
Zahorecz György (Szarvas, 1908.07.27.) 19/II. zlj., fogságba esett 1944.10.06., Újkígyós, meghalt 1945.02.03, 102. tábor
Zvara János t. őrv (Szarvas, 1914) 6. gk. löv. zlj. 2. szd., HHH 1944.04.24., Bredtheim, eltemetve ugyanott
Zsambok Sándor levente (Szarvas, 1929.06.10) HHH 1944.10.05., Szarvas, eltemetve ugyanott

"Szent hazám, te érted él a légvédelem"

Az ismertetett napló szerzője Kiss Ferenc Nagykörűről származó honvéd, aki 1941. október 13-án kezdte meg katonai szolgálatát a szolnoki VI. gépvontatású légvédelmi tüzérosztály 2. gépágyús szakaszánál. Bevonulását követően megkapta alapkiképzését, majd gépkocsivezetőnek sorolták be. Az ehhez szükséges ismeretek elsajátítása után részt vett alakulatának mindennapi életében. 1943-ban évfolyamának szolgálati idejét a hadi helyzetre való tekintettel meghosszabbították, így a magyar 1. hadsereg mozgósítása sorkatonaként érte. Frontszolgálata alatt mindvégig naplót vezetett, amelyben igyekezett rögzíteni a körülötte történt eseményeket, érzéseit, emlékeit. Kiss Ferenc rövid időt fogságban töltött, majd társaival együtt vonattal Focsaniba szállították, ahonnan 1945. szeptember 3-án tért haza otthonába.
A naplót a háborút követően feljegyzései alapján rekonstruálta. Első része a Lymbus Magyarságtudományi Forrásközleményekben jelent meg.
 
Naplórészlet: 

(a kép illusztráció)

"1944. április 12-én megkaptuk a frontra indulási parancsot. Vonatszerelvényre rakodtunk és elindultunk a Vereckei-hágón átvezető vasútvonalon. A szerelvényünk elé két mozdonyt kapcsoltak az emelkedőkön, mégis csak lassan tudtunk áthaladni a Kárpátokon. Az út menti vidék gyönyörű volt, mi mégis szorongó gondolatokkal voltunk elfoglalva.

Április 13-án késő délután érkeztünk az ukrán területen lévő Sztrijbe. Itt 15 óra hosszat vesztegeltünk, mivel a németek feltartóztatták a szerelvényünket. Április 14-én hajnalban indulhattunk tovább Sztaniszlóba. Ide dél körül meg is érkeztünk, lerakodtunk és a kijelölt helyen, a vasútállomás mellett elfoglaltuk a helyünket.

A gépágyúkat és a gépkocsikat az állomás körül széttelepítettük. A kezelő személyzetet a közeli lakásokban elszállásoltuk. A háborús körülményekhez képest igyekeztünk otthonosan berendezkedni. Úgy mondták, messze van ide a front, úgy 45 km-re. Az első éjszaka eseménytelenül telt el, csupán a távoli front villanásai és morajlása hallatszott. Április 15-én a szovjet bombázórepülők támadták a vasútállomást. Először világítóbombákkal, úgynevezett Sztálin-gyertyákkal megvilágították a terepet, utána dobták le célzottan a bombákat. Néhány bomba így is célt tévesztett. Nem az állomás területére esett, hanem a környékére. A mi körletünkbe is becsapódott három darab kétmázsás bomba. Az egyik közülük egy lakóházat talált el, egy másik az egyik gépágyú közelébe esett le. Ez három emberünk halálát és egy sebesülését okozta. A gépágyú is megrongálódott. Ezt azonban a műhelyben ki lehetett javítani.

A hősi halált halt bajtársainkat katonai tiszteletadással – díszszakasz, sortűz – búcsúztattuk és temettük el a helyi temetőben az erre a célra kijelölt parcellába.

Ebből az esetből a parancsnokság levonta a megfelelő tanulságot. Biztonságos távolságra kell az állomástól telepíteni a lövegeket. Ez a feladat két napon belül végre lett hajtva. Az új állások az állomástól kb. 500 méternyi távolságra voltak. A bombázások tovább folytatódtak, általában éjszaka. Ennek oka az volt, hogy az oroszok ezen a területen régi típusú bombázóikat vetették be, így ezeknek a nappali bevetésben nem lett volna esélyük a korszerű német vadászgépekkel szemben.

Az éjszakai légitámadások gyakorlatilag úgy történtek, hogy az oroszok először világító bombákkal megvilágították a kijelölt célpontot, és utána dobták le a bombáikat. Ezzel szemben a légvédelmet a fényszórók segítették, az ellenséges gépek megkeresésében. Ez nem mindig sikerült, de ha mégis, manőverezéssel a megvilágított gép pilótája igyekezett kikerülni a fénycsóvából. Mégis a fényszórók segítsége nélkül a légvédelem csak vaktában lövöldözött volna. Az éjszakai légvédelem ilyen körülmények között, bár nem lehetett eléggé hatásos, mégis érzékelhetően korlátozta az éjszakai bombázók tevékenységét. Nappal tehát nem jöttek felénk a bombázók, így viszonylag nyugodtan voltunk tőlük.

A városnak ezen a részén vegyes nemzetiségű lakosság élt, túlsúlyban lengyelek, vasutas foglalkozásúak. Rokonszenves emberek voltak, szerették a magyarokat, de haragudtak a németekre. Mi is egy ilyen lengyel vasutas család házánál voltunk elszállásolva.

Nekem a gépkocsivezetői beosztásomnál fogva több volt a szabad időm, ezért május végén és június elején gyakran lementünk fürödni a közeli Bisztrica folyóra. Érkezett a hír, hogy súlyos harcok árán, május végén sikerült az orosz csapatokat 10 km-rel hátrább szorítani Kolomia város környékén.

Ezekben a harcokban elesett a magyar Hunyadi Páncélos Hadtest parancsnoka, akit itt, a városi temetőben nagy díszpompával temettek el. Nekem is részt kellett vennem a szertartáson.

1944. június 21-én a szovjet hadsereg nagy erőkkel áttörte a frontot Kolomiánál. Sok veszteséget okoztak az ott lévő német és magyar alakulatoknak. Gyorsan törtek előre, minket is a bekerítés veszélye fenyegetett. Ezért június 22-én azonnali menetkészültséget rendeltek el. Sietősen búcsút vettünk a lengyelektől és már délután elindultunk a Kárpátok irányába. A visszavonulási útvonalon nagy volt a szervezetlenség. Gyalogság, lovas és gépesített ágyús ütegek lepték el az utat. Mindenki igyekezett kikerülni a bekerítésből, ami az előnytelen harcot vagy a fogságba esést jelentette volna.

Igen nehéz volt az előrejutás, az előzés. Hiába volt a mi alakulatunk gyorsabban mozgó, nem volt szabad az út előttünk. Már sötétedett, amikor áthaladtunk a Bisztrica folyó hídján. Közben eleredt az eső, az útpadka felázott, sáros lett, még nehezebb volt az előrehaladás.

Késő este, 9 óra után értünk be Nadvornajára. Itt valamiért várakozni kellett. Közben valahonnan német tankoszlop bukkant elő, amik miatt le kellett húzódni az út szélére, az árok partjára. Ez sem volt elég, az egyik tank belelökte a kocsimat az árokba. Szerencsére az árok csekély és keskeny volt, így nem borult fel a gépkocsi. Mégsem tudtam saját erőmből kijönni belőle, mert elázott az árok oldala. Vontatókötéllel egy másik tehergépkocsi segített kimászni az árokból. Komoly baj nem történt, de a félredőlés miatt több mint tíz liter benzin kifolyt az üzemanyag tartályomból. Ez is elég kár volt, mert szűken adagolták az üzemanyagot.

Hajnalig ott várakoztunk a város főutcáján. Ekkor tovább indulhattunk, a következő településig, Delatinig.

Itt már közel voltak a hegyek, az út is erősen emelkedett. A felhő eloszlott, ezért tartani lehetett az ellenséges repülők támadásától. Az út mentén az ágyúkat tüzelőállásba helyeztük. Két óra múlva tovább kellett menni, 10 km-re egy kicsiny település mellett foglaltunk el tüzelőállást. 25–30 ház lehetett, a lakosság nem mutatkozott. Később mégis odaballagott hozzánk egy fehér hajú ukrán öregember. Beszélgetni kezdtünk vele, már ahogy tudtunk. Sztaniszlóban tíz hétig tartózkodtunk, ahol a lakosságtól elsajátítottunk néhány szót keverék lengyel, ukrán nyelven. Azt megértettük, hogy mondta az öregember: „háború nem jó, béke jó, hazamenni jó. Magyar katona jó, német katona nem jó.” Egyikünk megkínálta cigarettával, elfogadta, rágyújtott, úgy beszélgettünk tovább. A cigaretta elégése után elköszönt, kapott még két szálat, eltette és hazament.

Volt köztünk, aki mondta, minek állunk vele szóba, lehet, hogy kém volt és a hangulatot jött kipuhatolni. Mi mondtuk neki, szerintünk ez egy őszinte ember volt, aki nem szereti a háborúzást.

Közben az úton folyamatosan jöttek a visszavonuló csapatok, különféle fegyvernemek vegyesen. Ellenséges bombázó repülők szerencsére nem jöttek, így viszonylag nyugodtan voltunk. Felderítő gépek azonban elég gyakran, nagy magasságban köröztek felettünk. A napfény megvilágította a gépeket, de nem lőtte őket a légvédelem, mivel nem voltak veszélyesek, a lőszerrel viszont takarékoskodni kellett.

Két napig voltunk ezen a helyen, biztosítva a zavartalan visszavonulást. Utána továbbmentünk a Tatár-hágó közelébe.

Tatavov helység mellett foglaltunk újabb állást. Innen már csak 10 km-nyire volt a hágó. Gyönyörű, sűrű fenyves erdők voltak mindenfelé. Itt is csak egy napig maradhattunk. Másnap tovább kellett menni a Tatár-hágóra. Délelőtt 10 óra körül ért fel tüzérosztályunk a hágó tetejére. Itt van az ezeréves határ. Itt minden üteget elhelyeztek arányosan a hágó védelmére. A mi ütegünk közvetlenül a hágó tetején, az út mentén helyezkedett el. A táj gyönyörű volt, a kilátás is szép. Minden irányban sűrű fenyveserdők terültek el. Csupán egy helyen, az ukrán oldalon volt egy kis tisztás, néhány faház volt rajta, melléképületekkel. Ezt a területet füves legelő borította.

Június 26-a volt ekkor, felhőtlen idő, ragyogóan sütött a nap. Kellemes volt a hegyi levegő. A délutáni órákban kaptuk a hírt, bemondták a rádióba[n], hogy sikertelen merényletet követtek el Hitler ellen. Életben maradt, csupán könnyebben sebesült meg. A merénylőket letartóztatták. Mindenütt élénken tárgyalták az eseményt. A legtöbb ember úgy vélekedett, bárcsak sikerült volna a merénylet, akkor talán hamarabb vége lenne ennek a háborúnak.

Közben a visszavonuló alakulatok egyre jöttek egymás után. Kapaszkodtak felfelé a hágó tetejére. A magyarországi oldalon pedig óvatosan ereszkedtek lefelé a szerpentinen. A hazai oldal sokkal meredekebb, ezért ezen az oldalon közlekedni nagyon veszélyes. Volt kilenc élesen kanyargó, meredek szerpentin egymás után. Még letekinteni róla a mélybe is hátborzongató látvány volt. Különösen a gépvontatású, tarackos nehéztüzérek féltek ettől az útszakasztól.

Mi, gépkocsivezetők, szabadidőnkben órák hosszáig figyeltük ezt a leereszkedést, ezt elunva a kilátás szépségében gyönyörködtünk. A hágó tetejéről messzire el lehetett látni. A távolban három hófödte hegycsúcs is látszott. Köztük is az egyik a legnagyobb, a legszebb. A napfény ezüstösen csillogott a hófödte csúcsokon. Azt kérdezi Dobos Antal besenyszögi gyerek: – „Mi a neve annak a hegycsúcsnak ott?” „Az a Hoverla” – mondtam én, mivelhogy tanultuk az iskolában a földrajzórákon. Meghallotta ezt egy tüzér főhadnagy, aki a nehéztüzérség áthaladását irányította, és azt mondta: – „Ez nem Hoverla, hanem az a Hóvár.” Én ezt nem cáfoltam meg, mert hosszú tapasztalatból tudtam már, hogy a feljebbvalóval nem illik vitatkozni. Különben is tudtam róla, hogy Észak-Erdély 1940. évi visszacsatolása után magyarosították a földrajzi elnevezéseket. Tehát ebben megegyeztünk.

Sajnos estefelé hirtelen sűrű felhők lepték el a hegyeket. Sürgősen sátrakat kellett építeni, a sátorba száraz avart felhalmozni fekhelynek. Alighogy elkészültünk vele, eleredt az eső és bőségesen esett egész éjjel. Sőt még másnap és a harmadik napon is folyamatosan. Vége lett a gyönyörű kilátásnak. Ráadásul az élelmünk is elfogyott. Kiosztották az utolsó tartalékot, de már csak kenyér volt. 28-án már meleg ebéd sem jutott. Mondták, hogy a kenyérrel mindenki úgy gazdálkodjon, hogy nem tudjuk, mikor kapunk újra élelmet. Az élelmezési osztag az élelmiszertartalékokkal együtt odaveszett a fronton, fogságba esett.

Az esős idő kedvezett a hágón való átvonulásnak, mert így nem kellett tartani az ellenséges bombatámadástól, ami bizony nagy kárt tudott volna okozni a hágó ukrajnai oldalán összetorlódott csapatok között.

Június 30-án parancsot kaptunk a továbbvonulásra. Az eső elállt, ismét kisütött a nap. Én lövegvontató gépkocsivezető voltam, ezért a meredek szerpentineken való leereszkedés minden figyelmet, lélekjelenlétet igénybe vett. Bizony boldogan felsóhajtottunk, amikor szerencsésen túljutottunk rajta. Most nem volt időnk, sem kedvünk a változatos táj szépségeiben gyönyörködni. A szerpentinek elhagyása után enyhébb lett a lejtő, így kissé fellélegezhettünk.

Egy kis helyi falu mellett jöttünk el, a nevére már nem emlékszem. Késő délután megérkeztünk Rahóra. Ez a város lent van a völgyben a Fekete-Tisza és a Fehér-Tisza összefolyásánál. Egész tüzérosztályunk itt a város környékén letáborozott. Több más visszavonuló alakulat is itt helyezkedett el. Épületekben való elszállásolásról szó sem lehetett, ezért itt is sátrakat építettünk.

Már nagyon éhesek voltunk, mert a kenyerünk is elfogyott, hiába takarékoskodtunk vele. Másnap, korgó gyomorral ébredtünk, és a parancsnokokat zaklattuk az élelemért. Az ütegparancsnok szerzett a szomszédunkban lévő tarackos tüzérektől marhahúskonzerveket. Két embernek jutott egy 75 dg-os konzerv. Kenyerük nekik sem volt, így anélkül fogyasztottuk el a konzervet. Ezzel nem laktunk jól, ezért szétnéztünk a környéken, hátha találunk valami élelmet. Felfedeztünk egy almáskeretet. Volt rajta termés is bőségesen. Teli raktuk vele minden zsebünket és hozzáfogtunk falatozni. Sajnos még nem volt elég érett a gyümölcs, ezért megfájdult tőle a gyomrunk, és még éhesebbek lettünk.

Szerencsére az egyik kertben találtunk később burgonyát. Ebből kiszedtünk egy 11 literes vödörrel, megfőztük és megettük. Néhány darab cseresznyefát is találtunk a hegyoldalon, de ennek a termése olyan apró volt, mint itthon a cigánymeggy, és az íze is keserű volt. Ezt nem tudtuk megenni. Így koplaltunk még három napig, ami után végre az élelmezésünk megoldódott.

Rahói tartózkodásunk negyedik napján gyülekezőt hirdettek, parancs kihirdetésre. Felsorakozott egy tisztáson az egész üteg állománya. A hadseregparancsnok parancsát az ütegparancsnok olvasta fel. Nem volt benne köszönet. Annál több a szemrehányás, a bírálat, a letolás. A teljes szövegére már nem emlékszem, de a lényege az volt: „A magyar hadsereg szégyent hozott a magyar nemzetre, nehéz helyzetbe hozta a szövetséges német csapatokat is. Fegyverzetét hátrahagyva gyáván elfutott a számbelileg kisebb létszámú ellenséges támadó csapatok elől. Ezt a szégyenfoltot csak úgy lehet jóvátenni részben, ha most megvetjük a lábunkat a Kárpátok koszorúján és egyetlen ellenséges katonát sem engedünk be szent Hazánk földjére. Mert csakis így leszünk méltók a magyar név viselésére. Megparancsolom tehát, hogy a Kárpátok vonalától egy lépést sem szabad hátrálni. A gyáván megfutamodókat fel fogom koncoltatni!”

Mi ott állva, megdöbbenve, meredten hallgattuk ezt a szöveget, mindenki kiértékelte magában a hallottakat. Az „oszolj” vezényszó után mindenki lesújtva távozott.

Ez után viszonylag nyugodtabb napok következtek. Élelmezésünk is megjavult, rendszeresebbé vált. Tájékoztatást kaptunk arról, hogy súlyos harcok árán a szovjet hadsereg előretörését a Tatár-hágó előtti Tatarovnál sikerült megállítani. Így a hágót egyelőre nem sikerült elfoglalniuk."

Az 1936M nehézpuska – frissítve

"A több hadseregben is rendszeresített nehézpuska-típusok előzménye az első világháború második felére nyúlik vissza, mikor a megjelenő harckocsikkal szemben a német fegyvertervezők a gyalogsági lőszernél erősebb lövedéktípust szerkesztettek, amelynek űrmérete 13,35 mm volt. Az ezt kilövő fegyver szerkezetileg azonos volt a katonák egyéni lőfegyvereivel, mindössze méretében tért el ettől. A nagy teljesítményű lőszer, valamint a fegyver hossza miatt a célzás biztosabbá tételére a csőre villaállványt szereltek. A szükség által létrehozott fegyvertípust a fegyvergyárak a két háború között továbbfejlesztették, így jött létre – számos egyéb típus mellett – a Magyar Királyi Honvédség által 1936-ban rendszeresített nehézpuska.

A némt Rheinmetal A. G. tulajdonában álló svájci Solothurn fegyvergyár által gyártott fegyver pontos típusmegjelölése „Solothurn S-18/100 20 mm-es páncéltörő puska” volt, a honvédség 36 M. nehézpuska néven rendszeresítette. Az első mintapéldányok Magyarországra történő beszállítására 1936 májusában, Ausztrián keresztül. A rendszeresítést követően a nehézpuska, valamint a hozzátartozó raj- és szakaszfelszerelés magyarországi sorozatgyártást a Danuvia Rt. kezdte meg 1937. nyarán, a próbagyártásból származó 47 db fegyvert a Haditechnikai Intézet 1937. november 24-én vette át.

A precíz felépítésű, több mint 200 alkatrészből álló fegyver öntöltő rendszerű, rövid csőhátrasiklású, koncentrikus forgóretesszel ellátott, merev reteszelésű típus (a 31. M golyószóróhoz hasonlóan), kétlábú állványa és tusatámasztója volt („hátsóláb"), valamint csőszájféke, amely csökkentette a hátralökés erejét. Irányzéka íves csapóirányzék volt, amely felcserélhető egy kétszeres nagyítású célzótávcsővel, a gyakorlati alkalmazás során többnyire az utóbbit használták. Két rendszeresített lőszertípusa a 36M 20 mm-es repeszgránát (tábori zöld festéssel, élőerő ellen), valamint a 36M 20 mm-es páncélgránát (fekete festéssel, páncélozott járművek, valamint tűzfészkek ellen). A repeszgránát fejgyújtója igen érzékeny volt, egészen kis ellenállású célban is robbant, élő célok ellen 3 méter átmérőjű körben megsemmisítő hatása volt. Alkalmazott gyújtószerkezet a 36/20M fenékgyújtó. A lövedék kezdősebessége másodpercenként 762 méter volt. A lőszerek szállítása 80 db töltényt befogadó rakaszban történt, amelynek tömege páncéltörő gránátnál 30,5 kg, repeszgránátnál 29 kg volt.

 A lőszerek kétféle anyagú hüvellyel készültek: eleinte galvanizált vashüvellyel, azonban ez nem bizonyult megfelelőnek, a hüvelyvonó gyakran nem tudta kihúzni az üres hüvelyt, az olyan erősen tapadt a töltényűrben. Így hüvelyszakadás következett be, aminek a következménye rátöltés lett. Így lakkozott vashüvelyt kezdtek gyártani, amely könnyebben eltávolítható volt. Mivel mind a repeszgránát, mind a páncélgránát ára rendkívül magas volt, ezért a kiképzés olcsóbbá tétele érdekében betétcsöveket alkalmaztak hozzá. Ebből két fajtát rendszeresítettek: az egyik a 8 mm-es 31. M töltényhez, a másik a 29M 5,6 mm-es céllövő töltényhez.

A nehézpuska fő feladata, a korabeli szakirodalom szerint: helyi ellenállások (páncélozott és beton fedezékek) és páncélozott járművek leküzdése. (….) A küzdőkkel szoros összeköttetést tartanak és a helyi ellenállásokat egynéhány pontos lövéssel küzdik le.

A nehézpuska fő erénye pontossága volt: szórása 500 méter távolságon 25X25 cm, 1000 méter távolságon 100X100 cm volt. Másik nagy előnyének nevezhetjük alacsony tüzelőmagasságát (30-40 cm), amelynek köszönhetően jól simult a terephez.

Hatásos lőtávolsága, amelyen még a találatnak nagy volt a valószínűsége, kis pontcélokkal szemben 1500 méterig terjedt. A maximális lőtávolság 5500 méter volt. Kezelőinek használatkor a tűzkészültséget 15 másodperc alatt kellett elérniük, a gyakorlati tűzgyorsaság percenként 18-20 lövés volt, a kezelőszemélyzet gyakorlottságától függően.

 

 Alkalmazásának legkisebb alapvető szervezeti egysége a raj volt, amely teljes létszám esetén az alábbi összetétellel rendelkezett:

1 fő rajparancsnok. Feladata: a raj vezetése. A tüzelőállás kiválasztása és berendezése. A fegyver tüzének vezetése és irányítása. Összeköttetést tartott fenn a puskás részekkel, gondoskodott a biztosításról és az utánpótlásról. Lemálházás után 2 rakasz (10 db) töltényt vitt.

1 fő irányzó (1-es) Segédkezett a tüzelőállás berendezésénél. Álló célra tüzelésnél a töltést, irányzást és elsütést, mozgó célra tüzelésnél az irányzást és az elsütést végezte. Lemálházás után 2 rakasz (10 db) töltényt vitt.

1 fő kezelő (2-es) Ha a nehézpuska nem volt a puskataligán szállítható, ő vitte a figyelővel együtt az összerakott fegyvert. Segédkezett a tüzelőállás berendezésénél, és annak álcázásában. Előkészítette a lőszert az irányzó számára, mozgó célra tüzelésnél elvégezte a töltést. Segédkezett a figyelésben, lőszerpótlásban. Lemálházás után az irányzótávcsövet vitte.

1 fő figyelő (3-as) Ha a nehézpuska nem volt a puskataligán szállítható, ő vitte a kezelővel együtt az összerakott fegyvert. Figyelésben a rajparancsnokot támogatta.

2 fő lőszeres (4-es és 5-ös) Ha a nehézpuska már nem volt lóval vontatható, akkor a lekapcsolt taligát húzták. Lőszerpótlást végeztek, lemálházás után 2-2 rakasz (10-10 db) töltényt vittek.

1 fő lóvezető

1 fogatolt lőszertaliga

1 nehézpuska taliga"

A rendszeresített lőszermennyiség a lőszertaligára volt málházva. A lőszerrakasz 80 db töltényt tartalmazott, tömege páncéltörő gránátnál 30,5 kg, repeszgránátnál 29 kg volt.

Alkalmazásának legnagyobb szervezeti egysége a szakasz volt, amely a parancsnoki törzsből és két rajból állt. A nehézpuska-szakaszokat a gyalogság minden csapatneménél, illetve a lovasságnál nehézfegyver-századokba szervezték, a századok további szakaszaiba gránátvetős, aknavetős, állványos golyószórós, géppuskás rajokat szerveztek, a csapattest feladataitól és alkalmazásától függően.

Harcalakzatban, ameddig csak lehetett, lóvontatást alkalmaztak, az összerakott fegyvert a kezelők csak a legszükségesebb távolságra szállították. A gyalog harcolókat bármely terepen követni tudta. Tűzharc kezdetekor az irányzékállást rendszerint belövés nélkül állapították meg. A fő tüzelési mód az egyes lövésekből álló ponttűz volt, a feladat megoldása után a nehézpuskás raj rejtőzött, hogy a következő feladat megoldására készen álljon.

Gyakorlati tapasztalatok

A gyakorlati alkalmazás során keletkezett tapasztalatokat hasznosítva a Danuvia Rt. üzemében – kísérleti jelleggel – a rátöltés lehetőségének kiküszöbölésére biztosító berendezést fejlesztettek ki, amelyet számos alakulatnak adtak ki csapatpróbára. Az általános tapasztalatok pozitívnak bizonyultak, a berendezést végül rendszeresítették.

A fegyver mozgékonyságának javítására tett kísérlet volt, hogy motorkerékpárra szerelték, a rögzítés módját a Haditechnikai Intézetben fejlesztették ki. A kísérlet során Lengyelországból származó Sokol járműveket használtak, azonban – fényképfelvételek tanúsága szerint – a nagyobb számban rendszeresített BMW R-75 motorkerékpárokra is felszerelhető volt.

Magyarország 1941-es hadba lépését követően rövid időn belül kiderült, hogy a szovjet harckocsik páncélzata ellen teljesen hatástalan, és a lánctalpakon elért találatok sem okoztak említésre méltó sérülést. Az 1941-es harcok során bebizonyosodott, hogy a 36M. nehézpuska biztonságos távolságból csak páncélgépkocsik és gyengén páncélozott kisharckocsik leküzdésére alkalmas, komolyabban páncélozott célok ellen nem rendelkezik megfelelő átütőerővel. Használhatónak bizonyult viszont tűzfészkek, fedezékek, gépfegyverállások, kiserődök elleni küzdelemben, azonban az 1941 nyarán lezajlott, zömmel mozgó harcok során erre viszonylag kevés alkalom adódott. A leginkább hatékonynak bizonyult alkalmazási módjának az élőerő elleni bevetést nevezhetjük. További hátránya volt, hogy a fegyver a német Wehrmachtnál nem volt rendszeresítve, így a lőszer- és alkatrész-utánpótlás rendkívül nehéz volt, a megnövekedett távolságok és a szűkös szállítókapacitások miatt.

A 36. M nehézpuskát a hadvezetőség nemcsak a gyalogságnál, hanem más fegyvernemeknél is rendszeresítette. A páncélos fegyvernemnél a 39M Csaba páncélgépkocsi, valamint a 38M Toldi, és a 42M Toldi könnyű harckocsi főfegyverzetét alkotta. A Toldikba épített nehézpuska érdekessége annyi volt, hogy a tára – helyszűke miatt – öt helyett mindössze négy lőszert tartalmazott. A tűzgyorsaság növelése céljából kísérletek folytak abból a célból is, hogy a páncélosokba szerelt nehézpuskát – annak lőszerét felhasználva – sorozatlövés leadására alkalmas nehézgéppuskával helyettesítsék. A kívánt fegyverből különböző elven működő mintadarabot készített két ismert fegyverkonstruktőr, Király Pál, valamint Gebauer Ferenc. A tervek szerint ezt a fegyvert a Turán harckocsiban is alkalmazták volna, végül azonban nem került sorozatgyártásra, csupán kísérleti példányai maradtak fenn. A Magyar Királyi Folyamerőknél az őrnaszádok és motorcsónakok fedélzetén a háború végéig használatban volt.

TECHNIKAI ADATOK

• Űrméret: 20 mm
• Méretek: csőhossz 900 mm; teljes hossz 1640 mm
• Tömeg: 44,52 kg
• Tűzgyorsaság: 10 lövés/perc
• Lövedék torkolati sebessége: 762 m/sec
• Hatásos lőtáv: 400 m

 

A teljes cikk itt olvasható.


Kiegészítés: Egy nehézpuskás visszaemlékezése:

(a nagylajoskiralygyalogezred.blog.hu-ról átvéve)

"A véletlen során találkoztam az életvidám és kiegyensúlyozott Simonics Feri bácsival 2005-ben, aki azon kevesek közé tartozott, akik hazajöttek a „pokolból”, a Don kanyarból. A 2. Magyar Hadsereg kétszázezer magyar katonája közül nagyon kevesen térhettek haza, és közülük is alig élnek már, akik szemtanúi, megélői voltak a Don kanyari történelemnek. Ez a lövészárokból megélt háború, Feri bácsi visszaemlékezését hallgatva ember közelibb, mint a történelemkönyveké.

- Hogyan sikerült ilyen életvidámnak, kiegyensúlyozottnak maradnia?

A ma élők nem tudják, mi az, hogy rossz világ. Aki túlélte a doni háborút, és onnan hazakerült, az tudja, mi az, hogy rossz világ. Sajnos mi megéltük. 21 évesen vittek ki a Don kanyarba, ahol végigéltem másfél évet, a tűzvonalban, két állásban töltöttem hét hónapot. Ahová 1942. július 22-én, Szent Anna éjszakáján vezetett bennünket egy német katona. Szemben, már ott volt az ellenség. De amíg ide értünk, 1200 km utat tettünk meg.

- Mikor hívták be, mikor került ki a frontra?

1941. augusztus 11-én kaptam meg a katonai behívót, még aznapra, a Kaposvár 6.gyalogezred 1.zászlóalj 3. századához. Öt hónapon át gyalogsági lövész és nehézpuskás kiképzést kaptam. Őrvezetőnek léptettek elő.

1942. május 28-án vittek ki a frontra, abban a hitben, hogy a Német Birodalom megszálló csapatként, és harcolóként alkalmaz bennünket.

A 2. Hadsereg parancsnoka Jány Gusztáv vezérezredes volt, a zászlóalj parancsnok vitéz Ludányi ezredes, az én századparancsnokom Kárpáthy Gyula hadnagy volt.

- Milyen útvonalon jutottak el a Donig?

Érsekújvárnál hagytuk el a határt, ahol maradék pénzünket elkölthettük, vagy hazaküldhettük. Szlovákián át Németország érintésével, Lengyelországon keresztül vitt a vonat. Ez már szomorú világ volt. Mindenütt éhes kisgyermekek kísértek bennünket, és azt kiáltozták: „Kicsi magyar kenyér! Kicsi magyar kenyér!” Hát bizony a napi kenyéradagunkból kidobáltunk a vonatból, mert nagyon sajnáltuk őket.

Több, mint egy hétig utaztunk Ukrajnában, amikor 1942. június 3-án a Dnyeper parti Recsicában kivagoníroztak bennünket. Egy hetet pihentünk, takarítottuk a szemetet, még a ruháinkat is kimostuk a folyóban.

Ekkor kezdődött a szovjet hadsereg visszavonulása a Donig, nyomukban a németekkel, akiket nekünk is hamarosan követnünk kellett.

- Mikor indultak a frontra?

Június 16-án hajnali négykor. Napi 25-60 km-t gyalogoltunk tikkasztó hőségben és nagy esőzésekben. Július 2-ára már 600 km volt mögöttünk, amikor Ivanovkába érkeztünk.

Útközben félig elhantolt katonákat találtunk, akiknek feje és bakancsa kint volt a földből. Mi tisztességesen eltemettük újra az elesetteket. Mivel a konyha lemaradt, sokat éheztünk. Vacsoránkat legyűrtük, hogy legyen erőnk a másnapi útra.

Kurszk előtt 2-3 napra egy faluban szállásoltak bennünket. A falu nevére nem emlékszem, a házigazdáéra annál inkább. Idős, szakállas ember volt a házigazda, felesége és két leánya volt. Szép tágas udvara, rendes téglaháza, istállója is volt. Volt lova, tehene, pár kecskéje. Meglepődtünk, amikor nehezen tördelve magyarul kezdett beszélni. Nagyatádról került ki az I. világháborúban. Szibériába vitték fogságba. Sikerült megszöknie, de elfogták, és parasztokhoz adták ki dolgozni. Hatszori sikertelen szökési kísérlet után elvette a gazda lányát, és ottrekedt. Elmesélte, mint kényszerítették őket a kolhozokba, mi is az a kolhoz, amit azután mi itthon az ötvenes években megtapasztalhattunk. Jószívvel kaptunk tőle élelmet.

Innen kerültünk Kurszkba. Ott ért minket az első légitámadás. Ez volt az első tűzpróba. Rengeteg volt a halott, és nekünk kellett eltemetni őket, valamint elhullott állatokat is. Ez a terület mocsaras vidék volt, ahol rengeteg volt a maláriát terjesztő szúnyog, ami ellen kaptunk tablettákat.

- Feri bácsiék itt értesültek Horthy István hirtelen haláláról

Kurszkban kaptuk a megdöbbentő hírt Horthy István kormányzó-helyettes hirtelen haláláról és annak körülményeiről. Minszkben reggeli tornára indult a gépével Horthy István, de alig szállt fel, mindössze egyet fordult és lezuhant. A mai napig nem lehet az igazságról beszélni, hogy mi is történt.

Én személyesen beszéltem a legényével, aki elmesélte, hogy még a kávéját is megfőzte, s kínálta vele „igya meg Kormányzó Úr!” Azt válaszolta Horthy István: „Nem. Előbb megcsinálom a reggeli tornarepülésem, és majd azután.” Fent a gép azonnal lezuhant. Bennünket, magyar katonákat igen rosszul érintett a halála, mert ő igen féltette a magyar hadsereget, ezért sok konfliktusa volt a német tisztekkel. Ezt követően tudtuk meg, hogy minket nem megszálló egységeknek, hanem harcoló csapatoknak vittek ki a németek, amibe Horthy István nem volt hajlandó beleegyezni.

Lehet, hogy ezért történt a szerencsétlenség?!

Ekkor tudtuk meg azt is, hogy mi önkéntes hadsereg vagyunk. Nagyon elkeseredtünk, és ettől kezdve már a német katonákkal nem voltunk olyan hűséges szövetségesek. Tény: magyar részről kiadták a szigorú parancsot, hogy a civil lakossággal emberi módon kell viselkedni, nem szabad őket magunkra haragítani. Ezt az ottani orosz emberek talán tudták is, mert a partizánok a németeknek több bajt okoztak, mint nekünk.

- Egyezik az útvonaluk, Nemeskürty István könyvében jelzettel?

Nem. Mi 50-100 km-rel távolabb voltunk, 50-60 km-rel északabbra. Mások helyiségnevek voltak, máshol volt a Don parti állásunk, a visszavonulás és a zárt rés.

Mi 1942. június 8-10 között indultunk. Útvonalunk: Csernigov, Nyezsin, Konotop, Szumi, Harkov, Kurszk, Korotojag. Liski volt az első Don parti állásunk. Két hét alatt tettük meg az 1200 km utat. Július 24-én 2 napot pihenhettünk egy falucskában, ahonnan már a lakosságot kitelepítették. Itt kapták meg a tisztek a Don parti állások térképeit.

Századparancsnokunk Kárpáthy Gyula hadnagy azt kérte vitéz Ludányi Antal ezredestől, hogy elsőként mehessünk a halálba. Engedélyezték, és így a 2. század lett a tartalék. A mi legénységünk elkeseredett, mert akkor még azt hittük, hogy hátul a biztosabb. Felsorakaztunk, még az éjjel elfoglaltuk a Don parti állást. Hadnagyunk elmondta, hogy azért döntött így, mert ha mi ássuk a lövészárkot, nagyobb biztonságban vagyunk, és a tartalékot mindig oda vetik be, ahol a legnagyobb a veszély.

- Emlékszik az első, tűzvonalban töltött napra?

Sohse felejtem el. Szent Anna napja volt, július 26-a. Gyönyörű, holdvilágos éjszaka volt. Tisztába öltözve, harci felszereléssel indultunk el az első vonalba. Egy völgykatlanban volt a falucska, Jasznyiki, ahol már egy német raj várt ránk. A körlettől jobbra indultunk a német katona után egy szakasz három raj és jómagam, mint nehézpuskás. Egy km hosszú sávon helyeztek el bennünket. A Don túlsó partján már az oroszok voltak.

Ezen a részen két ága van a Donnak, és közte egy három km-s sziget. Az oroszok uralták, és előretolt állásaikat építették ki. Mi a holdvilágos éjszakán ebből csak a sárguló búzatáblákat láttuk a túlsó parton.

Éjfélkor kezdtük beásni magunkat a földbe. A talaj nagyon köves volt, és a kis gyalogsági ásókkal alig tudtunk akkora gödröt ásni, hogy legalább leguggolva elbújhassunk benne.

- Emlékszik az első halottjukra?

Soha nem felejtem el. Már harmadik napja tartalék élelmiszeren éltünk, nem volt ellátmányunk, mert nem tudtunk annyi futóárkot ásni, hogy a konyháig eljussunk. A századkörletünk Jasznyiki falucska gyümölcsösében volt elrejtve.A szomszéd rajból egy 28 éves fiú hozott a rajának egy vödör ebédet. Gecsei Sándor (helyesen Gecsei Gyula, 1942.08.03-án halt hősi halált – S. Z.) hívták, és balatonendrédi lakos volt.Miért nem ülsz le, még meglőnek az oroszok – mondom neki. „Meg kell itt dögleni”- válaszol és elkeseredve intett erre a kezével. Ekkor már süvített is a golyósípolás a fülem mellett. Még leguggolt. „Meglőttek” – annyit mondott. Hasbalőttek. Nézem, a kulacsomból öntöm rá a vizet, fel akarom éleszteni, próbálom itatni… Egyszerre akartam hasznát venni a bajtársi segítésnek meg az egészségügyi kiképzésnek is.

Amint vetkőztetem, látom a karján lefolyni a vért. A karján át az oldalán, a szívén keresztül, a másik oldalán jött ki a golyó. Rögtön meg is halt. Ő volt az első halottunk. Nagyon megrázó élmény volt.

Különösen azért is, mert ha visszaért volna a konyhára, nagy öröm érte volna. Az édesanyja csomagja várta, benne két kilós fehér házi sült kenyér. Mindig olyan éhes volt ez a fiú… Hiába küldte az édesanyja, már nem ehette meg. Letakartam a köpenyemmel, elmásztam a többiekhez, hogy elmondjam mi történt. Esti sötétedés után bevittük a faluba, és ott temettük el koporsóban.

- A többiekre milyen hatással volt?

Az első halálos hír, amikor végigfutott a vonalon, nagy hatással volt mindenkire. Megéreztük, hogy ott vagyunk a háború borzalmas ölelésében. Még jobban, gyorsabban csattogtak a kis csákányok a köves földben, nagyobb volt az éberség, nem mertünk elaludni. Egy-egy figyelőt állítottunk, amíg a többi a védővonalat. Nemsokára egy másik honvéd is meghalt, aki figyelőállásban volt. A fáradtságtól és kimerüléstől úgy aludt el a futóárokban, hogy a fejét az árok felső szélére hajtotta. A sisakja kilátszott, és az oroszok megcélozták. Az állán egy puskalövéssel úgy ment át a golyó, hogy rögtön meg is halt. Gáspár volt a vezetékneve.

- Kik voltak a közvetlen közelükben?

Egy hét alatt úgy ástuk meg a futóárkokat, hogy el tudjunk bújni. Egy kilométerre a körlettől volt egy vasúti bakterház. Oda ástuk be magunkat egy ékcsúcsba, nehézpuskával.

Mellettem egy golyószórós rajnak, a másik oldalon a 2. zászlóaljnak kellett volna összekötnie bennünket. Orosz támadás közben tudtuk meg, hogy nem kötötték össze az első zászlóaljat a másodikkal, és közben 2 km a senki földje volt. Az oroszok ezt felderítették. Egy vízmosás volt ott, ott akartak feljönni az oroszok a hátunk mögött. Nyilván azt remélték, hogy élve visznek el minket a golyószóróval.

Volt ezen a vidéken egy kastély, nagyon szép gyümölcsössel. Ötven nő élt itt, igen kényelmes körülmények között. Az volt a feladatuk, hogy minden évben szüljenek egy gyereket, és utána ezeket a gyerekeket bölcsödébe vitték. A nők megpihentek, és újra következtek. Így nevelték az úgynevezett Sztálin-gyerekeket.

- Melyik nagyobb támadásra emlékszik?

Egy szeptemberi estén nagy tüzérségi támadást kaptunk, aknavetőkkel. Nem tudtuk mire vélni. Értesítettük a szomszéd rajokat is a várható támadásról. Magam is őrszolgálatban voltam. Hajnali 5 óra volt. Szép, tiszta idő volt, láttam, amint három csónakkal a vízen át, jöttek az orosz oldalról.

Mindjárt tüzeltem is a nehézpuskával, de rövidet lőttem. A társaimnak átadtam, hogy a nehezéket állítsák át ezer méterre, mert én csak ötszáz méterre lőttem. A társam az egyik csónakot el is találta, amikor kikötött, majd a hátulsót is meglőnie. Úszógumikkal ugráltak ki egy nádas findzsás részébe, és a horhón egyenként próbáltak feljönni az orosz katonák.

Egyik emberemet a szomszédos lő szorosba küldtem, hogy amilyen gyorsan lehet, induljanak a Halálvölgy felső torkolatához, mert jönnek az oroszok! Bizony, csak az ügyességükön múlott, hogy 50 méterrel előbb értek oda, mint az oroszok, s így tűz alá vették és visszaszorították őket. Ez a küzdelem jó kilenc órán át tartott, miután fehér zászlóval az oroszok megadták magukat. 22 foglyot hoztunk el.

- Megtudtak valamit a foglyoktól?

A foglyok elmesélték, hogy már 2 nappal előttünk itt voltak a nádasban alattunk tizenketten, és onnan irányították rádióval a tüzet, és kémleltek bennünket. Ukránok voltak, akik szerettek volna haza jutni. Nem is próbáltak visszamenekülni. A nádasban hatan maradtak, köztük két tiszt, akik megsebesültek, és elrejtőztek. Mi nem mentünk utánuk. Valószínű, hogy az úszógumikkal visszaúsztak. A rádiót, a fegyvereket, mindent otthagytak. Mi ezeket elhoztuk, amiért a századparancsnokunk magas kitüntetést kapott, miközben közülünk még bronzra sem terjesztettek fel senkit.

- Emlékszik Feri bácsi a bajtársai nevére?

Már hogyne emlékeznék! A nehézpuskás raj 5 emberből állt.

A rajparancsnok én voltam, Simonics Ferenc, őrvezető, simonacsai lakos 1920-s születésű. Irányzók: Májai János őrvezető, ecsei lakos, 1920-s születésű, és Komáromi Lajos honvéd, torvai lakos, 1919-s születésű. Lőszeres: Szolecsák János honvéd, zimányi lakos, 1916-s születésű. A lovászunk Lipcsák György honvéd, Kárpát-ukrajnai ruszin, 1920-s születésű. Úgy állították össze a rajokat, hogy legyen közöttük egy ruszin, aki tud az oroszokkal beszélni. És volt egy „Lovunk”, meg egy két kerekű kordé, amire a 45 kg-s nehézpuska és a fegyverek voltak felrakva.

- Ez a ló fontos szerepet játszott az életükben

Nagyon szerettük. A társunk volt. Az 1200 km-s úton, amikor átszállás helyre érkeztünk, az volt a legelső, hogy a lovat ellássuk enni-innivalóval, különben hogy bírta volna erővel, a felszerelés cipelését?

Gondunk is lett belőle, mert Kárpáthy Gyula századparancsnok nem jól lovagolt, és a nyeregkápa minden lónak feltörte a hátát, és ezért sorra cserélte a kordé-századhoz beosztott lovakat. A mi lovunknak Kondor volt a neve, fehérszőrű, 8 éves ló volt. A hadnagy úr a Kondort le akarta cserélni egy lesoványodott lóért. Én meg nem adtam oda! Megmondtam neki, hogy mi egész úton addig nem ettünk, amíg elébb a lovunknak nem teremtettünk, de az egész úton ám! Erre a hadnagyúr szárazon megborotváltatta az arcom, amitől egy hétig égett. Sajnos a végén mégis ő lett az erősebb, de mi a hátaslovat is meggyógyítottuk. Addig borogattuk a sebét szénapelyvával, amíg meggyógyult. A hámot pedig átformáltuk komótra. A Kondor pedig – mondja huncutul csillógó szemmel – mindennap ledobta a hadnagy urat, amiért a tiszt urak bizony heccelték. Mi miután a beteg lovat meggyógyítottuk, azt javasoltuk, hogy a nyergét cserélje könnyebbre. Így azután visszament a csere, és Kondor megint velünk volt.

- Az élelmiszer megszerzésben is leleményesek voltak

Mi értettünk a méhekhez is. Üvegekbe annyi mézet sikerült összegyűjtenünk, hogy még az első vonalban is tartott. 32 rubelért vettünk egy szép, tarka kecskét, és a tejét összekevertük a feketekávé adagunkkal, tettünk hozzá egy kis mézet, s ez megtartott minket jó erőben. A kecskét a kordé után kötöttük, s velünk jött az első vonalba is. A lovász együtt etette a lóval.

- Munícióval hogy voltak ellátva?

Már az első időkben is csak jegyre kaptunk töltényt Ki volt ugyan adva egy bizonyos mennyiség, de azzal mindig el kellett számolni, ki és mire lőtte el. Előfordult, hogy amikor lőszert kértünk, a századparancsnokunk azt üzente vissza: „Nem tudják, hogy jegyre kell lődözni a nehézpuskával?”

- Félt-e Feri bácsi, és mit érzett?

Az első tűzkeresztség után már nem féltem. Mindig az éberség, a figyelmesség a legfontosabb, hogy megmentsük az életünket, meg hát a Gondviselés. A Halál azonban nemcsak a tűzvonalban szedte az áldozatait. A századparancsnokunk, Kárpáthy Gyula hadnagy a saját aknazárunkon robbant fel, pedig hát nagyon ismerte az aknakapukat.

- Ez hogy történt?

A Don partján nagyon sok mogyorófa volt, és a hadnagy úr nagyon szerette a mogyorót, ezért minden éjjel lement a partra, de az egyik éjjel szerencsétlenül lépett. Szörnyű volt. Csak a törzse maradt meg. Ott temettük el a zászlóaljnál.

- Bátorságról, félelemről, felelősségről mit mondana el?

Egy km-re a Dontól, egy Nikolszki nevű falunál építettük a második állást, ami nagyon veszélyes volt. Az oroszok csoportok át-átjöttek, és többször előfordult, hogy foglyokat vittek a magyaroktól, ha netán az őr a kimerültségtől elaludt.

Ludányi ezredes úr lejött hozzánk, és kiadta, hogy mi is önként menjünk át, és hozzunk oroszokat. Aki átmegy, kap két hét szabadságot és vaskereszt kitüntetést.

30 családos ember, aki nagyon vágyott már a családja után, jelentkezett, hogy átmegy. Engem választottak parancsnoknak. Én összehívtam őket, és elmondtam, hogy ez önkéntes dolog, én nem vállalom, és ők is jól gondolják meg! Nem kell a vaskereszt, de még a fakeresztet sem szeretném.

Kihallgatásra vezényeltek. Az ezredes úr megkérdezte, miért nem vállalom a „megtiszteltetést”, Katona vagyok ezredes úr. Ha parancs, teljesítem, minden további nélkül megyek. Önként nincs szívem átvinni ezeket a családos embereket, mert nem tudom mind visszahozni őket, de még magamat se biztos. Megveregette a vállam, és azt mondta: „Becsüllek fiam. Őszinte vagy. Nem parancs.” Így én nem is mentem át. Harmincan mentek át azon az éjszakán, és csak tizenhatan jöttek vissza, és még foglyot sem hoztak.

Ezen a vízmosásos Halálvölgy részen mindig próbálkoztak áttörni az oroszok. Mire kiépítettük az állásunkat, új századparancsnokot kaptunk dr. Bajnóczy Máté személyében, aki Enyingen volt ügyvéd. Ő nagyon féltette az embereit, nem akart minden áron vitéz lenni, de ha lehet minden rábízott emberét meg akarta őrizni és haza akarta hozni. Becsületes, jó ember volt.

- Repülőtámadást kaptak?

December 10-15-e között nagy tüzérségi, aknavető és légitámadást kaptunk. Hajnalban olyan támadást kaptunk, amilyet még nem tapasztaltunk. Másfél méteres hó volt, és annak a tetején jöttek, részegen, vodkával leitatva, le sem feküdtek. A hegy hátán jöttek. Kimondhatatlan, mennyi volt a halott. Mi is tüzeltünk. Annyian voltak, hogy nem láttuk a végét. Azóta mondjuk: annyian vannak, mint az oroszok. 41 fokos hideg volt, de a golyószóró, a géppisztoly csöve tüzes volt. Már töltényünk sem volt, amikor teljesen megközelítettek bennünket.

A távbeszélő házba beszóltam a tüzéreknek: Hát miért nem tüzeltek!? Itt vannak az oroszok, nekünk meg töltényünk sincs. Azt a választ kaptam: „Tűzzék fel a szuronyt!”

Megköszöntem a szívességet és elbúcsúztam azzal, hogy feltűztem a szuronyt. Még öt repeszgránátom volt. Gondoltam, ezt még búcsúzóul visszaküldöm nekik. Megfordítottam a nehézpuskámat és a tüzérségünket körbelőttem egyes lövéssel. Erre azután az ő állásuk mögött 3 km-rel megindították a tüzet, csak úgy okádta a tüzérség a tüzet. Ez végül megállította az orosz támadást Az oroszoknak rengeteg veszteségük volt. Nálunk levés halottunk volt, mert nem hagytuk el a védőállást."