Lám Béla csendőr főhadnagy (1918-2012) emlékére
Ma kaptam kézhez a Sereg Szemle legújabb számát. A kiadvány a Magyar Honvédség Összfegyvenemi Haderőparancsnokságának szakmai-tudományos folyóirata. A 2012. október-decemberi számban jelent meg az alábbi cikk, ami a Budapesten harcolt csendőrökkel foglalkozik (részlet):
"December elején ismét
a fővárosba rendelték az alakulatot. A harccselekményekbe első ízben akkor
avatkoztak be, mikor a szovjet csapatok déli irányból közelítették meg a
fővárost, birtokba véve a Csepel-sziget nagy részét. 1944. november 20-án a
zászlóalj több más alakulattal együtt Csepelre vonult, megerősíteni a sziget
északi részének védelmét. Itt Németh Dezső huszár alezredes, a 2. huszárezred
parancsnoka irányította a védelmet a lakihegyi adótorony óvóhelyéről.
Ezekben a harcokban esett el Halmos Ödön főhadnagy, a 3. század parancsnoka,
miközben gyalogcsendőr századával szuronyrohamot hajtott végre a szovjet
csapatok ellen, valamint ekkor tűnt el Szentesi Miklós főhadnagy (súlyos
sebesülése után hátraszállítás közben).
Szentesi Miklós |
November 30-án a visszavonuló német
csapatok felrobbantották a lakihegyi adótornyot, ezt követően a páncélos
századot kivonták a megrövidített arcvonalból, Budatétényen keresztül a hűvösvölgyi
Bolyai Akadémiára vonultak.
A gyalogcsendőr-századok a Háros-szigeten, illetve Budafokon foglaltak állást,
a kerékpáros század december 29-éig
tartalékban volt, míg a páncélos század részei a Svábhegy oldalában vett részt
elhárító harcokban, parancsnokságuk
a Bolyai Műszaki Akadémián települt. A szovjet harckocsik december 24-én
elérték a Szépjuhásznét, majd kijutottak a Budakeszi út–Hűvösvölgyi út torkolatához, ahol
jelenleg a Szépilona kocsiszín, illetve egy gyógyszertár található. A szovjet csapatok váratlan megjelenése a budai
oldalon arra kényszerítette a német-magyar hadvezetést, hogy minden számba
jöhető erőt mozgósítva védővonalat hozzanak létre a főváros nyugati részén. A
galántaiak páncélos századát is riadóztatták, de – befagyott hűtővizük miatt – a Csaba páncélgépkocsik mozgásképtelenekké voltak, így ott kellett hagyni őket a laktanya udvarán,
a csendőrök az északi kapun át gyalogosan távoztak Az Ansaldo kisharckocsik Miután elhagyták a
laktanyát, a Rózsadombon foglaltak állást.
Másnap a budai Várba vonultak, a továbbiakban a Rózsadomb oldalát az 1.
egyetemi rohamzászlóalj zárta le járőrözéssel.
A kép illusztráció |
Szily István őrnagy és törzse
végül az Úri utcában szállásolt be, miután az eredetileg kijelölt Nádor
laktanya (ma a Hadtörténeti Intézet és Múzeum épülete) ekkor már ellenséges tűz
alatt állt. A zászlóalj alárendeltségéből a kb. 150 főből álló gyalogosított
páncélos századot kivonták, azt német vezénylet alá helyezték. A század dr.
André László cső. főhadnagy (1945. január 1-étől százados) parancsnoksága alatt
a királyi palota pincéjébe vonult. Itt feladatául kapta a Várkert védelmét az
esetlegesen a Duna felől induló támadással szemben. A század mellé dr. Reichel
SS-Obersturmführert rendelték összekötőül a német parancsnokság felé. A
századdal együtt került elhelyezésre a zászlóalj árkász szakasza is, amely
addig nem vett részt a harcokban. A
szakasz egyik tagja így idézi fel a körülményeket:
„…..Az oroszok a pesti Dunapart elfoglalása után a budai oldalon
történő minden mozgásra lőttek…(..)…Különösen lőttek bennünket a Bazilika
kupolájából. Csak a Palota pincéi voltak alkalmasak elhelyezésre. Azokban
túlnyomó többségben német sebesültek feküdtek. Az alagút folyosóin csak lábnyom
szélességű rész maradt az elmenetelre….”
André főhadnagy védőkörletét (a siklótól a Döbrentei tér
feletti területig) golyószórós állásokkal rendezte be, mivel a század semmilyen
egyéb nehézfegyverrel nem rendelkezett. Miután a pesti oldal felől a szovjet
csapatok dunai átkelésére nem került sor, így az egységnek csak a
légitámadásokkal és az egyre erősebb tüzérségi tűzzel kellett szembenéznie. A
szovjet repülők meg-megújuló támadásaira az egykori századparancsnok így
emlékezett:
„Tehetetlenül néztük az orosz bombázók gyilkos támadásait nap, mint nap
után a vár ellen. Szuromi cső. szerzett egy nehézpuskát, amit a palota gyönyörű
rácsos kapujába rögzítve használtunk az alacsonyan támadó géppuskázó vörös
gépek ellen. Nem sok eredménnyel sajnos mivel a gépek csak pillanatokig voltak
láthatók és máris eltűntek a Sándor tér felett.”"
A képek illusztrációk |
A cikk teljes egészében olvasható a Sereg Szemle legújabb számában
Frissítés: a cikk teljes egészében letölthető
Frissítés: a cikk teljes egészében letölthető
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése